A magyar néprajzból szórványosan ismert a halálválasztó fű. Többfelé, többféle növényt használnak fel erre a célra. A halálválasztó fű hiedelmét és gyakorlatát Nagy Rózsa ismertette a Baranya vármegyei Nagyvátyról. „Ha hosszú ideig élet-halál közt lebegő nagy beteg van a háznál, a családtagok szeretnék már, ha a beteg állapota jobbra vagy balra fordulna. Egyrészt, hogy ne szenvedjen annyit a beteg, másrészt, hogy ők is tudják, mire készüljenek. Ilyen esetben különböző eljárással próbálják megállapítani, merre fordul a beteg sorsa. Van olyan növény, mely elválasztja, életben marad-e a beteg, vagy sem. Ez a halálválasztó fű a cípör. Leveleit megfőzik. Ha főzés közben a levél zöld marad, meggyógyul a beteg, ha megsárgul, meghal. Mindkét esetben megfürösztik ebben a vízben a haldokló beteget, hogy hamarosan meggyógyuljon, illetőleg meghaljon” (Nagy 1942: 283–4). Nagyvátyon cípör ‘martilapu (Tussilago farfara)’ (Nagy 1942: 305; cíper címszó alatt: ÚMTsz. 1: 708).

Halálválasztó fű, azaz cípör

A moldvai magyaroknál, legalábbis egy csoportjuknál (Lészped, Magyarfalu, Somoska) a halálválasztó fű az élőhalófű ‘édesgyökerű páfrány (Polypodium vulgare)’. „Neve arra utal, hogy főzete eldönti a beteg gyermek sorsát, azt, hogy életben marad vagy nem: Az élőhalófű arra való vót, hogy aki beteg vót, hosszas beteg, azt megfőzték neki, megferesztették, s ha a párája kiment az ajtón, akkor meghalt, s ha siringett (= forgott) a házban, akkor nem halt meg. Az megválasztotta, hogy él-e, vagy hal (Somoska)” (MMTnySz. I/1. 209; a somoskai adatot közölte Bosnyák 1980: 146). Ezt az élőhalófüvet (élőhalófí) Halászné Zelnik Katalin is említette ugyancsak Lészpedről és Gajcsána-Magyarfaluból. Utóbbi helységben ezt közölték róla: „Nagyon beteg volt az ëgyik gyerëkëm, ëgy öreg komámasszony monta. Ásd ki te fiam az élőhaló fí gyökerit, főzd mëg te fiam, s füröszd mëg a gyerëkët. Ha élni való él, ha mëghalni mëghal” (Halászné 1987: 9).

Penavin Olga Bukovinából Székelykevére, Szerbiába telepített székelyektől jegyezte fel: „Az élőhaló fűből készített fürdőt használva, a súlyos beteg vagy meggyógyul, vagy meghal” (1983: 174). Ugyancsak az Al-Duna vidékére telepített bukovinai székelyeknél élőhaló fü ‘fű, mely a halottakat feltámasztja’ (Penavin–Matijevics 1980: 21; példamondat: A kégyó hozott élőhaló füvet, a halott kirájfi szájábo tëtte. s az fëlült). Az élőhalófű eredeti jelentése elhomályosodott, ‘mesebeli életadó fű’ lett (ÚMTsz. 2: 134), s talán a halálválasztó fűként való egykori felhasználás a magyarázata a többféle növényt jelölő népi élekhalok, élekhalokfű elnevezéseknek is (ÚMTsz. 2: 80–81).

Penavin Szlavóniából, Kórógyról közölte a halálválasztó gyermekfürdetés leírását (1983: 143), s ugyaninnen jegyezte fel a következőket: „Száraz betegség – tüdőbaj – esetén, ha a beteg már nagyon elgyengült, holdfogytakor szedett Szent Ilona füvet, azaz választófüvet főztek és megförösztötték a beteget. Három nap múlva kiderült, hogy meggyógyult-e vagy nem. A macskatüvicsk (Valeriana) is velágválasztó erejű” (1983: 146). Penavin egy további kórógyi közlése is hasonló: „Ha valaki már mindent megpróbált nagy betegségében és sem meghalni nem tud, sem meggyógyulni, akkor a világválasztó fű (Szent Ilona asszony füve) levében kell megfüröszteni, attól vagy magához jön, vagy meghal” (1983: 176).

Irodalom

• Bosnyák Sándor 1980. A moldvai magyarok hitvilága. MTA Néprajzi Kutató Csoport, Bp. (Folklór Archívum 12.)
• Halászné Zelnik Katalin 1987. Moldvai csángó növénynevek. ELTE Magyar Nyelvtörténeti és Nyelvjárási Tanszéke, MTA Nyelvtudományi Intézete, Bp. (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 36.)
• MMTnySz. Péntek János, szerk. A moldvai magyar tájnyelv szótára I./1. A–K. 2016. I/2. L–Zs. 2017. II. Közmagyar – moldvai magyar rész A–Zs. 2018. Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár
• Nagy Rózsa 1940. Adatok a baranyamegyei Nagyváty növényekkel kapcsolatos szokásaihoz és néphagyományaihoz. Magyar Népnyelv 4(Debrecen–Kolozsvár)268–308.
• Penavin Olga 1983. Néprajzi tanulmányok. A Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások Intézete, Újvidék (Értekezések, monográfiák 7.)
• Penavin Olga–Matijevics Lajos 1980. Székely szójegyzék. Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások Intézete, Újvidék
• ÚMTsz. B. Lőrinczy Éva, szerk.: Új magyar tájszótár. Akadémiai, Bp. 1: A–D 1979, 2: E–J 1988, 3: K–M 1992, 4: N–S 2002, 5: Sz–Zs 2010.

Kicsi Sándor András