A személyneveket általában köznevekre szokás visszavezetni. Ellenkező irányban, a keresztnevek egy része a nyelvhasználat során közszóvá válhat. Megtörténhet a köznevesülés minden alaki változtatás nélkül (ebben az esetben a poliszémia egy esete jön létre), de kaphat a köznevesült keresztnév valamilyen toldalékot, esetleg összetett szó elő- vagy utótagjaként válhat köznévvé. Közszóként leggyakrabban valamilyen emberi jellegzetességet, tulajdonságot jelölnek, de előfordulnak állatok, növények, tárgyak neveként vagy egyéb jelentésben is. (A köznevesülésről: Hajdú 2003: 71–82, külön a keresztnévből származó állatnevekről: Takács 2001, Hajdú 2003: 74.) Az alábbiakban – némi kitekintés után – a magyarban, a nyelvjárásokban keresztnévből lett madárneveket mutatom be, különös tekintettel a rejtett hangutánzásra. Keresztnévnek madárnévvel való véletlen egybeesésére is hozok példát.

Claude Lévi-Strauss hívta fel a figyelmet arra, hogy a francia népnyelv a madaraknak fajuk szerint ad keresztnevet: a veréb (le moineau) Pierrot, a papagáj (le perroquet) Jacquot, a szarka (la pie) Margot, a pinty (le pinson) Guillaume, az ökörszem (le troglodyte) Bertrand vagy Robert, a vízi guvat (le râle d’eau) Gérardine, a kuvik (la chevêche) Claude, az uhu (le grand duc) Hubert, a holló (le corbeau) Colas, a hattyú (le cygne) Godard, s használhatók ilyen kifejezésekben: Il y a trois pierrots sur le balcon ‘Három veréb van az erkélyen’ (1962: 266). Hasonló kifejezésmód az angoloknál is előfordul, akik szintén keresztnevekkel kedveskednek némely madárnak, s így Jenny Wren az ökörszem, Jack Daw a csóka, Tom Tit a kékcinke, Robin Redbreast pedig a vörösbegy neve. Az angol parrot ‘papagáj’ valószínűleg a francia Perrot (régi és nyelvjárási ‘Péterke’, Pierre kicsinyítő képzővel, a köznyelvi Pierrot megfelelője) származéka, amely régebbi nyelvváltozatokban a házikedvencnek tartott madarakat jelölte. Az ugyancsak említett angol jackdaw ‘csóka’ madárnév előtagja azonban nem egyszerűen keresztnév, hanem „rejtetten (közvetve) hangutánzó”, a magyar hangutánzó csóka megfelelője, utótagja pedig germán elem, a német Dohle ‘csóka’ megfelelője. A magyar csóka hangutánzó eredetű ugyan, „de legvalószínűbben valamely szláv nyelv hangutánzó szavát vettük át” (Kiss 1984: 329).

Jack Daw, alias csóka, alias Dohle

Lévi-Strauss idézett művében rámutatott, hogy a madaraknak (és egyéb állatoknak) adott keresztnevek azt tudatják, hogy az illető állat – legalábbis metaforikusan – az emberi társadalom, sőt akár a család része, s a keresztnevekből származó madárnevek rendszert alkotnak („nous conceivons le monde des oiseaux comme une société humaine métaphorique”, 1962: 271). Azt, hogy miért éppen a madarakat nevezik keresztnévvel a franciák, Lévi-Strauss a következőképpen magyarázta: a tipikus madár szabad, kicsinyeit családban neveli, fajtársaival kommunikál, mégpedig az artikulált nyelvet idéző madárhangon (1962: 271).

Ellentétes irányú névadást képviselnek, de a természetnek és a társadalomnak egyetlen közös rendszerben kezelését tanúsítják a nőknek adott, virágnevekből származó keresztnevek (a franciáknál Rose, Violette, a magyarban Rózsa, Ibolya, Lévi-Strauss 1962: 270). A magyar szakirodalomban Gombocz Zoltán mutatott rá arra, hogy a magyarság egykori, rendszerszerű totemizmusa őrződött meg a török eredetű személynévanyagban (Gombocz 1915, Pais 1975: 300–327). Olyan madárnevekből (különösen ragadozó madarak elnevezéseiből) lett személynevek is árulkodnak erről, mint Ákos, Alattyán, Bese, Karcsa, Kartal, Tiván, Torontál, Turul, Zongor (Gombocz 1915: 8–17, Pais 1975: 301–2). A totemállatot általában nem szabad vadászni és megölni, ezért is világszerte gyakori totemek a ragadozó madarak.

A magyarban a gábor, gábormadár a sárgarigó neve volt (a gáborján ‘tövisszúró gébics’ is a Gábor szó fejleménye), mátyás, mátyásmadár egyes nyelvjárásokban ‘szajkó’, ágnesmadár a Felvidéken ‘harkály’ stb., de a franciához fogható megfelelések nincsenek. Ráadásul a magyarban e madárnevek jelentős része – így éppen a gábor és a mátyás – keresztnév mintáját mutatja, de hangutánzó eredetű. Hasonlóképpen hangutánzó eredetű a népnyelvi vakvarjú, kvakvarjú ‘bakcsó’ előtagja, a bakcsó első szótagja (a -csó kicsinyítő képző; Kiss 1984: 63). Így – elsősorban Kiss Jenő (1984) nyomán – néhány „rejtetten hangutánzó” madárnevet is említek.

Ezeknek a „rejtetten onomatopoétikus” madárneveknek a tanulmányozása a modern etnobiológiában is napirenden van. Hogy tankönyvpéldákat említsek, az amerikai angol madárnevek közül ebbe a típusba tartozik az egyik amerikai (de Európában is fel-feltűnő) lilefaj (ékfarkú lile, Charadrius vociferus) kill-deer (szó szerint ‘szarvasölő’) elnevezése, egy amerikai kecskefejőfaj (Caprimulgus vociferus) whip-poor-will (szó szerint ‘ostorozni a szegény akaratot’) neve (Hunn–Brown 2011: 321). Az ékfarkú lile kill-deer és a Caprimulgus vociferus whippoorwill (‘üsd szegény Vilit!’) nevét Jakabb Oszkár is említette (2012: 77, 101). Egy helyi uhufaj (Bubo virginianus) neve az etnobiológiában gyakran emlegetett tzeltal majáknál tuh-kulum-pukuh, szó szerint ‘az ördög bűze’, ám hangutánzó összetétel is egyben (Hunn–Brown 2011: 321). Ugyancsak rejtetten hangutánzó a vadgerle angol turtle dove (szó szerint ‘teknősbéka-galamb’) összetetett elnevezésének előtagja (Jakabb 2012: 104; német megfelelőjének, a Turteltaube szónak az előtagja egyszerűen hangutánzó). A kortárs etnozoológia legnagyobb szaktekintélyének, a Magyarországon is megfordult Eugene S. Hunn-nak egyenesen az a véleménye, hogy az az igazán jó madarász és nyelvész egyben, aki minél több „rejtett (indirekt, közvetett) onomatopoézist” regisztrál egy-egy madárelnevezés-rendszerben. Kiss Jenő monográfiája (1984) alighanem elnyeri tetszését. (A Hunn által is művelt etnozoológiába bevezetés magyarul: Babai–Avar–Ulicsni 2016.)

Ékfarkú lile, más néven kill-deer (‘szarvasölő’)

Újabb vizsgálódásokból az derült ki, hogy absztrakt fonoszemantikai szempontok szerint, az adott szemantikai mezőben, morfofonológiai kritériumoknak megfelelve a magyarban a jó madárnév kritériumai a következők: ne alternáljon, legyen két szótagos, tartalmazzon szibilánst és likvidát stb. (Abondolo 2007, Kicsi 2015). Az alább említendő madárnevek közül a gábor, gábos, gyuszi, jános, lili, mátyás és pétör is közelít ehhez az ideálhoz, ami nem meglepő, mert a magyar keresztnevek is gyakran két szótagosak.

Rátérve a keresztnévből származó madárnevek felsorolására, a felvidéki Felbáron ágnesmadár ‘harkály’ (Szól az Ágnes-madár, eső lesz holnap, ÚMTsz. 1: 164, Takács 2001, Fercsik–Raátz 2009: 243). Elképzelhető, hogy az ágnesmadár elnevezés a madár tavaszi megjelenésére utal, az egyik Ágnes-nap március 6.

Ágnesmadár

A gábos, gábor, gáborka-madár, gábormadár a XVI–XVIII. században talán a sárgarigó (vagy valamelyik gébics) neve volt (Kiss 1984: 324). Pápai Páriz Ferenc és Bod Péter latin–magyar szótárában a latin Galbula megfelelői Gáborka, Gábor-madár (1767a: 263), a magyar–latin–német szótárban Gabos a madárnév (1767b: 106). Utóbb a gábor ‘sárgarigó’ jelentést magyarázták a latin galbula ‘sárgarigó’ alapján is (Kiss 1984: 246).

Sárgarigó, más néven Gáborka, Gábor-madár 

A tövisszúró gébics népi elnevezései közt szerepel a gáborján, szarkagáborján, szarkagábrián (több alakváltozattal), az egymással szimmetrikus szarkagábor és gáborszarka összetételek, valamint a vasgáborján, vasfejű gáborján, vasfejű gobri, nagyfejű gábor, nagyfejű gáborján (Kiss 1984: 246–7). Kiss Jenő XIX. századi megfigyelésekre is alapozott véleménye szerint a tövisszúró gébics hangja alapján kapta a gábor nevet, s az alább említendő györgydiák nevének előtagja is hangutánzással magyarázható (1984: 246). A nagy őrgébics nyelvjárási elnevezései között is szerepel a gábor, gáborka, gábos, gáborján, nagyfejű gáborján (Kiss 1984: 251). A XIX. századi nyelvjárásokban nagyfejű gábor ‘banka’ (Bácska) vagy ‘tövisszúró gébics’ (MTsz. 1: 664), a vasfejű gábor ‘tövisszúró gébics’ (MTsz. 2: 928).

A Magyar Nyelvjárások Atlaszában, a XX. század közepe e nagy méretű, tájszókat is felmérő vállalkozásában a tövisszúró gébicsnek kivételesen sok, 67 megnevezése (tautonimája, szóföldrajzi szinonimája, az olasz nyelvészetből vett műszóval geoszinonimája) fordul elő, melyek közül a Gábor szóra vezethető vissza a gábics, gáborincs, gáborján, gáborszarka, szarkagábor, szarkagáborján, vasfejű gábor, vasfejű gáborján, vasgáborján (627. lap, Kiss–Bató 2012: 145–6). A XX. századi nyelvjárásokban gáborgyán, gáborszarka, nagyfejű-gábor, nagyfejű-gáborján, nagyfejű-szarkagáborján, szarkagábor, szarkagáborján, vasfejű-gábor, vasfejű-gáborján, vasgáborján mind ‘tövisszúró gébics’, ritkábban ‘őrgébics’ (ÚMTsz.). A Felső-Szigetközben szarkagábrián, szarkagábor ‘őrgébics’ (Kovács 1987: 85). Magának a több változattal (gebecs, gebics, gebös, gibics, gibíz, MTsz. 1: 684, ÚMTsz. 2: 620, Kiss–Bató 2012: 146) a nyelvjárásokban is meglevő gébics szónak az etimológiáját is szokás a Gábor valamely változatára (Gáborján vagy Gábos) visszavezetni (Kiss 1984: 245, Fercsik–Raátz 2009: 105, Jakabb 2012: 159). A gábor szónak egyébként a Székelyföldön volt ‘farkas’ jelentése is, nyilván nem a hangadásáról véve (MTsz. 1: 664).

A tövisszúró gébicsnek 67 megnevezése fordul elő a Magyar Nyelvjárások Atlaszában

A magyarban a gábor, gáborján stb. esetében jelentkező többféle megfeleltetés tulajdonképpen természetes. A hangja által meghatározott madárfaj azonosítása a látott, különösen az ábrázolt madárfajjal más esetben is problematikus lehet, erre később említem a kínai bā-gē példáját. A kognitív nyelvészetben az úgynevezett aktív zóna egy entitás azon aspektusa, amelyet a kontextus előhív. Például a látom a gáborjánt és a hallom a gáborjánt kifejezések a madár kétféle aktív zónájára vonatkoznak (Evans 2007: 5, a kétféle érzékelésre utaló, de más példával).

A gazsi-gazsi mondatszó többször ismételve a liba hívogatására szolgál Hódmezővásárhelyen (ÚMTsz. 2: 619). A gazsi azonban nem állatnév, csak a hívogatóban fordul elő.

A gegő ‘tövisszúró gébics’ nyilvánvalóan a Gergely és Gergő ritkább Gegő becézésére vezethető vissza, ám egyben hangutánzó eredetű (Felvidék, ÚMTsz. 2: 622, Kiss 1984: 248, Kiss–Bató 2012: 146). Említésre méltó, hogy a gólya egyik – talán hangutánzó eredetű – nyelvjárási megnevezése a palatális gegő veláris párja, a gagó (elsősorban Bereg és vidéke, de még Székelyföld és Szlavónia is, MTsz. 1: 666, ÚMTsz. 2: 581, Kiss 1984: 70, Kiss–Bató 2012: 61).

A gyöngyvér madárnév a régi magyarban és elsősorban az Alföldön a nagy liliket jelölte, de más madarakat is (Kiss 1984: 68, 78, 172, ÚMTsz. 2: 761). Pápai Páriz Ferenc és Bod Péter magyar–latin–német szótárában a Gyöngyvér latinul Anser silvaticus, németül eine wilde Gans (1767b: 115). A Gyöngyvér női keresztnév Arany János leleménye (Fercsik–Raátz 2009: 296). A Gyöngyvér és Gyöngyi becézése Gyöngyös; a gyöngyös pedig a gyöngytyúk népies elnevezése (ÚMTsz. 2: 760). Nem keresztnévből lett tehát se a gyöngyvér, se a gyöngyös.

Nagy lilik, más néven gyöngyvér

A györgydiák ‘tövisszúró gébics’ összetétel előtagja valószínűleg hangutánzó eredetű (Heves, MTsz. 1: 759, Kiss 1984: 246, Takács 2001). A György helyi becenevei, a gyura (Nagykanizsa) és a gyuri (Szentgál) egyaránt ‘kakas’ (ÚMTsz. 2: 765, 766), míg a gyurka ‘rosszul kiherélt kakas’ (Veszprém megye, ÚMTsz. 2: 766, Takács 2001, Fercsik–Raátz 2009: 115). A gyurgyalag hangadását gyakran adják vissza a gyurr-gyurr mondatszóval (például Jakabb 2012: 114), ám a gyurgyalag elnevezés közvetlenül hangutánzó (Kiss 1984: 214). E madárfaj egyetlen feljegyzett, a György szót becéző elnevezése a gyura a Felső-Szigetközben, ahol a gyúgyallag, gyógyalag, gyúrgyala és méhész társneve (Kovács 1987: 79).

A gyuszi ‘veréb’ tréfás névadással jött létre (Kiss 1984: 317, Kiss–Bató 2012: 154).

A jános Komáromban ‘pulykakakas’ (ÚMTsz. 2: 1133). A ‘kakas’ jelentés kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a baromfiak közül legfeljebb a kakasnak, gácsérnak, gúnárnak, esetleg kotlósnak szokás nevet adni.

Két török előtaggal magyarázott madárnév is népetimológiával, a Károly névvel kapott névváltozatot. Pápai Páriz Ferenc és Bod Péter a Karoly szónak még egyaránt megadta a latin Nisus és Carolus, illetve Sperber és Karl jelentést (1767b: 162). Ugyancsak régi (1793) adat a Károlymadár ‘karvaly’ (Kiss 1984: 108). Magának a karvaly szónak vannak karoly, karoj alakváltozatai egyes nyelvjárásokban (ÚMTsz. 3: 126). Ráadásul a karvaly szónak van kar- előtaggal, ‘karon hordott madár’ jelentéssel, solymászathoz kapcsolódva magyarázott – nehezen elfogadható – etimológiája is (Jakabb 2012: 63; Jakabb előszeretettel ismertetett téves etimológiákat). Maga a Károly keresztnév is a karvaly szó alakváltozatai és a Karoly személynév, valamint a latin Carolus és német Karl nevek egybeeséséből származtatható (Fercsik–Raátz 2009: 147). A károlykatonája a kárókatona (kormorán) népetimológiás alakja (Kiskunság, ÚMTsz. 3: 121; korábban: Károl-katonája, 1793). E kifejezés érdekessége, hogy talán maga a kárókatona szó is valamely qara ‘fekete’ előtagú török madárnévből keletkezett a katona népetimológiás beleértésével. A kiskunsági kifejezés pedig talán a madár színének és III. Károly katonái ruhaszínének hasonlóságán alapulhat, további népetimológiával (Kiss 1984: 58, Takács 2001: 162, Fercsik–Raátz 2009: 149). Állítólag volt olyan szájhagyomány is, mely szerint a török nevezte el Mátyás király idejében a madarat kara-katonának, sötét tolla, trombitára emlékeztető hangja alapján, a fekete sereget gúnyolva (Jakabb 2012: 183), de ez végképp valószínűtlen és forrása is megbízhatatlan.

Jakabb Oszkár: Madárnévkalauz

Bars vármegyében kata ‘varjú’ volt (MTsz. 1: 1069, ÚMTsz. 3: 143, Takács 2001), a nagy sirályok egyik neve pedig a Balatonnál Kata lúdja (Kiss 1984: 182). Tunyogmatolcson kata, kata többször ismételve a kotlóstyúk hívására szolgált (ÚMTsz. 3: 144). A butykáskató (Szilágy vármegye) és butykóskató (Dombóvár) ‘búbos pacsirta’ volt (MTsz. 1: 203, ÚMTsz. 1: 644, Kiss 1984: 233).

A lidike, lili, lilimadár Szeged környékén ‘vöröslábú (vagy: piroslábú) cankó’, s e neveit tavaszi trillázó füttyéről (dlidl-dlidl-dlidl) kapta (ÚMTsz. 3: 862, 864, 865, Kiss 1984: 161). A nyelvjárásokban a lili, lili-lili és lilike, lili, lili hangsorok kacsahívogatásra szolgálnak (ÚMTsz 3: 864–5). A nyelvjárási és gyermeknyelvi lili és lilike ‘kacsa’, Makón lilike ‘kisliba’ (ÚMTsz 3: 864–5). A lilik a Charadrius fajok népi neve volt (MTsz. 1: 1340), s a lili és lilik az Alföldön az Anser albifrons nevű lúdfajt is jelölte (Mészöly 1929). Ide tartozik két hangutánzó eredetű szaknyelvi madárnév, a lile és a lilik. A lilik két Magyarországon átvonuló lúdfaj (Anser albifrons, nagy lilik és Anser erythropus, kis lilik) nevében fordul elő (Kiss 1984: 77–78, Jakabb 2012: 38–39); a lile a Charadrius és Pluvialis fajok nemi (genus) neve (Kiss 1984: 147–150, Jakabb 2012: 76–78). Mészöly Gedeon szerint „a lilik szó a hangutánzó lili szó egyes számúnak értett többes számú alakja” (1929: 295).

Vöröslábú cankó vagy lidike, lili, lilimadár

A lóri papagájfajok elnevezése, végső soron maláj eredetű szó, amely angol (lory) közvetítéssel terjedt el világszerte, s a magyarban is 1801-től adatolható (Kiss 1985: 33). A Loránd és Lóránt keresztneveket becéző Lóri névvel való egybeesése a véletlen műve. A Lóri (akárcsak a Gyuri stb.) a díszmadártartók körében előszeretettel választott papagájnév. Ezek a házikedvenceknek adott keresztnevek mintegy családtaggá minősítik az illető madarat.

A lukácsmadár ‘vetési (fekete) varjú’ (Velem, Vas megye, Kiss 1984: 332, Takács 2001, Kiss–Bató 2012: 53). Az elnevezés talán a madár Lukács napján való megjelenésére, elszaporodására utal.

Gyerőmonostoron (egykor Kolozs vármegye) a gyermekek, ha harkályt láttak, ezt mondogatták: „Mártonka, Mártonka, / Gyere lakodalomba! / Adunk neked virágot, / Hozzál nekünk kalácsot!” Ezzel párhuzamosan a harkály egyik német neve is Martinsvogel ’Márton madara’ volt (Wlislockiné 1892: 52–53). Itt tehát a Mártonka a madár megszólítása ugyan, de csak a hozzá kapcsolódó, neki szóló mondókában fordul elő. Az angolban a Martin ‘Márton’ névvel egyezően egyes fecskefajok neve – a swallow mellett – martin (Jakabb 2012: 123–4); a franciában ugyancsak a Martin névre vezethetők vissza a martin-chasseur ‘vadász Márton’, martinet, martin-pêcheur ‘halász Márton’, martin rose ‘rózsaszín Márton’ madárelnevezések (Dauzat 1938: 461).

A butamáté a Sóvidéken ‘hantmadár’ és ‘búbos banka’ (Gub 1996: 67, 73). A máté a Székelyföldön egykor ‘medve’ (MTsz. 1: 1413). A búbos banka messzire hallatszó pu-pu-pu vagy up-up-up háromtagú, tompa, egyhangú hangadása (Jakabb 2012: 115) magyarázhatja a buta- előtagot. Annál is inkább, mert például e madár latin (upupa), angol (hoopoe), francia (huppe), német (Hopf, Wiedehopf), román (pupăză) és orosz (udod és potatujka) neve is hangutánzó. Végső soron a búbos banka összetett (de külön írt), szaknyelvi madárnév mindkét tagját rejtetten hangutánzónak lehet minősíteni: a búbos a madár tollbóbitájára utal, a banka ‘bamba, buta’ (Kiss 1984: 219).

Búbos banka vagy butamáté

Érdemes a búbos banka kapcsán és összehasonlításképpen rövid kitérőt tenni egyes kínai és mongol madárnevekre is. A búbos banka kínai és mongol neveit Henry Serruys tekintette át, s gyűjtéséből kiderül például, hogy egyik régi, valamelyest rejtve hangutánzó kínai neve – a kakukkéval osztozva – bù-gŭ (ejtve: pu-ku), szó szerint, legalábbis leírva ‘bejelenteni az aratást’ (1977: 110), továbbá egyik belső-mongóliai kínai neve, a guāng-gun (ejtve: kuang-kun) szintén rejtett hangutánzást képvisel, tulajdonképpeni jelentése ‘puszta bot, csak bot; gazember, betyár; viszályt szító személy; agglegény’ (1977: 111). A bù-gŭ a kínaiban a kakukk neveként rögzült. A mai mongol övőlzsin ‘búbosbanka’ klasszikus mongol megfelelői az ebugelji, öbügelji, s kapcsolódnak az övő ‘nagyapa, apó’, a klasszikusban ebuge szóhoz. A mongolok közé tartozó burjátok a búbos bankát bűnbakként kezelték, úgy vélték, hogy szerencsétlenséget hoz, és kegyetlenül pusztították is (Babai–Avar–Ulicsni 2016: 18).

A kínai monoszillabikus nyelv, amely erőteljesen a diszillabikus jelleg felé tart, és madárelnevezés-rendszere gazdag „rejtett hangutánzásban”. A kínai a bā-gē (ejtve: pa-kö; ‘nyolc báty, nyolcadik testvér’) tulajdonképpen egy régi két szótagos, talán hangutánzó madárnév értelmezése a kínai írásbeliség egy szótagos és eleve jelentéssel bíró egységeivel. (A ‘nyolc báty’ értelmezés népetimológia.) Az ezen a néven a X. századtól emlegetett madár ábrázolása népszerű lett, önálló festészeti kategóriává fejlődött. Érdekes feladat ennek az orientalisták által hagyományosan mint mynah címkézett, egy indiai madárral, a mejnóval is azonosított madárnak a pontosabb meghatározása, az ábrázolások, az írott forrrások és a madárfaunára vonatkozó ismeretek összevetése (Miklós 1973: 159; külön a mejnó madárnévről: Kiss 1985. 35 ).

A mátyás (Heves megye, Erdély, MTsz. 1: 1415, több más vidéken is, ÚMTsz. 3: 1022), mátyásmadár, mátyásszajkó, matyi, matyimadár mind ‘szajkó’ (Kiss 1984: 326, Takács 2001, Jakabb 2012: 163). E madárfaj a keresztnévvel hangutánzó nevet kapott. (Tehát valószínűleg a névadás nem Mátyás napi megjelenésével függ össze.) Ugyancsak ‘szajkó’ jelentésű a kékmátyás (Nyírcsászári, ÚMTsz. 3: 174). A vajdasági diáknyelvben matyó ‘veréb’ (Takács 2001: 160), a matyi szónak pedig van ‘rosszul ivartalanított kakas’ jelentése is (Szeged, ÚMTsz. 3: 1022, Takács 2001: 160). Kiss Jenő monográfiájához képest újabb közlések szerint a Felső-Szigetközben és a Sóvidéken egyaránt mátyás, mátyásmadár, matyi ‘szajkó’ (Kovács 1987: 82, Gub 1996: 65), külön a Sóvidéken a havasimátyás és a pettyesmátyás ‘fenyőszajkó’ (Gub 1996: 67).

Szajkó, más néven mátyásmadár vagy kékmátyás

A Vas megyei Molnaszecsődön a Cici Pál, mit csinál? Tudja Pál, mit használ mondóka tulajdonképpen belehallás, utánozza a széncinke szavát, a rábaközi Mihályiban csicsipál ‘széncinke’ (Kiss 1984: 293). A széncinke hangját a magyar hagyományban különösen sok belehallás adja vissza (Rácz 1992: 39–43). Keresztnevet tartalmazó belehallás a csíz szavára a Duli-duli-Dezső!, a stiglicére (tengelicére) a Cipity, Lőrinc, cipity Lőrinc! (Rácz 1992: 44). Az ugyancsak rábaközi pálimadár ‘nagy póling’ páli eleme a hangutánzó póli ‘nagy póling’ népetimológiás változata, egy rábaközi falu, Páli neve hatására is (Kiss 1984: 166). Ez a Páli helynév a Pál keresztnév birtoklást kifejező -i képzős származéka, tulajdonképpeni jelentése ‘Pálé’.

A pétör (a péter helyi alakváltozata) a Szeged vidéki, tápéi galambászok nyelvhasználatában csirkéket, galambokat pusztító ‘kánya, vércse’, s azért kapta ezt a nevet, hogy igaz nevének kimondásával nehogy odaidézzék („odaigézzék”, Bálint 1981: 9, Hajdú 2003: 80, ÚMTsz. 4: 459, Takács 2001). A halászpéter általánosan ‘búvármadár; halászmadár’, külön-külön jelölheti az ‘ezüstsirály’ és a ‘jégmadár’ fajokat (Somogy, Keszthely, ÚMTsz. 2: 818, Kiss 1984: 182, 214). A kispéter vagy kispétergalamb Gútán ‘olyan vadgalambfajta, melynek nyakán két fehér örv van’ (ÚMTsz. 3: 380, Fercsik–Raátz 2009: 200).

Valamennyi említett, keresztnévből származó magyar madárnév nyelvjárási szó, közülük talán csak a gáborján, a mátyás és a mátyásmadár valamelyest köznyelvi. A köznyelvet is befolyásoló tudományos madárnévrendszer kidolgozásakor már helytelennek számított a madarakat az emberi társadalomhoz közelíteni, s kerülni illett a keresztnév–madárnév poliszémiát. (A magyar tudományos madárnévrendszer standardizációjáról: Kiss 2010.) A keresztnévből származó nyelvjárási madárnevek tehát egy archaikus gondolkodásmód (a madár a társadalom tagja, a madár családtag) képviselőinek is tekinthetők. Ezekre a madárnevekre valószínűleg egyáltalán nem érvényes, hogy a falu bolondjának nevét vették volna fel, e névadástípust Kovács Antal a bodobács felső-szigetközi nevei kapcsán említette (1987: 55).

A madárhangnak emberi nyelvre átfordított változatai a következők: közönséges hangutánzó mondatszók (csip-csirip, gyurr-gyurr), a madár hangadását jelölő hangutánzó igék (csiripel, huhog, krúgat), belehallások (már meglevő, értelmes szavakra való fordítások, a széncinege hangjába: nyitni-kék, tűz-kő, künn-csücsü), hangutánzó madárnevek (kakukk, pitypalatty, uhu), madaraknak adott hangutánzó tulajdonnevek (papagájnak keresztnevek is: Lóri, Gyuri stb.). A belehallásról szóló monográfiájában Rácz Endre a harangok szavát, a vonat, a kerekek zakatolását, a házi- és vadállatok, tücskök, békák beszédét, a madarak énekét elemezte (1992). A közönséges hangutánzó mondatszók és a belehallások viszonyának analógiája a közvetlenül (direkt) hangutánzó és a rejtetten (közvetve) hangutánzó madárnevek viszonya. A keresztnévvel hangutánzó madárnevek (a fenti példákban: butamáté, csicsipál, gábor és gábormadár sok változattal, gegő, györgydiák, lidike, lili, lilimadár, mátyás, mátyásmadár, matyi) a „rejtett onomatopoézist” képviselik. Ezek a madárnevek úgy jöttek létre, hogy a madárhanghoz valamennyire hasonlító keresztnév lett madárnévvé vagy annak részévé is. Mindenesetre meglehetősen önkényesen dőlt el, hogy (1) mely madár kapott keresztnévből származó nevet, és (2) mely madár kapott „rejtetten hangutánzó” nevet.

A „rejtett hangutánzás” tekinthető a népetimológia egy különleges esetének is, amely során a beszélő a számára különös madárhangot (és jelen esetben nem az idegen szót) értelmessé, átlátható szerkezetűvé teszi, és madárelnevezésként vagy annak részeként használja.

A rejtett (indirekt) hangutánzással jelölt madarak elnevezései más nyelvekben gyakran hangutánzók. Ilyen példa volt a búbos banka, további példa az angol jay ‘szajkó’ (hangutánzó, ófrancia jövevényszó) és shrike ‘gébics’. A szajkó egyébként a személynévvel való hangutánzás régi példáját kínálja: francia neve, a geai (a XII. században: gai) vagy közvetlenül hangutánzó, vagy a „rejtetten hangutánzó’ latin gaius madárnév (V. század, Polemius Silvius) folytatása, s a latin madárnév a Gaius személynévből származik (Dauzat 1938: 357).

Irodalom

• Abondolo, Daniel 2007. Phonosemantic subsets in the lexicon: Hungarian avian nomenclature and l’arbitraire du signe. Central Europe 5/1: 3–22.
• Babai Déniel–Avar Ákos–Ulicsni Viktor 2016. „Veszélyes a varas béka, rossz fajzat!” avagy mit kutat az etnozoológia? Kovász tavasz–tél, 3–29.
• Bálint Sándor   1981. A hagyomány szolgálatában. Összegyűjtött dolgozatok. Magvető, Bp.
• Dauzat, Albert 1938. Dictionnaire étymologique de la langue française. Larousse, Paris
• Evans, Vyvyan 2007. A Glossary of Cognitive Linguistics. Edinburgh University Press, Edinburgh.
• Fercsik Erzsébet–Raátz Judit 2009. Keresztnevek enciklopédiája. A leggyakoribb női és férfinevek. Tinta Könyvkiadó, Bp.
• Gombocz Zoltán 1915. Árpádkori török személyneveink. Bp. (A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 16.)
• Gub Jenő 1996. Erdő-mező állatai a Sóvidéken. Firtos Művelődési Egylet, Korond
• Hajdú Mihály 2003. Általános és magyar névtan. Személynevek. Osiris, Bp.
• Hunn, Eugene S.–Cecil H. Brown 2011. Linguistic Ethnobiology. In: E. N. Anderson et al., eds.: Ethnobiology. John Wiley & Sons, Hoboken, New Jersey 319–333.
• Jakabb Oszkár 2012. Madárnévkalauz. A Kárpát-medence madarainak névkalauza. Tinta Könyvkiadó, Bp.
• Kicsi Sándor András 2015. Madárnévség. Ezredvég 25/5: 93–95.
• Kiss Gábor–Bató Margit 2012. Tájszavak. A magyar nyelvjárások atlaszának szavai, szóalakjai. Tinta Könyvkiadó, Bp.
• Kiss Jenő 1984. Magyar madárnevek. (Az európai madarak elnevezései.) Akadémiai, Bp.
• Kiss Jenő 1985. A pingvintől a kolibriig. Egzotikus madarak magyar nevei. Akadémiai, Bp.
• (Nyelvtudományi Értekezések 120.)
• Kiss Jenő 2010. A szaknyelvi standardizáció történetének néhány kérdéséhez. In: Bárdosi Vilmos, szerk.: Világkép a nyelvben és a nyelvhasználatban. Tinta Könyvkiadó, Bp. 147–154.
• Kovács Antal 1987. „Járok-kelek gyöngyharmaton...” Növény- és állatnevek a Felső-Szigetköz tájnyelvében. Mosonmagyaróvár (Mosonmagyaróvári Helytörténeti Füzetek 6.)
• Lévi-Strauss, Claude 1962. La Pensée sauvage. Plon, Paris
• Mészöly Gedeon 1929. Urál-altáji szó-e a lili vagy lilik madárnév? Népünk és Nyelvünk 1/10–12: 292–5.
• Miklós Pál 1973. A sárkány szeme. Bevezetés a kínai piktúra ikonográfiájába. Corvina, Bp.
• MTsz. Szinnyei József: Magyar tájszótár. Hornyánszky, Bp. 1: A–Ny 1893, 2: O–Zs 1901.
• Pais Dezső 1975. A magyar ősvallás nyelvi emlékeiből. Akadémiai, Bp.
• Pápai Páriz Ferenc–Bod Péter 1767a. Dictionarium Latino–Hungaricum. Sárdi Sámuel, Cibinium (Nagyszeben)
• Pápai Páriz Ferenc–Bod Péter 1767b. Dictionarium Hungarico–Latinum. Sárdi Sámuel, Cibinium (Nagyszeben)
• Rácz Endre 1992. A belehallás jelenségéről. Akadémiai, Bp. (Nyelvtudományi Értekezések 134.)
• Serruys, Henry 1977. A note on the names of the hoopoe in Chinese and Mongol. The Canada–Mongolia Review / La Revue Canada–Mongolie 3/2: 110–117.
• Takács Judit 2001. Keresztnévből származó állatnevek. Magyar Nyelvjárások 39: 159–164.
• ÚMTsz. B. Lőrinczy Éva, szerk.: Új magyar tájszótár. Akadémiai, Bp. 1: A–D 1979, 2: E–J 1988, 3: K–M 1992, 4: N–S 2002, 5: Sz–Zs 2010.
• Wlislocki Henrikné 1892. Jósló állatok a kalotaszegi néphitben. Ethnographia 3/2–3: 47–55.

Kicsi Sándor András