Az alábbi madaras képek a TINTA Könyvkiadó 2025-ös falinaptárában szerepelnek. Forrásuk Bettoni E. & Dressler O. (1865): Storia naturale degli uccelli che nidificano in Lombardia ad illustrazione della raccolta ornitologica dei fratelli Ercole ed Ernesto Turati. Vol. I. Pio Istituto del Patronato, Milano. A képeket válogatta: Kiss Gábor. A madarak leírását összeállította: dr. Hadarics Tibor.

Vörösbegy (Erithacus rubecula)

Egész Európában, Északnyugat-Afrikában, Kis-Ázsiában és NyugatÁzsiában elterjedt madárfaj, amely a légykapófélék családjába (Muscicapidae) tartozik. Magyarországon a domb- és hegyvidéki lombos és elegyes erdők, láperdők, ártéri erdők és parkok gyakori fészkelője, de kisebb számban a dús aljnövényzetű, nagyobb alföldi erdőkben is költ. Az utóbbi években kifejezetten urbanizálódó faj, amely akár egész évben megtalálható a nagyobb városi parkokban, temetőkben és botanikus kertekben. A talajon vagy talajközelben, földi üregben, gyökerek között, farakásban vagy odúban fészkel. A gyökerekből, fűszálakból, levelekből, mohából és pehelytollakból álló fészket a tojó építi. Fészekalja 6-7 tojásból áll, amelyeken a tojó 13–14 napig kotlik. A fiatalok 12–15 napos korukban hagyják el a fészket. Hazánkban erdei környezetben a vörösbegy a kakukk (Cuculus canorus) egyik leggyakoribb gazdamadara. Igen gyakori átvonuló. Tavasszal február végén, március elején érkezik, de a tavaszi vonulás fő időszaka március közepétől április közepéig tart. Az őszi vonulás szeptember közepe és november eleje között zajlik. Ezekben az időszakokban az erdőkön, erdőszéleken és bokrosokon kívül mezőgazdasági területeken, nádasokban, kertekben is gyakori. A hazai állomány télen a Mediterráneumba húzódik. Enyhe teleken parkokban, lakott területeken, sűrű bokrosokban kis számban rendszeresen át is telel, de ezek többnyire északabbról érkezett madarak. Magyarországon 1901 óta védett.

Vörös vércse (Falco tinnunculus)

Egész Európában, Ázsia déli részén, valamint Észak-, Nyugat- és Kelet-Afrikában költ. A sivatagok, az esőerdők és nagy kiterjedésű, zárt erdők kivételével szinte mindenhol előfordul. Az egyik leggyakoribb ragadozó madár, amely a sólyomfélék (Falconidae) közé tartozik. Hazánkban a sík és dombvidéki legelőket, réteket és mezőgazdasági területeket szegélyező fasorok, facsoportok elég gyakori fészkelője, amely egyesével vagy laza kolóniákban költ. Több helyen magas nagyvárosi épületek zugaiban és homlokzatdíszítései között, templomtornyokon is költ. Budapest és más városaink központjában is fészkel. Fészket nem épít, mezőgazdasági területeken a szarka (Pica pica) vagy a dolmányos varjú (Corvus cornix) elhagyott gallyfészkeiben költ. Fészekalja 5-6 tojásból áll, a kotlási idő 28–30 nap. A fiókák 28-30 napos korukban repülnek ki. Főleg rágcsálókkal (Rodentia) táplálkozik, de nagy számban fogyaszt rovarokat (Insecta) is. Táplálékszerzésére jellemző, hogy gyakran egy helyben lebeg (szitál) a terület felett, és onnan csap le a kiszemelt zsákmányra. A hazai állomány többsége vonuló, a telet a Mediterráneumban töltik, kisebb része viszont rendszeresen áttelel. Télire északabbról is érkeznek hozzánk madarak. Magyarországon 1906 óta védett.

Meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes)

Nyugat-Európától Kelet-Ázsiáig fészkelő nagy termetű pintyféle (Fringillidae). Hazánkban a nyílt lomberdők, főleg a gyertyános tölgyesek és a bükkösök, valamint ligetek, gyümölcsösök, városi parkok és nagyobb kertek gyakori fészkelője. Elsősorban a Dunántúlon és az Északi-középhegységben költ, az Alföldön csak helyenként és kis számban található meg. Állománya az utóbbi években emelkedő tendenciát mutat. Fészkét különböző növényi részekből építi a fák lombkoronájába. A fészekalj 3–6 tojásból áll, melyeken a tojó kotlik. A fiókák 12–13 napi kotlás után kelnek ki, és 10–11 napos korukban hagyják el a fészket. Bokrok, fák magvaival táplálkozik, de fiókáit főleg hernyókkal eteti. Csőre olyan erős, hogy akár a meggy magját is szét tudja roppantani. Részben vonuló, a hazai populáció egy része a Mediterráneumban, más része a Kárpát-medencében telel. A hazánkban tömegesen telelők nagy része északabbról érkezik hozzánk. Télen feltűnik a madáretetőknél is. Magyarországon 1954 óta védett.

Szarka (Pica pica)

Egész Európában elterjedt, gyakori varjúféle (Corvidae), amelynek költőterülete a Távol-Keletig húzódik. Magyarországon a nyílt, bokros vagy fákkal elszórtan tarkított, mozaikos mezőgazdasági területek, valamint a fasorok és parkok elég gyakori fészkelője, az összefüggő erdőket kerüli. Bár országszerte elterjedt, az Alföldön a leggyakoribb. Az utóbbi évtizedekben egyre többet lehet megfigyelni városi környezetben. Magányosan vagy igen laza telepekben költ. Állománya az utóbbi években határozott emelkedést mutat. Nagy méretű fészkét magas fák ágrendszerébe, máskor alacsonyabb, de sűrű bozótosok megközelíthetetlen részein építi. A nagy gallyfészek fölé szúrós ágakból tetőt alakít ki, és az építményen csak szűk bejárónyílásokat hagy. A fészek belsejét sárral tapasztja ki és puha anyagokkal béleli. Fészkét több éven keresztül használhatja, tavasszal kitatarozza. A tojó 5–9 tojást rak, melyeket 17–18 nap alatt kelt ki. A fiókák háromhetes korukban hagyják el a fészket, de szüleik még ezután is gondoskodnak róluk. Fészekrabló szokásai miatt sokan nem kedvelik. A vadgazdálkodók többek közt a szarkát tartják felelősnek az apróvadállomány csökkenéséért. Elhagyott fészkét vörös (Falco tinnunculus) és kék vércsék (F. vespertinus), kabasólymok (F. subbuteo) és erdei fülesbaglyok (Asio otus) is használják költésre. Állandó madár. Téli kóborlásakor kisebb csapatokban mozog, de egy-egy kedvelt éjszakázóhelyen több száz példány is összeverődhet. Magyarországon nem védett, júliustól februárig vadászható.

Erdei pinty (Fringilla coelebs)

Egész Európában általánosan elterjedt, gyakori pintyféle (Fringillidae). Hazánkban is szinte minden erdőtípusban – még a homogén akácosokban is – megtalálható, igen gyakori fészkelő, amely legnagyobb számban a puhafás ligeterdőkben, tölgyesekben, bükkösökben, gyümölcsösökben költ. Egyre gyakrabban fészkel városi környezetben, pl. parkokban és útszéli fasorokban, illetve erdőkhöz közeli kertvárosi kertekben is. Fán fészkel, a zuzmóból és mohából álló, szőrökkel bélelt fészket a tojó építi. 4–6 tojásából, melyeket csak a tojó melenget, 13 napi kotlás után kelnek ki a fiókák, amelyek még további 13-14 napig maradnak a fészekben. Vonuló, a hazai állomány egy része az Appennini-félszigeten és a Mediterráneum nyugati részén telel, míg hozzánk északabbról, főleg Északkelet- Európából érkeznek telelők. Gyakori vendég a téli madáretetőknél is. Magyarországon 1901 óta védett faj.

Olasz veréb (Passer italiae)

Az Appennini-félszigeten, Korzikán, Szicílián, Máltán és Krétán költő verébféle (Passeridae). Korábban a berki veréb (Passer hispaniolensis) vagy a házi veréb (Passer domesticus) alfajaként, illetve az említett két faj hibridjeként tárgyalták. A molekuláris genetikai vizsgálatok alapján önálló fajról van szó, amely azonban hibrid eredetű, a házi és a berki veréb állandósult, stabil hibridje. Elterjedési területén városokban, falvakban, állattartó telepeken, mezőgazdasági területeken és köves hegyoldalakon is gyakori. 4–6 tojásán a hím és a tojó felváltva kotlik 11–15 napig, a fiókák 11–17 napig maradnak a fészekben. Hazánkban egyetlen előfordulása ismert (2008. március, Pécs).

Erdei fülesbagoly (Asio otus)

Eurázsia és Észak-Amerika mérsékelt övi területein elterjedt bagolyfaj (Strigidae). Hazánkban országszerte elég gyakori fészkelő, bár éjszakai madár lévén költési időszakban ritkán kerül szem elé. Elsősorban ligetes, erdős vidékeken, ártéri ligeterdőkben, erdősávokban telepszik meg, az összefüggő erdők zártabb, belső területeit kerüli. Fészket nem épít, főleg varjúfélék (Corvidae) elhagyott fészkeiben költ. Fészekalja 5-6 hófehér tojásból áll, de jó táplálékellátottságú években több is lehet. A tojó kotlik, a fiókák 25–30 napos kotlás után kelnek ki. Mivel a tojó kétnaponta rakja le a tojásokat, és már az első után elkezdi a kotlást, a fiókák kelése is kétnaponta történik, így közöttük jelentős korkülönbségek vannak. A fiókák 20–30 napos korukban elhagyják a fészket, és a környező ágakon üldögélve várják a táplálékkal érkező szülőket. Teljes önállóságukat csak 60–80 napos korukra érik el. Elsősorban kisemlősökkel, főleg pockokkal (Arvicolinae) táplálkozik. Állandó madár. Állományát télen az északabbról érkező példányok gyarapítják. Ebben az időszakban nappali pihenőhelyein – facsoportokban és parkokban, amelyek akár lakott települések központi részén is lehetnek – kisebb-nagyobb csapatokban rendszeresen megfigyelhető. Az egy-egy pihenőhelyen nappalozó példányok száma néhánytól két-háromszázig terjedhet. A legismertebb városi telelőhely Túrkevén van, de számos kisebbnagyobb alföldi városban is jelentős telelőállomány van jelen. Magyarországon 1901 óta védett.

Karvaly (Accipiter nisus)

A tundra és a sivatagos területek kivételével egész Eurázsiában elterjedt ragadozómadár-faj (Accipitridae). A domb- és hegyvidéki erdők (főleg fenyvesek), valamint helyenként az alföldi erdők elterjedt, növekvő számú, elég gyakori fészkelője. Kedveli az olyan erdőket, ahol nyílt vagy cserjés részek is találhatók. Alkalmanként nagyobb városi parkokban és városszéli erdőkben is megtelepszik. Gallyfészkét általában fenyőfélék sűrű ágrendszerébe építi, és puha növényi részekkel béleli. Fészekalja 3–8 tojásból áll. A fiókák 35 nap kotlási idő után kelnek ki, gyorsan fejlődnek, négyhetesen már elhagyják a fészket. Apró madarak elejtésére specializálódott ragadozó, szinte kizárólag énekesmadarakat (Passeriformes) fog, a nagyobb méretű tojók időnként galamb nagyságú zsákmányt is elejthetnek. A költési időszakban rejtett életet él, tavasztól őszig ritkán kerül szem elé. Állandó madár. A téli időszakban (október–március) állományát az Észak-Európából érkező egyedek jelentős mértékben gyarapítják, ilyenkor gyakran megjelenik lakott területeken is, városokban az etetőre járó énekesmadarakra és balkáni gerlékre (Streptopelia decaocto), falun az állattartó épületek környékén verebekre (Passeridae) és pintyfélékre (Fringillidae) vadászik. Magyarországon 1971 óta védett.