Megjelent: Népszabadság – Budapest melléklet, 2002. június 26.

Kisdiákok tanulmányi versenyének eredményhirdetését látni mindig szívet-lelket gyönyörködtető élmény. Hát még akkor, ha a díjazottak egyébiránt és valamiben elesettebbek az átlaggyerekeknél! Az országnak talán leghosszabb nevű oktatási intézménye, a váci Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat a közelmúltban rendezte a hallássérült iskolások országos tanulmányi versenyét.

A ma Szlovákiához tartozó Jólészen született névadó, Cházár András (1745–1816) sikeres – a szegényektől pénzt el nem fogadó – ügyvédként kezdte pályafutását. Amikor azonban II. József 1784-ben peres ügyekben is kötelezővé tette a német nyelv használatát, bezárta irodáját. Gazdálkodni kezdett. Vállalkozó szellemét mutatja, hogy szorgalmazta a hazai burgonyatermesztés elterjedését – ez akkoriban olyannyira újdonságnak számított, hogy kiváltotta a környék népének értetlenségét, esetenként gyűlöletét (igaz, éhínség idején elfogadták a krumpliadományát). Eközben a politizálást sem hagyta abba. Fáradhatatlanul bírálta az uralkodó neki nem tetsző intézkedéseit, és nem szűnt meg szót emelni az elesettekért.

Amikor egy külföldi útján Cházár megismerkedett a bécsi siketnémáknak a mai Operaház helyén álló intézetével, hangoztatni kezdte hasonló létrehozásának fontosságát Magyarországon is. A korabeli sajtóban adakozásra kérte polgártársait, ő maga pedig szülőházát ajánlotta fel a nemes célra. A kormányzati szervek a váci püspöki palota barokk épületét jelölték ki az intézmény helyének, így került a hallássérült gyerekek iskolája a város központjába, a mai Március 15. térre – ez példa nélküli földrészünkön, a társintézmények általában a települések határában, valamelyik külvárosi kerületben tevékenykednek. A Váczi Királyi Magyar Siketnéma Intézetet 1802 nyarán nyitották meg elsőként Magyarországon, negyedikként Európában. A sors rosszízű tréfája, hogy a rebellisnek tartott ötletadót nem hívták meg az ünnepi alkalomra. Cházár csak egy esztendő múlva látogatott el Vácra és vitte magával az időközben összegyűjtött újabb adományokat is. A négy tanárral, köztük egy Bécsből érkezett siket pedagógussal dolgozó iskola tekintélyét mutatja, hogy igazgatója a püspök és a polgármester után következő váci közjogi méltóságnak számított.

Cházár András

Az alapítás századik évfordulóján az intézet vezetői elhatározták, hogy a következőkben évenként megemlékeznek Cházárról. Az akkori igazgató, Borbély Sándor – az ő érdeme, hogy az intézet a palota udvarán korszerű új épülettel gazdagodott – 1904-ben már egy közadakozásnak köszönhető aranyozott ezüst serleget üríthetett „a nagy hazafi és még nagyobb emberbarát” emlékére. És kevés híján egy újabb évszázadnak kellett eltelnie, hogy az intézmény 1990-ben végre fölvegye Cházár András nevét. Az udvaron 1902 óta áll az alapító mellszobra, a közelben pedig utcát neveztek el róla.

Napjainkban háromszázezer enyhén, közepesen vagy súlyosan nagyothalló és hatvanezer olyan ember él az országban, aki csak a 90 decibelnél erősebb hangokat hallja meg – tudom meg Mikesy György igazgatótól. Összehasonlításul: a hétköznapi társalgási beszéd erőssége 30 és 60 decibel között ingadozik. Még súlyosabb azoknak a honfitársainknak a helyzete, akik semmiféle hangot nem érzékelnek. Az egyre jobb hallókészülékek sok hallássérült embernek megkönnyítik az életét, de a technika önmagában nem elég. A hallássérültek az iskolában és egymástól sajátítják el a jelbeszédet. Az igazgató úr névjegyének hátoldalán ez olvasható: „Hallássérült vagyok. Ha mondani akar valamit, kérem, forduljon felém, beszéljen lassan és tisztán, ne suttogjon – akkor jobban fogom érteni. Köszönöm.” És ez így van megfordítva is. Mikesy György az átlagosnál lassabban beszél – ha valaki a száját is figyeli, effajta gyakorlat nélkül is megérti mondatainak háromnegyedét. Sorstársai ennél is többet. Csakúgy, mint a jeltolmácsok.

Cházár András Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon

Gyetven Jánosné jelek nélkül is megérti az igazgatót, ő maga csak akkor beszél és felel, ha a kérdéseimet tolmácsolja. Természetes jeleket az ember ősidők óta használ: az igen, a nem, a gyere ide!, a maradj csendben! jelet mindenki ismeri. A hallássérültek jelnyelve későbbi fejlemény. Minden gyakori szónak külön jele van. Ezek már szótárban is szerepelnek, de mert a legtöbb jel nem statikus, hanem mozdulattal jár, újabban fölvetődött egy, a jeleket mozgásban megmutató képernyőszótár gondolata. A toldalékoknak külön jelük van. Gesztusokkal megkülönböztethető például az adom és az adod. Ellenben ugyanazt a jelet használja a jelelő a házhoz, az értékhez és a gyönyörűhöz szó toldalékának esetében. Szükség esetén – például nevek közvetítésekor – a jelelő rendelkezésére állnak az egy-egy betűt jelentő kéz- és ujjmozdulatok is.

Másfél-két évszázaddal ezelőtt az úgynevezett bécsi iskola a jelelést tartotta a hallássérültek közötti érintkezés legfontosabb eszközének. Az úgynevezett német iskola a beszélgetésre voksolt – még akkor is, ha ez a beszéd kevésbé tiszta, kevésbé pontos, mint az átlagemberé. A váci intézmény – nagy elődök, például az utóbb a gyógypedagógus-képzés főiskolájának nevet adó Bárczi Gusztáv nyomán – az utóbbit tartja fontosabbnak. Igaz, a hetedikeseknek és a nyolcadikosoknak fakultatív módon iskolai keretben is van lehetőségük jelelést tanulni.

A „Hogyan tanítható meg hangok képzésére az az ember, aki maga nem vagy nem jól hallja, amit mond?” kérdésre Mikesy György azt válaszolja, hogy az ő iskolás korában a tanítás eszköze a másik ember szájmozgásának megfigyelése és utánzása, a tükör előtti gyakorlás volt, a beszélő arcizmainak, torkának megérintése és az így érzékelt rezgések utánzása. A beszéd tanításának legfontosabb módszere, persze, maga a beszéltetés. Jelenleg a hallókészülék azoknál jó hatásfokú, akik hallássérülésük felfedezésekor azonnal – akár már csecsemőkorukban – készüléket kapnak, és azonnal szakszerűen foglalkozni kezdenek a képzésükkel. Úgy, hogy természetes és társalgási beszéd keretében tanítják őket.

A hallássérültek közötti kommunikációnak új lehetősége a számítógép. Nem ok nélkül fordulnak a hallássérült felnőttek és tanulók nagy érdeklődéssel a számítógép felé. Az sem véletlen – az írásbeli kapcsolattartás fontosságából következik –, hogy a váci iskola diákjai az átlagosnál jobb helyesírók, és például az országos versenyen szinte nem is volt olyan általános iskolás résztvevő, aki eltévesztette volna a j és az ly használatát.

Vácott másfél száz óvodást, általános iskolást és speciális szakközépiskolást – leendő segédkönyvkötőt, asztalosipari szerelőt és varrómunkást – készítenek fel a továbbtanulásra, illetőleg a felnőtt életre. A négy megyéből származó óvodások, diákok háromnegyede kollégiumban él. A tanulmányi verseny eredményhirdetésekor Mikesy György egyenként szólította a kategóriák nyerteseit, helyezettjeit. Volt köztük, aki a hallássérültekkel való kommunikálásban járatlan vendégnek is érthetően köszönte meg az ajándékokat és a gratulációt. És akadt, akinek a szavát nemigen lehetett érteni. De egyformán csillant a szemük, egyforma örömmel szorították magukhoz a kapott könyvet, fényképezőgépet, tollaslabda-felszerelést. Az alapítás 200. évfordulóján az intézmény tanárai okkal üríthetik ismét Cházár Andrásra a ma az iskola múzeumában őrzött serleget.

Daniss Győző