Megjelent: Népszabadság, 2003. június 21.

A magyar nyelvet sokan rokonították már törökkel, sumerrel, japánnal és ki tudja, még hány másikkal. Akadnak, akik Ausztrália őslakóinak nyelvét is kapcsolatba hozzák a miénkkel. – A magyar nyelvészek közül alighanem Vászolyi Erik ismeri legjobban Ausztrália őslakóinak nyelvét. A tudós 1968-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanított finnugrisztikát. Akkor a szocialista országok csehszlovákiai bevonulása miatt elhagyta szülőföldjét. Két esztendeig Cambridge-ben élt, majd Nyugat-Ausztráliában telepedett le. Ott többet is megtanult a huszonöt magyarországnyi terület őslakóinak nyelvei közül. Majd ezeket és a belőlük levont tanulságokat tanította is perthi egyetemi katedráján.

Ausztráliába 40 vagy talán 60 ezer évvel ezelőtt, de semmiképpen sem egy időben érkeztek kisebb-nagyobb csoportok Ázsia déli-délkeleti vidékeiről és Óceánia szigeteiről. Meggyőződésem, hogy nem is ugyanazt a nyelvet beszélték. A XVIII. század végén, amikor európaiak jelentek meg a földrészen, valószínűleg több száz nyelvet és még több nyelvjárást használt az őslakosság. Ez érthető, hiszen egy majdnem európányi területen szétszórva éltek nagycsaládokban, tíz-húsz embert számláló közösségekben. Járták a végtelen sivatagot – sivatagon azonban nem okvetlenül homoksivatagot kell érteni, Ausztráliában sok a füves puszta. A nagycsalád nyelvét a szomszédos – esetleg száz kilométer távolságban élő – nagycsalád tagjai még megértették, a távolabbiak azonban már nem, hiszen egészen más nyelvet beszéltek.

Mennyire élnek ma az ősi nyelvek?

Előtte hadd feleljek egy időben ennél előbbre való kérdésre: hány emberről mondhatjuk még, hogy az ereiben az őslakosok vére folyik? Nos, ma negyedmillióra tehető a számuk. De közülük csak minden harmadik "százszázalékos” őslakos, a többiek genetikailag már keveredtek a bevándorlókkal. A körülbelül 80 ezer "hamisítatlan” őslakosnak a fele Nyugat-Ausztráliában él. Az ő nyelveiket kutatva ismertem meg az életüket. Akadt olyan nagycsalád, amelyiknek az öregeitől még megtanulhattam, hogyan kell kőbaltát pattintani. Ezeknek az embereknek az életét az európai-amerikai típusú civilizáció fenekestül felforgatta. Hogy fehér farmerek birkái zavartalanul legelhessenek, a bányatársaságok szabadon terjeszkedhessenek, megfosztották őket vadászterületeiktől. Vagy missziók köré kényszerítették, vagy körülkerített táborokba – kis túlzással: koncentrációs táborokba – zárták őket. Sokan belepusztultak a sokkoló életformaváltásba, a lenézésbe, a megaláztatásokba. Sok mindenről árulkodik, hogy az ő gondjaikkal foglalkozó legmagasabb szintű intézmény hivatalos neve sokáig Halászati, Állattenyésztési és Bennszülöttügyi Minisztérium volt. A missziók körül élő "vadembereknek” megtiltották, hogy az anyanyelvükön beszéljenek. Még az 1950-es években is előfordult, hogy az elmenekülő feketékre nyakkalodát csappantottak, úgy hurcolták őket vissza a hullámbádog barakkokba. Néhány misszió volt csupán kivétel: főképpen a német lutheránus papok között akadtak, akik megtanulták az őslakók nyelvét, németről lefordították imáikat, lefordították nekik a bibliát.

Ausztrál őslakosok

A tiltás okvetlenül az őslakosok nyelvének pusztulásával járt?

Szerencsére nem. Így tanulhattam meg tőlük magam is a pityantyatyarát és néhány más nyelvet. Ma még körülbelül 80 nyelvet ismernek az őslakók. Igaz, legtöbbjüket csak pár tucatnyian beszélik már. Ezeknek nincs jövőjük. Néhány nagyobb nyelven azonban megkezdődött a tanítóképzés, a gyerekek egy része iskolai keretek között is anyanyelvén tanulhat. Közép-Ausztráliában van aranda tévéműsor, rádióműsor, újság. Igaz, az újságot nagyon kevesen olvassák.

Milyenek az ausztráliai nyelvek? Vannak-e meghatározó közös vonásaik?

Az ausztráliai nyelvek természetesen sokfélék. De mindegyik agglutináló, azaz léteznek benne toldalékok: képzők, ragok, jelek. Akárcsak a baszkban, az örményben vagy éppen a finnugor nyelvekben, köztük a magyarban. Ezért én viszonylag könnyen "otthon voltam” az ausztrál nyelvekben. Nyelvészkollégáim többségével ellentétben nekem az őslakók használta gy és ty sem jelentett gondot. Én minden nehézség nélkül mondom ki például a pityantyatyara szót, amit angol kollégáim pidzsandzsadzsará-nak vagy picsancsacsará-nak ejtenek. Ennek is köszönhettem, hogy engem az őslakók nyelvét beszélők könnyebben befogadtak. Közös vonásuk e nyelveknek az is, hogy nem primitívek. Sokan – főképpen a régebbi időkben – primitívnek tartották őket, mint ahogy primitívnek tartották használóikat is. Ezek a nyelvek azonban nagyon is árnyaltak, kidolgozottak, és használóik is tudnak mindent, amit az ő világukban a fennmaradáshoz tudniuk kell.

Pityantyatyara férfi és kislány (forrás: Wikipédia)

Például? Maradjunk a nyelvnél.

Az igéiknek a legtöbb nyelvben van jelen, múlt és jövő idejük, van kijelentő, feltételes és felszólító módjuk, egyes és többes számuk, első, második és harmadik személyük. Vagy: roppant gazdag a szókincsük. Igaz, ez a szókincs más, mint – mondjuk – a magyar szókincs. Az ausztrál őslakosnak nincs szava például az ott igazán jellegzetes kenguru absztrahált fogalmára. De van több tucat, akár száz szava is a különböző kengurufajokra, sok esetben külön szava az adott faj nőstényére, hímjére, néha még az anyja erszényében megbúvó kölyökre is.

Hogy születhetett meg mégis a kenguru fogalom?

Cook kapitány hajójának egy tisztje 1770-ben megkérdezte egy bennszülöttől, hogy minek nevezi ezt vagy azt a dolgot. Följegyezte azt is, amit az őslakos akkor mondott, amikor ő éppen egy kengurura mutatott. De hogy az milyen valóságos kenguru volt, melyik fajhoz tartozott, azt ma már nem tudjuk. Lehet az is, hogy a bennszülött rosszul értette a kérdést, és valami egészen másra használta a kenguru szót. De a világ általánosított, és ma éppen úgy kengurunak mondjuk az aprócska patkánykengurut, mint a vörös óriás kengurut. Egy bennszülött gondolkodásmódjában ez képtelenség.

A nyelvek, még inkább az azt a nyelvet beszélők "fejlettségét” nem egy szakember a számolás módján méri le. Hogyan számol egy ausztrál őslakos?

Ma már angolul. Korábban nekik csak az egyet, a kettőt, esetleg a hármat és a kettőnél, háromnál többet volt fontos megkülönböztetniük egymástól. Az egy azt is jelentette, hogy én magam, a kettő, hogy pár. Nem volt mindegy, hogy egyedül megy-e valaki vadászni, vagy párban, másodmagával. A háromra általában azt mondták, hogy sok. Bizonyos nyelvekben külön szó van a három és a háromnál több elemet számláló halmazra. Mintha azt mondanák: kis kupac és nagy kupac. Hozzáteszem: a bennszülött pásztor – ha nem is használ olyan számokat, mint a huszonkilenc vagy a százötvenkettő – pontosan tudja, megvan-e a csorda valamennyi állata. Mert ismeri mindegyiket: kajla szarvú, sántító, rövid fülű és így tovább. Az újabb időkben, persze, szükség lett a "modern” számolásra – egyebeken kívül azért, mert ha a missziónál kapott kevéske munkabérükért vásárolni akartak a misszió boltjában, gyakran becsapták őket. Amikor a feketéknek megszerveztem egy krokodilfarmot, és azt nekik kellett irányítaniuk is, meg kellett őket tanítanom "európai módra” számolni. Ez úgy történt, hogy kimentünk a tengerpartra, és teknősbékatojásokat raktunk egymás mellé. Egy tojás: egy. Egy másik tojás: az is egy. Egy tojás meg egy tojás, az két tojás. Kettő meg egy, az három tojás. Mindezt angolul, persze. Ma már nem csaphatják be őket a boltban. Olyannyira így van ez, hogy bankokban egyre gyakrabban látni fekete ügyintéző lányokat.

Mi lesz ezeknek a nyelveknek a sorsa a közeli és a távolabbi jövőben?

Azok, amelyeket kevesen beszélnek és nincs írásbeliségük, egy-két nemzedéknyi idő alatt örökre eltűnnek. Azok, amelyeket több ezren beszélnek, amelyeknek írásbeliségük van, följegyzik mondáikat, meséiket, szavaikat, hosszabb időre is megmaradhatnak. Az őslakosság azonban fogy. Nemcsak úgy, hogy kihal egy-egy nagycsalád, hanem úgy is, hogy tagjai közül nem keveseknek félvér gyermekeik születnek. Akik pedig nemcsak őslakosokkal, hanem "fehérekkel” élnek párkapcsolatban. És az ő gyermekeik már aligha tanulják meg nagyszüleik nyelvét. Fontos színek vesznek majd el a világ nyelvi és kulturális palettájáról.

Kicsi Sándor András: Kihalt nyelvek, eltűnt népek

Végezetül: van-e bármiféle alapja a magyarral való nyelvrokonításnak?

A toldalékolás vagy az ausztráliai nyelvek egy részében szintén meglévő birtokos személyragozás önmagában nem jelent nyelvrokonságot. Számos agglutináló nyelv létezik a világon. Azt pedig nem tudjuk, hogy évtízezredekkel ezelőtt, Ázsiában találkoztak-e az ausztráliai őslakók ősei a finnugorság őseivel. Ugyanilyen homály fedi azt is, hogy ezek a népek a régi időkben hogyan, milyen nyelven kommunikáltak egymással. A nyelvrokonságra nincs semmiféle bizonyíték.

Daniss Győző