Miért három és miért magyar?

Ha azt mondom, hogy „három a magyar”, szinte mindenki azonnal rávágja, hogy „igazság”! Ám két évszázaddal ezelőtt másképp lett volna. Akkoriban ugyanis még ez a mondás nem született meg, ám hasonlóból volt kínálat. A korabeli gyűjtemények egyik éllovasa a „három a magyar próba”, de járta az is, hogy „Három a szentszám” vagy épp „Három a tánc”.

A mai tudományos közvélemény egy a középkorból származó, ám a szerzőt tekintve bizonytalan eredetű latin formulát ad meg előképként. Az „omne trinum perfectum” fordítása úgy hangzik, hogy „minden hármasság tökéletes”. Épp ez a három szó egyébként számos teológiai, illetve erkölcsfilozófiai mű címében megjelenik.

Ám a hármas – mint szám – kiemelt jelentősége nyilvánvalóan még csak nem is a Szentháromsággal kezdődik. Ez utóbbi kifejezést a Bibliában ugyanis hiába keresnénk – bár az Atya, Fú, Szentlélek hármassága természetesen megjelenik –, mert a tan a korai kereszténység idején formálódott, s kezdetei a második századra vezethetők vissza. A Szentírásban ugyanakkor természetesen fontos szerepet játszik a három: Ádám fiainak száma, ennyi ajándékot hoznak a bölcsek a gyermek Jézusnak, ennyiszer mutatott be áldozatot egy évben Salamon és még sorolhatnánk.

https://www.part-oldalak.hu/wordpress/wp-content/uploads/2022/09/160320_Rubljov_Szentharomsag.jpgAndrej Rubljov Szentháromság-ikonjának részlete

Már a kabbalizmus is a hármas alapján osztja fel a világot – a természeti hatalmakat mechanikusra, organikusra és teológiaira, a lelket pedig érzékire, erkölcsire és tisztán intellektuálisra. A korai matematikusok feljegyezték: a hármas az első olyan szám, amivel létre lehet hozni egy alakzatot. A püthagoraszi iskola épp a háromszögekből kiindulva állítja fel számsorozatait, amelyekből e nézet képviselői szerint minden levezethető a világban.

https://www.igneum.hu/wp-content/uploads/2021/10/Puthagorasz2.jpg

A további forráskutatáshoz nem kell tudósnak, folkloristának lenni – mindenki emlékszik a népmesékből a szegény ember három fiára, a király három leányára, vagy arra a három próbára, amit ki kellett állni; sőt talán még az is felidéződik, hogy a népi gyógyászatban háromszor kellett alkalmazni egy kúrát, hogy az sikeres legyen.

Minden nép hitvilágának legősibb rétegéhez tartoznak a misztikusnak nevezett számok, köztük a hármas. Itt kanyarodhatunk vissza oda, hogy az egyes szólások, közmondások eredetének vizsgálatánál nem lehet eltekinteni ettől az igen mélyre nyúló gyökértől. Tulajdonképpen ez ad keretet annak, ahogyan az egyes nyelvek, kifejezések egymásra hatottak, sőt annak is, ahogyan az átvitt értelem, illetve a konkrét helyzeti magyarázat vagy értelmezés összekapcsolódott.

A német „Aller guten Dinge sind drei”, vagyis „minden jó dolog hármasban van” a kutatók szerint jelentésben a már említett latin idézetnek feleltethető meg. A „Thing” a régi időkben nem egyszerűen valamit vagy éppen „izét” jelentett, hanem a germán törzsek népgyűlését, amit évente háromszor hívtak össze, illetve az igazságszolgáltatásnál például a vádlottat is háromszor idézték be a bíróság elé. A szó egyébként visszaköszön például az izlandi, a norvég vagy a dán parlament mai elnevezésében is.

Az orosz „Бог любит Троицу”, vagyis „Isten szereti a hármasságot” a nép ajkán született meg. Mint ahogy arról a vidékről származik a magyarul szépen alliteráló „Három halálba hajolva” is, ami nem feltétlenül a végzetre, hanem inkább az alázatosságra utal. Ha valaki „három dobozból hazudik”, az viszont tényleg azt jelenti, hogy finoman szólva is meséket sző, s nem a valóságot adja vissza.

A hollandok saját változatukat a hármasság teljességéről nagyjából úgy értelmezik, mint más országokban, vagyis ha valami kétszer nem ment, akkor harmadjára majd sikerül. Itt természetesen a hajózás sem maradhat ki: a kapitánynak napi háromszori étkezést kellett biztosítania a legénységnek, de például a fedélzeten kiszabott büntetések is a hármas jegyében születtek.

Visszatérve a magyar nyelvhez és a XIX. századhoz: először a nemzeti hovatartozást jelölő jelző nélküli változat terjedt el, legfeljebb a szövegkörnyezet utalt rá. Idézek egy példát 1862-ből: „a magyar példabeszéd teljesülend: három az igazság”. Több irodalmi mű címében így jelenik meg, de a Karinthy is az úgymond egyszerűbb verziót használja, amikor az egyik írásában a számokhoz rendel asszociációkat.  De miért és hogyan lett végül honosítva ez a bizonyos igazság?

A három a tánc esetében abba beleértették, hogy az csakis magyar lehet, hiszen a mulatság folytatására biztató felkiáltásról lényegében máig azt tartják, hogy egy valóságos tagozódást tükröz, ami ugyan területileg eltérhet. Tehát a Rábaközben lassú, gyors, friss; Szatmárban csendes, csárdás, ugrós. „Három a tánc mindhalálig, Kivilágos-kivirradtig” – szól a népdal.

https://fortepan.download/file/fortepan-eu/2560/fortepan_92582.jpgHárom a magyar tánc! (A kép forrása: Fortepan)

A legfőbb mintaadó azonban a „három a magyar próba” lehetett. Ott ugyanis a jelzőnek még valóban volt megkülönböztető szerepe. A régi korokban jó néhány méltóság, kinevezés elnyeréséhez, de akár az udvarnál való megjelenés előjogának megszerzéséhez is a nemesi származás bizonyítására volt szükség. Amit ma talán igazolási eljárásnak hívna a jog, azt akkoriban egyszerűen próbának nevezték. Ebből volt például német, olasz és magyar változat. Mindegyik más-más módozatot takart. A magyar esetében valóban három különböző lehetőség volt arra, hogy a hét nemes generációt a fölmenők közül kimutassák. „Az első volt a legszigorúbb, a második a legnehezebben összeállítandó, a harmadik pedig a legközönségesebb és egyúttal a legdivatosabb is” – hangzik a kutató értékelése.

A három magyar igazság közül az egyik tehát az lehet, hogy nyelvünkbe, szavainkba, kifejezéseinkbe sok-sok csodálatos történet ágyazódott be. A másik, hogy múltunknak, jelenünknek és jövőnknek egyszerre tükörképe és alakítója a hagyományok és a változások aránya. A harmadik, hogy éljünk azon tökéletes hármasok jegyében, amelyek minden nemzetre, főként az azokból elhívott népre érvényesek. A legjobb példa erre: „megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet”.

Nagy György András,
a Katolikus rádió munkatársa