Bizonyára sokan felkapják a fejüket ennek olvastán. Ugyan ki mondott valaha ilyesmit?

Be kell vallanom, hogy én sem láttam sehol ezt az állítást így megfogalmazva.

Akkor hát miért sorolom a téves hiedelmek közé?

Azért, mert a nyilvánosság számára íróknak a meghökkentő hányada viselkedik úgy, mintha ilyen tanácsot kapott volna, és a jelek szerint ezt a tanácsot igencsak megszívlelték.

A magyar nyelv egyik fontos jellemzője, hogy a birtokviszonyt nem a birtokoson jelöli, mint az indoeurópai nyelvek, hanem a birtokon, a finnugor, az uráli és altaji nyelvekhez hasonlóan: Dániel könyve, az ország háza, a mi családunk. Van azonban a birtokosnak is ragja a magyarban, és erre elsősorban akkor van szükség, ha a birtokos egyszersmind valaminek a birtoka, vagyis többszörös birtokviszonnyal van dolgunk. Tehát: a köz java, de: a köz javának a szolgálata.

Az kétségtelen, hogy egyszerűbb birtokos szószerkezetben nem feltétlenül szükséges a birtokost megjelölni, noha klasszikus költészetünkben a megjelölésnek is szép példáit látjuk, és ilyenkor a stílus kifejezőereje feltétlenül nyer vele.

Ha viszont a birtokviszonyt nem jelöljük, amikor szükséges, az többnyire, főképp az értelmező kapcsán értelmetlenséghez vezethet.

Az értelmező olyan jelzői szerepű szószerkezet, amely egy főnév után, attól vesszővel elválasztva áll: Deák Ferenc, a haza bölcse; Agamemnón, a Tróját vívó görög fővezér; a bálna, ez a hatalmas testű vízi emlős stb. A mondatban az értelmezett szó és az értelmező mindig ugyanazt a ragot kapja: Rómában, az örök városban; a rózsát, kertünk díszét stb. Ez vonatkozik természetesen arra az esetre is, ha mindkettő a birtokos jelző szerepét tölti be. A birtokos jelző viszont egyszerűbb esetekben ragtalan, és ilyenkor épp a ragtalanságban egyeznek meg: Róma, az örök város panorámája. A szerkezet így bontható kétfelé: Róma panorámája + az örök város panorámája.

Mi történik azonban, ha az értelmező már eleve birtokosból és birtokból áll? A kétszintes birtokos szerkezetben kötelező kitenni a birtokos ragot. Ha tehát Deák Ferenc hírnevéről van szó, ilyen lesz a szerkezet: Deák Ferenc hírneve + a haza bölcsének hírneve. A két rész gépies összeillesztésével már kész is a ma széltében olvasható és hallható minta: Deák Ferenc, a haza bölcsének hírneve. A jelek szerint igen sokan, hivatásos tollforgatókat is beleértve, semmi zavarót nem éreznek benne. Pedig a fentebbi példák világosan bizonyították, hogy az értelmezőhöz és az értelmezett szóhoz azonos rag tartozik! A példa tehát csakis így állhat magyarul: Deák Ferencnek, a haza bölcsének hírneve.

És hogy itt nem csupán pongyolaságról van szó, azt csattanósan bizonyíthatja a rövid híradás, amely egyik napilapunk első oldalán jelent meg nem sokkal a rendszerváltás után: K. Csontos Miklós, a FKGP országgyűlési képviselőjének 35 éves veje beismerte, hogy több késszúrással megölte a vele egy lakásban élő honatyát. A megdöbbentő gyilkosságról olvasva nemcsak bennem, hanem valószínűleg sokakban ugyanaz a kérdés ötlött fel: vajon miért fontosabb a gyilkos vő nevét közölni, mint a közfigyelemre sokkal érdemesebb áldozatáét? Amikor aztán a harmadik oldalra lapoztam, hogy a bővebb tudósításból választ kapjak kérdésemre, meghökkentő eredményre jutottam: a halálra szurkált képviselőt hívták K. Csontos Miklósnak, gyilkosa pedig a szerény K. E. szignó mögött húzódott meg. Aki kevésbé volt kíváncsi, mint én, az nyilván máig abban a hitben él, hogy a tettes nevéről tudósították. Mindez elkerülhető lett volna, ha az újságíró gondosan fogalmaz, ekképpen: K. Csontos Miklósnak, az FKGP országgyűlési képviselőjének 35 éves veje beismerte, hogy…

A birtokos ragtól való kóros ódzkodás más mondatszerkezetekben is gyakran fejti ki bosszantó hatását. Figyeljük meg a jelenséget néhány sajtópéldán – merthogy a sajtó vitathatatlanul a zászlóvivője ennek a káros divatnak is.

A nyugati megfigyelők szerint a belpolitikai összetűzés nem hátráltatja Horvátország NATO-ba való belépését. Az ellenzék véleménye szerint a törvénytervezet kisegyházakat érintő intézkedései diszkriminatívak. A jó szándék kudarcot vallott a lakosság hajléktalanok iránt tanúsított nyílt ellenérzése miatt.

Nem ritka az ilyesmi más szövegkörnyezetben sem. Tudományos ismeretterjesztő könyvben találtam: A keringési idő a bolygók Naptól való távolságának négyzetével arányos.

Bizonyára látják olvasóim a hiba gyökerét. Horvátország természetesen nem NATO-ba akart belépni, hisz az nem ország, hanem szervezet, hanem a NATO-ba. A törvénytervezet sem kisegyházakat sújtja, hanem a kisegyházakat. És a lakosság nem hajléktalanok, hanem természetesen a hajléktalanok iránt táplál előítéleteket. A bolygók, végül, nem Naptól, hanem a Naptól vannak kisebb-nagyobb távolságra.

Azt viszont nem írhatja a sajtó munkatársa vagy a tudomány népszerűsítője, hogy Horvátország a NATO-ba való belépése, sem azt, hogy a lakosság a hajéktalanok iránt táplált ellenérzése, amiképp azt sem, hogy a bolygók a Naptól való távolsága. Ez így nyilvánvaló képtelenség.

No persze fogalmazhatna úgy is, hogy Magyarországnak a NATO-ba való belépése, a törvénytervezetnek a kisegyházakat érintő intézkedései, a lakosságnak a hajléktalanok iránt tanúsított ellenérzése, valamint a bolygóknak a Naptól való távolsága, és minden rögtön pontos és érthető.

Hogy ennek mi állja útját, az a sajtónyelv és közírás örök rejtélyei közé tartozik. Aki viszont teheti, ilyen esetekben hallgasson természetes nyelvérzékére!

A birtokosnak raggal való megjelölése már egyszerű birtokviszonyban is szükséges lehet, ha a birtokost és a birtokot bonyolult igeneves szerkezet választja el egymástól. A gyermek érzelmei alapséma tehát nem bővíthető így: A gyermek anyja iránt tanúsított érzelmei… Egy bővebb mondatban ugyanis félreértés támadhat, hogy netán egy harmadik személynek az érzelmeiről van szó, amelyeket az illető a gyermek anyja iránt táplált. A mondat csakis így jó: A gyermeknek az anyja iránt tanúsított érzelmei…

Nem okoz ugyan félreértést, de többszörösen suta a következő mondat a birtokos ragok hiánya miatt: A németek amerikaiak iránt tanúsított érzelmeit valószínűleg az amerikaiak határokkal szemben megnyilvánuló általános tiszteletlensége indokolja (egy amerikai szociológiai szakkönyvből). Eleve rossz a mondat indítása: A németek amerikaiak… Továbbá: a németek nem amerikaiak, hanem az amerikaiak iránt tanúsítanak érzelmeket, az amerikaiak pedig nem határokkal, hanem a határokkal szemben tiszteletlenek. Ha a fordító nem ilyen fonák módon törekszik a tömörségre, akkor értelmesebb mondatot olvashatnánk: A németeknek az amerikaiak iránt tanúsított érzelmeit valószínűleg az amerikaiaknak a határokkal szemben megnyilvánuló általános tiszteletlensége indokolja. Ennél persze van még szerencsésebb megoldás is: a két igeneves szerkezet közül legalább az egyiket mellékmondattá formálni: …valószínűleg az az általános tiszteletlenség indokolja, amelyet az amerikaiak a határokkal szemben tanúsítanak.

Zavart okozhat az is, ha a birtoknak két külön birtokosa van, és azoknak egyike maga is valakinek, valaminek a birtoka. A birtok-birtokos természetesen felveszi a birtokos ragját, ám ilyenkor ez a másik birtokosra is kötelező, ezért hibás az ilyen mondat: A közelben elhaladó vonatok zakatolása és füttye nemcsak az állatkert lakóinak, hanem az egész környék nyugalmát is zavarja (újságcikkből). Az arányosság és a jóhangzás ilyen mondatvéget kíván: …hanem az egész környéknek a nyugalmát is zavarja.

Birtokválság

Nem közgazdasági kérdésekre akarok kitérni, hanem arra a zavarra, amit „a birtokos birtoka birtokának a birtoka” szerkezet képes okozni. Az a szerkezet, amelynek közbülső tagjai birtokosok és birtokok is egyszerre. Lássuk ezt egy régebbi sajtónyilatkozatból vett példán: Az Akadémia intézetei tervei összehangolásának szükségessége mindenki előtt nyilvánvaló.

Az is nyilvánvaló, hogy ez a mondat nem szerencsés, jóllehet a helyesírás követelményeinek forma szerint eleget tesz. Hiszen szabály, hogy a birtokos lánc utolsó előtti tagja köteles csupán a -nak birtokos ragot viselni. Az olvasó figyelmét viszont aránytalanul megterheli, hogy visszafelé kell végigjárnia ezt a „mi micsodának a micsodájának a micsodája” lépcsőzetet. Viszonylag könnyebb ez az indoeurópai nyelvekben, példának okáért az angolban, franciában, oroszban, ahol a birtok többnyire megelőzi a birtokost.

A fenti mondat tehát sürgős operációra szorul. Elsőként az Akadémia intézetei helyett az értelem kára nélkül írhatjuk ezt: akadémiai intézetek, s ezzel máris megszabadultunk egy birtokviszonytól. Nézzük most az …összehangolás… szükségessége nyilvánvaló szószerkezetet: ez mellékmondati formában annyit tesz: nyilvánvaló, hogy szükséges összehangolni… Próbáljuk meg most párosítani a két leleményt, a mondat némi átrendezésével: Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy az akadémiai intézetek terveit szükséges összehangolni.

Az eredeti öttagú birtokos szerkezetet a legszerényebbre, kéttagúra sikerült visszanyesni, és közben levegős, áttekinthető mondatot nyertünk. Levonhatjuk a tanulságot, hogy a háromtagúnál hosszabb „birtokoslánc” vétség a stílus világossága ellen; ez a mondandó ügyes elrendezése, alárendelt mondat beiktatása révén könnyen elkerülhető.

Tótfalusi István