Egy ideje a sajtó nyelvében járványosan terjed a hogy kötőszó indokolatlan mellőzése az alárendelt mondatok éléről. Mintha valaki vezényszót adott volna ki, minden tollforgató haptákba vágja magát, és habozás nélkül engedelmeskedik. Nyomukban pedig azok, akik a rádióban vagy a tévében szólnak, nyilatkoznak, vitatkoznak.

Lássuk ennek néhány példáját a sajnálatosan sok közül: A kérdés csak az, az állam parlamentje és kormánya miért nem képes a lakosság biztonságát és boldogulását szolgálni. Az újságírónak ebben a mondatban kihagyott az ébersége. Minden ok nélkül elmellőzte a hogy kötőszót, amely a vesszőnél hatékonyabban figyelmeztet rá, hogy új tagmondat (ez esetben állítmányi alárendelt mondat) kezdődik, ezenfelül előidézett egy zavaró és rossz hangzású szótalálkozást (az, az).

"A kérdés csak az, hogy az állam parlamentje és kormánya miért nem képes a lakosság biztonságát és boldogulását szolgálni."

Ennél komolyabb zavart is okozhat, ha a kötőszót elmellékeljük, ahogy a következő mondatban történt: Eközben mindenki jól tudja, aki nem képes venni ezt az első akadályt, az talán soha nem jut még egy esélyhez.

Itt már a félreértésnek, pontosabban az olvasó átmeneti félrevezetésének a veszélye fenyeget. A második tagmondat végéig ugyanis abban a hitben vagyunk, hogy az aki a mindenkire vonatkozik, ahhoz tartozó jelzői mellékmondatot vezet be (mindenki, aki nem képes…), és várjuk a tárgyi alárendelést, amely az állítmányi részhez (jól tudja) kapcsolódnék. Ehelyett egy főmondatot találunk, vagy legalábbis ami annak látszik, s e pillanatban újra kezdjük a mondat olvasását… Ha viszont a hogy eleve ott van a helyén (…jól tudja, hogy aki…), nem kell sötétben tapogatóznunk. Akkor értjük, hogy az első tagmondatnak a harmadik a tárgyi mellékmondata (tehát nem is főmondat, ahogy a hibás változatban véltük), és az elsikkasztott hogy ennek a kötőszava, míg a második tagmondat a harmadik alá tartozik alanyi mellékmondatként, csak éppen megelőzte a sorrendben.

Tegyük még hozzá, hogy ennek a kötőszónak a helyébe gyakran nem vesszőt, hanem kettőspontot tesznek. Elsőként is szinte kizárólagos módon kettőspontot tesznek a közvetett idézet elé. Lapunk érdeklődésére az államtitkár elmondta: az ügyről folyamatosan egyeztetnek a bank vezetésével és a tulajdonossal. A felkelők szóvivője kijelentette: újabb két város elfoglalásával ötven kilométerre közelítették meg a fővárost. Egyik esetben sincs szó egyenes idézetről, hiszen azt idézőjelbe kellene tenni, és az igei állítmányt is első személyűvé alakítani (…egyeztetünk… és … közelítettük meg…). A kettőspont helyébe tehát a tárgyi alárendelést bevezető hogy kötőszó illik, sőt az a kötelező!

Tagadhatatlan, hogy egyszerű és rövid főmondat után gond nélkül elhagyhatjuk a hogy kötőszót: Látom rajtad, egy szavamat se hiszed. Meglátod, baj lesz ebből! Mind azt mondták, jobb a békesség.

Nincs feltétlen szükség a hogyra abban az esetben sem, ha függő kérdést vezet(ne) be: El se tudták képzelni, (hogy) mi kifogásunk van ellenük. Nem nehéz kitalálni, (hogy) mire céloz ezekkel a kérdésekkel.

Ilyen helyzetben van egy eset, amikor a hogy éppenséggel eltanácsolható, mégpedig ha a függő kérdés elején hogy áll. Például: Igencsak kérdéses, hogy hogy lehet erről meggyőzni a vonakodókat. Ezt a zavaró „hogyhogy” találkozót úgy lehet elkerülni, hogy a kötőszót (az első hogyot) elhagyjuk, a másodikat, a kérdőszót pedig teljesebb hogyan alakjában használjuk. Tehát: Igencsak kérdéses, hogyan lehet erről…

A hogy elhagyása olyankor a legbántóbb, amikor az alárendelt mondat utalószót tartalmaz: Arról is értesültünk, a pénzintézet leállította a további kifizetéseket. Már csak abban bízhatunk, a minisztérium idejében közbelép.

Felháborítónak is mondhatjuk, ha arra gondolunk, hogy az arról… hogy, illetve abban… hogy szópár tagjai igen szorosan összetartoznak. Mint a cirkuszban a trapézugró pár két tagja, az elugró és az elfogó. Képzeljük csak el, hogy az elugró már repül, az elfogó pedig vállat von, és zsebre dugja a kezét…

Tótfalusi István