Az ékesszólás kiskönyvtára sorozat tagjaként jelent meg a közelmúltban a TINTA Könyvkiadónál Kajdi Alexandra Anya–nyelv–játék című könyve, mely olyan anyanyelvi gyakorlatokat tartalmaz, amik óvodás kortól egészen a kisiskoláig játékos formában fejlesztik a gyerekek anyanyelvi kompetenciáját. A szerzőt a kiadvány szerkesztője, Kiss Bernadett kérdezte többek között az ötlet megszületéséről, a munka folyamatáról és a kedvenc kötetbéli játékáról.

Az Anya–nyelv–játék előszavából megtudhatjuk, hogy sok területen dolgoztál, ill. dolgozol. Jelenleg mi a főállásod, a fő elfoglaltságod?

Szeretek több lábon állni. Egyfelől máig tudatosan keresem a szakmai kihívásokat, másfelől élvezet különböző hátterű és korosztályú embereket tanítani. De bevallom, az utóbbi két évben (a gyerekeim születése óta) igyekszem racionalizálni a munkám, így elsősorban az ELTE-n a Magyar mint Idegen Nyelv Tanszéken tartok nyelvi, illetve nyelvészkurzusokat óraadóként.

Kajdi Alexandra

Mikor és hogyan merült fel benned először, hogy készítenél egy játékgyűjteményt?

Érdemes tudni, hogy bár a törvény szerint már alsó tagozaton is taníthatnak a magyar mint idegen nyelv tanárok, maga a képzés mindig is a felnőtt korosztályt tartotta elsődleges célközönségének. Ez érthető, hiszen számos vendéghallgatói programban és Erasmus-nyelvórákban is érintettek vagyunk. Ugyanakkor már a tanítási gyakorlatom során szembesültem azzal – hála a multikulturális nevelés tanára szakomnak –, hogy a külföldi gyerekekre kidolgozott anyagok száma jóval alacsonyabb, és ez a korosztály értelemszerűen más módszertant igényel (pl. nem lehet a nyelvtani szabályok tudatosítására építkezve haladni). Mivel a magyartanári szakon a módszertan nyitott volt a fiatalabb korosztályra is, az ott megszerzett ismeretekre támaszkodva a diploma megszerzését követően egyre jobban elmélyedtem a gyerekeknek szóló anyanyelv- és idegennyelv-oktatás módszertanában. Ennek csúcspontjaként az ELTE BTK-n tartottam egy választható kurzust ebben a témában jó pár évvel ezelőtt. Azután hosszabb szünet következett (az energiáimat az egészen más témájú doktori disszertációm kötötte le), majd 2019-ben interkulturális kommunikációt tanítottam, ahol a „Hogyan tanítsunk magyart gyerekeknek?” volt az egyik órám témája. Igazság szerint ott hangzott el a hallgatóim részéről, hogy ha ezeket a játékos gyakorlatokat leírnám, akkor ők biztosan megvennék, ez adta meg a végső lökést.

Mi alapján válogattad a játékokat a kötetbe, mi volt a rendezőelv?

A válogatás nem volt egyszerű: én magam is a megírás közben szembesültem azzal, hogy akadtak, amelyeket teljesen különálló játéknak gondoltam, de valójában logikailag egy gyakorlattípusnak a változatai (pl. a kuglibábuk feldöntése és a célba dobás), míg más esetben szét kellett bontanom különálló játékokra (pl. a fogócskatípusok). Igyekeztem minél színesebb palettát felvonultatni, amely különböző élethelyzetekhez illeszkedik: rendelkezésre áll-e elég tér a mozgásos játékokhoz, online formában is játszható-e, általánosabb keretet ad vagy inkább szókincsspecifikus az adott gyakorlat, játszható-e nagyobb csoportban is vagy éppen egyedül, egy szülővel. Végül a fejezetek ezeket a fő rendezési szempontokat tükrözik.

Végigtekintve a könyv elkészülésének folyamatán, mi volt a legnagyobb kihívás, illetve melyik szakaszát szeretted a legjobban

Amikor még gyerekeket tanítottam, a kötetben szereplő valamennyi játékot én magam is alkalmaztam, azaz mindegyik kipróbált és bevált gyakorlat. De nem volt könnyű felidézni az évekkel korábbi tanítási élményeimet. Bár a gyakorlatok jegyzetként megvoltak, az elején tartottam attól, hogy azokra a trükkökre, praktikákra vagy éppen kezdeti kudarcokra nem fogok emlékezni, ami igazán életszagúvá és használhatóvá teszi a tervezett játékgyűjteményt. De szerencsére alaptalan volt a félelmem, az írás közben tódultak a régi emlékek. És most visszatekintve éppen ezt a szakaszát, a Tippek megírását élveztem a legjobban.

Melyik a kedvenc játékod a kötetből? Miért?

Régi kedvencem a „Kiváltós fogócska”, mert egyszerre több nyelven, bármekkora létszámmal játszható, minden gyerek imádja, és ha a körök között kicseréljük a képeket, akkor a végtelenségig, vagy legalábbis kifulladásig játszható. Illetve a „Melyik hiányzik” és a „Látok valamit a kis szememmel…” is nagyon hasznos mindennapi játékok: már 2 évesekkel is játszhatóak várakozás közben, hosszabb kocsiút alatt, egy játszótéren a padon megpihenve vagy amikor a kedvünk tartja.

Magad is tanítasz, bár épp nem kicsiket. Mik a tapasztalataid az online oktatásról? Ez a kiadvány hogyan segíthet a tanítóknak és szülőknek az online oktatás idején?

Kiemelkedően szerencsés helyzetben vagyok, mert az egyetemi óráimat lényegében egyik napról a másikra át tudtam ültetni online környezetbe, nem okozott semmi fennakadást. De ehhez hozzáteszem, hogy alacsony létszámú csoportokban (2–12 fő) motivált és technikailag jól felszerelt hallgatókat tanítok. Vannak előnyei és hátrányai is az online oktatásnak, azaz összességében nem bánom az átállást. Ugyanakkor a tanítók és a kisgyereket nevelő szülők ezerszer nehezebb helyzetben vannak. Ahogyan azt a médiában és ismerőseimtől is hallom, a pedagógusok egyik legnehezebb feladata, hogy online térben is lekössék a gyerekek figyelmét (most abba nem mennék bele, hogy számos családban a technikai feltételei is hiányoznak a digitális oktatásnak). A kötet első fejezete pont erre lett megalkotva: hogyan lehet tartalmasan feldobni pár játékkal egy-egy online órát. Hiszen a kötetben – ahogyan már írtam – keretjátékok vannak, tehát bármilyen tantárgyhoz hozzárendelhetőek. Például matematikaórán játszhatjuk a „Tapsoljunk, nevezzünk” játékot nevekkel és páros számokkal, környezetismeret-órán a „Mi a jelszó?”-t, ha vadon élő állatokról tanulunk, ének-zene órán a „Bingó” egy változatát pl. hangszerekkel vagy a szólamok kézjeleivel. Azt pedig már saját tapasztalatból tudom, hogy mindig elkél a háznál egy olyan kiadvány, amiből tudunk válogatni játékokat-mondókákat családi körben eltöltött estékre, esős hétvégékre, születésnapi zsúrokra. De az iskolai tananyag ismétlését vagy kikérdezését is megtehetjük játékos formában a kötet segítségével.

Egy oldal a könyvből

Miért tartod fontosnak a nyelvi játékokat? Hogyan segítenek az anyanyelvi kompetencia fejlesztésében?

Közhely, hogy a gyerekek a születésüktől kezdve játékos formában fedezik fel, értelmezik és rendszerezik a körülöttük lévő világot. Tanulásuk a kezdeti években – legalábbis felnőtt szemmel – nem mindig tudatos. Szokás mondani, hogy a gyermek az anyanyelvét elsajátítja, és nem megtanulja. Ehhez megfigyelésen, utánzáson és sok-sok gyakorláson át vezet az út. A gyerekek lételeme a szellemi fejlődés: mindegyikük ki van éhezve az új tudásra (idézzük csak fel a 2-3 évesen kezdődő „Miért?”-korszakot). Ezt az eredendő kíváncsiságot érdemes a lehető legtovább fenntartani, és erre építve fejleszteni az anyanyelvi (de igazság szerint bármilyen) kompetenciát. Úgy vélem, amennyiben játékos köntösben fejlesztjük őket, az sokkal közelebb áll a saját, természetes világmegismerési stratégiájukhoz.

A kötet fülszövegében is szerepel, hogy nemcsak anyanyelvi olvasóknak, hanem nálunk tanuló külföldi gyerekeknek is szánod a kötetet. Mi a tapasztalatod, hogyan alakul Magyarországon a magyart mint idegen nyelvet tanulók aránya?

Budapesten már kevésbé lepődünk meg a kulturális sokszínűségen: török gyorséttermek váltakoznak kínai vagy vietnámi vegyesboltokkal, thai levesezőkkel és arab borbélyszalonokkal. Ugyanakkor nem mindenki gondol bele abba, hogy a legtöbb bevándorló a családjával együtt él itt, tehát a gyerekeik megjelennek a magyar közoktatásban (jellemző kivételt a diplomatagyerekek jelentenek, akiket nemzetközi iskolákba/óvodákba íratnak be). A nálunk élő külföldi gyerekek háttere nagyon vegyes: vannak köztük menekültek (pl. Szíriából), gazdasági vagy tanulmányi célból, az EU-n kívülről érkező bevándorlók (pl. akik a Letelepedési Magyar Államkötvényt vásárolták meg), származásnyelvi gyerekek, akik családostul visszaköltöztek Magyarországra (és ne felejtsük el, hogy a legtöbb bevándorló a határon túlról érkezett, tehát vélhetően a gyerek ért valamennyit magyarul), továbbá jelentős az EU-n belüli nemzetközi migráció is, azaz számos multinacionális cégnél dolgoznak (családos) külföldiek. Emellett ki kell emelni az Ukrajnában zajló háború elől menekülőket. Bár a családok egy része tranzitországnak tekinti Magyarországot, ahonnan továbbutazik, sokan közülük rövidebb ideig kénytelenek maradni, esetleg hosszabb távon is itt terveznek letelepedni. Az ő tanköteles korú gyerekeik pedig anyanyelvüktől függetlenül hamarosan meg fognak jelenni az óvodákban, iskolákban. Ennek a mikéntjét mielőbb ki kellene dolgozni: bár már vannak jó kezdeményezések (pl. egyházi iskolák fogtak össze, egyetemek hirdetnek ingyenes nyelvórákat, civil szervezetek szerveznek képzéseket és fejlesztő foglalkozásokat) és megszólalt az EMMI is, a rendszerszintű megvalósítást és a finom részleteket még homály fedi, pl. mielőbb meg kellene szervezni az érintett pedagógusok továbbképzését is. Jelenleg a statisztikák szerint az óvodákba közel 3000, míg az általános iskolákba több mint 7000 külföldi gyerek jár. Személyes példa: a mi bölcsődénkben minden csoportban van legalább egy olyan gyerek, akinek nem (csak) magyar az anyanyelve, de ugyanez igaz a belvárosi játszóterekre is, ahol számos nyelvet lehet hallani.

Meglátásod szerint milyen kihívásokkal néz szembe egy magyarul tanuló kisgyerek? Hogyan segítheti őt az Anya–nyelv–játék kötet?

A tapasztalataim alapján gyakori Magyarországon a mélyvíz-technika, azaz amikor beteszik a magyarul nem vagy alig tudó gyereket a többiekkel egy csoportba/osztályba abból kiindulva, hogy előbb vagy utóbb úgyis megtanul magyarul. A 2012-es NAT ugyan ajánlotta, de nem írta elő kötelező jelleggel a célzott magyar mint idegen nyelvi fejlesztést az iskolákban, ráadásul ehhez szakirányú végzettség sem szükséges, azaz a legtöbbször a magyartanároknak jut ez a pluszfeladat. Bár léteznek gyerekeknek szóló kiadványok, ezek közös ismérve, hogy inkább nagyobb gyerekek számára és magyar nyelvű írásbeliségre épülnek. Pedig a kisebbek még nem tudnak írni-olvasni (és bevándorlók lévén általában a szüleik sem), de aki tud is az anyanyelvén, az sem biztos, hogy az eltérő írásjeleket használó magyar nyelvvel rögtön megbirkózik. A kötetbe tudatosan válogattam olyan játékokat, amelyekhez nem szükséges a gyerekeknek írni-olvasni tudniuk. Sőt, abból kiindulva, hogy a magyar nyelvi fejlesztés ne csupán heti egyszer, különórán történjen, mindegyik gyakorlat játszható integrált csoportban is, ami a szociális készségeknek is előnyére válik. Hiszen az anyanyelvi és a külföldi gyerekek is a fő nyelvi analógiákat alkalmazzák, és így ugyanazokat a „hibákat” vétik (pl. tegnap esztem, megyek alszni, most leülöm egy kicsit, a vonat nem visszajött).

Tervezel még a jövőben újabb kötetet összeállítani? Ha igen, milyen témában gondolkodsz?

Igen, mondhatni rákaptam a könyvírás ízére. Két tervem is van: az egyik egy olyan, 3–4. osztályos tanulóknak szóló anyanyelvi kompetenciafejlesztő munkafüzet létrehozása, amely a hagyományos ünnepi mondókákat dolgozná fel nyelvi szempontból. Lenne benne helyesírás, szinonimagyűjtés, régies nyelvtani szerkezetek megfigyelése, szövegátírás, -bővítés meg ezekhez hasonló feladatok. A másik tervnek nem egyedül állnék neki, mivel maga az ötlet több kollégámban/barátomban is felmerült már: olyan funkcionális szemléletű feladatgyűjtemény készítésében szeretnék részt venni, amely Hegedűs Rita szellemiségéhez és Kugler Nóra munkájához hasonló, de kifejezetten a magyar mint idegen nyelv tanítására összpontosítana, kiemelt tekintettel a nyelvek kulturális beágyazottságára, pl. milyen színnevek, családi pozíciók reprezentálódnak a diákok anyanyelvében. Bízom benne, hogy mindkettő megvalósul majd pár éven belül!