Figyelem! Figyelem! Melyiket válasszam?
Adamikné Jászó Anna írása a Melyiket válasszam? c. új TINTA-kaidványról
Képviselőt? Pasit? Csajszit? Nem, dehogy! Hát akkor kit? Vagy mit? Szót, szót, szót! (Hamlettel szólva.) Mégpedig az illő, helyénvaló szót!
Természetesen egy frissen megjelent nyelvművelő könyvről van szó, melynek címe: Melyiket válasszam? Felvilágosító alcíme: Háromszáz tanács a helyénvaló szóhasználathoz. Válogatta, szerkesztette: Grétsy László – Kiss Gábor, Tinta Könyvkiadó, 2022; Az ékesszólás kiskönyvtára 82. kötete. Természetesen további magyarázat szükségeltetik a felsorolt adatokhoz.
Úgy egy emberöltővel ezelőtt jelent meg a Nyelvművelő kézikönyv két vaskos kötete
1980-ban és 1985-ben, az Akadémiai Kiadó gondozásában – akkoriban ugyanis az Akadémia még ügyelt a nyelvművelésre, és a Nyelvtudományi Intézetben volt nyelvművelő osztály –, Grétsy László és Kovalovszky Miklós szerkesztésében. Ez a hasznos kiadvány manapság elérhetetlen, és mostani szaladós korunkban talán körülményes (több mint 2500 oldal). Ezért Kiss Gábor úgy határozott, hogy ebből a kézikönyvből készít egy praktikus, a legfontosabb ismereteket tartalmazó kivonatot. Az alapos előszóból megtudjuk, hogy a kézikönyv anyaga megkívánt egy frissítést is, mert időközben új jelenségek keletkeztek nyelvhasználatunkban, s a helyesírási szabályok is változtak némileg. Példának egy olyan tévesztést idézek, amely megfigyelésem szerint gyakran előfordul a mai köznyelvben és a médiumokban:
lakó – lakos
Mindegyik a lakik ige származéka, de a lakó és a lakos között jelentésbeli különbség van. A lakó főnév olyan személyt jelent, aki egy meghatározott házban, házrészben, szobában lakik; pl.: a ház lakói; az emeleten lakók. A lakos pedig valamely országban, országrészben, városban, faluban lakó, élő személy; pl.: budapesti lakos, a falu lakosai. A lakos főnévnek hibás lakós ejtésmódja valószínűleg ejtéskeveredés eredménye, csakúgy, mint a szabályos lakosság rovására terjeszkedő lakósság forma. Ellenben nem hibás, legföljebb szokatlan a lakós alak például ebben: huszonöt lakós [= lakójú] ház. [Sz. L.]
Grétsy László, a kötet egyik szerkesztője
Az Sz. L. = Szűts László, az eredeti szócikk írója. A Nyelvművelő kézikönyv szerzői híres tudósok voltak, a nyelvtaníró Tompa József, Rácz Endre és Elekfi László, a nyelvművelő Lőrincze Lajos, Ferenczy Géza és Éder Zoltán, a névtanos Ladó János, a stiliszta Kemény Gábor, s természetesen a szerkesztők. Idézzünk egy-egy újabb jelenséget bemutató szócikket:
fasírt – fasírozott
A társalgási nyelvben kétféle változatban meghonosodott idegen szó. Ma már rövidebbik – teljes egészében német – alakja az elterjedtebb a köznyelvben. Magyarításaik (pl.: vagdalt hús, vagdalék) mind ez ideig nem tudtak eléggé kitörni a vendéglátóipar köréből.
Ne is törjenek ki! Különben is daráljuk a húst, lehet, hogy dédanyám még vagdalta, mert nem volt húsdarálója. Egyébként már nem is daráljuk, mert darálva vesszük. El vagyunk kényeztetve. A vagdalék pedig emlékeztet a nyesedékre, amit macskának szoktak venni. Embernek nem való.
keresztény – keresztyén
A szlávból való átvételnek megfelelően a keresztyén alak az eredeti, s ebből hangváltozással, ill. a kereszt szó népetimológiás hatására alakult ki a keresztény. A 18. századtól a két változat felekezeti megoszlást mutat: a keresztyén a protestáns szóhasználatban él, a keresztény pedig a katolikusban. Ez utóbbi lett az általános alak, helyesírás tekintetében is; jelentésük egyébként azonos.
Láthatjuk, hogy nemcsak nyelvhelyességi, helyesírási tanácsokat kapunk, hanem művelődéstörténeti eligazítást is. Egyébként a kálvinista Jókai mindig a keresztyén változatot írta le regényeiben és novelláiban, akkor is, ha régi, a protestantizmus előtti eseményekről van szó (ez bizony anakronizmus, de neki megbocsátjuk).
Azt is láthatjuk, hogy igenis lehet a nyelvhasználatban hiba (példáinkban hibás a különböző szavak keverése, vagy hibás a lakós ejtés). Ezt azért szükséges hangsúlyozni, mert van olyan nézet a nyelvtudomány bizonyos ágazataiban, mely szerint minden jó a maga helyén, tehát nincs hiba. Igen ám, de mi a „maga helye”? Mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy a normatív, a köznyelvi nyelvhasználat az igazodási pont! A helyénvaló azt jelenti, hogy a normatív nyelvhasználathoz kell igazodni. A retorikákban úgy fogalmaztak, hogy illő nyelvhasználat, a stílusnak ugyanis négy erénye van: a világosság, az ékesség, az illőség és a nyelvhelyesség. A retorikatörténet és az összehasonlító retorika kutatói azt is kimutatták, hogy még az írásbeliség nélküli népek körében is él az igény az alkalomhoz illő szóhasználatra, ünnepeiken, szertartásaikon másképpen, emelkedettebben beszélnek, mint szokásosan. Ma is, minden emberben él az igény az illő nyelvhasználatra.
A Melyiket válasszam? szerkesztői, Grétsy László és Kiss Gábor
Éppen ezért hasznos a Melyiket válasszam? könyvecske, ügyes, praktikus, jó volna, ha ott volna minden település lakosainál, minden ház lakójának asztalán.
Adamikné Jászó Anna
Mutatványszócikkek a Melyiket válasszam? Háromszáz tanács a helyénvaló szóhasználathoz szótárból:
gólszerző – góllövő
Mindkettő kifogástalan, bár értelmük némiképp különböző. A gólszerző főnévnek tágabb, általánosabb a jelentése, mivel nem utal arra, miképpen érte el a gólt a játékos. (Alighanem ezért is terjedt el.) Pl.: a labdarúgásban a fejesgól szerzőjét nem mondják góllövőnek, hanem csak gólszerzőnek, hiszen nem lábbal lőtte, hanem fejjel fejelte a gólt. Egyébként azonban a góllövő is széles körben használatos: a labdarúgáson kívül a kézi- és vízilabdában, valamint a jégkorongban és a gyeplabdában is.
gondatlan – gondtalan
Mindkét szó a gond főnév fosztóképzős származéka, de jelentésükben különböznek. Ez újabb fejlemény, régebben a két alak és jelentése keveredett. A fosztóképzős származékok között idővel értelmi különbség fejlődött ki, s ma külön, önálló szóként tekintjük őket. A gondatlan jelentése: hanyag, rendetlen; a gondtalan szóé pedig: gond nélküli, derűs, nyugalmas. A mai nyelvhasználatban a két szó összetévesztése súlyos hibának számít.
korabeli – egykorú – egykori [K. M.]
E három melléknévnek – főként az első kettőnek – a használatában gyakran mutatkozik bizonytalanság. Jelentésük ugyanis érintkezik. A korabeli jelentése, mint az összetétel első tagjának birtokos személyragja is mutatja: a megnevezett vagy a szóban forgó kor(szak)ban élő, létező, történő, működő, szokásos, arra jellemző, onnan származó. Tehát többnyire a kort is meghatározó jelző áll előtte: Mátyás korabeli kódex; a felvilágosodás korabeli irodalom. Jelző nélkül a korabeli az előzményekből ismert, a szövegben említett korra, időszakra utal ’akkori, egykorú’ jelentésben. Pl.: a [századforduló] korabeli gavallérok öltözéke; a [Petőfi] korabeli kritika véleménye. Hiba azonban, ha a kor megjelölése nélkül használjuk a korabeli szót. Pl.: korabeli bútorok, képek, kastély, kézirat. Ilyenkor a múltra utaló, de határozatlan idővonatkozású jelzőt használjuk helyette: régi (korból való), egykori, eredeti, antik bútorok, képek stb.
A korabeli szóhoz hasonlóan csak meghatározott vagy az előzményekből ismert korra utalhat az egykorú melléknév is, de ez mindig jelző nélkül, önmagában áll. Például 1944–45 történelmi fordulójáról szólva: az egykorú események, szemtanúk, szereplők, okmányok, újságok stb. Jelentése tehát: a szóban forgó korból való, származó, ill. az abban az időben élt, létezett, keletkezett. (Más, elkülönülő jelentésárnyalatú megfelelői: ugyanolyan v. azonos korú, egyidős, azonos idejű, egyívású stb.; pl.: ez a fa velem egykorú; egykorú barátok.) Ne tévesszük össze vele a múltra utaló, kissé választékos egykori (= valamikori, múltbeli; egykor v. valamikor volt, régi) melléknevet, pl.: egykori iskolám, jókedvem, szerelmem.
kölcsönöz – kölcsönad – kölcsönkér [K. G. – K. M.]
Némelyek helytelenítik a kölcsön határozószóból képzett kölcsönöz igét, mivel nem határozott, hanem „semleges” értelmű: jelentése egyaránt lehet ’kölcsönad’ és ’kölcsönkér’ vagy ’kölcsönvesz’. Nyelvünkben azonban vannak ilyen összefoglaló értelmű, sokszor ellentétes fogalmakat is jelölő szavak, pl.: (meg)ágyaz (= megveti az ágyat – beveti az ágyat), testvér (= fivér – nővér). A 15. század óta él már a használatban a kettős jelentésű kölcsönöz ige is (= kölcsön ad, ill. kér, vesz); zavart nem okoz, mert a mondat és beszédhelyzet általában egyértelművé teszi jelentését. Pl.: szeretnék kölcsönözni egy porszívót; Kölcsönöznél egy tollat?
Nem használ viszont a stílus tömörségének a kölcsönöz igének ilyenfajta terjengős és kissé mesterkélt kifejezésekben való alkalmazása: erőt, biztonságot, méltóságot, szilárdságot, tekintélyt stb. kölcsönöz vmi vkinek v. vminek. Ezekben a kölcsönöz eredetibb, konkrét jelentése egyáltalán nem érvényesül, ezért célszerű a rövidebb és pontosabb ad, nyújt igékkel helyettesíteni: erőt, biztonságot stb. kölcsönöz helyett erőt, biztonságot stb. ad v. nyújt; esetleg így is fogalmazhatunk: erőssé, biztossá v. biztonságossá tesz stb.
A szó szoros értelmében vett terpeszkedő kifejezések közé azonban csak azok sorolhatók, amelyeket a főnévi elem tövéből képzett igévé alakíthatunk át, egyszerűsíthetünk, pl.: (vmilyen) árnyalatot, díszt, forróságot, keménységet stb. kölcsönöz vmi vkinek v. vminek helyett árnyal, díszít, át- v. felforrósít, megkeményít stb. Kétségtelen ugyan, hogy a terjengősebb forma és az egyszerű igealak között van valamelyes hangulati, sőt jelentéskülönbség, a választékoskodó és a sajtónyelvben közhellyé koptatott kölcsönöz helyett mégis inkább ez utóbbit érdemes használni.
központ – középpont [K. M. – Sz. L.]
A két szó jelentése részben azonos, részben különbözik. Mindkét szóval jelölhetjük valamely terület, például város, falu központját, ill. középpontját. Mértani szempontból azonban csak a középpont szót használhatjuk (pl.: a kör középpontja), tehát mai nyelvhasználatunkban zavarónak, hibás számítanak ezek: a Föld központja, a Naprendszer központja (helyesen: középpontja). Valamely intézmény, vállalat legfőbb, irányító szerve ellenben csak központ lehet; hasonlóképpen az a hely, ahonnan valamely műszaki berendezést vezérelnek, irányítanak, pl.: elektromos központ, telefonközpont. Ez utóbbit egyszerűen központnak is nevezzük, pl.: nem kapcsol a központ. Az a hely, intézmény, szervezet, ahol valamely tevékenység összpontosul, szintén központ, pl.: gazdasági, művelődési központ.
Átvitt értelemben egy személy egyaránt lehet valamely körnek, közösségnek a középpontja vagy a központja, pl.: ő volt a társaság központja v. középpontja. Ugyanígy ingadozik a használat a következő szókapcsolatokban: az érdeklődés, a figyelem, a gúny stb. központjában v. középpontjában áll vki, vmi stb.
pucol – tisztít [G. L. – K. M.]
Fő jelentéseikben egyeznek, a német eredetű pucol azonban a hétköznapi beszédnek, a kevésbé igényes nyelvhasználatnak és a szaknyelvnek a szava. A legtöbb esetben pontos megfelelője a magyaros tisztít ige. Tehát lehetőleg ezzel éljünk! Párhuzamos használatuk példái: 1. általában tisztít, tisztogat, tisztává tesz ablakot, cipőt, edényt, ruhát stb.; 2. foltot, pecsétet; 3. főzésre vagy fogyasztásra előkészíti valamely étel nyersanyagát; babot, csirkét, diót, halat, krumplit, zöldséget stb. pucol v. tisztít.
Olykor azonban nem cserélhetők fel egymással, legföljebb más szavakkal helyettesíthetők.
1. Pucol: a) lovat pucol (helyesebben: kefél, csutakol); b) (argó) pucol, elpucol, megpucol (választékosabban: elsiet, elfut, elinal stb.); házat bepucol (inkább: bevakol). A tréfás–bizalmas puceráj a választékos nyelvhasználatban mosoda, tisztító, vegytisztító.
2. Tisztít: a) fogat tisztít (megszokottabban: fogat mos); b) valami tisztítja a levegőt, a vért.
ugar – parlag
E két rokon mezőgazdasági fogalom a köznyelvi szóhasználatban összekeveredik. Az ugar pihentetésül, a termőképesség fokozása végett bizonyos időn át, rendszerint egy évig bevetetlenül hagyott felszántott terület. A parlag pedig művelés alá még nem vett vagy hosszabb időn át megműveletlenül hagyott földterület. Mindkettő az elmaradottságnak, a műveletlenségnek a jelképe (vö. Széchenyi: „nagy magyar parlag” és Ady: „magyar ugar”). A két szó fogalmi keveredéséhez talán a parlagon [azaz: kihasználatlanul] hever kifejezés is hozzájárult.
ünnepély – ünnepség
E két szó közt csak árnyalati, ill. fokozatbeli különbség van: az ünnepély általában nagyobb szabású, rendszerint műsoros ünnepség. Ez utóbbinak a jelentése: valamely nevezetes alkalomból, díszes, ünnepi külsőségek közt tartott rendezvény. Tehát: családi, jubileumi, születésnapi ünnepség, de: iskolai, győzelmi, udvari ünnepély.
vakondok – vakond
Mindkét alak egyaránt használatos és helyes, bár egy időben úgy látszott, hogy a vakondok kiszorítja a rövidebb alakot. Újabban megint a vakond kezd terjedni, jóllehet ennek többes száma egybeesik az egyes számú hosszabb alakkal. Összetételekben hol az egyik, hol a másik alak a megszokottabb. Tehát: vakondokgyík, de vakondcsapda, vakondtúrás.
A TINTA Könyvkiadó Melyiket válasszam? kiadványa kedvezményesen megvásárolható a kiadótól a követekző linken: https://www.tinta.hu/Melyiket-valasszam
