Mivé lettél, anyám nyelve?

Miközben elkezdtem írni e sorok első változatát, ritka, szép nap volt: 2018. szeptember 26. Hallottam az MR1 Kossuth Rádió Déli Krónikájában, hogy ma van az Iskolatej Világnapja, a Fogamzásgátlás Világnapja és a Nyelvek Európai Napja. Vagy a Nyelvek Európa-napja? esetleg az Európai nyelvek Napja? Merthogy e ritka, remek, páratlan, hármas együttállást az EU meg a Világ hirdette meg, és nyilván nem magyarul, ebből kifolyólag nem tudom ki és mit mire, mennyire fordított – ferdített?

https://m.blog.hu/eu/europapont/image/2020/nyelvi_kviz_banner_skek.png

Régóta hallom, olvasom, látom a hazai és a nemzetközi területekről szóló napi közszolgálati beszámolókat csakúgy, mint a korábban tettre készen művelt szakterületeim kamarai közleményeit, havi lapjait (mérnök újság, fizikai szemle, Épületgépész stb.). Természetszerűleg szoktam máshonnan származó betűket is olvasni. Korábban napilapokat, cégtáblákat, kirakatokat, hirdetéseket is; manapság kényszerűen csak kommunikálnak, esetleg infokommunikálnak velem a médiák, meg a médiumok mediátorai. Logókkal, a SmartCity számtalan tudat- és nyelvromboló csatornájából áradó nyelvi szeméttel etetnek az ügyeletes MasterChef VIP műsorok sztárjai. Sajnos, e tekintetben egyik Szerkesztőség sem lóg ki a sorból sem jobbra, sem balra. A Szerkesztő Bizottságoknak ugyan némi mentségéül szolgálhat, hogy gyakran a magyar törvények és kormánytisztviselők szavaiból, a minisztériumok nevéből és rendeleteik stb. szövegéből, meg a honi egyetemek esetleg akadémiák auditált tanszékeinek és tantárgyainak megnevezéseiből idéznek (hadarva, makogva-motyogva vagy betű szerint). Ám az innovációt, tendert, projekteket, konzorciumot, a BSc, MSc és PhD habil-vizsgás manegerek és humánerők andertús endzsióinak, a hivatalos keresztnév/utónév választék extrém nyelvi szennyáradatát, az impaktokat és kompaktokat is elfogadhatatlannak tartom. Különösen akkor, amikor a dizájnos sztárkampuszon mentorálók, az ösanban szlófúúdot shoppingolók és egyéb executive operátorok az assistantokkal együtt, csak úgy mellékesen, nemcsak a katedráról, hanem önzetlenül, számtalan szakmai helyen és egyéb újságban is terjesztik sok tétlen célszemély közreműködésével az indokolatlan, érthetetlen, „szakmaiságnak” vagy a legújabb újdonságnak kinevezett izéiket. Természetesen nem a tranzisztorok, transzformátorok, ionok, bozonok és társaik magyarítatlanságát kifogásolom. A teljesen kétnyelvű oklevelek, hirdetések és egyéb írások ellen sincs semmi ellenvetésem. De nem kérek az előkelősködő, tudományoskodó preferátumok szettjeinek tendenciózus, limitálatlan használatából, meg a wörksopos TEAMS-WORK fesztiváljaiból sem. Hivatalosan védjük határainkat, és aggódunk a környező országokban élő magyarok ottani anyanyelvhasználatát korlátozó intézkedések miatt, de a hazai bennszülöttek nyelvrontása és tudatgyilkolása sokak napi főfoglalkozású, állami rutinfeladata. Akkor is, sőt annál inkább, ha szót se szólunk – teszünk ellene. Nehezményezem az akár linkségből, lustaságból, akár hagyományápolásnak álcázott, az eredeti latinra, akár az átvevő utódokra való hivatkozásokat is. Igaz, az eredeti angol szöveg szótárazásakor igencsak kemény fejtörő és babra munka egy-egy angol szónak megfeleltetett, olykor 15–30 magyar árnyalatból kiválasztani a kívánatost, az odaillő hazait.

Magyarító szótárTótfalusi István: Magyarító szótár

A válogatást jelentősen nehezíti a Magyar Tudományos Akadémia. Ráadásul minden magyar embert magyar analfabétának tekint mindaddig, amíg az általa számításba veendő 5–10–50 nyelvet meg helyesírásaikat és kiejtési szabályaikat meg nem tanulta. Akadémiai szinten. Ugyanis:

Laczkó K. – Mártonfi A. (Osiris Kiadó, 2006) könyve szerint: A latin betűs írású nyelvekből átvett idegen közszavakat mindig a forrásnyelv helyesírásának szabályai szerint kell írni, az eredeti helyesírással. Törekedni kell a speciális betűk megőrzésére, akár mellékjeles latin betűkről (ä, š, å, ç, ÿ), akár különleges változatokról lib128202.jpg(đ, œ, ø), akár a hagyományos latin ábécé által nem alkalmazott alapbetűkről (a, ß, b) van szó. Kiejtésük szerinti átírásuk kerülendő.

A nem latin betűs írású nyelvekből származó tulajdonneveket és közszavakat is át kell írni az eredeti nyelv kiejtése és/vagy írásképe alapján. Nem mindig könnyű eldönteni, hogy egy nyelv latin betűs írású-e vagy sem (szerb, horvát, 4 féle japán, kínai stb.).

A magyar nyelv ábécéje 40 betűs + 4 idegen betű (q, w, x, y).

A szavak betűrendbe sorolása a kiejtéstől független és íráskép alapú. Az idegen tulajdonnevek besorolása a névkiegészítők figyelembevételével történik attól függően, hogy ezek a név szerves kiegészítői vagy sem. Kiragadott példák a besorolásra, a kiemelt betűk szerint kell rendezni: Van Allen, De Gaulle, Van Eyck, Van Gogh, Van der Graaff, Von Schwarz stb.

A keltezés írására a lehetséges magyar változatok:

  1. június 14.; 1994. jún. 14.; 1994. VI. 14.; 1994. 06. 14. Egyáltalán nem ajánlható az angol 14.06.94. minta használata (amelyet mégis a szavatossági idő jelölésére alkalmaznak hazánkban).

Német Anikó (Könyvmíves Könyvkiadó, 1997) könyve közli: A magyar helyesírás betűíró, latin betűs, hangjelölő és értelemtükröző jellegű. A hangjelölő jelleg arra utal, hogy a magyar betűk a legtöbbször (az ly – j betűpár kivételével) más és más köznyelvi beszédhangnak felelnek meg; valójában a kiejtett hangokat jelölik, azaz az írott forma (az íráskép) nemigen tér el a kiejtéstől (vö. a franciával vagy az angollal). … A nyilvánvalóan idegen eredetű szavakat az idegen írásmód szerint, a már meghonosodottakat pedig a magyar szabályok szerint írjuk.

Magyar írásmód szerint írjuk

  • a latin betűs nyelvek általános használatú közszavait,
  • bizonyos személy- és földrajzi neveket,
  • a nem latin betűs nyelvek közkeletű szavait.

Eredeti idegen írásmódjuk szerint írjuk

  • a latin betűs nyelvek nem általános használatú közszóit,
  • az átvett többszavas szólásokat, kifejezéseket,
  • a tulajdonneveket általában.

A keltezés írására a lehetséges változatok:

  1. március 15.; 1848. márc. 15.; 1848. III. 15.; 1848. 03. 15.

Arról sehol nincs szó, hogy a 3–4–5 leütéssel képzett FIDIC, VIP, HBO, NHKV, MVM group, UPC, e-mail stb. betűszavakról honnan lehet/kell tudni szülőanyjának nyelvi hovatartozását? Ki és mikor mondta meg, hogy mik a bizonyos és az általában átvett szavak? És mikor, mi, miért honosodott meg? És miért kell mindezt egy magyarnak tudni, ha az elvben (?) magyar szöveget Magyarországon egy másik magyarnak írja vagy magának olvassa? Az akadémiai jó példa nyomán már elvették az eredendően 40–44 betűből/hangból és tájszólásokból álló anyanyelvem építőköveit a 26 betűs latin/angol karakterkódkészlet kedvéért. Ráadásul a bináris osztatú nemzetközi műveltséggel bírók (a félig-meddig írástudók) a korszerű digitalizáció térhódítása nyomán még ki is https://m.blog.hu/an/anyanyelvcsavar/image/50d8443b0e6cf858dab62b8c94bcaf88.pngröhögtetnek (a TV műsoraiban és „jobb” társaságokban mondva – mutatva – magyarázva a példát), ha magyarul betűzök pl. Verne Gyula könyveiben vagy a magyar újságokban. A városligeti LIGET BUDAPEST projekt, meg a TUSVÁNYOS 30, esetleg a kormány által kiemelten támogatott, különösen fontos Hángrihelpsz déli nyúz híreiben.

A szupersopok, hipermarketek, plázák, malok, butikok polcain halmozódó élelmiszercsomagolások feliratai megérnének még néhány oldalnyi háborgást.

A többszázezer címszóból, milliónyi oldalból álló magyar nemzeti szabványok alkalmazása gyakorlatilag törvényileg kötelező mindenki számára, miközben jelentős részük csak angol, német vagy francia nyelvű változatokon olvashatók. Drága magyar forint lefizetése ellenében és korlátozott felhasználási jogosultságok mellett. A Magyar Mérnöki Kamara korábban megpróbált a fordítások érdekében valamit tenni, ám az állami szabványügyi ellenérdekeltségek ma is erősebbek.

Idegen szavak alapszótáraTótfalusi István: Idegen szavak alapszótára

Nem csak ez a hiba, vannak még mások is!

A nyelvrontások és a tudatrombolások egyik igen fertőző megjelenési formája, a külföldmajmoláshoz társuló igénytelenség, a pongyola fogalmazás, az idegen szavak, szóalkotások nemcsak sete-suta átvétele, hanem már az anyanyelvünk szerkezeti formáit is tönkretevő, főleg az amerikás angolkórban megnyilvánuló tükörfordítások és ragozási (pontosabban: ragozatlansági) szokások terjedése.

Ez alól nem kivételek a magyar állam szervezte hazai, de nemzetközi rendezvényeink sem. A magyar sajtóban már évtizede, de a hivatalos közleményekben is egyre gyakoribb a magyar nyelvtan és betűkészlet mellőzése. Helyettük valami olyan szókeverék terjed, amely már nem a gondolatok szabatos közlését szolgálja, hanem az egyértelmű állásfoglalást mellőzi, az író – beszélő szakmai, sőt szellemi hiányosságait mutatja a PC (pííszíí politikai korrektség) nevében. Ezért az anyanyelv oktatása és a nyelvápolás mellett fokozott gondot kellene fordítani a szakmai ismeretek terjesztésén túl a magyar szakmai nyelvre, a nemzeti öntudat formálására, az általános igényességre, azaz a kultúránkra is. Jó példa a ragozási szokások fejlődésére: Volt egyszer a Kommunisták Magyarországi Pártja, aztán lett a Magyar Dolgozók Pártja. Mióta van a 2001. évi XCVI. törvényünk a gazdasági reklámok és az üzletfeliratok meg egyes közérdekű közlemények magyar nyelvű közzétételéről, azóta vannak az ilyen-olyan HUNGARY kft vagy GREEN XYZ MAGYARORSZÁG Company-k. Hajrá magyarok! Handball Veszprém! És még két színmagyar (?) változat: a hivatalos (!): Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Földhivatali, Növény- és Talajvédelmi, Erdészeti Főosztály Földügyi és Földmérési Osztály. A másik: UNIVERSITY OF SZEGED az egyetem homlokzatán, méretes méteres betűkkel…

https://u-szeged.hu/site/upload/2020/03/szte_2020.jpgUniversity of Szeged

Nem tudom, hogy trendi vagyok-e már, vagy még ókonzervatív? Még magyar vagyok-e vagy már nem? A MAGYARORSZÁG VEZETŐI ENGEDÉLY feliratú, többnyire magyar szavú igazolványomban a 14. Államp: HUN szöveg melletti kódtáblázat 11. Érvényesség kezdete, 12. Érvényesség vége rovataiban a dátumok az egyáltalán nem ajánlható angol 14.06.94. keltezési minta szerintiek. A nevem ott még Molnár János, de internetes magyar környezetben már többnyire János Molnár. Akárcsak a HELLÓPlay kártyán a Cashless rendszerben.

https://1szamuati.extra.hu/wp-content/uploads/2014/10/jogositvany-jelmagyarazat.jpgAngol keltezés a magyar jogosítványon

Annakidején Apámat sem tegeztem – tiszteletből, nemhogy idegeneket. Manapság is csak ritkán kezdeményezek a napi nyegle, konzultációs divat szerint úgy, mint a miniszteri hirdetők, kereskedők, még szakmai vagy életkorbeli alapon sem. Nem szólítok senkit Magának (még ha magázom is), a klasszikus Hallja Kend Táncsics, de a közvetlenkedő Kedves Jánosom sem fakad ki belőlem úgy, mint a legutóbbi forgalmi ellenőrzés alkalmával az engem udvariasan vizsgáló, védő és őrző ismeretlen Úrból. Ezt a tegeződős, odafelé Szerkesztő Urazó, visszafelé Jánosozó ragályt igen eredményesen terjesztik a telefonálós rádió- és tv-műsorok szerkesztői, vezetői, nyelvet, illemet irtó, tudatot karcoló felelősei.

Bántja fülemet, ha a Mari ismerősöm a Fifi kutyuskájának páratlan intelligenciájáról áradozik, miközben Őt csókolgatja. Akárcsak a lóversenyzők Őket, a lovakat. Igaz, azok még érthetőbbek, mint az intelligens, IoT (internet of Things) fan-coli komforthűtés szivattyú, akit az eladó rám tukmál.

Igaz, sem én, sem férfi honfitársaim nem tudjuk a minket kiszolgáló eladó – hivatalnok – ismeretlent, ha Ő nő, lány vagy asszony, az akadémiai nyelvészek és más nyelvalakítók áldástalan munkásságának eredményeként udvariasan, nem bizalmaskodva megszólítani. Engem ez is zavar.

Első magyar sznobszótárElső magyar sznobszótár

Arany200, Siófok50, Széchenyi 20-20, Paks II, Terminál 2b, M0, M1, M2, … hetedhét határon kerülik a hagyományos formákat. Tanúkként idézem II. Rákóczi Ferencet és legalább tizenhat-tizennyolc Lajos királyt a https://www.egricsillagok.hu/img/eu/szechenyi.pngfranciáktól. Akadémiai, kormányzati előírásokkal, az anyanyelvi érettségi vizsgák új követelményeivel sikerült kialakítani és meghonosítani egy legújabb magyar nyelvjárást az élelmiszerek kívánatos fogyaszthatósági határidejének angol formáján túl is. Gyökeret eresztett a magyar falusi piacokon a paprika piros magyar, meg a szőlő brazil is. Rövidesen marha nagy lesz a nagy marha is. Mert szerinte (és főleg az írástudók szerint) semmi különbség sincs a vezet, a vezető, a vezetés, a vezetőség közt. Csak vezetés van. Neki a falnak. Miközben tanárok körében ismert tény, hogy az általános és középiskolás diákok számítógép és ingyenes internet nélkül már nem tudják elképzelni életüket, valamint nagy részük kevéssé szereti a természettudományos tárgyakat, köztük a fizikát. A fizikai megismerés elkerülhetetlen mérések, adatrögzítések, majd azok elemzése nélkül. Ám a mai fiataloknál az első mérések lendülete gyorsan átvált az „Ezt már unom” kategóriába. Mert a számításos feladatoknál sarkalatos nehézség, hogy a mértékegységek és a számtani alapműveletek elsajátítása komoly gondot jelent. És az olvashatatlan macskakaparások ellen tökéletesen véd az ikszelendő tesztlap, amit ráadásul sablonos módszerrel olvasatlanul is könnyű kiértékelni. Ez az új duális oktatásra való előkészítés, vagy inkább a humánerőforrás bölcs nevelése?

Mivé lettél, anyám nyelve? Állítólag ragozós fajta voltál. Állítólag.

Nemrég akadémiai lektor véleményét olvastam:

  1. Semmi ésszerű okát nem látom, hogy az Összefoglaló "Összefoglalóként"-nek, a Bevezető "Bevezetőként"-nek, az Alapadatok "Az Alapadatokról"-nak, ..., a Zárszó "Zárszóként"-nek legyen nevezve. Szerintem ezeket a modoros ragozott formákat fel kéne váltani az egyszerű, bevált változattal. Az zavartalanabbá tenné az olvasást.
  2. Lehetőség szerint rá kéne venni a szerzőt, hogy a nehezen követhető, modoros, zavaros megfogalmazásokat átírja egyszerűbbre (pl. "Az idő mérésének mikéntjei és a mindennapi élet érdekei az ősi napórákban találkozva öltöttek testet." Nekem percekbe telik, mire egy "miként" és egy "érdek" találkozását, majd ennek nyomán a testet öltésüket elképzelem, és nem sokat nyerek vele, amikor sikerül.)

* * *

Miután megírtam az előző három oldalnyi sirámomat, azt elküldtem néhány illetékesnek vélt tisztségviselőnek (miniszterek, államtitkár, folyóiratok főszerkesztői, MTA és kamarai elnökök, polgármesterek, országgyűlési képviselők, művelődési házak igazgatói, személyes ismerősök stb.) segítségüket kérő levelem mellékleteként. Két személyes ismerősömtől eltekintve hárman méltattak válaszra. Egy szakmabeli újságíró rokonszenvéről és együttérző, majdnem tehetetlenségéről tájékoztatott, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának Központi Ügyfélszolgálati Irodájának vezetője jó kívánságai mellett azt javasolta, hogy megkeresésemet továbbítsam felsőoktatási intézmények bölcsészettudományi területei részére.

A harmadik, két lapnyi választ az a kormányhivatali ügyintéző fogalmazta főnökei nevében és megbízásából, ki a neki címzett levelem mellékletei közt egy olyan, panaszolt álláshirdetést is kapott, melyben néhány magyar kötőszó társaságában a lényeg a következő volt:

executive assistant, hotel, menedzselés, koordinálás, kommunikáció, business meetingek, prezentációk, project maneger, kreatív, pozíció, orientáltság, proaktivitás, diszkréció.

https://republicgroup.hu/wp-content/uploads/2020/07/allashirdetes_SDPM_1920x1207.jpg"Magyar" álláshirdetés

A válasz érdemi része:

„A fent idézett jogszabályok alapján a panaszolt hirdetés nem fogyasztói szerződés megkötésére irányul, hanem munkaszerződés létrejöttére vonatkozó felhívásnak minősül. Az álláshirdetés – a fent idézett jogszabály alapján – nem minősül gazdasági reklámnak, így a Nyelvvédelmi törvény előírásai nem alkalmazhatóak a kifogásolt hirdetésre.”

Siófokon, 2020. augusztusában ismételten kérem tisztelettel, tegyenek valamit anyanyelvünk, a magyar nyelv érdekében is.

Dr. Molnár János Albert