Egyik barátom a napokban azt kérdezte tőlem, hogy lehet az, hogy a daru többese daruk vagy darvak, aszerint, hogy emelődarukat vagy madarakat értünk rajtuk. Amit neki gyorsan pár példával magyaráztam meg, azt most megpróbálom részletesebben kifejteni.

Ha egy szónak kettős jelentése fejlődik (daru mint gép és madár), vagy ha ugyanazt a szót főnévül és melléknévül is használjuk (krémes), lehetőség szerint alakváltozatok keletkeznek. A toldalékokkal keletkezett alakváltozatok pedig finom megkülönböztetéseket tesznek lehetővé (éberen, ébren).

Nem mindegy, hogy daruk vagy darvak!

Így tehát nem lesz nehéz megérteni egyrészt az (emelő) daru, darut, daruk, darus, másrészt a daru, darvat, darvak, darvas alakpárokat. Az éber melléknévnek is így keletkezett az ébren és éberen alakpárja. A fátyol melléknévi alakja, ha szemről van szó: fátyolos, ha kalapról, akkor fátylas.

Fátyolos tekintet a fátylas arcon

A borja, borjúja és az ajtaja, ajtója-féle alakpároknál úgy különül el a jelentés, hogy a borja, ajtaja alakokat akkor használjuk, amikor valamihez szorosabban hozzátartoznak. Így tehát a tehénnek borja, a tsz-nek borjúja van, a háznak ajtaja, az asztalosnak (kész) ajtója.

Külön csoportba sorolhatók azok a névszóink, amelyeknek aszerint alakul a többesük, hogy főnévként vagy melléknévként használjuk őket. Induljunk ki a vörös szóból. Többes száma főnévként: vörösök, melléknévként: vörösek. Pl.: A vörösök kiszorították a fehéreket a városból. Ezek a nyakkendők vörösek. Ugyanígy a májbetegeket „májasoknak” nevezhetjük, de a hurkák májasak. Amiket az okosok mondanak, azok se mindig okosak. A dolgozók lakatosok, kalaposok, kesztyűsök, bőrösök, de a pinceajtók lakatosak, a sétáló nők kalaposak és kesztyűsek, a sonkák pedig bőrösek. A laikusok sok mindenhez hozzászólnak, de hozzászólásaik legtöbbször laikusak. Ezek az ékszerek briliánsok, de egy előadás műsorszámai nem mindig briliánsak.

Ki fia-borja?

Érdekes jelenség a következő is: újabban néhány szó tárgyragos alakja is kettős, így a tér és hely főnévnek egyaránt lehet tért és teret, illetve helyt és helyet alakja. Ezeknél is megfigyelhető az elkülönülés: bizonyos szókapcsolatokban vagy csak az egyik, vagy csak a másik alakot használhatjuk. Nem mondhatjuk, hogy valaki teret hódít, vagy hogy valakinek tért ad a folyóirat, hanem csak így: valaki tért hódít, valakinek teret ad a folyóirat. Ugyanígy valaki kérésének nem helyet, hanem helyt adunk, valaminek nem helyt, hanem helyet kérünk.

Ezek a kettős alakváltozatok állandóan keletkeznek. a meglevők közül sem lehetett mindent megemlíteni. Aki figyel a nyelvi finomságokra, az maga is sok érdekességre akadhat nyelvünkben.

Kiss István

A fenti írás eredetileg a Petőfi Népe napilap 154. számában jelent meg 1969. július 6-án.