Az alábbi írás eredetileg az Alkalmazott Nyelvtudomány 2015/1–2. számában jelent meg.

Pár hónappal ezelőtt Margit Langemets, az Észt Nyelvi Intézet (Eesti Keele Instituut) munkatársa intézményének hasznosságáról és fontosságáról nyilatkozott. Kifejtette, hogy az észt nyelv védelmére tett hazai törekvések a kisszámú beszélőközösség miatt csupán „szociális luxus” volnának, és mint oly sok esetben, a szótárkiadás is veszteséges üzlet lenne. A hazai nyelvpolitika és korpusztervezés, az észt nyelv oktatásban és informatikában betöltött szerepe, a szótárkiadás azonban e nyelvet a „nagy nyelvek” közé emelik. Mindez szép példája annak, miként lehet egy kis nyelvet a nyelv- és korpusztervezés egyik fontos szegmensével, a lexikográfiával (is) életben tartani. A most bemutatott kötetben felsorakoztatott, finnugor nyelvközösségben megjelent szótárak többek között ezt hivatottak szolgálni.

A könyv Maticsák Sándornak, a Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvtudományi Tanszéke vezetőjének, Tóth Anikó Nikolettnek, a tanszék PhD-hallgatójának és Petteri Laihonennek, a Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvtudományi Tanszéke volt finn nyelvi lektorának közös munkája. A kötet első öt fejezetét Maticsák Sándor, az azt követő három fejezetet Tóth Anikó Nikolett, a záró fejezetet Maticsák Sándor és Petteri Laihonen írták.

A kötet két szerkesztője, Tóth Anikó Nikolett és Maticsák Sándor

A könyv Bevezetéssel indít, amelyben rövid áttekintést kapunk nyelvrokonainkról, az önálló írásbeliséghez köthető szótárírás korszakairól, a kötet felépítéséről, tartalmáról. A könyv befejező szakaszában kronologikus listát találunk a finnugor szótárakról, szójegyzékekről, chrestomathiákról, majd irodalomjegyzék és névmutató zárja a munkát.

A 15. oldaltól a 234. oldalig olvasható az a nyolc fejezet, amelyek tematikus bontásban több mint 350 lexikográfiai művet említenek meg. A második fejezet (A hőskor: a 17–18. század szójegyzékei, szótárai, 15–30) a lexikográfia csíráit, valamint az oroszországi expedíciók során, illetve az Orosz Birodalom földrajzitopográfiai leírásaiból született nyelvi anyagokat, szójegyzékeket mutatja be. Strahlenberg, G. F. Müller, J. E. Fischer, Pallas és Damaszkin többnyelvű szótárai a korabeli lexikográfia kiemelkedő teljesítményei. A 18. században egyre több szótár lát napvilágot.

A harmadik fejezet (Finnugor etimológiai szótárak, 31–70) már számos kiváló magyar tudós, többek között Sajnovics János, Gyarmathi Sámuel, Budenz József szótárkészítő, összehasonlító nyelvészeti munkáját is tárgyalja. A 19–20. századi finnországi és magyarországi finnugrisztika kutatásainak szintézisei tekintélyes szótárakban jelentek meg: a finn Donner, a svéd Collinder etimológiai szószedeteit a Lakó György (főszerk.) által szerkesztett A magyar szókészlet finnugor elemei, majd az Uralisches etymologisches Wörterbuch (főszerk. Rédei Károly) követték. A fejezet az egyes nyelvek etimológiai szótárainak bemutatásával folytatódik. A korai magyar műveket az újabbak ismertetése követi (Czuczortól és Fogarasitól kezdve Gomboczon, Bárczin és Benkőn keresztül Zaiczig és Falkig). A finn és észt szófejtő lexikográfiai irodalom felsorolása szintén részletes áttekintést ad a kor etimológiai kutatásairól. A kisebb finnugor népek szófejtő szótárainak jegyzéke ugyan rövidebb az önálló államisággal rendelkező finnugor népek listáinál, de a bemutatott kötet alapos és átfogó képet nyújt az osztják, zürjén, votják, mordvin, cseremisz és lapp szótárakról.

Az oroszországi finnugor nyelvek kétnyelvű szótárai (71–102) című rész az Orosz Föderáció területén élő kisebb lélekszámú finnugor beszélőközösségek 19–21. századi, tudományos igénnyel megalkotott kétnyelvű szótáraival foglalkozik. A szótárirodalom fénykora minden kisebb nyelv esetében az 1940–50-es évekre tehető. Reguly, Munkácsi gyűjtőútjai, Kálmán Béla rendszerező tevékenysége, a finnországi és szovjet nyelvészek 19–20. századi tevékenysége megalapozzák a vogul szótárírás kezdeteit. Az osztják gyűjtőutak anyaga (Pápai, Munkácsi, Pápay, Paasonen, Karjalainen, Steinitz tollából) számos szótárt hívtak életre vagy gazdagítottak szójegyzékeket. Az osztják rész megemlíti még a közelmúlt Honti-féle szótárait és az oroszországi munkákat. A következő alfejezet a szótárirodalomban gazdagabb komi (zürjén), komi-permják lexikográfiát mutatja be, amelyet szintén a finn, a magyar és az oroszország-, szovjetunióbeli szerzők határoznak meg. A votják kétnyelvű szótárirodalmat a magyarok és a finnek gyűjtőmunkái alakították. Csúcs szójegyzéke, Kozmács nyelvkönyve és a 2002-es Udmurt–magyar szótár az oktatásban jelentenek hasznos segítséget. A cseremisz szótárbibliográfia a kis népek közül az egyik leggazdagabb, amelynek aranykora a 20-as, 30-as évek V. M. Vasziljev alakjával. Hazánkban tankönyvet Bereczki G. készített.

Az ötödik fejezet – tekintettel a gazdag kötetállományra – külön foglalkozik a mordvin szótárírás három évszázadával, amelyben Maticsák 105 szótárt mutat be (A mordvin lexikográfia évszázadai, 103–130). A kezdetek ismertetése után külön alfejezet vázolja a 19. és 20. század fordulóját, valamint a 20. század szótárait. Ez utóbbi szakasz 4 részre tagolódik: 1. Kétnyelvű szótárak mordvinföldi szerzőktől; 2. Finn és magyar szerzők szótárai, szójegyzékei; 3. Etimológiai szótárak; 4. Egyéb szótárak. Az ezredfordulón elért mordvin eredmények szintén külön alfejezetet kaptak. Mélyreható bemutatást kapunk a mordvin–orosz, mordvin–finn, mordvin–magyar és mordvin–német kétnyelvű szótárakról; a nyelvjárási, etimológiai és egyéb szójegyzékekről (régi szavak gyűjteménye, szakszótárak, helyesírási szótár, erza értelmező szótár, toponimikai szótár, erza–orosz antonimaszótár).

A lapp szótárak című következő szakasz (131–158) egyúttal dialektológiai áttekintő és rendszerező is, mivel a számi nyelvjárásoknak számos felosztása létezik a szakirodalomban. A fejezet szól az első írásos emlékekről, a lapp lexikográfia 1819., majd 20–21. századi műveiről. Halász I., Lakó Gy., K. Nielsen, B. Collinder, H. Grundström, E. Itkonen fémjelzik e hosszú korszak szójegyzékkészítő tevékenységét. Sammallahtiról, a számi lexikográfia kiemelkedő alakjáról külön alfejezet szól.

Habár a kisebb finnségi népek életben maradása napjainkban megkérdőjelezhető, kedvezőtlen nyelvi helyzetük ellenére mégis találunk szép példákat szótárirodalmukban. E művek „elsődleges célja a szavak összegyűjtése, feljegyzése és megőrzése”, „elsősorban tudományos céllal, tudósoknak íródtak” (159). A hetedik, A kisebb balti finn nyelvek szótárai fejezet (159–180) a karjalai, izsór, vót, vepsze és lív nyelvek több mint harminc két- vagy többnyelvű szótárát ismerteti.

A nyolcadik szakasz az észtmagyar szótárak bemutató fejezete (Észt–magyar, magyar–észt szótárak, 181–192). Nemcsak nemzetközi kitekintésben, de hazai viszonylatban is az észt nyelv az egyik legnépszerűbb és a világ számos felsőoktatási intézményében tanított finnugor nyelv. A magyarországi oktatásban több – Észtországban és itthon megjelent – kétnyelvű szótár, vonzatszótár és magyar–észt igekötős szótár használható. A szerzők között Pusztay Jánost, A. Nurkot, T. Rüütmaa-t, S-E. Soosaart, Tóth Szilárdot, K. Lutsart és T. Seilenthalt találjuk. 2010-ben jelent meg a Magyar–észt szótár Észtországban, amely már középszótár a maga közel 42 ezer címszavával. Az e-lexikográfia természetesen Észtországban az egyik legfejlettebb, amelynek szép (és a papíralapú szótárt gyorsan követő) példája a 2010-es középszótár digitális változata (http://www.eki. ee/dict/ues/), amelyről a kötet még nem tudott beszámolni.

Az utolsó összefoglaló szakasz a Fejezetek a finn–magyar lexikográfia történetéből címet viseli (193234). Természetesen a finn lexikográfia a leggazdagabb, és az oktatásban betöltött szerepe révén a nyelvkönyvkiadása is jelentős. A kilencedik rész 13 olyan kétnyelvű és tematikus szótárt mutat be nagy részletességgel 1884-től 2004-ig, amelyeknek magyar szerzői vonatkozása van (Szinynyei J., Weöres Gy., Papp I., Nyirkos I., Jakab L., Szabó T. Á., Pusztay J., Varga J., Zaicz G., Pomozi P.). A fejezet végén egy rövid összefoglalást találunk, amelyben a kötetben bemutatott szótárak hasznosságáról szólnak a szerzők: a nyelvtanulásban, a kutatásban és az interkulturalitásban is igen praktikus szerepet töltenek be ezek a kiadványok.

A Rokon nyelveink szótárai nemcsak igen hasznos és hiánypótló lexikográfiai áttekintő, hanem számos esetben és összefüggéseiben tökéletesen hasznosítható finnugor kutatástörténet is. Akik kifejezetten a lexikográfia iránt érdeklődnek, azok a fejezetekben a nagyobb lélegzetvételű munkákról részletesebb bemutatást olvashatnak. A kötetet az online felületeken elérhető szótárakkal lehetne bővíteni, hiszen ez a 21. század egyik legdinamikusabban fejlődő korpusztervezési terepe (ámbár lehet, hogy ez csupán a recenzálóban okoz hiányt, mivel ő éppen ezzel foglalkozik). A bemutatást Maticsák gondolataival zárom azzal az ajánlással, hogy a Rokon nyelveink szótárai nemcsak a finnugristákhoz és magyar szakosokhoz, hanem minden, a nyelvek iránt rokonszenvet érző olvasóhoz szól: „(…) minden mordvin (és tágabban: kisebb finnugor nyelv) szótárát nagy örömmel és tisztelettel kell fogadnunk, mert ezek a nyelv túlélésének (…) zálogai. (…) Reméljük, ez a lendület még sokáig kitart, s a szótárak kiadása hasonló ütemben fog folytatódni a jövőben is.” (130) 

Vígh-Szabó Melinda