A keresztnevek izgalmas világa

Könyvismertető: Keresztnevek enciklopédiája, Keresztnevek munkafüzet és Keresztnevek

A magyar nyelv kézikönyvei sorozat 16. tagjaként jelent meg a Tinta Könyvkiadónál 2009-ben a Keresztnevek enciklopédiája c. könyv.

Az enciklopédia több részre van osztva. Az elején ismertetőt találunk arról, hogy mi is a név, valamint a magyar névadási szokásokról is olvashatunk. Betekintést nyerünk a magyar keresztnévkincsbe is. Ez egy kifejezetten érdekes téma, ugyanis az eredeti magyar neveken kívül számos más eredetű név is anyakönyveztethető, és képzett nevek is léteznek, ezek például rövidítéssel jöhetnek létre.

Az érdekességek után a törvényi szabályozásról írnak a szerzők, majd a névcikkek szerkezeti felépítése következik. A névcikkek nagyon érdekes részekből állnak, ugyanis minden keresztnév eredetébe is részletes betekintést nyerünk. Ezenkívül például a nevünk védőszentjét, gyakoriságát, idegen megfelelőjét, híres képviselőjét is kikereshetjük ebből az enciklopédiából. Ha még jobban bele szeretnénk ásni magunkat nevünk érdekességeibe, ez sem akadály, hiszen azt is megtudhatjuk, hogy nevük megjelenik-e földrajzi névként, illetve hogy kötődnek-e hozzá népszokások, szólások és csúfoló mondókák.

Keresztnevek enciklopédiája

Fercsik Erzsébet, Raátz Judit: Keresztnevek enciklopédiája. A leggyakoribb női és férfinevek

Az enciklopédia a leggyakoribb női és férfineveket tartalmazza, 2007. január 1-jei adatok alapján. A könyv végén az irodalomjegyzék után további érdekességek találhatóak, mint például a keresztnevek naptára. Használta nagyon egyszerű, hiszen a napok mellett találjuk az arra a napra vonatkozó névnapokat. Tovább lapozva statisztikát találunk 2006-os adatok alapján, melyből megtudjuk, hogy melyik név hányadik a gyakorisági listán, valamint hányan viselik az adott nevet első és második névként, és hány újszülött kapta az évben.

A kiadványhoz tartozik egy munkafüzet is, amely 2014-ben jelent meg az Anyanyelvi kompetenciafejlesztő munkafüzetek harmadik tagjaként. A feladatok az enciklopédiában található információkhoz kapcsolódnak. Nehézségükből adódóan inkább gimnáziumi vagy ennél idősebb diákoknak lehet megfelelő. Sok, különböző típusú feladaton keresztül lehet gyakorolni és mélyíteni az enciklopédiából elsajátított tudást és ismereteket. Vannak összekötős, kiegészítős feladatok, valamint hiányos táblázatok is a munkafüzetben. Ezenkívül saját választ igénylő, kifejtős és keresztrejtvényes feladatokat is találunk.

Keresztnevek munkafüzet
Fercsik Erzsébet: Keresztnevek munkafüzet

A témához kapcsolódóan a Tinta Könyvkiadó egy másik sorozatában, Az ékesszólás kiskönyvtára részeként jelent meg a Keresztnevek: A legfontosabb tudnivalók a leggyakoribb nevekről c. könyv. Ez a kiadvány az enciklopédiához képest kisebb méretileg és oldalszámok szempontjából is. Mondhatjuk, hogy ez egy rövidített és frissített kiadás a szerzők részéről. Ebben a könyvben már nincs bővebb bevezetés a nevekről, a névadási szokásokról, valamint a törvényi szabályozásról sem. Itt már a 2016. január 1-jei adatokat veszik alapul, így előfordulhat, hogy ebben a kötetben már újabb nevek is megjelennek, vagy esetleg lekerültek a leggyakoribb nevek listájáról. A névcikkek felépítése nagyon hasonló, viszont itt már nem említik a védőszentet, az idegen megfelelőt, híres viselőit, a földrajzi neveket és a köznevesülést sem. Azonban az általános tudnivalók, mint például az eredet, névnap, becézés, gyakoriság, rokon név, férfi-női pár, népszokások és szólások megmaradtak. Szerkezeti különbség továbbá, hogy itt a női nevekkel kezdődik a lista, majd a 127. oldaltól a férfinevek következnek. Az enciklopédia végén lévő névnaptár és statisztika itt elmarad.

Mindkét kiadvány tartalmaz rokon nevek kapcsolatát ábrázoló rajzokat, amelyből kiolvasható a származtatás, névazonosítás, köznevesítés, eredeti idegen nyelvi vagy régi magyar alak, alakváltozások, azok a becézett formák, amelyek már anyakönyveztethetőek, és azok, amik nem. A női nevek ovális, a férfinevek pedig szögletes kerettel vannak jelölve. Továbbá mindkét kiadvány betűrendbe rendezi a neveket, nem gyakorisági sorrendben következnek egymás után.

KeresztnevekFercsik Erzsébet, Raátz Judit: Keresztnevek - A legfontosabb tudnivalók a leggyakoribb nevekről

 Egy ilyen kiadvány mindenképp hasznos lehet azok számára, akiket jobban érdekelnek saját vagy esetleg családtagjai nevéhez fűződő érdekességek, információk. Továbbá egyetemistáknak, kutatóknak is kiváló anyag lehet további kutatásokhoz, esetleg szakdolgozat írásához is.

Mindkét kiadvány hasznos lehet azoknak, akik gyermeket várnak, és esetleg nehezebben megy a névválasztás, vagy a gyakori nevek közül szeretnének választani. Ha fontosnak tartják, hogy valamilyen különleges eredetű és jelentésű nevet kapjon gyermekük, akkor ebből az enciklopédiából bőven lehet válogatni, legyen szó kislányról vagy kisfiúról. Olyanok számára is segítség lehet, akik magyar eredetű nevet szeretnének, hiszen ez is fel van tüntetve az egyes neveknél. Ellenkező esetben is kiváló lehet, ha nem egy gyakori nevet szeretnének. Egyedi névnapi ajándék készítésekor és vásárlásakor is segítségül hívatjuk ezeket a könyveket, ha az ajándékozott nevéhez fűződő különleges információk alapján szeretnénk választani.

Czagány Viktória

A Keresztnevek enciklopédiája, a Keresztnevek munkafüzet és a Keresztnevek című kötet is kedvezményesen megvásárolható a TINTA Kiadó webshopjában!