Először 2004-ben jelent meg Szili Katalinnak az ELTE BTK Magyar Mint Idegen Nyelv Tanszéke vezetőjének a Tetté vált szavak című könyve. Hamar elfogyott, hosszú szünet után most újra kapható, mert a TINTA Könyvkiadó újranyomtatta. Ebből az alkalomból készült a villáminterjú a szerzővel.

Kiss Gábor: Mit jelent a könyv alcímében a beszédaktus szó?

Szili Katalin: Definíciója szerint a nyelvvel végzett cselekedeteink legkisebb, önálló funkcióval bíró egysége. Ilyen beszédaktus például a köszönés, a bocsánatkérés, az elutasítás, a gratuláció stb.

K. G.: A borítón néhány jópofa példamondatot olvashatunk. Pl.: Á, semmiség, csak összedobtam valamit! Ugyan, csak egy ócska rongy! Mire utalnak ezek a mondatok?

Sz. K.: Olvasatomban mindenképpen azt bizonyítják, hogy mennyire finoman hangolt, a körülményekhez, a kulturális elvárásokhoz érzékenyen igazodó szabályok mozgatják a nyelvhasználatot. Az idézett megnyilatkozások történetesen a szerénység elvének megvalósulásai: kultúránkban nem nézzük jó szemmel a „hencegést”, a túlzott magabiztosságot, így elvárjuk, hogy a megdicsért fél csökkentse a bók értékét. (A kínaiak hasonlóképpen viselkednek.)

Szili Katalin: Tetté vált szavak

K. G.: A fülszövegben írják, hogy a könyv inspiráló ismereteket nyújt a pragmatikáról. A nyelvészetben nem járatos embernek ez a szó idegenül hangzik. Mit jelent tulajdonképpen?

Sz. K.: A pragmatika alapjelentésével (görög pragma ’cselekvés’, ’esemény’) megegyezően a nyelvvel végezhető cselekedetekkel, valamint a nyelvi jel és használóinak viszonyával foglalkozó törekvéseket egyesítő irányzat a nyelvtudományban. Hogy mennyire színes, a nyelvészetből eddig kiszorult témát is magába foglaló területről van szó, igazolja, hogy kissé ironikusan a nyelvészet rongyosládájának is nevezik.

K. G.: Mióta foglalkoznak a nyelvészek ezzel a modern témával?

Sz. K.: Kialakulását − noha a nyelvről szóló rokon gondolatokkal az ókorban is találkozunk – a 20. század 60-as, 70-es, kiteljesedését pedig a 80-as, 90-es éveire tehetjük.

K. G.: Külföldön és idehaza kik a legfontosabb nyelvészek ebben a témában?

Sz. K.: Büszkén mondhatjuk, hogy mára igen neves művelőkkel büszkélkedhet a pragmatika. (Érdekességképpen: a kutatók meglepően nagy hányada nő, ezért is mondja Stamenov, hogy a pragmatika az az irányzat a nyelvészetben, amelyet a férfiak alkottak meg, de a nők gazdagodtak meg rajta. Gyanúm szerint csípős megjegyzésével Deborah Tannen Miért értjük félre egymást? című, a férfiak és nők beszédével foglalkozó, világsikert aratott, magyarul is megjelent könyvére utalt.) Visszatérve a jelentős külhoni képviselőkre: a pragmatika atyjának nevezhető J. L. Austin, J. R. Searle, H. P. Grice, a ma is munkálkodók közül J. L. Mey, J. Verschuren, F. Recanati, G. Leech, R. Carston, B. Fraser, A. Wierzbicka, és a sort hosszasan folytathatnám.

Deborah Tannen: Miért értjük félre egymást?

K. G.: Magyarországon kik foglalkoznak még a pragmatikával?

Sz. K.: Örvendetes módon a pragmatikának elkötelezett magyar nyelvészek száma szintén tetemes. (Nemrég alapult meg a Nyelvtudományi Társaságon belül a Pragmatikai Tagozat.) Az alábbi, ábécérendbe szedett lista éppen ezért szükségszerűen hiányos: Andor József, Kiefer Ferenc, Nemesi Attila László, Németh T. Enikő, Péter Mihály (nemrég jelent meg egy kitűnő munkája A leplező nyelv címmel), Tátrai Szilárd, de említhetném az empirikus vizsgálatokkal foglalkozó ifjabb kutatókat is (Bándli Judit, Bódog Alexa, Maróti Orsolya, Pap Andrea és a többiek).

K. G.: Ezeknek a vizsgálatoknak az eredményei hol hasznosíthatók? Pl. a magyar nyelv tanításában is alkalmazhatók?

Sz. K.: A modern nyelvoktatás valóban az egyik fő „haszonélvezője” a nyelvhasználattal összefüggő ismeretek gazdagodásának, hiszen fő célkitűzése a kommunikatív kompetencia kialakítása, s abba bizony beletartozik a nyelvi cselekedetek megfelelő végrehajtásának képessége. Nem véletlen, hogy az első empirikus pragmatikai kutatásokat a nyelvoktatás inspirálta a 80-as években. De a pragmatika alaptörekvéseinek megfelelően az eredmények számos helyen hasznosíthatók, többek között a nyelvvel való befolyásolási módok (reklámok, politikai propaganda stb.) feltárásában, következményeinek csökkentésében, a nyelvi elfojtás (tanári beszéd, páciens-orvos diskurzus) tényeinek rögzítésében, kiküszöbölésében, a fordítástudományban, de akár a klinikai gyakorlatban is hasznos adalékokkal szolgálhatnak a különféle beszédzavarok leküzdésében.

Péter Mihály: A leplező nyelv

K. G.: Min dolgozik most a tanárnő?

Sz. K.: Még sok a tennivaló a beszédaktusokkal összefüggő elméleti kérdések (a beszédaktus-igék és a performatívumok kapcsolata, az osztályozásuk vitás pontjai stb.) területén, ezért közeli célom néhány ilyen jellegű probléma tisztázása, de terveim közé tartozik egyik osztályuknak, az ún. kifejezőknek (gratuláció, sajnálkozás, részvétkifejezés stb.) a leírása.

K. G.: Köszönöm a beszélgetést.

A Tetté vált szavak című könyv címlapján olvasható mondatok: Úristen! Szörnyen érzem magam. Igazán sajnálom, de esküszöm, véletlen volt! Megkockáztatom, hogy a tied a legigézőbb szempár, amit valaha láttam. Tanárnő! Miért pont én? Á, semmiség, csak összeütöttem valamit! Ennyit talán én is megérdemlek, nem? Nyomd, már el azt a büdös bagót! Eltetszik tudni vinni? Jaj, szent isten! Nem akartam, de igazán! Hogy milyen ügyetlen vagyok! A pofámról sül le a bőr! Ugyan! Csak egy ócska rongy! Tudod kicsi, édi vagy, de nem érek rá! Hagyd már öcsi! Van jobb dolgom is.