Emlékmorzsák Lőrincze Lajosról, a retró (?) emberről

Száz éve született Lőrincze Lajos. Ebből az alkalomból emlékkönyvet mutattak be Veszprémben. Kiss Gábornak, a TINTA Könyvkiadó igazgatójának Emlékmorzsák Lőrincze Lajosról, a retró (?) emberről címmel jelent meg visszaemlékezése a kiadványban. Az alábbiakban közreadjuk Kiss Gábor írását.

 lorinczelajosemlekev.jpgForrás: anyanyelvapolo.hu

Emlékmorzsák Lőrincze Lajosról, a retró (?) emberről

Emlékszem, hogy az 1960-as évek közepén – úgy tízéves koromban – éppen hallgatom Lőrincze Lajos ötperces műsorát, az Édes Anyanyelvünket. Hányszor hallottam, hányszor ültem a rádió mellett egy kis széken figyelve a nyelvjárásias beszédben hozzám (is) szóló adást – nem tudom. Két műsorra azonban még ma is emlékszem. Az egyikben Lőrincze tanár úr a csinos és a csintalan szavak közti kapcsolatot mesélte el. A másikban a takaros szó volt a téma. Az első adásemlék tartalma már elmosódott bennem, de a takaros szó magyarázata vagy legalábbis egy része itt motoszkál ma is a fejemben: a takaros szó eredete összefügghet a betakarítás szóval, a betakarított széna gondos, tetszetős elrendezésével, a jól felrakott boglya, kazal készítésével.

***

Aztán egy jóval későbbi emlékkép. Apósommal, Temesi Gyulával beszélgetve erről-arról, sokszor a magyar nyelvre terelődött a szó. Ő mint nyomdász különösen érdeklődött a nyelvi kérdések iránt. Egy vasárnap délutáni csevegés közben így szólt:

– Képzeld, Gábor, a fürdőben két úr vitatkozott mellettem egy nyelvi kérdés megítéléséről. A vita közben az egyik megkérdezte a másikat: „No és tudod, hogy Lőrincze Lajos mit mondott erről?” Én ekkor gyorsan közbeszóltam – mondta apósom –, „Én tudom!” „No, csak nem nyelvész Ön is, vagy tán hallotta az adást?” – kérdezte az egyik vitatkozó. „Nem vagyok nyelvész, és nem is hallottam az adást – mondtam –, de Lőrincze tanár úr biztos azt mondta: »Így sem rossz, úgy sem helyteleníthető!«” „Pont így volt!” – nyugtázta helyeslően a választ a vitatkozók egyike.

***

A rendszerváltás hajnalán Ungváron, a Magyar Nyelvi Intézetben üzembe helyeztek egy személyi számítógépet. Balogh Lajos kollégámat elkísérve egy hétre, az ottani munkatársaknak gyorstalpaló számítógép-tanfolyamot tartottam. Közben kirándulásokat is tettünk – az akkor még igen romos munkácsi várba –, figyeltük és kipróbáltuk az éppen újonnan nyílt magánvendéglőket, sörözőket, és eközben sokat és sok mindenről beszélgettem ungvári kollégáimmal. Aztán feltűnt, hogy Lőrincze Lajos neve ismét és ismét előkerül. Lassan vált világossá nekem, hogy az ungváriak számára a II. világháborút követő évekig tartó kényszerű csöndet az anyaországgal a nyelvészek, a nyelvjáráskutatók, élükön Lőrincze Lajos törte meg. Hevesen, egymás szavába vágva mesélték a környező dombokra, mezőkre tett kis kirándulás emlékét, amelyen a tavaszi nap már szépen sütött, s a tanár úr, minden résztvevőnek kis fűzfa fütyülőt készített, amelyet aztán lelkesen fújtak a kirándulók. [Hogy igaz vagy sem, hogy a valóság vagy a legenda világába tartozik, már sosem tudjuk meg, de állítólag a fűzfa sípok készítője ezt látva, azt mondta: „Most minden hölgynek az én fütyülőm van a szájában.”]

***

Az MTA Nyelvtudományi Intézetében Lőrincze Lajos hosszú évekig kollégám volt. Azonban az intézeti hivatalos nagy értekezleteket és a kötelező állami ünnepségeket (április 4., május 1., november 7.) nem számítva nem találkoztam vele, hiszen nem volt közvetlen munkakapcsolatunk, sőt másik épületben is volt elhelyezve az akkori munkahelyem, a Fonetikai Osztály. De mégis van egy szép emberi emlékem. Az 1990-es évek legelején történt, egy karácsony előtti utolsó munkanap délutánján. Már félretettük a munkát, kávézgattunk, beszélgettünk a Nyelvművelő Osztály munkatársaival. Belépett a szobába Lőrincze Lajos, aki akkor már nyugdíjas volt, és ezért ritkán fordult meg az Intézetben. A kedves látogatót felpattanva köszöntötték kollégáim. Kérdezték, mi járatban most itt. Elmondta, hogy a közelgő ünnep kapcsán néhány karácsonyi vers szövegét ellenőrizte a könyvtárban.

***

A TINTA Könyvkiadónak a Kádár-kort bemutató Retró szótárának a megjelenésekor zajos, nagy könyvbemutatót tartottunk Budapesten a Kosztolányi Dezső tér mellett, egy igazi retró hangulatú buszpályaudvaron. Voltak úttörődalok, volt minikiállítás retró tárgyakból, voltak a 1960-as éveket felidéző villámtréfák. Tarján Tamás professzor méltatta és mutatta be a nagyszámú jelenlévőnek az újszerű szótárt. A sok dicséret mellett egy dolgot hiányolt az új kiadványból: Lőrincze Lajost. „Hogy lehet, hogy az 1960-as, 70-es éveknek ez az emblematikus alakja hiányzik a Retró szótárból?” – tette fel korholóan a kérdést.

Azóta is keresem a választ. Miért is maradhatott ki? Végül arra jutottam, tán azért, mert annak ellenére, hogy majd mindenki ismerte Lőrincze Lajost, mégsem az adott Kádár-korral, hanem egy egyetemesebb, összmagyar léttel azonosította őt mindenki a szívében.

***

Nemrég jelent meg Sándor Klára Határtalan nyelv című könyve a Szak Kiadónál. A széles körű szakismeretekkel rendelkező szerző a 15 fejezetből álló könyv állításait gazdagon támasztja alá a nemzetközi és a hazai irodalomból vett idézetekkel. Egyedül a 15. fejezetben, amely az Intézményes nyelvirtás címet viseli, nincs irodalmi hivatkozás. Ez a fejezet a magyar nyelvművelés elmúlt évtizedeivel és jelenével foglalkozik. A szerző nem kevesebbet állít, mint hogy a diktatórikus Kádár-kornak hatékony és kártékony eszköze volt a nyelvművelés is. Sándor Klára szerint az akkori kor ideológusai, kultúrpolitikusai a központosítás, a diktatúra kiépítésének eszközeként tekintettek a nyelvművelésre. Törekedtek egy központi homogén nyelv kialakítására, irtották, támadták a nyelvjárásokat, minden nyelvi formát üldöztek, ami eltért a budapesti nyelvhasználattól. A rádióban, a tv-ben nem engedtek népies ízű beszélőt megszólalni. A szerző állításain el lehet töprengeni, hiszen tény, hogy épp az 1960-as, 70-es években szorultak jelentősen vissza a magyar nyelvjárások, tény, hogy ezt a kort, a központilag erősen támogatott nyelvművelés aranykorának tarthatjuk. De hogy Lőrincze Lajos tanár úr a maga teljes nyelvészeti munkásságával – benne A magyar nyelvjárások atlasza elkészítésében végzett roppant munkájával –, az élete utolsó percéig vállalt ízes, nyelvjárásias beszédével, a fenn már idézett „így sem rossz, úgy sem helyteleníthető” nézetével a nyelvi központosítást, illetve diktatúrát támogatta volna, vagy hogy a mindenkori hatalom eszköze lett volna, erősen kétlem.