Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2012. június.

Sietek megnyugtatni jogászainkat, jeles jogtudósoktól a még kezdő joghallgatókig mindazokat, akik hivatásuk gyakorlásakor valamilyen módon és minőségben Iustitia szolgálatában állnak, hogy írásom túlnyomó része nem ennek a címbeli, kétségtelenül groteszk szókapcsolatnak elemzését tartalmazza. Ezt inkább csak azért írtam cikkem élére, hogy felkeltsem olvasóim figyelmét, érdeklődését. De néhány mondatot ez is megér, mivel a jogi nyelvnek olyan kifejezésére utal, amely minden más – tehát nem jogász (ügyvéd, ügyész, bíró stb.) halandó számára, ha nem is visszás, de legalábbis elgondolkoztató.

Miről is van szó? Arról, hogy az egyszerű, hétköznapi ember a nem szándékosan elkövetett jogsértést, illetve ilyen tevékenységet józan paraszti ésszel gondatlanságból eredő, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetésnek, emberölésnek stb. nevezné, ám a jogi nyelvhasználatban e helyett a rövidebb gondatlan, illetve a gondatlanul elkövetett forma járja. Főleg az utóbbi a visszatetsző a laikusok számára. Szemléltetésül idézek is két ilyen, jogásznyelven megfogalmazott mondatot internetes hírportálokról: „A gondatlanul elkövetett emberölés is gyilkosság, aktív életviteli cselekedet.”; „A Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatal gondatlanul elkövetett emberölés gyanúja miatt nyomoz Kecskeméten.” Ezek a megfogalmazások a hozzá nem értő számára azt a képtelenséget sugallják, hogy az emberölést nem gondatlanul, hanem gondosan, gondosabban kellett volna végrehajtani! Ez a gondatlanul elkövetett formula mindenképpen pongyolaság; még akkor is, ha a Büntető Törvénykönyvben is fel-felbukkan. A gondatlan emberölés, gondatlan veszélyeztetés kifejezések már kevésbé riasztók. Ez a magyarázata annak, hogy értelmező kéziszótárunk a gondatlan melléknévnek ’felületes, nem gondos’ jelentésén kívül ’gondatlanságból elkövetett’ jelentését is megadja, de jelzi, hogy ez az igazságszolgáltatás nyelvének szakszava. A Google keresőprogram adatai egyébként jól igazolják az általam mondottak érvényességét. A gondatlanságból elkövetett (emberölés, veszélyeztetés stb.) formára négyszázezer adatot rögzítenek. Ez tehát a legtermészetesebb. A gondatlan (emberölés) alakra tizennégyezer adatot találunk, tehát az előbbinél nagyságrendekkel kevesebbet. Szakmai szövegekben ezek is megszokottak. A gondatlanul elkövetett emberölésre azonban csak tíz-húsz idézet az adathalászat eredménye, s nem ok nélkül, mivel ez a legfélrevezetőbb megfogalmazás.

De mindez csupán a csalétek, a csali volt. Mint már jeleztem, cikkem fő témája nem ez, hanem a gondatlan melléknévhez hasonló, -tlan, -tlen, -atlan, -etlen, -talan, -telen fosztóképzős melléknevek alakpárjainak vizsgálata, szemléltetése. Nincs sok ilyen alakpárunk, de ami van, az érdekes és tanulságos. Közülük a legfigyelemreméltóbb éppen a gondatlan – gondtalan alakkettős.

A gondatlant az eddigiekből már ismerjük; tudjuk, hogy ez a forma a jogi nyelvi, ’gondatlanságból elkövetett’ jelentésén túl azt jelenti: ’felületes, nem gondos’. Igen ám, de gond főnevünknek a gondatlan formán kívül idővel még egy változata született, a gondtalan. Mai jelentései: ’gondoktól nem háborított, gond nélküli’, pl. gondtalan gyermek, gondtalan élet, jólét, öregség sb. Csakhogy e változat megszületésekor még szó sem volt ilyen jelentésbeli elkülönülésről! Amikor a két alak már egymás mellett élt, még nemegyszer ugyanabban a jelentésben éltek velük, sőt éppen a mai használatukkal ellentétesen! Jókai még így írt „A régi jó táblabírák” című regényében: „Krénfy gondatlan arccal lépett az asztalhoz, s meggyújtá szivarát”, Szigligeti Ede pedig Zsidó című énekes színdarabjában így: „De édes ifjú úr, a mostani ifjúság igen gondtalan, könnyelmű, többet költ, mint kellene, és lehetne”. Könnyű belátni, hogy a gondatlan és a gondtalan között az utóbbi másfél évszázad alatt végbement jelentéselkülönülés figyelembevételével ma a két szóalakot éppen megcserélnénk az idézett példákban.

De nemcsak ezekben, hanem néhány más fosztóképzős alakpárban is. Pl. az ízlelőszervben keltett érzetet jelentő íz szavunknak is két fosztóképzős változata fejlődött ki: az íztelen és az ízetlen. (Azért jelöltem meg a szó alapjelentését, mert van egy másik, ettől teljesen független, a végtagok külön mozgatható részeit, továbbá valaminek legkisebb részét, porcikáját jelentő íz szavunk. Ez itt most nem érdekel bennünket.) Az íztelen és az ízetlen egyaránt előfordult – ha nem is egyenlő arányban – mind ’íz nélküli, rossz ízű’, mind ’kellemetlen, ízléstelen, értéktelen’-féle jelentésben. Ezek tekintetében érdekesen alakult a nyelvhasználat. A két alak között ma nem teljes, hanem csupán részleges jelentésmegoszlást találunk. Az ízetlen és az íztelen egyaránt használható ’íz nélküli’ és ’kellemetlen ízű’ értelemben, tehát valamilyen étel, ital lehet ízetlen is, íztelen is. ’Ízléstelen, durva, sértő, idétlen’ jelentésben azonban ma már csak az ízetlen alakot használjuk. Egy rossz tréfa csak ízetlen lehet, íztelen nem.  

Olyanok vagyunk, mint a vízbe esett ember, akinek mindaddig kell vergődni, és minden ághoz kapni, míg ki nem szabadul, vagy el nem vész.

Némelyeket az Isten felmagasztal, némelyeket megaláz, és mindeniknek hálákot kell néki adni.

Lehet-é mást kívánni, hanem csak azt, ami az Istennek tetszik, és az ő rendelése után kell járnunk, és azon nem sétálni kell, hanem futni. Mert az Isten azt szereti, hogy fussunk az ő akaratján, ne csak jó kedvvel, hanem örömmel.

Ne szomorkodjunk hát azon, ha a dolgok úgy nem folynak, amint nékünk tetszenének, aki a jövendőt igazgatja, azt is tudja, hogy mint kell folyni azoknak.

Az Isten rendelésiben nincsen haszontalanság, mert ő mindent a maga dicsőségire rendel. Arra kell tehát vigyáznunk, hogy mi is arra fordítsuk, és úgy minden irántunk való rendelése üdvösségünkre válik.

Én is immár jobban szánom a vakokot, de ha a testi vakság nagy dolog, a lelki százszorta nagyobb. Kedves néném, oltalmazzon meg az Isten mindenikétől.

Azt is kellene tartanunk, hogy csak a nagy urakért, a gazdagokért teremtetett ez a világ; az alacsonyrendűek és a szegények csak azokért vannak e világon, valamint a vízben az apró halak a nagyokért, és valamint az oktalan állatok a tehervonásért. Ne adja Isten, hogy ilyen hiszemben legyünk, és hogy ebben csak a névvel való keresztényeket kövessük. 

Mennyi változáson mentem már által, de az Istennek gondviselése mindenkor velem volt és vagyon mindnyájunkkal. Egész prédikációt csinálhatnék a siralomnak völgyében lévő változó életünkről, amely változást mindaddig próbáljuk, valamég az örömnek hegyére nem megyünk.

Én azt hiszem, hogy az Istennek olyan gondja vagyon reám, valamint egy királyra, és az én életemre, sorsomra úgy vigyáz, valamint a leggazdagabbéra.

Ahol nincsen emberi reménység, ott vagyon az isteni segítség.

********

Micsoda ez a világ? És miért kapunk annyira rajta? A benne való életnek kezdete nyomorúság, a közepe nyughatatlanság, a vége fájdalom és szomorúság.

Aki felől jót nem mond senki, igen szegényül megyen ki e világból, ha gazdag is.

Az erdélyi vér nem az adomért szolgál, hanem a becsületért.

Az ész pedig tanulás nélkül csak olyan, mint amely föld parlagon áll.

Akármilyen szép legyen a gyémánt, de ha rútul vagyon metszve, nem becsülik.

********

Jobban szerettem volna káposztásfazék lenni Erdélyben, mintsem kávét ivó findzsája a császárnak.

Hétfün pedig ebédre elvárjon kéd, káposzta is legyen. Mert én úgy szeretlek édes néném, mint a káposztát. Édes néném, egy kevessé még a káposztánál is jobban szeretlek.

A szépen írt levél az elmének úgy tetszik, valamint a szemnek a kapros és téjfellel béboríttatott káposzta, amely távulrul úgy tetszik, mint egy kis ezüstből való hegyecske, amelyről, ha leveszik azt a lágy ezüst fedelet, alatta drága füvet lehet találni.

Egy nagy könyvet akarok írni a káposztáról. Miért ne írhatnék, holott száz font réznél jobb egy tál káposzta éhgyomornak.

De édes néném, mit vizsgálom én a jövendőt, hagyjuk azt a jövendő urára. Énnekem csak azon kell tőrödnöm, hogy mikor láthatom kédet, mikor nevethetek kéddel, és mikor ehetünk káposztát? 

Nénékám, tudod-é mivel gyógyítottam én meg magamot? Egy erdélyi drága orvossággal. Minden nevetett véle, főképpen a fejdelem, mikor megmondottam. Az a drága orvosság pedig a káposztaleves, ha e’ használ, miért kell az indiai drága orvosságok után járni.

********

A szomorú levélnek nem kell hosszúnak lenni.

Mit tehetek, édes néném, róla, hogy már régen nem vette kéd levelemet? Ha nem írtam, azt nem kell csudálni, ha kéd nem vette. De mit törődünk rajta, a mi leveleinket Bécsben is elolvashatják, hogyha pedig a tengerben veszett, a bizonyos, hogy a halaknak nem zsírozza meg a fogokat.

Édes néném, ha egy-két levelünk elvész, írjunk tizenkettőt helyekben.

Én kédet szeretem, e’ jó gondolat. Az egészségre vigyázzon kéd, ez is finum gondolat.

Ezzel maradok kéd köteles, láncos, madzagos, spárgás és zsinóros szolgája.

Azért nagy alázatoson elvégezvén levelemet, maradok, aki tegnap voltam.

Kívánok jó éjszakát, és a mellé kevés bolhát, édes kedves álomlátást és holnapra felvirradást.

No már, édes néném, vegyük elő a pennát, és tisztítsuk meg a penészes kalamárist, mert már ezután az íráshoz kell fogni.

Mindenkor pirongat kéd levelében, hogy meg nem írom kédnek, mint töltjük itt az időt. A nagy vigasságban csak suhajtunk, olyan jó kedvünk van, hogy majd meghalunk búnkban.

Az első levelemet, amidőn a nénémnek írtam, huszonhét esztendős voltam, ezt pedig hatvankilencedikbe írom.

Itt mi csak csendességben élünk, töltjük, húzzuk, vonjuk az időt, minden mulatság előttünk fut.

Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont.

Kedves néném, micsoda régi lakosok vagyunk ebben a városban, tegnap 33 esztendeje múlt el itt való uralkodó bujdosásunknak.

A hazánk felé való menetelünknek sok szép vigasztalása úgy eloszlik, mint a felhő. Kétségben kell tehát esnünk? Távul legyen. A’ való, nehéz Zágon nélkül ellenni; nehéz minden esztendőben 12 hónappal a vállamot terhelni, és a házasságtól messze vagy teljességgel elesni.

Úgy beszélek a házasságról, valamint a vak a világosságról, aki tudja, hogy vagyon világosság, de nem tudja, hogy micsodás a világosság.

Nekem pedig, édes néném, erdélyi feleséget adjon kéd, mert nem tudok olyan országot, ahol az asszonyok oly érdemesen viseljék a feleség nevet, mint a mi tündérországunkban.

A francia példabeszéd mondja: kinek-kinek kell tudni, hogy mi fő a fazakában. Az én fazakamban pedig semmi hazamenetelre való reménségem nem fő, miért kívánnám én azt, hogy valaki a maga szerencsétlenségin kívül az enyimet is viselje.

Sohult pedig úgy el nem unja az ember magát, mint itt, mert semmi üsmeretséget nem vehet, senkihez nem mehet, és hacsak valamiben nem szereti magát foglalni, mindenkor a nagy unadalomban forog.

Már most egyedül maradtam a bujdosók közül.

********

Az összeállítást készítette: Sümeginé dr. Tóth Piroska

2015 szeptemberében került könyvesbolti forga­lom­ba Paczolay Gyulának, a magyar köz­­mondásku­tatók doyenjének a Több­nyelvű szólás- és közmondásszótár cí­mű nagy gyűjteménye. A Tinta Könyvkiadó Híd szótárak sorozatának tag­ja­ként a kötet 340 közmondást mutat be a magyar mellett kilenc európai – angol, észt, francia, német, olasz, lengyel, por­tu­gál, spa­nyol és latin nyelvű – meg­felel­őjével együtt. A megjelenés alkal­mából a kiadó igazgatója, Kiss Gábor beszélgetett a szerzővel.

Kiss Gábor: Van kedvenc közmondása?

Paczolay Gyula: Három közmondást is nagyon szeretek. Az első a Többet ésszel, mint erővel. A második az Európában, sőt Japánban és Kínában is közismert Addig üsd a vasat, míg meleg, amelynek Erdélyben ma is előforduló értelmi megfelelője az Addig hántsd a hársat, míg hámlik. Érdekesség még, hogy ez az első feljegyzett magyar közmondás. A harmadik kedvencem pedig a Borsót hány a falra. Ezt már az 1598-ban, Bártfán megjelent első magyar nyomtatott gyűjtemény is tartalmazza, s arra utal, hogy nincs ér­telme a felesleges, eredménytelen munkának.

Kiss Gábor: Miért és mikor kezdett el tudományosan foglalkozni a közmondásokkal? Ez annál is inkább érdekel, mert eredeti végzettsége – ha jól tudom – vegyészmérnök.

Paczolay Gyula: Az Akadémiai Kiadónál 1973-ban megjelent Tudományok és rendszerek – Tudományterületek közös törvényszerűségei című könyvem anyaggyűjtése során egymás után bukkantak fel általános érvényű megállapításokat tartalmazó közmondások. Rövidesen kiderült, hogy ezek közül jó néhány azonos megfogalmazásban és azonos értelemben megtalálható több nyelvben is. Ez felkeltette az érdeklődésemet, s később kiderült – miután korábban tanultam már kínaiul és japánul is –, hogy ez igaz a távol-keleti nyelvekre is, csak ott mások a közös közmondások. Első tudományos közleményem 1979-ben az Ethnographia című folyóiratban jelent meg.

Kiss Gábor: A közmondásszótár szerkesztőjeként honnan gyűjtött anyagot?

Paczolay Gyula: Részben a nyomtatásban megjelent hazai és külföldi anyagokból, szótárakból dolgozom, ideértve a regionális gyűjtéseket is, ezenkívül felhasználom a nyomtatott sajtóból és a rádióban, televízióban elhangzott anyagból készült saját gyűjtésemet is. Többször kutattam külföldi könyvtárakban, Bécsben, Krakkóban és Londonban is.

Paczolay Gyula

A magyar nyelv megőrzése talán az egyik legfontosabb feladatunk, különösen az internetes szlengek, a rövidítések és a külföldi jövevényszavak idejében. A Józsa Judit Galéria ad otthont annak a kezdeményezésnek, amelynek célja, hogy emlékeztessen minket: nyelvünk egy kincs, egy örökség, ami túlszárnyalja őseink és a mi életünket is. A Nyelvőrző Szalon június 26-i estje ezúttal is olyanokat látott vendégül, akik a magyar kultúra és nyelv szószólóiként igyekeztek egy-egy darabot felmutatni abból, amit az évszázadok során oly sokan oly sokféleképpen megőriztek számunkra.

Az esemény első előadója Szőcsné Antal Irén volt, aki egy szemléletes beszámolóval nyerte meg magának a közönséget. Története a szentistváni matyó község nyelvi sajátosságairól szólt, majd egy színvonalas magyar nyelvtani verseny, a Szuperkupa feladatait is elhozta nekünk.

Mint elmondta: ő maga nem nyelvész, hanem pedagógus, aki szenvedéllyel kutatja a magyar nyelv változatait. A matyó nyelvjárás, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében fekvő Szentistván nagyközség térségében a mai napig fel-felbukkan, gazdag hangtani és jelentésbeli különlegességeket őriz. Irén példákkal tarkított előadásából kiderült, hogy ezek a nyelvi formák nem csupán kuriózumok, hanem élő, érző nyelvi lenyomatok.

Nem tudok csak rosszat tenni. Mindig akad, akinek jó.

Magunknak kell teremteni az „elviselhető” mellé a „jót”.

Végtelen az én árvaságom, magamból kell mindent kiásnom.

Ha túl sokan lelkesednek valamiért, az már épp elég ok, hogy az ember kételkedjék, és más utat keressen.

Aki hangosan biztosítja a csendet, az maga is zajt csinál.

Az egyszerű igazság: madárszárny-villanás. Rajban-csapatban csak az okosság röpköd.

A műveltséget elvesztettük az értesültségben: olcsóbb és praktikusabb, mint a műveltség.

A tudomány szüntelen előrehaladás, eltörli saját eredményeit.

MOZAIK – Rékai Gábor beszélget könyvekről és a 2025. könyvhétről Kiss Gáborral a Rádió Bézsben. 2025. június 17.

Kiss Gábor, a Tinta Könyvkiadó igazgatója, vezetője, tulajdonosa, akihez mindenféle könyvügyben elsősorban fordulunk. Nehéz volt behozni ezt a másfél mázsa könyvet, amit letettél az asztalra?

Nem volt nehéz, mert a könyv édes teher. Ez már a 96. Ünnepi Könyvhét volt, tehát ez a 30-as években indult, a múlt században Supka Géza kezdeményezésére, és olyan nagy írók vettek részt az első könyvheteken, mint Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Móricz Zsigmond; ez volt a klasszikus kora a könyvhétnek a két háború között.

Kiss Gábor a 96. Ünnepi Könyvhéten

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr, 149. évfolyam 3. szám (2025. július–szeptember), 415-420. oldal

József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert ami benne fogantatott, a Szent Lélektől van az.

Ímé a szűz fogan méhében, és szül fiat, és annak nevét Immanuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten.

Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik.

2025. június 11-én a Józsa Judit Galéria egyszerre két eseménynek is otthont adott: egyrészt a TINTA Könyvkiadó 2025. évi könyvheti újdonságainak bemutatója, másfelől a 2025. évi Arany Penna díj átadója kapott helyet a szép kerámia-műalkotások között.

Miután Kiss Gábor, a kiadó igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, elsőként E. Bártfai László legújabb, Nesztelenség, zajtalanság, csendesség című könyvét mutatta be Frenyó Zoltán, aki megjegyezte, hogy egészen sajátos olvasmány a könyv, ugyanakkor szerves folytatása a szerző saját korábbi köteteinek (Párbeszéd az Úrral, A hallgatás alakzatai, Elrendelt hallgatás). Épületes, szórakoztató munka – folytatta Frenyó Zoltán –, amely a legkülönfélébb diszciplínák szempontjából vizsgálja tárgyát (fizikus, hangmérnök, szociológus, költő, nyelvész stb. szemszögéből). Miközben a modern társadalomban mindent eluraló zajról is szól, a könyvön végighúzódik egy kérdés: természetes-e a csend vagy nem? De számos egyebet is megtudunk, kiderül például a három bölcs kis majom eredete (a szájat/szemet/fület befogók). A könyv minden forrást feltüntet. Frenyó Zoltán végül azoknak ajánlotta a kötetet, akik szeretik egyben látni műveltségünk elemeit.

• 
• 
• 
• 
• 

Képgaléria a könyvbemutatóról. A fotókat Mátyási Dániel készítette

A bemutatott újdonságok közül másodikként Cseresnyési László beszélt Ara Rauch Szókereső írószótáráról. Kezdésként a TINTA Könyvkiadó legnagyobb sikeréhez, a Magyar szókincstárhoz hasonlította a kötetet, amely magyar főnevek szókapcsolatait tartalmazza. Elhangzott egy érdekes példa is, magyarul "kötjük" a biztosítást, angolul "kivesszük" (take out insurance), japánul pedig "belemegyünk". Mint Cseresnyési László kiemelte, az írószótárban kollokációk, azaz szisztematikusan együtt előforduló szavak (szókapcsolatok) szerepelnek. Rövid közönségtesztből kiderült, hogy a jelenlévők közül mindenkinek ugyanaz ugrik be a "velőtrázó" szóról ("sikoly", természetesen). A statisztikák szerint a szótárak 40-45%-a főnév, és a Szókereső írószótár is ezek felől közelíti az együtt előfordulásokat, ami nagy előny, mert a főnévből könnyebb megtalálni a hozzá kapcsolódó szót. Cseresnyési László végül humorosan a – hozzá hasonlóan – "bomló, oszló memóriájúaknak" ajánlotta a kötetet, illetve az írással és fordítással foglalkozóknak.

• 
• 
• 
• 
• 

Képgaléria a könyvbemutatóról. A fotókat Mátyási Dániel készítette

Az alkalmat megragadva ekkor Kiss Gábor, a kiadó igazgató-főszerkesztője egy rövid méltatás után (amely ITT elolvasható) átadta Ara Rauchnak a Szókereső írószótárért az Arany Penna díjat.

Ezután rátért az est harmadik "főszereplőjére", a Top 2500 magyar–olasz főnév című kötetre. A könyv a 2500 leggyakoribb és legfontosabb magyar főnévnek adja meg a pontos olasz megfelelőjét, a főnevek jelentését pedig egy-egy találó példamondat világítja meg. A magyar példamondatot pontos olasz fordításban párhuzamosan is közli a kötet, és az olasz szavak kiejtési mutatója is segíti a kiadvány használóját.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Képgaléria a könyvbemutatóról. A fotókat Mátyási Dániel készítette

Negyedikként Bárdosi Vilmos emeritus professzor Ugrasszuk ki a nyulat a bokorból! című kötetéről esett szó, amely 800 közkeletű szólás jelentésmagyarázatát tartalmazza, de ami talán még fontosabb, keletkezésük nyelv- és kultúrtörténeti hátterét is megvilágító eredetmagyarázatokkal is szolgál. Kiderül például belőle, hogy a Kolumbusz tojása szólás valójában nem is Kolumbusz Kristófhoz kötődik, a dugába dől szólásunk a kádármesterséghez, az ismeri a dürgést kifejezésünk pedig a vadászathoz kapcsolódik.

Kiss Gábor zárásként a talányos című Dumaszótárról beszélt, amely 7200 közhelyet gyűjt egybe tematikus elrendezésben. "Mi a közhely?" – tette fel indításként a kérdést, nem tagadva, hogy gyakran lesajnáljuk a közhelyeket (lásd gyakori jelzőit: "elcsépelt", "agyonhasznált", "unalomig ismételt"), nem illik használni őket, pedig nagy igazságokat tartalmaznak. Mint kiderült, a kötet létrejötte annak köszönhető, hogy a kiadóban tizenöt gyakornoknak kellett feladatot adni, akiknek az lett kiadva, hogy a magyar újságok és folyóiratok régi számaiban böngésszenek az Arcanum adatbázisban, rákeresve a "közhely" szóra, mivel legtöbbször úgy fordulnak elő a közhelyek, hogy az újságíró például így kezdi a mondatot: "Nem akarok azzal a közhellyel élni...", majd mégis leírja. 150 év sajtótermését 10 évekre felosztva roppant adatbázis gyűlt össze, amit gondosan megszerkesztve (a duplumokat és a fölöslegeseket törölve) végül 7200 közhely maradt, és ezeket 315 fogalomkörbe csoportosította az álneves szerző, Cserháthalápy Halápy Gábor. Kiss Gábor végül megosztott a közönséggel a saját kedvencei közül három közhelyet: A focit gólra játsszák; A könyv jó barát; A legjobb nőt is unja valaki.

• 
• 
• 
• 
• 

Képgaléria a könyvbemutatóról. A fotókat Mátyási Dániel készítette

Végül meginvitálta a hallgatóságot a küszöbönálló 2025-ös Ünnepi Könyvhét 31-es pavilonjához, az est pedig kötetlen pogácsafogyasztással és borozással zárult.

Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higgyetek az evangyéliomban.

Úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.

Ki bocsáthatja meg a bűnöket, hanemha egyedül az Isten?

Az ember Fiának van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani.