"A bölcsek közmondásokat alkotnak,
s az ostobák ismételgetik őket."
Skót közmondás

Különösen gazdag tudományos munkásságot fejtett ki Erdélyi János (1814‒1868), a reformkor egyik legsokoldalúbb egyénisége, a Kisfaludy Társaság titkára. Írt verseket, történelmi drámákat, irodalmi értekezéseket, foglalkozott népköltészettel, népzenével, filozófiai és esztétikai tanulmányai jelentek meg.[i] Tevékenysége természetszerűleg szorosan összefonódott kora szellemi áramlataival. A XVIII. században egyre újabb népeket fedeztek föl, s a távoli országokba szervezett expedíciók tapasztalatai és a mesés Kelet kultúrájának értékei az irodalmi alkotásokban is tükröződtek.[ii] A népköltészet iránti fokozott érdeklődés nemcsak a mesék és közmondások gyűjtését ösztönözte, hanem hamisításra is rávett némely szerzőket. James Macpherson skót költő (1736‒1796) klasszicizmuson iskolázott műballadái, Osszián-dalai[iii] (1765) tovább táplálták az ősköltészet XVIII. század derekán kibontakozott kultuszát.[iv]

Míg a XIX. század a szellemi néprajz alkotásainak tömeges gyűjtését és rendszerezését indította el, addig a XX‒XXI. század fordulóján a kutatást főként a művelődéstörténeti kapcsolatok, a bonyolult nemzetközi szálak kibogozása jellemzi.

Egy felmérés szerint középiskolai magyartanárok negyede-ötöde nem hiszi nyelvünk finnugor rokonságát (111).  

Folyóiratunk olvasói emlékeznek Zsirai jeles cikkére az őstörténeti csodabogarakról (1943), Hajdú Péter tanulmányára olyan egykori honfitársainkról, akik új hazát találtak és őshazát keresnek (1969), Rédei Károlynak a nyelvészeti dilettantizmus kritikájára Őstörténetünk kérdései című könyvében (1998), vagy akár a debreceni A magyar nyelv eredete című szimpóziumon 2006-ban elhangzott előadásokra (vö. FUD 13: 139–202). Jól tudjuk, hogy nyelvünk eredetével kapcsolatban manapság is teljes a zűrzavar, ráadásul jó egy évtizede már az elektronikus médiumok is beálltak a sorba, és csodabogár, dilettáns, műkedvelő, vagyis ahogy újabban megértőbben mondjuk: alternatív nézeteket vallanak e kérdésben. „E kötet szerzői – a főszerkesztő szándéka szerint – a tudomány nevében és érveivel immáron sokadszor megpróbálják legalább csökkenteni a képtelenségek áradatának mérgező hatását.”

A nyelvrokonságról 14 egyetemi oktatónak a véleményét tartalmazza; a magyar egyetemek mellett egy-egy képviselővel rendelkezik a Helsinki, a Turkui, a Stockholmi, a Groningeni, a Göttingeni, a Freiburgi, a Bécsi, a Padovai és az Ankarai Egyetem is. A szerkesztőkön kívül Bereczki Gábor, Fodor István és a freiburgi Brogyani Béla magyar, Santeri Junttila, Esa Itkonen és a bécsi Johanna Laakso finn, Merlijn de Smit képviseli a svéd, Cornelius Hasselblatt a holland, Eberhard Winkler a német, Danilo Gheno az olasz és İsmail Doğan a török tudományosságot.     

A Magyar szókincstár 25 500 címszót tartalmaz és a szócikkeken belül összesen 80 600 szó felhasználásával értelmez. A szavakat elsősorban rokon értelmű megfelelőik magyarázzák, de a szótárban 14 400 szónak az ellentéte is megtalálható. Bizonyos szócikkek a szavaknál nagyobb lexikai egységeket is magukban foglalnak: 760 címszó alatt találhatunk szókapcsolatokat, illetőleg szólásokat, közmondásokat, szám szerint több mint 3800-at. Összehasonlításul: Póra Ferenc Magyar rokon értelmű szók (1907) című munkájában 800 fogalomkörban 25 200 szó és kb. 1200 szólás található 522 oldalon, O. Nagy Gábor és Ruzsiczky Éva Magyar szinonimaszótár (1978) című művében pedig 12 500 címszó alatt 31 000 szó 582 oldalon. A szinonimák és – a magyar szótárirodalomban először – az antonimák gazdag gyűjteménye gyakran az értelmező szótár szerepét is betölti, mert a köznyelvi szavakon kívül a szótárban ugyancsak meglévő diáknyelvi, szleng, nyelvjárási, régies vagy idegen hangzású lexémáknak a megértését, értelmezését a rokon, illetőleg az ellentétes értelmű szavak ismerete egyaránt elősegítheti.

Kicsi Sándor András az orientalisztika, a jelentéstan és a nyelvtörténet szakembere, mintegy tíz kiadvány szerzője, A világ nyelvei című kézikönyv (főszerk.: Fodor István; Bp. 1999) egyik munkatársa. A most említett enciklopédiában közel húsz nyelv, illetőleg nyelvcsalád bemutatása fűződik nevéhez, például az ausztroázsiai nyelvcsalád, a kam-thai nyelvek, a malakkai nyelvek, a mino-jao nyelvek, a nikobári nyelvek és a thai nyelvek, valamint többek között az andamáni, a csuang, a lü és a san.

Jelen műve előszavában (5–9) a szerző négy csoportba sorolja a világ nyelveit a nyelvi veszélyeztetettség foka szerint. Az uráli nyelveket véve példaként – ez a recenzens szempontja – e csoportok a következők lehetnek: 1. életképes, erős nyelvek (magyar, finn, észt), 2. veszélyeztetett nyelvek (zürjén, votják, cseremisz, mordvin, karjalai), 3. a kihalás szélén álló nyelvek (vogul, osztják, vepsze, inkeri, lív, jurák, jenyiszeji, tavgi, szelkup), 4. kihalt vagy holt nyelvek (vót, kojbál, motor, tajgi, szojót, karagassz, kamassz, merja, muroma). A nyelvhalál formája: 1. a hirtelen nyelvhalál, 2. a radikális és 3. a fokozatos nyelvvesztés. Ennek oka 1. a gazdasági, kulturális alárendeltség, 2. negatív hozzáállás a nyelvvel szemben, 3. nyelvi diszkrimináció, 4. a beszélőközösség földrajzi mozgása.

Lehet, hogy tudod, ki az a Marci, és hogyan él Hevesen, de azt is tudod, mitől túrós a ló háta? És azt, hogy miért nem jó egy tálból cseresznyézni? Összegyűjtöttünk néhány szólást a konyha tájáról. Érdekes!

„Este örömmel, reggel körömmel!” – hallottam számtalanszor, amikor nyavalyogtam a mosogatnivaló láttán. De tudtam, hogy ez igaz: az a munka, amit halogatunk, kényelemből vagy lustaságból elodázzuk, később nagyobb fáradozással jár, hosszabb időt vesz igénybe. És ez nem csak a mosogatásra igaz.

„Hát én aszondom, ezek ketten egy kiló sót nem esznek meg együtt!” – mondta a mama, ha úgy ítélte meg, hogy olyan emberek alkotnak egy párt (értsd: jöttek össze egymással), akiktől nem remélt hosszú távú, tartós kapcsolatot.

Rengeteg olyan szólás, közmondás van, ami ételekkel, konyhai alapanyaggal, főzéssel kapcsolatos, összegyűjtöttem néhányat, főleg olyanokat, amiknek nem ismert az eredete vagy a jelentése.

Hogy kerül a túró a ló hátára?

Sehogy. A közös lónak ugyanis nem túrós, hanem túros a háta. A Czuczor–Fogarasi-szótár meghatározása szerint a túr nem más, mint „dörzsölés, feltörés által támadt gennyes, rutságos seb az igás, hámos, nyerges állatok testein, főleg nyakukon, hátukon, vagy szügyükön”. Innen ered a közmondásban szereplő túros szó, melynek jelentése „kisebesedett, feltört, fekélyes sebű”. Innen ered hát a mondás: a közösen használt dolgok hamar tönkremennek, az emberek nem figyelnek, nem vigyáznak a közösre úgy, mintha az kizárólag sajátjuk lenne.

Zaicz Gábor szerkesztette legfrissebb etimológiai szótárunk (ESz) a TESz-ből hiányzó mintegy kétszáz szónak adja meg az eredetét, köztük a kamion-nak is. Ehhez fűzünk néhány kiegészítést. A szótár szócikke szerint: „Kamion [1959] Nemzetközi szó, vö. svájci német Camion, angol camion, francia camion: ’teherautó’. A franciából terjedt el. A francia szó az azonos jelentésű camion automobile szókapcsolat első tagjának önállósulásával keletkezett. Az első tagra vö. ófrancia chamion ’kordé’. A magyarba is elsősorban a francia közvetítette” (ESz 371).

Zaicz Gábor: Etimológiai szótár

Bár a technika rohamosan fejlődik, a modern szerszámok, berendezések és tárgyak jelölésére gyakran megteszik a régi szavaink is. Az egyre gyorsabb és kényelmesebb közlekedési eszközökre nem mindig gyártunk újabb kifejezéseket, csupán a szövegkörnyezetből derül ki, hogy a kocsi szekeret, gyermekkocsit vagy személyautót jelent-e. A hatalmas nemzetközi karriert befutott camion főnév is az ilyen szavak közé tartozik. Az ófancia chamion ’kordé’ a mai nyelvben ’teherkocsi, társzekér, teherautó’ jelentésben él tovább. Régebben két fajtáját ismerték, a camion hippomobile-t, a ’ló vontatta tehergépkocsi’-t és a camion automobile-t, a ’tehergépkocsi’-t. A lóvontatás megszűntével elmaradtak a jelzők, s a szó elterjedt szerte a világon (F[erenczy] 1975). Az európai nyelvekben többnyire a ’távolsági áruszállításban haszn., nagy, zárt rakterű tehergépkocsi’-t jelöli. Vö. cseh kamion, horvát kamion, szlovák kamión, olasz camion, portugál camião, román camion, spanyol camión; holland camion, német Camion; újgörög καμιονι /kamioni/, török kamyon. Kicsinyítő képzős formákat is képeznek belőle: olasz camioncino ’könnyű tehergépkocsi’, camionetta ’géppuskával fölszerelt katonai teherautó’, portugál camioneta, spanyol camioneta ’kis teherautó’, román camionetă ’kis teherautó’.

Egy adott nyelv köznyelvén élősködő csoportnyelveknek általában léteznek folyamatosan megújuló elitváltozatai, s ezekből, még az argóból is némelykor egy-egy szó köznyelvivé válik, egy presztízsben jelentősebb nyelvváltozatból érkező jövevényszóként jelenik meg (Szerdahelyi 1995: 37–39). A magyarban és több kelet- és közép-európai nyelvben is jelen levő frájer a tolvajvilágból kirekesztő terminus, olyasféle, mint a goj ‘nem zsidó’, gádzsó ‘nem cigány’. A magyar köznyelvből egyelőre hiányzó, de az argóban máig élő „freier: úri ember, nem a tolvajvilághoz tartozó, a meglopandó áldozat” (Szirmay 1924: 25, néhány további említése: Bárczi 1980: 258, Hatvany 1971: 424; Hatvany Lajos 1927-es hazatérése után került börtönbe). Fazakas István heterogén forrásokból összeállított „ó- és új argószótárában” ez áll: „frejer – 1. barát, társ 2. nem bűnöző személy 3. meglopandó, becsapandó áldozat, balek; német Freier: kérő, lovag, gavallér” (1991: 116). A frájer, frejer szokásos poliszémiája ’nem bűnöző személy’, azaz ’hiszékeny, rászedhető ember’ (Timár & Fazakas 2003: 72, Szabó 2008: 106). Ami a magyar nyelvjárásokat illeti, Nyíregyházán frajer ’lány kedvese, szerelme’ (Márkus 1943: 181, ÚMTSz 2: 525, Gerstner 1997: 109–110).

Az anyaországon kívüli nyelvváltozatokban a frajer és frájer a Sztalin és Sztálin kettősséghez foghatóan két változatban is jelen van, mindenütt közvetve a németből, talán némi jenisch (úti német) és jiddis (talán frait, frailech ’boldog’, freint ’barát, úr’) kiegészítéssel, közvetlenül a nemzeti nyelvből, mindenütt némi rosszalló, durva, bizalmas árnyalattal, hangulattal. A frajer a Felvidéken (a szlovákból), a Kárpátalján (az oroszból, ukránból), a Vajdaságban (a szerbből) ’vakmerő, nagyhangú, fiatal férfi, vagány’, Horvátországban (a horvátból) inkább csak ’fiatal férfi, hapsi, pasi’. A frájer a Muravidéken (a szlovénből) és az Őrvidéken ’utcai kéjelgő szolgáltatást igénybe vevő férfi; szoknyapecér, kurvahajcsár’, a Muravidéken még egyszerűen ’fiatal férfi, hapsi, pasi’, Erdélyben pedig ’hiszékeny, naiv ember, mafla, balek’ (Péntek et al. 2004: 74). Lanstyák István szerint a Felvidéken, a Kárpátalján és a Vajdaságban frajer ’vakmerő, beképzelt, nagyhangú, kötekedő fiatal férfi’, Horvátországban inkább csak frajer ’fiatal férfi’ (2006: 74, 2009: 21), Tallóson viszont külön a szlovákból frajër ’kötekedő, öntelt személy, szoknyahajcsár, ficsúr, gavallér’ (Gágyor 2003: 138).

Évente néhány száz új szó, az angol folyamatos beszivárgása, a tegezés térhódítása és az informális nyelvhasználat terjedése alakítja a magyar nyelvet napjainkban.

Mikor adták ki azt az értelmező szótárt, amelynek alapján a polgár szó jelentését citálja? – kérdezte Orbán Viktor az 1998-as országgyűlési választások előtti tévévitában Horn Gyula akkori miniszterelnököt, aki szerint a fogalom, amelyre a Fidesz építeni kíván, egy meghaladott értékrendet takar.

Orbán szerint viszont egy új életminőséget jelent, és olyan embert jelöl, aki megköveteli a neki járó tiszteletet és méltányosságot, és ezt másoknak is megadja. Mint utóbb kiderült, Horn Gyula egy frissen kiadott szótárból nézte ki a szó jelentését, csak azt nem vette észre, hogy azt a hetvenes évek vége óta változatlan formában nyomták. Talán ez a nagy nyilvánosságot kapó eset adta meg a lökést az Akadémiai Kiadónak, hogy a Magyar Értelmező Szótárt felfrissítse.

A TINTA Könyvkiadó ennél is továbbment; attól a meggyőződéstől hajtva, hogy a rendszerváltás új fejezet kezdete lesz a jövő nyelvészeti szakkönyveiben, összegyűjtötte az elmúlt másfél évtizedben elterjedt szavakat. A 2007 nyarán megjelent kötet 1250 új szót tálal értelmezéssel, példamondatokkal.

Mire utcára került, már ez sem volt zsír új, merthogy például a szleng szókincsét csak nemrég bővítő „zsír” kifejezés még nem volt szótárérett a kézirat lezárásakor. Ahogy a vizitdíj, a fíling, a kamatadó vagy az apás szülés kifejezések helye is csak utóbb vált elismertté a szókincsünkben.

Szövényi Zsolt megnyitó köszöntője elhangzott a TINTA Könyvkiadó könyvbemutatóján 2006. március 21-én Budapesten, az MTA Nyelvtudományi Intézetében.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Köszöntöm a házigazdákat, a kiállítókat (az Akadémia Kiadót, a Tinta Könyvkiadót és a Typotex Kiadót), a kedves vendégeket a könyv, a nyelv, az anyanyelv ünnepén, a nyelvészeti szakkönyvbemutató és könyvvásár alkalmával. Helye és oka van annak, hogy a mai alkalmat ünnepnek nevezzem, hogy ünnepként éljük meg e találkozást.

Budapesten a Tudomány első világkonferenciáján (1999 júniusában) Federico Mayer (az UNESCO akkori főtitkára) beszédében a tudományos kutatóknak és a társadalom jövőjéért felelős vezetőinek is üzent: „Tudatosítani kell önmagunkban, hogy a természeti erőforrásaink vészesen fogynak, az energiára pedig szükségünk van. Egyetlen egy természeti erőforrásunk van, amely növekvő mértékben áll rendelkezésünkre, és ez az emberi agy szürkeállománya: a teremtő értelem.”

Az alábbi szöveg eredetileg a Magyar Időkben jelent meg.

A retorika birodalma óriási. Nemcsak a nyelv- és irodalomtudományba, a stilisztikába nyúlnak át területei, hanem a logikáéba és a filozófiáéba is. Többek között erről győz meg Chaïm Perelman könyve, amely Major Hajnalka fordításában jelent meg a Tinta Könyvkiadó gondozásában. Szellemi csemege, elgondolkodtató okfejtés és fajsúlyos olvasmány.

Hirtelen arra gondolhatnánk, hogy a választásoknak már végük, és a politikusok vagy a kampányfőnökök csak két, illetve négy év múlva veszik a kezükbe, azonban ez így nem igaz, mivel mások is igen mély és hasznos ismereteket nyerhetnek belőle, hiszen a kortárs gondolkodók számára a retorika fontos tudomány.

Chaïm Perelman jogból és filozófiából doktorált, a Brüsszeli Szabadegyetemen tanított mint a logika, az etika és a jog professzora haláláig, 1984-ig. A L’empire rhétorique (A retorika birodalma) című könyvét 1977-ben adta ki Párizsban. Retorikaelméletének kikristályosodott formájával szembesülünk, azzal, amely már kiállta az idő próbáját – olvashatjuk az utószóban Adamik Tamás lektor tollából, valamint a következőket is: csak vitatott bizonyosság esetében van helye az érvelésnek, például a gyakorlati tudományok, az etika és a politika esetében elkerülhetetlenek a viták, ezért szükség van érvelésre mind a magánéletben, mind a közéletben.