A TINTA blog új sorozatában a nyelvművelés témáját körüljáró írások fognak helyet kapni. A sorozat első része Bencédy József írása a rádióban megszólalók hangsúlyozásának, hangképzésének stb. szabályozásáról.

A rádió mindennapjaink hűséges társa. Sokan hallgatják és szeretik a Kossuth, a Petőfi és a Bartók rádiót, s mivel szeretik, féltik is tiszta hangját, magyaros stílusát, beszédét. Bizonyossága e féltésnek az a sok-sok levél, melyek írói szóvá teszik vagy éppen bírálják a rádió hangképzését, hangsúlyait, éneklését, pongyolaságait, a valódi vagy annak vélt nyelvhelyességi vétségeit.

Nemcsak a rádióhallgatók figyelik és óvják a rádió hangját, beszédét, hanem a rádió elnöksége is, mely már csaknem húsz évvel ezelőtt felkért egy nyelvészekből, újságírókból, rádiósokból álló nyelvi bizottságot, hogy a műsorok rendszeres figyelésével és elemzésével segítse őt ebbeli törekvésében. Az elnökség ugynakkor rendeletében meghatározta, hogy a rádió munkatársai számára a szakmai hozzáértéssel egyenrangú követelmény a tartalomnak megfelelő nyelvi forma is. A nyelvi bizottság létrejötte óta folyamatosan működik, és úgy érzi, hasznos tanácsokkal tud szolgálni a különféle részlegek, szerkesztőségek munkatársainak. Néhány perces mondanivalóm a bizottságban szerzett gazdag tapasztalatokra támaszkodik.

Mindenekelőtt azt kell mondanom, hogy a rádió hangja nem létezik, ahogy nincs a magyar ember vagy az alma sem. Van híradó, krónika reggel, délben, este, van Petőfi-délelőtt vagy délután, vannak vitaműsorok, riportok és így tovább. Mindegyiknek mások a szereplői, belső rádiósok és külsősök, sőt riportalanyok. Mindegyiküknek más a beszéde, orgánuma, stílusa, nyelvi és általános műveltsége.

Ha a rádió hangját emlegetjük – a közönség vagy akár a nyelvi bizottság tagjai –, akkor elsősorban a bemondókra, és mondjuk még a műsorvezetőkre gondolunk, valóban ők képviselik a központinak, köznyelvinek mondható kiejtési és beszédnormát. Ezen mit értünk? – Kellemes orgánumot, mely nők esetében az alt hangszín felé hajlik, férfiak esetében a bariton felé. Továbbá nyugodt, tempós, de nem hadaró beszédet, mely ismeri a hangzás dinamikáját (zeneiségét), hangsúlyait, hanglejtéseit, nem énekel, s jól megválasztott szünetekkel, tagolással segíti a szöveg megértését.

A megértés szolgálatában nagyon fontos a szerkesztői háttér. Ennek munkatársai azzal támogatják a bemondók, műsorvezetők beszédét, ha igyekeznek jól áttekinthető mondatokat formálni. Ha kerülik a terjedelmes és a szimultán mondatokat, azaz a 20-30 szóból és a többszörös alárendeléssel szerkesztett ún. egyszerű mondatokat, mert ezeket nem lehet se lélegzettel bírni, se megfelelő értelmezéssel tolmácsolni.

Ennyit a mintát adó rádiósokról. És mit mondjunk a külső beszélőkről, az interjú- és riportalanyokról? Utánanézve a hallgatók leveleinek, többnyire ebbe a típusba botlunk a kifogásokat elemezve. Itt az az izgalmas kérdés a rádiósok számára, szakmailag megfelelő (kompetens) társat keressenek-e a műsorhoz, vagy nyelvileg is művelt, szabatosan beszélni tudó embert. Jó, ha a kettő együtt van, de ma még sajnos ez a ritkább eset. Jó szakemberek is gyakran nehézkesen, pongyolán, lazán szerkesztett stílusban adják elő gondolataikat, s akkor még nem szóltam a motyogó, hadaró beszédről. Szerencsés esetben a rádiós tud válogatni, ha van rá ideje és figyelme. El kell ismerni, hogy ezen a területen még gyakran hiányzik a rutin és a felkészültség.

Van még egy terület, ahol gondok adódnak, s itt is a rádiónak nagyobb határozottságot kellene tanúsítania. A nem ritka rádiós presztízsre gondolok, mely szerint az az igazi rádiós, aki megszólal a mikrofonban, akinek a hangját ország-világ hallja. Van ebben jó dolog, de veszély is. Minden ambíció hasznos és dicséretes, ha elegendő tudás és gyakorlás támasztja alá, ha párosul megfelelő önismerettel, mely mindenütt kívánatos, de itt, a rádióban elengedhetetlen.

Befejezésül hadd idézzem a nyelvi bizottság kedvenc mondókáját, melynek lényege Deme Lászlótól származik: „Akarjátok tudni, milyen volna a közszolgáltatói rádió hangja, szüntelen figyelem és gyakorlás nélkül? Hallgassátok a kereskedelmi adókat!”

Bencédy József

Az írás eredeti megjelenésének helye: Kedves Hallgatóim! Válogatás a Magyar Rádió Édes anyanyelvünk című műsorából (Balázs Géza, Bencédy Jószef, Deme László, Fábián Pál, Grétsy László, Szathmári István), TINTA Könyvkiadó, 2013.