A nagy szarvasbogár (Lucanus cervus) nem tartozik a magyar etnozoológia kitüntetett állatai közé. A rá vonatkozó hiedelmekben gyakran osztozik más hasonló bogarakkal, így különösen a nünükével és kőrisbogárral. A szarvasbogár tölgyesekben helyenként gyakori, ivari kétalakúsága feltűnő (a hímnek sokkal nagyobb rágója, pontatlanul „szarva”, „agancsa” van). Hazánkban védett állat: gyűjteni, megölni, de még fogságban tartani sem szabad. Olykor íróink is megemlékeznek róla, például Széchenyi Zsigmond bikabogár, Áprily Lajos szarvastehén és szarvasbika néven gyermekjátékként emlegette. Ezen alkalmi megnevezések közül a szarvasbika Zalában ténylegesen ‘szarvasbogár’ jelentésű. Az egész magyar nyelvterületen általános szarvasbogár legrégebbi rovarneveink közé tartozik, a glosszáriumokban többször a latin scarabaeus és cervus volans (‘repülő szarvas’) megfelelője.

Népi gyógyászatbeli felhasználásáról több régi adat áll rendelkezésre. „Ha az orra vére megindul, szarvasbogár agancsát akassza a nyakába, az megszünteti a vérzést (Déva, Malomvíz, Schuszter Anna gyűjtése). Szarvasbogár agancsát a hajba fonják, mert nő a haj tőle (Alsófehér megye, Nagy Ida gyűjtése). Jó szer a fogfájás ellen, ha szarvasbogár agancsával szurkálják meg a beteg fogat (Rajec, Pazsiczky Jenő gyűjtése)”. A mezőségi Detrehemtelepen a közismert, kőrisbogárhoz fűződő hiedelem vonatkozik a szarvasbogárra: „A szarvából és páncéljából készült tea szerelemkeltő”. A kőrisbogárpor mellett a szarvasbogárpor is Európában általánosan szerelemkeltő.

Hím "tölgyfabogár"

Annak, hogy kevés etnozoológiai adat áll rendelkezésre, az is oka lehet, hogy a szarvasbogarak állománya a magyar nyelvterületen általában megcsappant. A Sóvidéken, ahol a hím neve cserebika, a nőstényé cseretehen vagy cseretehén, így emlékeztek: „Mikó gyermekek vótunk jácottunk véllek, két cserebikát szembeállítottunk, s döfőtték égymást”. A cserebogár egyébként Székelyföldön, ahol a cserefa ‘tölgyfa’ jelentésű, szórványosan a szarvasbogár elnevezése.

A hazai etnoentomológia új hullámát képviselő Ulicsni Viktor gyűjtései (Szilágyság – Románia, Drávaszög – Horvátország, Gömör – Szlovákia) szerint az általa átvizsgált nyelvjárásokban elnevezései szarvasbogár, tölgyfabogár (a helyi nyelvjárásban tőgyfabogár) és csikkantós bogár (bika, tehén). A palóc nyelvjárást képviselő Szuhogyon neve csikkantós vagy csikkantósbogár.

Áprily Lajos gyermekkorából, a doboz elé „cérnaistránggal” fogott szarvasbogárról emlékezett meg, s e szokás később a háromszéki Esztelneken eleven maradt, akárcsak e rovarnak villanypóznára való felakasztása.

A szarvasbogarakkal, azoknak is a hímjeivel való állatviadal a nyugat-európai ifjúságnak is alkalmi szórakozása; Kínában, Japánban és Thaiföldön pedig – néhány más rovarfaj mellett – intézményesek a szarvasbogár-viadalok. A szokás a Tang-korig (618–907) visszavezethető, s arisztokraták, főhivatalnokok, kereskedők hódoltak neki. Az általában nagy türelemmel összeugrasztott párból az nyert, amelyik a másikat felborította vagy kiszorította a küzdőtérről.

Harcoló "csikkantósbogarak"

A Felső-Szigetközben a szarvasbogár nőstényének és a nünükéknek (Meloe spp.) a neve Isten tehennye, s régi csodatévő népi orvosságként írják le. Az azonos jelentésű román vaca-Domnului Moldvában a hímek megnevezéseként is megjelenik. Itt a feltűnőbb hímeket kiszögezték, ke őriz fermákoktúl ‘kiszögelték, mert megvéd a rontástól’ (Kelgyest, Ulicsni Viktor gyűjtése). Különös, feltűnő megjelenése és nagy mérete mindig is az emberek csodálatát váltotta ki. Az ennek kapcsán a népi rendszertanban megjelenő típusfaj jellegét sokan tömören úgy fogalmazzák meg, hogy ez az igazi bogár. Az istentehene egyébként – a cincérrel, nünükével, katicabogárral, bodobáccsal osztozva – másutt is a szarvasbogár elnevezése. A cincérrel osztozva istenökre (istenökri, istenökrö) elnevezése is ismeretes. Bélfenyéren (a Fekete-Körös mentén) neve istenbogár, Gyimesben darubogár. Erdélyben és Moldvában szórványosan felbukkanó román jövevényszó, radácska jelöli a szarvasbogarat, ami végső soron szláv jövevényszó, talán a bolgár rogacska (rog ‘szarv’, rogacs ‘szarvval ellátott’, -ka kicsinyítő) szóra vezethető vissza. A bogár egyik orosz nyelvjárási és ukrán neve szintén rogacs, cseh és szlovák neve szintén roháč (szó szerint: ‘szarvval ellátott’).

Tanulságosak a szarvasbogár elnevezései más nyelvekben is. Szó szerint a magyar szarvasbogár megfelelői – a négylábú állatról elnevezve – a német Hirschkäfer, az angol stag-beetle, az orosz zsuk-oleny, az újgörög elafokantharosz. (Hirsch, stag, oleny, elafosz mind ‘szarvas’.) A lengyel jelonek ‘szarvasbogár’ szó is a jeleń ‘szarvas’ szóból lett képezve. Ógörög neve kerambüx volt, s egy mítosz szerint egy Kerambosz nevű pásztor változott büntetésből szarvasbogárrá. (A Cerambyx tudományos névként a cincér elnevezése lett.) Skandináv elnevezései a tölggyel való kapcsolatát mutatják (svéd ekoxe és finn tammihärkä ‘tölgybika’, dán eghjort és norvég eikhjort ‘tölgyszarvas’). A ‘repülő szarvas’ megnevezéstípus elsősorban az újlatin nyelvekre jellemző (francia cerf-volant, olasz cervo volante, spanyol ciervo volante, de holland vliegend hert is). Egyes neveiben megjelenik az ördög is, mivel a termények kártevője, avagy a vele való varázslat miatt: angol nyelvjárási devil’s beetle ‘ördög bogara’ és devil’s imp ‘ördög manója’, francia nyelvjárási cheval du diable, német nyelvjárási Teufelspferd, Teufelsross, mindhárom ‘ördög lova’. Az istenökre, istentehene elnevezéstípusra román nyelvjárási analógiák a cerbul-lui-Dumnezeu ‘Isten szarvasa’, boul-lui-Dumnezeu ‘Isten ökre’, vaca-lui-Dumnezeu ‘Isten tehene’, buhaiul-lui-Dumnezeu ‘Isten bivalya’, stájer analógia a Herrgottenochs ‘Úristen ökre’.

Nőstény "Úristen ökre"

Vogul (manysi) nyelvrokonainknál a szarvasbogár āt-jäkhtep, szó szerint ‘hajvágó’, expliciten pänk-āt-jäkhtep-khamlekh ‘fej-haj-vágó-bogár’. Haj és szarvasbogár asszociációja a magyarságnál egy már említett, egykori Alsófehér vármegyei hiedelemben élt: a bogár agancsát a hajba fonták, úgy vélvén, hogy nő a haj tőle. Hasonló, általánosabb asszociáció a csikkantós(bogár) elnevezés motivációja, hiszen csikkant ‘csíp, csippent, elnyír, elvág’. Ugyancsak a rovar vágó, daraboló (helyesebben: fúró) természetére utal német Schröter (egyben ‘nyeles daraboló-, vágószerszám’) elnevezése.

Összefoglalva: a szarvasbogár mellett az év rovarának a nyelvjárásokban mintegy tucat elnevezése, szóföldrajzi szinonimája, szaknyelven tautonimája él vagy élt, így cserebogár, cserebika, cseretehen, csikkantós(bogár), darubogár, istenbogár, istenökre, istentehene, radácska, szarvasbika, tölgyfabogár.

Kicsi Sándor András

Irodalom

Áprily Lajos: Fecskék, őzek, farkasok. Elbeszélések. Bp.: Móra Ferenc 1965.

Berényi Márk: „Le denominazioni dell’insetto Lucanus Cervus nella lingua italiana.” In: Bárdosi Vilmos & Kiss Gábor, szerk.: Szótárak, szólások, nevek vonzásában. Bp.: Tinta Könyvkiadó 2010: 49–58.

Gazda Klára: Gyermekvilág Esztelneken. Bukarest: Kriterion 1980.

Gub Jenő: Erdő-mező állatai a Sóvidéken. Korond: Firtos Művelődési Egylet 1996.

Keszeg Vilmos: „A mezőségi Detrehemtelep népi gyógyászata.” Népismereti Dolgozatok 1981. Bukarest: Kriterion 1981: 97–117.

Kovács Antal: „Járok-kelek gyöngyharmaton...” Növény- és állatnevek a Felső-Szigetköz tájnyelvében. Mosonmagyaróvár 1987.

Magyar László András: A repülőkenőcs. Érdekességek az egészséges és beteg test, az orvoslás és a kuruzslás történetéből. Bp.: Gondolat 2007.

Mazurka Károly: Szuhogyi palóc tájszótár. Bp.: Magyar Nyelvtudományi Társaság – Tinta Könyvkiadó 2008.

Szinnyei József: Magyar tájszótár. Bp.: Hornyánszky 1: A–Ny 1893, 2: O–Zs 1901.

Munkácsi Bernát & Kálmán Béla: Wogulisches Wörterbuch. Bp.: Akadémiai 1986.

Pazsiczky Jenő: „Az izeltlábuakra vonatkozó magyarországi babonák.” Trencsénvármegyei Múzeum Egyesület Évkönyve 1914: 37–54.

2010. Lőrinczy Éva, szerk.: Új magyar tájszótár. Bp.: Akadémiai 1: A–D 1979, 2: E–J 1988, 3: K–M 1992, 4: N–S 2002, 5: Sz–Zs 2010.