Az olyanféle közmondás-elferdítés, mint például: Ki korán kel – álmos; Aki másnak vermet ás – sírásó stb., nemcsak a cinikusan kesernyés aszfalthumorra jellemző, hanem arra a magatartásra is, amellyel a mai városi ember a közmondásokat szemléli. Alig jelentenek ezek többet számára, mint elkoptatott, üressé vált közhelyeket, amelyek már vagy érvényüket vesztették, vagy amelyeknek amúgy is annyira közkeletű a mondanivalójuk, hogy foglalkozni sem érdemes velük.

Különös ellentét szembeállítani ezzel a felfogással azt a tényt, hogy mintegy harmadfélszáz évvel ezelőtt egyik érdemes hajdani szólásgyűjtőnk, Kisviczay Péter örömtől és nemzeti büszkeségtől dagadó kebellel jegyezte fel, hogy 1707-ben egy vármegyei gyűlésen három órai tárgyalás alatt füle hallatára száznál több proverbiumot, azaz közmondást és szólást használtak a szónokok. De még egy évszázaddal ezelőtt is a haladó gondolkozású, kiváló tudós és író, Erdélyi János „a nemzeti hagyományok tisztelete” érdekében gyűjt közmondásokat, és úgy véli, hogy igaza van azoknak, akik „a bölcselmiség első alkatrészeit… a népi tapasztalás és eszmélkedés maximáiban, a közmondásokban keresik”.

Erdélyi János: Magyar közmondások könyve

„Hányféle szégyen és képzelt dicsőség hálójában evickélünk, pedig napra kellene teregetnünk mindazt, mi rejteni való.” (Pilinszky János)

Ha az elveinkkel ellentétesen viselkedünk, és önmagunkat valamilyen elvárással szembesítjük, nagy az esélye annak, hogy szégyent, tehát valamilyen negatív morális érzelmet élünk át. A szocializáció során belsővé vált, értéknek tekintett közösségi normákat, erkölcsi elveket ugyanis sajátjainknak érezzük. Amit viszont önmagunkban nem tudunk elfogadni, a hiányunkként éljük meg, takargatni szándékozunk mások elől.

Zichy Mihály: Tariel, a párducbőrös lovag

Az ideális, elvárt énkép referenciakeretként szolgál saját magunk, viselkedésünk megítéléséhez, és ezzel lényünk értékességére vonatkozó ítéletünkhöz. Ez pedig jelentősen motiválja reagálásunkat, cselekedeteinket. Ösztönszerű erővel nyilvánulhat meg a szégyen a testiség, a nemi élet terén, ahol fontos tényező az erkölcsiség megvédésében, épp ezen a területen használja nyelvünk is a fosztóképzős alakot: szégyentelen – a TINTA Könyvkiadó Dormán Júlia és Kiss Gábor jegyezte, 2020-as Tulajdonságszótára is a ledért, az erkölcstelent, a szemérmetlent sorolja szinonimaként.

A régi közmondás is állította: Későn-korán orcádra kerül a titkolt szégyen – azaz egyike azoknak az indulatoknak, melyek igen jellemző testi változással, az arc elpirulásával járnak.

A cikk eredeti megjelenési helye: Élet és Tudomány, 2007. 29. szám, 915. oldal

Az idei Ünnepi Könyvhétre időzítette a TINTA Könyvkiadó az Értelmező szótár+ című, kétkötetes, 1830 oldalas új kézikönyvének megjelenését. Ünnep is egy értelmező szótár megjelenése, hiszen az 1860-as évek végén megjelent Czuczor Gergely és Fogarasi János által szerkesztett hatkötetes szótárunk óta, sajnos, csak néhány egynyelvű szótárunk látott napvilágot.

Az új szótár alcíme szokatlanul hosszú: Értelmezések, példamondatok, szinonimák, ellentétek, szólások, közmondások, etimológiák, nyelvhasználati tanácsok és fogalomköri csoportok. A főcímben szereplő pluszjelről Eőry Vilma főszerkesztő így ír az előszóban: „…a szavaink nem elszigetelten, önmagukban állnak, hanem szinonimáikkal, ellentéteikkel, szókapcsolataikkal hálót alkotnak. A magyar szótárirodalomban először vállalkoztak arra a szótár szerzői, hogy a szavaknak ezt a szövevényes kapcsolatrendszerét egyetlen szótárban mutatassák be. Erre utal a szótár címében szereplő + jel."

Jókai Mór halála után 116 évvel, az 2020 karácsonyára jelentette meg a Jókai-enciklopédiát a TINTA Könyvkiadó. A két szerkesztővel, Balázsi József Attilával és Kiss Gáborral Cserháthalápy Ferenc beszélgetett.

Cserháthalápy Ferenc: Impozáns és tekintélyt parancsoló küllemű a 880 oldalas Jókai-enciklopédia. Ma mintha egyre kevesebb keménytáblás, védőborítós könyv jelenne meg.

Kiss Gábor: Ezt a 880 oldalt nem is lehetett volna ragasztott kötéssel, puha borítóval közreadni. Meg a hagyományok köteleznek, hiszen a Magyar nyelv kézikönyvei sorozatunknak eddigi 31 tagja ilyen külsővel jelent meg. A sorozat nyitókötete a Magyar szókincstár volt, amely a Szép magyar könyv versenyen díjat nyert. Ennek puritán megformálása határozza meg a többi kiadvány külalakját is.

Balázsi József Attila: A könyvborítók elsődleges funkciója mindig a nyomtatott szöveg megóvása volt. A XIX. század végétől fontossá vált esztétikai minőségük is: a könyv ekkor lett igazi műalkotássá. Addig a kötet tartalma határozta meg a borítók küllemét, ám az újabb szellemben alkotó tervezők a könyvet a környezet szerves részének tekintették, s ezt figyelembe véve hozták létre alkotásaikat. Gondoljunk csak az antikváriumokban nálunk is gyakran felbukkanó, szecesszió ihlette borítókra, amelyek szépen beilleszkedtek a korabeli nagypolgári lakások enteriőrjébe. Ma ez, sajnos, elhanyagolt szempont, azonban a szépen megtervezett kötés és védőborító a reklám fontos része. Egyébként a könyvpiackutatások eredményei szerint a vásárlók többségének közömbös, hogy egy könyvet keményborítóval vagy puhatáblás formában kínálnak-e.

„A nap süt, de ahhoz, hogy megpillantsd, neked kell felé fordulnod. Ehhez hasonlóan az egyéni erőfeszítésre ugyanúgy szükség van, mint a kegyelemre.” (Srí Ramana Maharishi)

„Egyedül azé az érdem, aki kiáll a küzdőtérre, akinek arca porban, verejtékben és vérben fürdik, aki vitézül tör előre, aki újra meg újra téved és hibázik, mert a tévedések és hibák minden erőfeszítés velejárói, aki síkra száll a nemes ügyért, aki szerencsés esetben végül megízlelheti a diadal gyümölcseit, s ha derekas teljesítménye dacára végül mégsem arat sikert, legalább tudja, hogy soha nem kell osztoznia a bátortalanokkal és hidegszívűekkel, akik nem ismernek sem győzelmet, sem vereséget.” Theodore Roosevelt összefoglaló gondolatai az erőfeszítést több szempontból járják körül, mintegy immanensen utalva a rokon jelentésű latin virtus és a görög herosz szavak tartalmaira. Egy sűrített közlésben is ott van vállalásainkban, értékképzőnek vélt cselekedeteinkben, szinte ars poeticaként: „soha ne add föl!”

Sok-sok évvel ezelőtt a híres angol szónok és államférfi, Winston Churchill beszédet mondott Anglia egyik elit fiúiskolájában. A diákok és a tanárok egyaránt nagy lelkesedéssel várták beszédét. Erről társalogtak az osztálytermekben, a csarnokokban és a sportpályákon is. Az izgatottság a jeles napon, Churchill érkezésekor azonnal a tetőfokára hágott. Miután súlyos léptekkel az emelvényhez lépett, a hírek szerint mozdulatlanul megállt és csöndben, átható, szúrós tekintettel végigpásztázta hallgatóságát. Beszédét eleinte meglehetősen lassan kezdte, majd szinte mennydörgésszerű crescendóig építkezve kiáltotta a következő szavakat, melyek világhírűvé váltak: „Soha ne add fel, soha, soha, soha, soha ne add fel!” Mi is megérthetjük ezt az alapvető igazságot az életről: nem érhetünk célt, ha hamar, erőfeszítés nélkül, könnyen lemondunk.

Picasso: Vasaló nő

2020. augusztus 29-án hunyt el Tótfalusi István, a TINTA Könyvkiadó Arany Penna díjas szerzője. A TINTA Könyvkiadónál az alábbi könyvei jelentek meg: Klasszikus szócsaládfák, 44 tévhit a nyelvekről és nyelvünkről, 48 szerelmes vers, Idegen szavak alapszótára, Magyarító szótár, Nyelvészeti ínyencfalatok, Vámmentes gondolatok, 36 klasszikus magyar vers magyarul és angolul, Idegenszó-tár, Kiejtési szótár. Kiemelten fontosnak érezte a szerző is ezek között a Magyarító szótárt, amely 2011-ben látott napvilágot. Ennek megjelenésekor Cserháthalápy Ferenc készített interjút Tótfalusi Istvánnal, rá emlékezve közreadjuk a 2011-es interjút.

Cserháthalápy Ferenc: Önt jól ismerik az olvasók, több tucat ismeretterjesztő könyvet írt az évtizedek során, és ezek közt feltűnően sok kapcsolódik a nyelvekhez. Ennyire érdekli ez a téma?

Tótfalusi István: Kevés olyan csodálatos dolog van az ember világában, mint a nyelv, egy hosszú élet is kevés, hogy minden fontosat megtudjunk róla. Csodálatos az anyanyelv, amely nekem mint írónak és fordítónak egyben az anyagom és a munkaeszközöm is. Még egy fokkal csodálatosabb, hogy annyi anyanyelv van a világon, sok ezernyi, és annyiféle, és közben mindegyik tökéletesen ellátja a feladatát. Sok nyelvvel igyekeztem megismerkedni, jó néhányat megtanultam, és ebben is mindig sok örömem telt. Mint témához azért tértem gyakran a nyelvekhez, mert ezt az örömet szerettem volna megosztani olvasóimmal.

A lenti Galériára kattintva a főszerkesztő Kiss Gábor diasorát lehet végignézni a TINTA Könyvkiadó történetének első, máig népszerű kiadványának, a Magyar szókincstárnak a szerkesztéséről.

„Az utolsó maradványa valami isteninek az ember becsületes igyekezete.” (Jung)

Egyszer egy szegény ember talált egy hímzett erszényt, benne 300 arannyal. Elvitte a bíróhoz. A kalmár, aki elvesztette, kihirdette, hogy a megtaláló kap 2 aranyat, ha visszaadja. Szólt is neki a szegény ember, hogy menjenek a bíróhoz. A kalmár kézbe vette a hímzett erszényt, belenézett, és óbégatni kezdett: Az én erszényemben 630 arany volt, ebben meg csak 300 van! Elvette, büntetést érdemel! De a bíró átlátott a szitán, és így fordult hozzájuk: Nos, bizonyára mind a kettőtöknek igaza van. Ez tehát nem a te erszényed. A megtaláló becsületesen idehozta, tehát az övé, vidd csak el bátran. Viszont, ha valaki megtalálja a te 630 arannyal teli erszényedet, majd annak fizesd ki a jutalmat.

A becsületesség jelentése, hogy azt választva semmilyen módon nem hazudunk, lopunk, csalunk vagy vezetünk félre másokat. Amikor becsületesek vagyunk, az megszilárdítja a jellemünket, ezáltal részünk lesz a lelki béke és az önbecsülés áldásában, és élvezni fogjuk az Úr és az emberek bizalmát. A becsületesség az őszinteség megnyilvánulása szándékainkban, szavainkban és tetteinkben. Valójában az erkölcsi törvények iránti belső tisztelet és az erényes élet alapja. Nem tud becsületes lenni az ember kényszerrel. Ennek belülről kell fakadnia! A Pallas Nagylexikon szerint a becsület jelenti „az elismerését az ember erkölcsi értékének, szellemi tulajdonságainak, társadalmi állásának és mind ama sajátosságainak, melyek benne becsületre méltók. Különböző egyénekben az említett tulajdonságok különböző mértékben lévén meg, különböző lesz az elismerés, mellyel irántuk embertársaik viseltetnek”.

Maria Montessorit idézve: „Az állampolgárok döntő többsége becsületes akkor is, ha nem gondol a törvények szankcióira. Normális ember számára az az igazi büntetés, ha elveszti a saját erejébe és nagyságába vetett hitét.” A francia Becsületrend kiérdemlőit Európa-szerte tisztelet övezi. A több mint 250 magyar díjazott névsorából csupán kiragadott példák: Munkácsy Mihály festő, Babits Mihály író-költő, Cziffra György zongoraművész, Fejtő Ferenc író-történész, id. Lomnici Zoltán jogász.

Becsületrend (Ordre national de la Légion d’honneur)
Jelmondata: „Becsület és Haza”

A földikutyafélék (Spalacidae) a rágcsálók rendjében az egérszerűek alrendjébe tartozó család. Közép- és Dél-Európától a Kaszpi-tóig terjedő területek lakói. A föld alatti életmódhoz alkalmazkodtak, kártékonynak számítottak (Schmidt 1987: 10–11), de az etnozoológiában a rosszul számontartott állatok közé tartoznak (Rácz 2012: 177). A Magyarországon talán még előforduló nyugati földikutya (Spalax leucodon) fokozottan védett.

A földikutya máig periferiális állatnak számít, s más állatokhoz viszonyított elnevezései is ezt mutatják. A vakondokkal, egérrel, patkánnyal, kutyával egyaránt előszeretettel összecserélték, viszonylag későn jelent meg a tudományos szakirodalomban, s korai népi elnevezései még problematikusabbak. Talán már a földikutyára vonatkozik egy 18. századi erdélyi adat: vokoncs (1717) ‘vakancs, földikutya (Nannospalax leucodon)’ (SzT. 14: 647). Bugát Pál már egyértelműen számontartotta: „vaksik (vakondegerek), fn. les rats-taupes, spalax” (1843: 461; franciául rat ’patkány’, taupe ’vakondok’; a spalax ekkor már tudományos névként ’földikutya’).

Az európai kultúrkörbe a névadásnak új korszakát hozta a kereszténység: az ősi, pogány, nemzeti nevek helyébe fokozatosan az ún. keresztnevek léptek, vagyis a biblia, az apostolok, hitvallók és főként a keresztény egyház szentjeinek nevei. Az újszülött gyermek abban a hitben kapta valamelyik szent nevét, hogy az a névazonosság folytán védeni, segíteni fogja a gyermeket: a „védőszentje” lesz. A hivatalos keresztény névtár azonban meglehetősen szűk körű, zárt volt az óriási szükséglettel szemben, így bizonyos egyhangúság, uniformizálódás következett be a keresztnevek használatában, s ehhez járult még minden korszak sajátos, egyes neveknek kedvező névdivatja. Ezért írja Gárdonyi, hogy „a keresztény vallás elpusztította a nevek poézisét”. Sok ezren és ezren viseltek egy-egy keresztnevet.

A többnyire héber, görög, latin stb. eredetű keresztnevek konkrét közszói értelme évezredek, évszázadok során feledésbe merült.

Fercsik Erzsébet, Raátz Judit: Keresztnevek enciklopédiája