„Az őszinteség nem azt jelenti, hogy meg kell bántani másokat, hanem csak azt, hogy kezdettől fogva legyen bátorságunk vállalni önmagunkat.” (Frank Arjava Petter)

Az őszinteség erőt biztosít, hogy a tükörben lássuk önmagunkat, hogy lelkiismeretünk olyan legyen, amilyen tisztának vagyunk teremtve. A Biblia kemény képpel figyelmeztet a Máté 23,27–28-ban: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal”.

Az Értelmező szótár régi időket is idéz definíciójában: „őszinte, ki magát nem tetteti, ki azon szín alatt mutatkozik, mely valódi, igazi természete. Ezen szónak egyik alkatrésze a szinte, mely bizonyos tárggyal való megegyezést, azonosságot jelent; másik része a személynévmás: ő, vagyis maga színe szerint, színről színre; olyan, mint ő maga valósággal. Ide sorolható minden, ennek a feltételnek megfelelő emberi megnyilvánulás – a hallgatás épp úgy, mint a beszéd.”

Egyszerűen megfogalmazva az őszinteség annyit tesz, hogy mindent úgy adunk elő, ahogyan azt valóban hisszük is, nem köntörfalazva, kertelve, álságosan, megtévesztően. (Az ellentétek Temesi Viola Magyar ellentétszótárából valók – TINTA Könyvkiadó, 2012, 2018.) Saját vágyaink, indítékaink és belső valóságunk önmagunkkal szembeni őszinte elismerése éppúgy ide tartozik, ahogy a másokkal szemben tanúsított őszinteség is. Egyik alapvető eleme az igazság iránti elfogulatlanság, tárgyilagosan figyelembe véve a tényeket.

Számos tévképzet is övezi az őszinteség fogalmát, mivel a jószándék szorosan összefügg a méltányossággal. Már Szókratész is hosszan taglalta az igazság, őszinteség és erkölcsiség kérdéseit; kitért arra is, hogy ha az emberek valóban megértenék, hogy amit tesznek, az rossz, akkor egyszerűen fölhagynának azzal.

Konfuciusz: Dalok könyve

A közelmúltban jelent meg TINTA Könyvkiadónál Forgács Tamás szegedi professzor nagy monográfiája Történeti frazeológia címmel, amely alcíme szerint A történeti szólás- és közmondáskutatás kézikönyve. Ebből az alkalomból beszélgetett a szerzővel Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője.

Munkakapcsolatunk csaknem két évtizedes, hiszen 2003-ban jelent meg a Tinta Könyvkiadónál a Magyar szólások és közmondások szótára, 2007-ben pedig napvilágot látott a Bevezetés a frazeológiába című tankönyve. Mindenekelőtt arra kérem, magyarázza meg az olvasóknak a címben lévő frazeológia szót, és azt is, hogyan született meg ez a kötet!
A frazeológia a nyelvészeten belül az állandósult szókapcsolatokkal foglalkozik. Ezeken elsősorban a szólásokat és a közmondásokat értjük, ám a frazeológia vizsgál minden más, legalább két elemből álló szókapcsolatot is, például a szállóigéket vagy a szaknyelvek több szóból álló szakkifejezéseit (frazeológiai terminus technicusokat). A most megjelent kötet pedig az MTA-doktori címért benyújtott disszertációmnak a könyvvé formált változata. Magyarországon ez az első átfogó nyelvészeti megközelítésű monográfia, amely az állandósult szókapcsolatok keletkezését és történeti változásait vizsgálja.

Az alábbi könyvismertető a Magyar Nyelvőr folyóirat 2021/1. számában jelent meg (123–126. o.).

Az ékesszólás kiskönyvtára, amely Kiss Gábor és Bárdosi Vilmos társszerkesztésében 2005 óta szolgálja a nyelvi ismeretterjesztést a legváltozatosabb tárgykörökben (szleng, mondókák, retorika, közmondások, tájszavak, idézetek, etimológia, növénynevek stb.), több ízben is teret adott a nyelvművelésnek. Ennek részeként jelent meg Molnár Csikós Lászlótól 2009-ben a Divatszavak. 222 újszerű szó és szójelentés részletes magyarázata; Grétsy Lászlótól 2011-ben A szavak ösvényein. Szavaink és szólásaink eredete, változásai, érdekességei; 2014-ben az Anyanyelvi séták. Szavaink, neveink és szólásaink születése, életútja, titkokkal teli világa; 2016-ban az Anyanyelvünk tájain; Kerekes Barnabástól és Kovács Zsuzsannától 2018-ban a Mondjuk helyesen!; valamint H. Varga Mártától 2019-ben a Változó anyanyelvünk. Írások a magyar nyelvről.

E művek sorában látott napvilágot hetedikként 2020 márciusában Kemény Gábor Tanuljunk magyarul is! című kötete, amely a szerzőnek – néhány kivétellel – az Édes Anyanyelvünkben korábban publikált nyelvművelő cikkeit szerkeszti egybe. A könyv tehát, amely a maga 219 oldalával a Tinta Kiadó testesebb kiskönyvei közé tartozik, szinte csak másodközléseket tartalmaz. Így a csaknem 120 írás nyilván nagyobb közönséghez fog eljutni, mint az eredeti lelőhelyén, némileg talán mérsékelve a nyelvművelők gyakorta hangoztatott aggályát, hogy a legtöbb intelmük pusztába kiáltott szó marad. De kényelmesebb is egy gyűjteményt kézbe venni, mint külön kikeresgélni Kemény Gábor közleményeit az Édes Anyanyelvünk 2009 és 2019 között megjelent 55 számából. E válogatás kiadása tehát egyúttal szép gesztus azok felé, akik rendszeresen figyelemmel kísérik a szerző munkásságát, ilyenek pedig sokan lehetnek, mert a szövegei igazán élvezetesek. minden egyes mondatán érződik – bizonyára másik, stíluskutatói énje miatt, „szakmai ártalomként” – az a szigorú nyelvi igényesség és széles körű műveltség, amelyet ő vár el a helytelenített alakváltozatok, ejtésmódok, jelentésárnyalatok, szerkezetek stb. használóitól.

Kemény Gábor: Tanuljunk magyarul is!

Gyászol a nyelvtudomány: 2020. november 21-én Budapesten elhunyt Kiefer Ferenc akadémikus. Kicsi Sándor András írásával emlékezünk rá.

Kiefer Ferenc

Kiefer Ferenc (1931–2020) nyelvész, a jelentéselmélet nemzetközileg is elismert művelője volt. A szegedi JATE-n végzett (TTK matematika–fizika 1952–1956, BTK német–francia 1958–1963). Általános iskolai és gimnáziumi tanár volt, majd az MTA Számítástechnikai Intézetének (1962–1973) és a Nyelvtudományi Intézetnek (1973-től) munkatársa. Utóbbi intézetnek 1984–1992 között igazgatóhelyettese, 1992–2001 között igazgatója volt. Több nyugat-európai egyetemen volt vendégprofesszor, 1982-től tanított az ELTE-n. Az MTA tagja (levelező 1987, rendes 1995) volt, Széchenyi-díjat kapott (2008). Az 1970-es években a majna-frankfurti Athenäum kiadó munkatársaként több, az elméleti nyelvészet fő csapásirányába tartozó tanulmánykötetet szerkesztett. Szerkesztette és részben maga is írta a Strukturális magyar nyelvtan köteteit (1. Mondattan 1992, 2. Fonológia 1994, 3. Morfológia 2000, 4. A szótár szerkezete 2008), valamint A magyar nyelv kézikönyve (2003) című összefoglalást, s ez utóbbi átdolgozott változatát, a Magyar nyelv (2006) című könyvet.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 93. évf. 1969., 131–133. oldal.

Még tíz éve sincs talán, hogy ez az angol szó gyökeret eresztett nyelvünkben. Az idegen szavakat számba vevő e századi szótáraink egyike se méltatta figyelemre, amíg csak Bakos Ferenc könyve 1957-ben ’kedvtelés, kedvtelésből állandó jelleggel űzött foglalatosság, passzió’ jelentéssel nem szótározta. Tette ezt azért, mivel a szó az ötvenes évek második felében már fel-feltünedezett magyar szövegekben. Tudunk azonban egy egész évszázaddal korábbi olyan előfordulásáról is, mely egyben a szó jelentését is megmagyarázta. Térey Pál Pesten 1859-ben megjelent Angol–skóthoni naplójában a 253. lapon ezt írta: „Minden embernek megvan a maga kedvencz eszméje, mit az angol igen helyesen e szavakkal fejez ki: every man has his hobby. Douglass úrnak kedvencz eszméje a [marha] tenyésztés.”

Amikor Térey e sorokat leírta, a hobby szónak ez a jelentése az angol nyelvben is viszonylag új volt. A szó jelentéstörténetét nyomozva az angol nyelv oxfordi nagyszótára megállapítja, hogy először a XIV. század vége felé fordult elő ’póniló, kisebb testalkatú ló’ jelentésben. A későbbi évszázadokban ez a jelentés a perifériára, a tájnyelvekbe s a népnyelvbe szorult. Valószínű, hogy ez a hoby, hobyn szó a munkára használt lovaknak gyakran adott Robin angol tulajdonnévnek egy alakváltozata. Átkerült az ófranciába is, aubin alakban.

Hobby-horse, azaz vesszőparipa

„Bár ezt emberi értelemmel föl sem lehet fogni, én mégis azért imádkozom, hogy átéljétek, és igazán megismerjétek Krisztus szeretetét, és ezáltal Isten maga töltsön be titeket teljesen."

Ha valamire úgy vágyakozunk, hogy a lelkünk mélye is érintett, akkor igazán áhítjuk a megvalósulást. Az áhítat, latinul devotio több jelentésmódosuláson ment át. A hinduizmusban a bhakti az istenség iránti áhítatos odaadás, föltétlen szeretet. Célja, hogy az ember megszabadulhasson a szanszárától, a létforgatagból, ehhez nyújt segítséget az istenség, Siva vagy Visnu. A bhaktiban az életet nem megvetni kell, hanem megismerni, szeretni és szépségeit élvezni.

Az ókori római kultúrában az isteneknek szóló áldozat, illetve a katona teljes odaadása a harcban, a halált is vállaló önfeláldozása.

Keresztény vallásos jelentését a szó a 12. században kapta: készséges önátadás az Isten szolgálatára. Aquinói Szent Tamás szerint az áhítat a lélek derűs készsége a jóra.

Aquinói Szent Tamás, portré

A nyíregyházi Jósa András Múzeum harmadik kinevezett igazgatóját vesztette el 1977. március 28-án dr. Csallány Dezső kandidátus halálával. Élete a magyar múzeumok történetével forrt össze, mert édesapjában, Csallány Gáborban a Csongrád Vármegyei Múzeum alapítóját és igazgatóját tisztelhetjük. A kilenc testvér közül Csallány Dezső választotta a változatos életutú szülő legkedvesebb foglalatosságát, a régészet mesterségét. A szentesi gimnáziumi évek után a katonáskodás, majd a szentesi Járásbíróságon kisegítő díjnoki beosztásban a közhivatali működés (1926/29) hátráltatta az egyetemi tanulmányokat. Előbb államtudományi doktorátus a szegedi, majd a régészet tárgyköréből a filozófiai doktorátus a budapesti egyetemen (1932/33), végül ingyenes múzeumi szolgálat a Magyar Nemzeti Múzeumban, az Országos Néprajzi Múzeumban és a bécsi Naturhistorisches Museumban alapozták meg a régész elméleti felkészültségét.

Csallány Dezső

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 93. évf. 1969., 130–131. oldal.

Ez az elő-indiai eredetű, a magyarba feltételezhetőleg portugál és (vagy) angol közvetítéssel elkerült szó nyelvünkben olyan jelentésváltozattal is gazdagodott, mely hiányzik az eredeti és a közvetítő nyelvekben élő szóból.

Eredetileg ez a szó (mely a XVI. század közepén jelent meg Európában), s jó ideig azután is, a jelenlegi Nyugat-Pakisztán területén, Gujrat közelében élő egyik néptörzs neve volt. Csak egy évszázad múlva vált közszóvá – elsőnek ismét a portugálban és az angolban – mint a teherhordó bérmunkás megnevezése a Távol-Keleten, elsősorban Kínában, Elő- és Hátsó-Indiában, Malájföldön, a Csendes-óceán szigetein, főképp a fehér ember szóhasználatában. Idővel az angol gyarmatbirodalom egyéb területein (Afrika, a nyugat-indiai szigetvilág) is elterjedt, mint az oda a Távol-Keletről importált, nehéz testi munkát végző olcsó munkaerő megnevezése. (Az angolban ekkor és mind a mai napig a szó első magánhangzója hosszú: kúli.)

Forrás: Wikipédia

Kire vár digitális detox? Mit takar az okosmelltartó? Ezekről az új szavakról is lerántja a leplet dr. Minya Károly.

A társadalmi, politikai, gazdasági és technikai változások felgyorsulása következtében az elmúlt években a korábbiaknál jóval több új kifejezéssel (neologizmussal) találkozhatunk a nyelvben, amelyek egy része csak ideig-óráig használatos, mások viszont nemcsak hogy széles körben elterjednek, de hosszú távon is fennmaradnak.

Az ismerkedés az új szavakkal szellemi kalandnak is tekinthető, ugyanis bennük a közelmúlt és napjaink történései, eseményei, újításai jelennek meg.

Ezek a kifejezések különböző tárgykörűek és tartalmúak: politika, gazdaság, technika, infokommunikáció, kultúra, sport stb. – olvasható a Tinta Könyvkiadó „Az ékesszólás kiskönyvtára” sorozatában megjelent „Új szavak III. – Nyelvünk 850 új szava értelmezésekkel és példamondatokkal” című kiadványában, amelyet nemrégiben maga a szerző, dr. habil. Minya Károly nyelvész, főiskolai tanár mutatott be dr. Balázs Géza egyetemi tanárral közösen Nyíregyházán, a megyei könyvtár kamaratermében.

Minya Károly: Új szavak III.

A kötet szerzője „egykönyvű nyelvész”, az elsősorban könyvtárosként, a könyvtárügy megbecsült fejlesztőjeként ismert Sebestyén Géza (1912. március 14. Nagyvárad – 1976. április 5. Budapest). A gimnáziumot Veszprémben, az egyetemet Budapesten végezte el, itt szerzett magyar–német szakos tanári oklevelet. 1936–37-ben ösztöndíjjal a bécsi Collegium Hungaricumban tanult. 1937-ben az Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központba került, a könyvtárosi gyakorlatot az intézménnyel egy épületben levő Egyetemi Könyvtárban szervezte meg. Eredetileg általános nyelvészettel akart foglalkozni, de hamarosan megszerette a könyvtárosi pályát. 1944-ben átszökött a fronton, és Debrecenben szolgálatra jelentkezett az Ideiglenes Nemzeti Kormánynál. Egy ideig ő volt a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium egyetlen tisztviselője. A kormány Budapestre költözése után a művelődéspolitikai osztályt vezette – itt kidolgozta a demokratikus művelődéspolitika alapelveit –, majd az újonnan szervezett könyvtári osztály vezetője lett. Megpróbálta az egymástól elszigetelten működő könyvtárakat hálózatban egyesíteni, és 1947-ben elkészítette az első könyvtári törvényt, amely azonban nem került országgyűlési tárgyalásra. 1948–49-ben az Országos Könyvtári Központ osztályvezetője volt. 1949-től a Műszaki Egyetem könyvtárában dolgozott, irányította a teljes anyag újbóli katalogizálását, megtervezte a tájékoztató munkát, és megkezdte a tanszéki könyvtári hálózat megteremtését. Ennek érdekében készítette el az Útmutató tanszéki könyvtárosok számára (1953) című füzetét. Közben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen könyvtártant adott elő, ennek anyagából állította össze a Sallai Imrével közösen írt A könyvtáros kézikönyve (1956) című alapvető művet. 1958-ban kinevezték az Országos Szécsényi Könyvtár helyettes főigazgatójának. Itt megszervezte és egy ideig vezette a Könyvtártudományi Módszertani Központot, ahol elméletileg tanulmányozták a helyes módszereket, tanfolyamokat szerveztek, kiadványokat jelentettek meg és általában koordinálták a könyvtári munkát. 1959-ben határozta el a minisztertanács, hogy az Országos Szécsényi Könyvtár az újjáépítendő budavári palotában kap új otthont. Sebestyén terveket készített a várbeli elhelyezésre (Új nemzeti könyvtárunk a Várban, Farkas Lászlóval, 1960), és felkészítette a könyvtárt a költözés után igényesebb szolgáltatásokra. Az építkezés elhúzódása miatt a részlettervekkel haláláig foglalkozott. Sokat tett a nemzeti bibliográfia rendszerének kibővítése érdekében, megindította a Magyar Folyóiratok Repertoriuma mellékleteként a Hungarica. Külföldi Folyóiratszemlét és a Külföldi Magyarnyelvű Folyóiratok Repertoriumát. Sok éven át elnöke volt az Országos Dokumentációs és Könyvtári Szabványosító Bizottságnak, tagja a Nemzetközi Tudományos és Műszaki Információs Rendszer magyar tanácsának és főszerkesztője a Könyvtári Figyelőnek. Számos tanulmánya jelent meg a szakfolyóiratokban. További, a könyvtártan szempontjából jelentős művei: A könyvtári utasítások problematikája a külföldi szakrendszerek tükrében (1962) és Könyvtártan (Sallai Istvánnal, 1967).

Sebestyén Géza