A nyíregyházi Jósa András Múzeum harmadik kinevezett igazgatóját vesztette el 1977. március 28-án dr. Csallány Dezső kandidátus halálával. Élete a magyar múzeumok történetével forrt össze, mert édesapjában, Csallány Gáborban a Csongrád Vármegyei Múzeum alapítóját és igazgatóját tisztelhetjük. A kilenc testvér közül Csallány Dezső választotta a változatos életutú szülő legkedvesebb foglalatosságát, a régészet mesterségét. A szentesi gimnáziumi évek után a katonáskodás, majd a szentesi Járásbíróságon kisegítő díjnoki beosztásban a közhivatali működés (1926/29) hátráltatta az egyetemi tanulmányokat. Előbb államtudományi doktorátus a szegedi, majd a régészet tárgyköréből a filozófiai doktorátus a budapesti egyetemen (1932/33), végül ingyenes múzeumi szolgálat a Magyar Nemzeti Múzeumban, az Országos Néprajzi Múzeumban és a bécsi Naturhistorisches Museumban alapozták meg a régész elméleti felkészültségét.

Csallány Dezső

A világválság éveiben az elhelyezkedés reménye nélkül mint tiszteletbeli múzeumi segédőrt Csongrád Vármegye Törvényhatósága alkalmazta tiszteletdíjas vármegyei közigazgatási gyakornokként. Ám a nappal végzett közigazgatási teendők után az éjszaka csöndes óráiban régészeti cikkein dolgozott Csallány Dezső, s ezt a szorgalmat honorálta a Szegedi Városi Kisgyűlés 1936-ban, amikor a szegedi Somogyi Könyvtár és Városi Múzeum őrének, majd igazgatójának választotta meg.

1944-ben katonai szolgálatra vonult be, majd a hadifogságból hazakerülvén rövid időre állhatott ismét a szegedi múzeum élére. A MOK mint városi alkalmazottat nem vette át állami szolgálatba, s ezért nyugdíjazták. Alkalmi munkákból élt s tartotta el népes családját 1954-ig, amikor sohasem szünetelő publikációs tevékenységét is látva, a nyíregyházi Jósa András Múzeum vezetőjévé nevezték ki. Szívós munkával szerzi meg a vidéken dolgozó régészek közül elsőként a történettudományok kandidátusa címet (1960), s a múzeumok tanácsi kezelésbe történő átadása után 1962-ben a Szabolcs-Szatmár megyei Múzeumok igazgatósága vezetője lett. Megyei múzeumigazgatóként 1972-ben vonult nyugdíjba, ám haláláig dolgozott: előbb a beregsurányi ásatások eredményeit foglalta össze, utóbb a hun–avar–székely rovásírások összehasonlításán dolgozott. Utolsó dolgozata is e kedvelt témakörben jelent meg 1976-ban a Pittioni-Emlékkönyvben.

László Gyula rajza Csallány Dezsőről (1950)

Csallány Dezső, a régész a népvándorláskor kutatásának Európa-szerte ismert képviselője volt. Első dolgozata, doktori disszertációja a kunszentmártoni avarkori ötvössírról ma is mintaszerű leírásában, értékelésében. Hasonlóképp a kora avarkori edények összefoglalása a Dolgozatokban, tanulmánycsokra pedig a Szegedi Városi Múzeum Kiadványai 1943-ban megjelent kötetében a Dél-Alföld gepida lelőhelyeiről már előrevetítették a későbbi nagy összefoglalások lehetőségét. A Folia Archaeologicában, a Dolgozatokban, az Archaeologiai Értesítőben, majd a világháború után az Antik Tanulmányokban, az Acta Antiquában közzétett cikkek voltak az Akadémiai Kiadónál megjelent összegezés (Archäologische Denkmäler der Awarenzeit in Mitteleuropa. Bp. 1956) előzményei. S bár a korabeli magyar kritika a több mint ezer tételt összegező leletkatasztert a vártnál hűvösebben fogadta, sikerét mégis az bizonyítja, hogy tucatnyi európai folyóirat recenzálta. Ez a fogadtatás tette lehetővé, hogy kandidátusi disszertációja is hamarosan megjelenjék [Archäologische Denkmäler der Gépidén im Mitteldonaubecken. (454–568) Archaeologica Hungarica 38 Bp. 1961]. A hatvanadik életévéhez közeledő kutatónak korábbi munkáira, illetve a szegedi, szentesi múzeumokban őrzött leletanyagra támaszkodó összefoglalása hozta meg az igazi tudományos sikert. E könyvet több mint húsz helyen ismertették, köztük a szakma legrangosabb folyóirataiban, s Csallány Dezsőt több európai tudományos társaság is tagjává választotta. Igaz, ez a mű szerkezetében nem éri el korábbi, kisebb dolgozatainak színvonalát, ám nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy abban az időben a vidéki múzeumok anyagi dotációja nem tette lehetővé a kor színvonalához méltó (fénykép, rajz stb.) munkák elkészítését. Mégis, a leletanyag közzététele nagyban elősegítette germán kutatásunk továbbvitelét.

Csallány Dezső: A székely-magyar rovásírás emlékei 

Csallány Dezső a nyíregyházi múzeumban nem vonhatta ki magát a nagy elődök, Jósa András és Kiss Lajos munkásságának folytatásától. Ez nagyszerű honfoglalás kori leletegyüttesek, a honfoglaló nők hajfonatkorongjainak és veretes lábbelijeinek mintaszerű közlése mellett abban is megmutatkozott, hogy a Jósa András Múzeum Kiadványai sorozatban megjelentette a múzeumalapító régészeti vonatkozású hírlapi cikkeit, a Kiss Lajostól összeállított irodalmi munkásság jegyzékét. Igazgatósága alatt indította el a Jósa András Múzeum Évkönyve köteteit, a Szabolcs-Szatmári Füzeteket.

A Múzeum Évkönyvében publikálta 1963-ban A székely-magyar rovásírás emlékei c. összefoglaló munkáját.

Rovásírás ábécéjét magyarázó táblázat a könyvből (1)

A megyei múzeumi szervezetek létrehozásával helyes mederbe terelvén a múzeumalapítási szándékokat, a tájmúzeumi hálózat kiépítésén fáradozott sikerrel. 1972-ben utódjának az átalakítás alatt álló új központi múzeumépület mellett öt tájmúzeum és négy emlékház-emlékszoba gondját, továbbfejlesztési elképzeléseit adhatta át.

Rovásírás ábécéjét magyarázó táblázat a könyvből (2)

Szabolcs-Szatmár megyében igazi otthonra lelt Csallány Dezső. Ez megmutatkozott magas állami, társadalmi kitüntetésekben: a Szocialista Kultúráért, a Munka Érdemrend ezüst fokozata, a Móra Ferenc-díj, a Rómer Flóris-érem birtokosa volt. Elhunyta ezért nemcsak a magyar régészetnek veszteség, de nehezen pótolható űr Szabolcs-Szatmár megye tudományos életében is.