Megjelent: Magyar Nyelv, 114. évf. 2. sz. (2018. nyár): 227-236.

A magyar lexikográfiai irodalom viszonylag sokáig elhanyagolta a frazeológiai egységek leírását. Noha a 19. században több szólás- és közmondásgyűjtemény is megjelent (pl. Dugonics András, Erdélyi János, Sirisaka Andor vagy Margalits Ede munkái), a 20. században csupán egyetlen igazán jelentős kompendium született: O. Nagy Gábor Magyar szólások és közmondások című frazeológiai szótára. Ez ugyan sokkal használhatóbb volt a korábbiaknál, hiszen a kifejezések jelentését is feltüntette, sőt stílusminősítéseket is tartalmazott, viszont felhasználhatóságát némileg rontotta, hogy nagyon sok tájnyelvi és régies adatot közölt, míg a mai köznyelvből, s főként a szlengből való állandósult kifejezést jóval kevesebbet. Ennek ellenére viszonylag sokáig kellett várni, míg korszerűbb nyelvi anyagon alapuló frazeológiai szótárak is megjelentek a könyvkínálatban. A 21. század eleje azonban komoly pezsgést hozott ezen a téren, ugyanis rövid időn belül négy terjedelmes frazeológiai szótár is napvilágot látott. Ezek többsége a Tinta Könyvkiadó gondozásában, A magyar nyelv kézikönyvei sorozatban jelent meg, Szemerkényi Ágnes Szólások és közmondások című gyűjteménye pedig az Osiris Kiadónál (2009). A sort Bárdosi Vilmos Magyar szólástár című munkája nyitotta meg 2003-ban. Ugyanebben az évben jelent meg Forgács Tamás Magyar szólások és közmondások szótára című műve. Ezek általános frazeológiai szótárak, bennük a frazeológiai egységek széles spektrumát megtalálni: szólások és közmondások mellett szállóigék, közhelyek, szóláshasonlatok egyaránt megtalálhatók, sőt számos kollokáció is. T. Litovkina Anna 2005-ben közreadott gyűjteménye viszont már a frazeológiai egységek egyetlen típusára koncentrál: csak közmondásokkal foglalkozik (eredeti címe Magyar közmondástár, ez 2010-től Magyar közmondások nagyszótára címre változott).

A kiadó, mely az említett sorozatban számos egyéb szótárt is közzétett (Magyar szókincstár, Értelmező szótár+, Idegenszó-tár, Etimológiai szótár, Alakzatlexikon stb.), most egy újabb speciális frazémaszótárral jelentkezett. Balázsi József Attila Hasonlatszótár című művével, amely alcíme szerint a magyar nyelv régi és új szóláshasonlatait igyekszik szótárrá szerkesztve elénk tárni. Noha a gyűjtemény csak a frazeológiai egységek egyetlen típusára koncentrál, igen terjedelmes munka. Ha a bevezető tanulmányt, a szótár használatát bemutató részeket, a források jegyzékét és a különböző mutatókat levonjuk a teljes terjedelemből, akkor is 550 oldal hosszú adattárral van dolgunk. Ez kétségkívül unikális a magyar nyelvtudományban: egyetlen másik gyűjtemény sincs, amely ennyire részletesen feldolgozta volna a magyar nyelv szóláshasonlatait. A címszók bősége mellett további érdeme a gyűjteménynek az is, hogy Forgács és T. Litovkina gyűjteményeihez hasonlóan nem csupán a kifejezések alakváltozatait és jelentéseit közli, hanem alkalmazási példákat is, sőt sok esetben a kifejezés eredetének magyarázatára is kitér.

Balázsi József Attila: Hasonlatszótár

Van három szavunk, amely meghatározza létezésünket: anyaöl, anyaföld, anyanyelv. Az első az életet adó, életre nevelő, a második a sorsunk, sikereink és kudarcaink színtere, majdani nyugvóhelyünk. Ezt a kettőt kapcsolja egybe az anyanyelv. (Gál Sándor)

Mióta is beszéljük anyanyelvünket? Krisztus születése előtt 3000-től a finnugor alapnyelv tagjaként, vagy Krisztus születése előtt 500-tól, önálló magyar nyelvként? 1055-ben már biztosan, mert leírták egy latin szövegben: Feheruuaru rea meneh hodu utu rea... Fehérvárra menő hadi útra... És 1200-ban a plébános már magyarul temette el egy akkori honfitársunkat, és az elmondott szöveget le is írta... Azóta a Halotti beszéd az első magyar nyelvemlékünk, becses kincsünk... Emlékezzünk, tisztelegjünk anyanyelvünk előtt néhány véleménnyel, értékeléssel, amelyet tudósok, írók, költők fogalmaztak meg. íme néhány:

Idézzük elsőként BALÁZS GÉZA nyelvész 2018. április 20-án, az 53. Kazinczy-verseny győri megnyitóünnepségén elhangzott szavait:

„Ez a nyelv a titkok nyelve, amelyet többnyire sehol se értnek...
Ez a nyelv, amelyet a világ legnehezebb nyelvének tartanak... Ez a nyelv, melynek gyökereit annyifelé keresték: Szibériában, az Urál vidékén, a Kaukázusban, az Altájon, Mezopotámiában...
Ez a nyelv a honfoglalás nyelve. Ez a nyelv, amelyet Julianus barát megtalált 1237-ben a Volga mentén. Körösi Csoma Sándor nyelve, aki Keleten kereste a magyar szavakat.
Ez a nyelv, amelynek archaikus népi imái évszázadokat, talán egy évezredet is átölelnek, s nemzedékek mormoltak, még akkor is, amikor már nem értették minden szavát.
Ez a nyelv, amelynek első szavait a X. században írták le. Ez a nyelv a névtelen barátok, szerzetesek, apácák nyelve, akik évszázadokon át körmölték a jövőnek, nekünk ennek a nyelvnek írásban még rosszul formált szavait...
Ez a nyelv a mesemondók, a prédikátorok, a falusi tanítók nyelve.
Ez a nyelv, amelyet vállalt Balassi Bálint, amelyre a Bibliát Károlyi Gáspár, a tudományokat Apáczai Csere János fordította le, amelyért mindétig fáradozott Kazinczy Ferenc....
Ez a nyelv, amelynek Széchenyi István tudományos társaságot, akadémiát álmodott, hogy legyen jövője...
Ez a nyelv, ős-eurázsiai nyelv - a mi nyelvünk - ...őrzi ezer évek tapasztalatát, őseid szavait, sajátos kollektív tudatalattit, hallgatólagos tudást.
Ez a nyelv, amelyet te szabadon alakíthatsz. Szavait, nyelvtanát használod, alakítod, rongálod vagy javítod, mindenesetre változtatod...
És hidd el, Ő is, a magyar nyelv ismer téged. Mert nemcsak arról van szó, hogy mi kényünkre-kedvünkre használjuk ezt a nyelvet, hanem bizony arról is, hogy ez a sok ezer éves hagyomány téged is formál, irányít, meghatároz minket. Akkor is, ha ezt nem is sejtjük.
Hogy miről beszéltem? Hogy kiről beszéltem? A magyar nyelvről. Meg a magyarokról. Egykor volt, ma élő és utánunk következő magyarokról. Rólad. Rólam. Rólunk.”

Folytassuk a tisztelgést még néhány véleménnyel, értékeléssel:

GIUSEPPE MEZZOFANTI bíboros (1774-1849) a magyar nyelvet a göröggel és a latinnal egy sorba helyezte, szerinte „a magyarok maguk sem tudják, hogy nyelvük milyen kincset rejt magában...”

SIR JOHN BOWRING (1792-1872): „A magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, amelyen az idő viharai karcolást sem ejtettek.”

KISFALUDY SÁNDOR (1772-1844): „Amely nemzetnek nyelve nincs, annak nincs hazája, csak szállása...”

Kisfaludy Sándor

Hosszú és többrétű pedagógus pályámon nem kevésszer találkoztam a diákok megmosolyogtató elírásaival, tévedéseivel és tévesztéseivel. Gyűjteni kezdtem őket a dolgozatokból, az érettségi munkákból, a felvételi vizsgák anyagából. Aztán a mások által közzétetteket is csatoltam a szépen gyarapodó anyaghoz. A hibák sokfélesége a pedagógusokat szembesítheti tanításuk hiányosságaival; a tanulókat figyelmeztetheti a pontosabb gondolkodásra, kifejezésre, stílusra; az olvasónak néhány derűs percet adhat ebben a szomorúan kavargó világban.

József Attila élete elősegítette egyéniségének kialakulását, de halálát is.

Maxim Gorkij – ahány forradalom adódott, abban ő mindben részt vett.

Sarkadi Imre az egész A gyáva című regényt élvezhetőbbé teszi párbeszédek és mondatalakzatok alkalmazásával.

Az író az időt próbálja tágítani: „várom, míg gyökeret eresztek” – de az események nem engedik.

A Bori noteszt Radnóti holttestében találták meg.

Megjelent: Ethnographia 130. évfolyam (2019) 1. szám, 149-151.

Minden, ami él, organikusan változik: újabb és újabb hajtásokat, esetenként vadhajtásokat hoz, bizonyítva, hogy még nem formátumba való. Azt, hogy a közmondások mennyire élő részei kultúránknak és az átlagember nyelvhasználatának, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a nyelvhasználók játszanak velük, megváltoztatják, elferdítik őket – hiszen tudják, közléseik címzettjei fel fogják ismerni az eredeti proverbiumokat. A kötet négy szerzője öt nyelvből (magyarból, angolból, németből, franciából és oroszból) gyűjtött össze példákat a közmondások parodisztikus elferdítésére, és különböző szempontok szerint rendszerezte őket. A kötet a Nemzetközi Folklórlingvisztikai Kutatócsoport munkája, amelyet a szerzők 2006-ban alapítottak azzal a céllal, hogy kisepikai műfajokat (elsősorban közmondásokat, vicceket és közmondásferdítéseket) vizsgáljanak többnyelvű kontextusban.

Mielőtt rátérnének az elferdített közmondások, vagyis az antiproverbiumok ismertetésére, a szerzők az Előszóban megnevezik a felhasznált korpuszokat, ismertetik a kötet felépítését, és néhány szóban bemutatják kutatócsoportjuk eddigi munkáját. Ezután következik a Bevezetés, amelyben először magát a közmondás fogalmát definiálják, majd a közmondásferdítés fogalmát határozzák meg. Áttekintik az érintett nyelvekben a fogalomra használt terminusokat, és ezek esetleges kritikáját. A magyar nyelvben az antiproverbium elnevezés honosodott meg, bár az ellentétet sugalló „anti” előtag használata helyett lehet, hogy kifejezőbb lett volna a kvázi-közmondás, az egymás mellettiséget hangsúlyozó paraproverbium, vagy éppen az utólagos reakcióra utaló post-proverbium terminus használata.

"A Word elszáll, az írás megmarad"

Hosszú és többrétű pedagógus pályámon nem kevésszer találkoztam a diákok megmosolyogtató elírásaival, tévedéseivel és tévesztéseivel. Gyűjteni kezdtem őket a dolgozatokból, az érettségi munkákból, a felvételi vizsgák anyagából. Aztán a mások által közzétetteket is csatoltam a szépen gyarapodó anyaghoz. A hibák sokfélesége a pedagógusokat szembesítheti tanításuk hiányosságaival; a tanulókat figyelmeztetheti a pontosabb gondolkodásra, kifejezésre, stílusra; az olvasónak néhány derűs percet adhat ebben a szomorúan kavargó világban.

Gracchus támadása hosszú lejáratú volt.

Arról kell beszélnem, melyek hazánkban a legégetőbb vízproblémák.

Melinda szöget üt Bánk bán fejébe.

Balassiból kitört a szerelem.

Illyés Gyula Moszkvából tele élményekkel, meggazdagodva tért haza.

A szocialista országok kialakulásának fontos feltétele volt, hogy legyenek szocialista országok.

Móricz két olyan jelzőt használ, amely a nő jelentéktelenségét fejezi ki: kopott, szürke. Hasonlatai, jelzői azonban nem egyoldalúak, mert cserepes virághoz is hasonlítja az asszonyt.

Polüneikész a porban hever, és a madarak bántják.

Az esőt általában egy nagy hegy okozza.

Berend Iván mint magányos agglegény munkálkodik a bányában, s egy ének foltot hagy a szívében.

A Goriot-lányok hozzásimultak a társadalom alapjához.

Lucifer arra készteti Ádámot és Évát, hogy harapjanak a tudás fájából.

Az Iliász a kor emberének, főleg, aki csak akkor vált emberré, segít kimunkálni a jellemét.

Petőfinél a véres korona az eddig lehullott és majd lehulló királyok fejét jelképezi.

Szindbád Mimije csak látszatvállalkozó.

A kultúra, a média, a politika, az utazási szokások, a használati tárgyak folyamatosan alakítják a nyelvünket, ugyanakkor a közös szókincsünk a világ magyarságának a legerősebb összetartó ereje, éppen ezért is fontos, hogy megőrizzük a kikopóban lévő kifejezéseinket. Ezzel a szándékkal született a Tinta Könyvkiadó gondozásában a Nagy magyar tájszótár, amely ötvenötezer tájnyelvi és archaikus szó magyarázatát ismerteti.

Miként Horatius fogalmazott, ahogyan évről évre a fák lehullatják a levelüket, majd tavasszal frisseket hajtanak, úgy változik a szókincsünk is időről időre, azonban a római költő valószínűleg nem a lombhullató, hanem a babérfákra gondolt, amelyek jóval lassabb tempóban újulnak meg, mondja el Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó alapítója, a közelmúltban megjelent Nagy magyar tájszótár főszerkesztője.

Kiss Gábor bemutatja a Nagy magyar tájszótárat a Józsa Judit Galériában

Az ötvenötezer népies vagy tájszó jelentését ismertető kötet már egészen fiatalon megfogalmazódott a nyelvész fejében:

– Az általános iskolás éveimben a nyarakat a Nógrád megyei ötszáz lelkes Cserháthalápon töltöttem a nagyszüleimnél, és már akkoriban is feltűnt, hogy olyan szavakat használnak, amelyek Pesten teljesen ismeretlenek. A kertkaput sarampónak hívták, a combot boncnak, ha pedig valaki meztelen volt vagy túlzottan lengén öltözött, azt mondták rá, hogy nyuszka – emlékszik vissza a szakember.

Falusi életkép (Forrás: Fortepan)

Valamiért a kiadó nem ünnepli igazán, a köteten sem tünteti föl, csak a honlapján derül ki: ez a könyv A magyar nyelv kézikönyvei sorozat 25. darabja. A Tinta Könyvkiadó – amellett, hogy kiad kétnyelvű szótárakat, nyelvkönyveket, segédkönyveket, tankönyveket, nyelvészeti szakkönyveket, sőt szépirodalmat – 1998-ban útjára bocsátotta a Magyar szókincstár című kötetet (Rokon értelmű szavak, szólások és ellentétek szótára, főszerkesztő Kiss Gábor), mely idővel ennek a sorozatnak lett a nyitánya. Az én házi könyvtáramnak is megbecsült darabja, jól használható kézikönyv ez, mivel nemcsak a szinonimákat adja meg – mégpedig bőségesen és logikusan rendszerezve, az aljelentéseket is számontartva, a szavakat minősítéssel ellátva (szleng, durva, tájnyelvi stb), a vonzatot megadva, értelmi kiegészítéssel ellátva –, hanem az antonimákat (ellentéteket, ellentétes jelentésű szavakat) is, és ez utóbbit elsőként teszi így a magyar szótárirodalomban.

Kiss Gábor, a kötet főszerkesztője

Hosszú és többrétű pedagógus pályámon nem kevésszer találkoztam a diákok megmosolyogtató elírásaival, tévedéseivel és tévesztéseivel. Gyűjteni kezdtem őket a dolgozatokból, az érettségi munkákból, a felvételi vizsgák anyagából. Aztán a mások által közzétetteket is csatoltam a szépen gyarapodó anyaghoz. A hibák sokfélesége a pedagógusokat szembesítheti tanításuk hiányosságaival; a tanulókat figyelmeztetheti a pontosabb gondolkodásra, kifejezésre, stílusra; az olvasónak néhány derűs percet adhat ebben a szomorúan kavargó világban.

Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában

Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomorú vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.

Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.

Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.

A vers elemzéseiből

Ez a vers mutatja, hogy Ady munkássága a világosi fegyverletétel után elsötétült.

A költő a rázós, összevissza taposott úton kivilágítatlanul bolyong az éjszakában.

A gazdagságra vágyó költő egy rossz szekéren kénytelen közlekedni, mert nem tudott annyi pénzt összeszedni, amennyire vágyott. Nagy forgalom lehet a kocsiúton, mert az érzés általános.

Ady annyira magányos, hogy már csak valamennyire ember, de csak részben, s még a rossz szekér is egyszer összeomlik, így az is magára hagyja.

A magyar pragmatikai kutatások és publikációk elmúlt évekbeli örvendetes gyarapodásának (vö. Németh T. – Bibok 2003, Szili 2004, Németh T. 2006, Nemesi 2009) legújabb, igen fontos állomása Tátrai Szilárd könyve, amely a funkcionális kognitív nyelvészet felől közelítve – annak nézőpontjából – igyekszik átfogó rálátást nyújtani a pragmatika területére.

A munka meghatározó, több szinten és módon is vissza-visszatérő kulcsszava a nézőpont. Egyrészt magát a nyelvészeti pragmatikát is sajátos nézőpontként, szemléletmódként értelmezi a szerző, másrészt a nyelvi megismerés perspektivikusságának kiemelt szerepe révén a nézőpont fogalma metaszinten és tárgyszinten is érvényesül a kötetben, amit két nagy tartalmi egységének egymáshoz viszonyítva khiasztikus elrendezésű címei is jeleznek: A pragmatika nézőpontja – A nézőpont pragmatikája.

A kötetet a tudománytörténetben önreflexíven elhelyező bevezető rész a pragmatikai hagyomány történetének rövid felvázolása (1.1.) és a pragmatika diszciplináris státusának bemutatása után (1.2.) megismertet a könyv felépítésével, alapvető kérdéseivel is (1.3.).

A két nagy tartalmi egységre tagolódó munka első része (A pragmatika nézőpontja) koherens pragmatikaelméleti modell megalkotására törekedve a nyelvi tevékenység funkcionális szemléletű, kognitív nyelvészeti szempontokat érvényesítő leírását nyújtja.

A nyelvi tevékenység általános jellemzésében a szerző (2. fejezet) meggyőzően mutatja be, hogy a nyelvi megismerés genetikai és környezeti alapokból, illetve a köztük lévő kölcsönviszonyból indul ki. A nyelvi megismerést ugyanis meghatározza az, ahogy az emberek a saját testükből kiindulva megtapasztalják a körülvevő világot; ez a fiziológiai tapasztalat pedig abba a szociokulturális környezetbe ágyazódik be, amely az emberek társas tevékenysége révén formálódik. A világgal kapcsolatos tapasztalatainkat a nyelvi szimbolizáció révén tudjuk mások számára is hozzáférhetővé tenni, ebben a folyamatban pedig a figyelemirányításhoz kapcsolódó intencionalitás, az interszubjektív aktusként működő referencialitás és a perspektivikus jellegű fogalmi konstruálás is szerepet játszik (2.1.).

A nyelvi interakciókban a beszélők nemcsak ilyen világreprezentációkat hoznak létre, hanem azzal egyidejűleg személyközi kapcsolataikat is alakítják. E két meghatározó kommunikációs funkció közül az első a figyelemirányítás triadikus viszonyrendszerével jellemezhető interszubjektív megismerő metafunkció, a másik pedig az egymásra figyelés diadikus viszonyában megvalósuló interperszonális kapcsolatteremtő metafunkció. Ezek mellett működésbe léphet az úgynevezett diszkurzív metafunkció is, amely a társalgások alakítására való képességet jelenti. A személyközi viszonyok nyelvi alakítását tekintve igen fontos a nyelvi udvariasság kérdésköre, az egyes udvariassági elméleteket és a magyar nyelvű empirikus eredményeket is érintő alfejezet az udvariasságot a mások iránti szociális figyelem megnyilvánulásaként értelmezi (2.2.).

A nyelvi tevékenységet általánosan jellemző fejezetet lezáró egység a nyelvi tevékenységben egymást feltételezve és kiegészítve érvényesülő választás, az egyezkedés és az adaptáció jelenségét mutatja be. A tankönyv szemléletes, megvilágító erejű példáit jelzi a három fogalom illusztrálására alkalmazott párbeszéd: egy egyetemi szituációban a tegezést választó beszélő nem tegező választ kapva maga is áttér a távolságtartóbb nyelvi formák használatára (2.3.).

A 3. fejezet a pragmatikai szemlélet egyik igen fontos kérdését, a kontextus mibenlétét és működését tárgyalja. Ebben az értelmezésben a kontextus „olyan dinamikus viszonyrendszer, amely a résztvevőket, illetve az általuk mozgósított ismereteket foglalja magában. Egyszerre jelenti a megnyilatkozások kommunikációs körülményeivel kapcsolatos ismeretek rendszerét és ezen ismeretek alkalmazásba vételét a dinamikus jelentésképzés folyamatában” (51). Ezért a kontextus összetevői kettős szempontrendszer révén közelíthetők meg: egyrészt olyan értelemtartományként, amely a szituációra, a cselekvésre és a témára vonatkozó ismereteket tartalmazza (3.1.); másrészt olyan viszonyrendszerként, amely a résztvevőket, illetve fizikai, szociális és mentális világukat foglalja magában (3.2.). Az így értett kontextus elkülönül a kotextustól, amely a megnyilatkozás nyelvi környezetét jelöli. A kontextus tehát nem előre adott, a megnyilatkozástól függetlenül létező realitás, hanem az értelmezés folyamatában jön létre, azaz a kontextus a nyelvi tevékenység folyamatával párhuzamosan a résztvevők konstruktív hozzájárulására révén alakul (3.3.). A sokszor a humort sem nélkülöző nyelvi adatokat és magyarázatokat jelzi a fejezetben szereplő, tehenet fejő lányt szemlélve elhangzó Nem mondom, szép jószág megnyilatkozás többféle értelmezhetőségének a fejtegetése.

"Nem mondom, szép jószág"