Témakörök:

1. Az ember és a nyelv, a nyelvek története

2. A magyar nyelv helye a világ nyelvei között

3. A nyelv és az idő, régi szavak, új szavak, a szavak története

4. A magyar nyelv területi változatai; nyelvjárások, tájszavak

5. Nyelv és társadalom, a nyelv sokszínűsége

6. A nyelvi kommunikáció

7. A szavak értelme, a szavak jelentése, rokonsága

8. Szókapcsolatok, szólások, közmondások és szállóigék jelentése, eredete

9. Szöveg, stilisztika, retorika

10. Fordítás

1. Az ember és a nyelv, a nyelvek története

Kicsi Sándor András: Kihalt nyelvek eltűnt népek – 100 nyelv halála. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2014 (27.),134 oldal 

Balassa József: A nyelvek élete – A nagyközönség számára (reprint). Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2014, 270 oldal

Tótfalusi István: 44 tévhit a nyelvekről és nyelvünkről. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2016 (38.), 191 oldal

Bencédy József: Nyelvtudományi elméletek és nézetek a 20. században – 12 nyelvész életrajzával. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2013 (25.), 130 oldal 

2. A magyar nyelv helye a világ nyelvei között

Fodor István: A világ nyelvei és nyelvcsaládjai. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2003, 316 oldal

Honti László: A nyelvrokonságról – A török, sumer és egyéb áfium ellen való orvosság. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2010 (104.), 372 oldal

Tótfalusi István: Klasszikus szócsaládfák – Nyelvünk görög és latin eredetű szavai. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2009 (96.), 240 oldal

Zaicz Gábor: Etimológiai szótár – Magyar szavak és toldalékok eredete. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2006 (12.), 1024 oldal

Számos olyan keresztnevünk van, amelyik növényt is jelent. De vajon hogyan alakultak ki ezek a nevek? Van valamilyen összefüggés a tulajdonnév és a köznév között? Ennek próbálunk meg utánajárni képes összeállításunkkal.

Szerencsés módon néhány napot Berlinben tölthettem. Már előre készültem a Pergamon Múzeum meglátogatására. Tán több is mint három évtizede jártam ott először nagybátyámmal. A világ nagyvárosainak múzeumaiban szerzett sok-sok élményem közül az Istár-kapu volt a legemlékezetesebb. Nem csalódtam most sem.

A kék mázas csempék, a kimért mozdulatokkal lépő oroszlánok domborművei, az asszír szálfaegyenes katonák menetének fegyelmezett sora semmihez sem hasonlítható. Csak állsz ott, földbe gyökerezik a lábad és arra gondolsz: emberek készítették ezeket vagy földre szállt istenek?

Hamarosan itt az ebédidő. Ki ne vágyna egy finom hamburgerre? Azon gondolkodom, hogy honnan jöhetett ez az elnevezés. De feltehetjük a kérdést akár úgy is, ahogy a Belga (szerintem az egyik legidegesítőbb számában) teszi:

"újságíró kérdezi, hogy honnan a név,
honnan a név, honnan a név
most mindenki kérdezi, honnan a név
honnan a név, honnan a név"

Nézzük meg nyelvész szemmel a hamburger szót!

Idegen szó? Valószínűleg igen, akkor nézzük meg a TINTA Könyvkiadó Idegenszó-tárában. Íme az eredmény: Konyhaművészetben előforduló szó, meleg zsemlében fogyasztott, grillezett és ízesített vagdalthús-pogácsa. Ebből nem sok minden derült ki.

Nézzük meg inkább az Értelmező szótár+-ban, hátha ott többet megtudhatunk róla. Ott így jelenik meg: Zsemle formájú péksüteményben forrón, ízesítőkkel tálalt, rendszerint marhahúsból készült húspogácsa. Hú, ez nagyon hasonló, de mégsem ugyanaz.

Vajon az eredetéről megtudunk valamit? Gyorsan pillantsunk bele az Etimológiai szótárba is. Így olvashatunk az eredetéről: Első előfordulása 1985., nemzetközi szó, a szó a német Hamburg város nevéből származik. Az elnevezés alapja az volt, hogy a Hamburg és Amerika között közlekedő hajókon ezzel a könnyen elkészíthető, olcsó étellel etették a kivándorló utasokat. Az amerikai angol terjesztette el, a magyarba is közvetlenül az angolból került be.

Na, ez már valami! Jó étvágyat mindenkinek!

A magyar könyvpiacon újdonságként hatott az 1983-ban megjelent Vademecuma, azaz a szokatlan szavak szótára. Miért született meg az a mű akkor?
Elsődlegesen a fiatalokra, a gimnazista korúakra gondoltam, akik már akkor sem szívesen olvasták nagyszerű klasszikusainkat, Jókait, Mikszáthot meg a régebbi költészetet, mert gyakran fennakadtak a latin, német eredetű vagy egyszerűen csak elavult, esetleg mára megváltozott értelmű szavaikon. Legalább ennyi gond volt a régi paraszti vagy akár városi életformához kötődő szavakkal, mint például a petrence, istráng, bojtár, lajbli, garádics. Szinte az egész klasszikus magyar irodalmat átböngésztem ilyen szavak után kutatva, és az eredmény egy idézetekkel illusztrált, szerényebb terjedelmi könyv lett volna, ámde kollégáim, a Móra kiadó szerkesztői rábeszéltek, hogy bővítsem ki a Vademecumot (ez is egy ízes régi szavunk) a jelenkori nyelv legfontosabb idegen szavaival, például azokkal, amelyek az iskolai tananyagban is szerepelnek. Erre szívesen ráálltam, így született meg a könyv végül. Két nagy példányszámú kiadás kelt el belőle rövid idő alatt a nyolcvanas évek elején. Némi furcsálkodást és konfúziót okozott, hogy nem sokkal a megjelenés után tűntek fel nálunk a Vademecum márkájú svéd fogkrémek, de a fogadtatást ez szerencsére nem befolyásolta.

A Tinta Könyvkiadó négy könyvét jelentette meg. Melyik áll a legközelebb a szívéhez ezek közül?
Bár a jó szülőnek minden gyermeke kedves, nem tagadhatom, hogy van köztük legkedvesebb: az Idegenszó-tár.

Már gyermekkorom óta vonzódom a baglyokhoz. Nem kerestem őket, valahogy mindig ők „röpültek” hozzám. Azt hiszem, az óvodában középső tagozatos lehettem, mikor édesanyámmal, a kis tanyánkkal szemben lévő téli tölgyes erdőben tettünk egy rövid sétát. Úgy fél öt környéke lehetett, éppen alkonyodott, s sietve indultunk vissza a biztos menedéket nyújtó kuckónkhoz, mikor egy szürkésbarna árny suhant el mellettünk szinte a fejem búbját súrolva, majd megrezegtette szárnyaival egy büszke tölgy elszáradt leveleit, végül letelepedett korhadozó ágára. Ijedten pillantottam édesanyámra, aki persze nyugtatott, hogy nincs veszély, ez a furcsa madár jobban fél tőlünk. Pedig egyáltalán nem tűnt rémültnek. Méltóságteljesen meredt rám (igen, kifejezetten rám) sárgán világító szemeivel. Akkor még nem értettem, miféle szimbolikával bír a különleges állat, ám teljesen lenyűgözött. Megszerettem volna csodálni újra és újra, ezért anyám javaslatára, minden hét vasárnap délutánján néhány halvány rózsaszín csirkehúsdarabot pakoltunk kopottas hátizsákom első zsebébe, s nekivágtunk rövidke, de annál tartalmasabb túránknak. A büszke tölgy egy könnyen elérhető ágára helyeztük a zsákmányt. Persze én várni akartam, de édesanyám óvva intett, hisz féltett a csalódástól. Így végül abban a hitben bandukoltam hazafelé, hogy bagoly úr majd elfogyasztja ínycsiklandozó vacsoráját, anélkül, hogy mi megzavarnánk.

A népszerű üdítőital, a Coca-Cola márkanév elő- és utótagja is növénynév eredetű: a koka ’Erythroxylum coca’ és a kóla ’Cola acuminata’ összetétele. Az italnak azért adták a Coca-Cola nevet, mert az eredeti recept élénkítőszerként tartalmazott dél-amerikai kokalevél kivonatot, amelyből a kokain is származik. Ízesítőnek pedig kóladiót használnak, amely az ital koffeintartalmát is adja. Az eredeti recept szerint egy liter kólasziruphoz 36,84 gramm kokalevelet kellett keverni. Ezen a mennyiségen többször változtattak, és az 1903-as receptváltásig egy pohár Coca-Colában nagyjából 9 milligramm kokain volt. 1904 után azonban friss kokalevelek helyett már kokainkivonás utáni leveleket használtak, és a kokainszint mikroszkopikus méretűvé csökkent. A Coca-Cola a mai napig is ilyen narkotikummentes kokaleveleket használ a kólaszirup gyártásához.

Vasárnap reggel már korán kipattant a szemem, a húslevesre gondoltam. Sietve, de halkan (a többiek még aludtak) felkaptam valamit. A bevásárlólistát már előző nap bekészítettem a táskámba. Gyors fogmosás és irány a piac!

Sárgarépa-válogatás közben megpillantottam egy hároméves kislányt, aki szemmel láthatóan rettenetesen unatkozott. A kis lurkó nézelődött, nagyon kis cuki volt, rámosolyogtam.

- Anya, anyaaa, anyaaaaa!
- Egy percet várjál már kislányom, fizetek!

...

- Mondjad édesem!
- Mi van annak a néninek felsőjén?? – közben rám mutatot..
- Öhh – mosolygott az anyuka rám – vasmacskák, édesem… – anyuka próbálta rövidre fogni..
- Milyen macska? Anyaaaa, azok nem is cicák…

Anyuka elhúzta a kislányt, aki közben már egyre közelebbről nézte a felsőmet.

Azon gondolkoztam, hogy oké, hogy vasmacska, na de tényleg ez honnét jött. Lassan én is sorra kerültem. Fizettem, alig tudtam odafigyelni, teljesen máshol jártam. Hazaindultam...

Hazafelé sétáltam két teli szatyorral és azon agyaltam, hogy milyen jó lenne most rákeresni az interneten, de nem volt nálam a telefonom. Egyre jobban piszkált a gondolat, hogy honnan jött ez a vasmacska elnevezés.
Végre hazaértem, gyorsan ledobtam a két szatyrot a konyhában, siettem a nappaliba az Etimológiai szótárért, keresem a vasmacskát. Valahol itt lesz a végén.

Á! meg is van!

„Összetett szó, melynek vas előtagja a megnevezett dolog anyagára utal, utótagja pedig a macska horgas karmaival való hasonlóság alapján szerepel az összetételben.”

Na, már ezt is tudom! Boldogan indultam a konyhába. A család persze még mindig szundított. Csendben kipakoltam és pucoltam a sárgarépát…

Kiss Gábor gyermekkora óta Albertfalván él. Nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia Szótári Munkabizottságának tagja, a Tinta Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője, nős, négy gyermek édesapja. Felesége és két gyermeke dolgozik a Tinta Könyvkiadóban. Kilenc évig volt az Albertfalvi Keresztény Társas Kör elnöke, munkássága elismeréseként 2011-ben Erdő Péter bíboros jelenlétében vehette át az Albert herceg-díjat.

Farkas Krisztina: Minden ember életében a gyermekkor a legmeghatározóbb. Ön milyen emlékeket őriz ebből az időből?

Kiss Gábor.: Gyermekkorom szünidőit nagyszüleimnél egy ötszáz lelkes kis faluban, Cserháthalápon töltöttem. Mély benyomást tett rám ez a kicsiny, Nógrád megyei falu, ahol a régi világ utolsó lenyomatát tapasztalhattam meg: Az 1960-as években még tovább élt a hagyományos paraszti életforma – otthon mindent maguk állítottak elő – de már megkezdődött a magyar mezőgazdaság átszervezése, a téeszesítés. A 10-15 holdas kisgazdaságokat be kellett adni a közösbe, s ez a folyamat nagyon nehezen haladt.

F. K.: Ön igazi lokálpatrióta.

K. G.: Gyermekkoromban az Allende park területén laktunk, ahol akkoriban családi házak álltak, és Albertfalva szinte még falu volt. A családi házakat azóta lebontották, helyükre hatalmas lakótelep épült. Ne feledjük el, hogy ahol most a Tétényi út végén a patak felett átrobognak az új buszok, ott régen csak egy keskeny gyalogos híd állt. Több mint ötven éve élek Albertfalván: egy négylakásos társasházat építettünk fel a testvéreimmel közösen. Albertfalva azonban nemcsak a lakóhelyem, tanulmányaim színtere – hiszen a Petőfi Sándor Általános iskolába jártam –, hanem a helyhez való kötődést a Szent Mihály-templom is meghatározza. Még István atya hívott 1986-ban a képviselő-testületbe, ahol barátokra találtam. Az Albertfalvi Keresztény Társas Körnek kilenc évig voltam az elnöke. Rengeteg programot szerveztünk. A Társas Kör továbbra is sikeresen működik, számos kulturális rendezvény és egyéb jelentős esemény megszervezése fűződik a nevéhez, melyek közül kiemelkedik a kárpátaljai gyerekek számára létrehozott honismereti tábor. A templom mellett az Albertfalvi Helytörténeti Gyűjtemény a másik olyan hely, amelyhez kötődöm. Azt hiszem, valamennyien hálásak lehetünk Beleznay Andor igazgató úrnak a múzeum létrehozásáért. A Pentele utcában nemcsak egy múzeum működik, hanem egy találkozóhely is azok számára, akik Albertfalva múltját kutatják, gyűjtik.

Az ember évezredekkel ezelőtt domesztikálta a ma körülötte élő állatokat. A háziállatok magyar elnevezése kacskaringós úton történt.

Galamb szavunk például a szláv kék szóból ered és ugyancsak szláv eredetű a macska és a kacsa szavunk. A bivaly szó szláv közvetítéssel a latinból érkezett hozzánk. A szamár szó is latin eredetű, de az olasz közvetítette nyelvünkbe. A kecske és a juh szó eredete máig tisztázatlan. Ugyancsak vitatott a tehén szavunk eredete, ősi iráni vagy finnugor származtatása is lehetséges. Aztán egy másik névtípus: kutya, liba, pulyka. Ezek talán állathívogató szócskákból alakultak ki. A disznó és a tyúk honfoglalás előtti török jövevényszavak. Finnugor eredetű szó a ló, melynek származékai, a lovász, a lovag őrzik a szó v hangot tartalmazó ősi formáját, ugyanúgy mint a lovat, lovak toldalékolt alakok. A ló mellett a nyúl szavunk is finnugor eredetű.

A szavakat nem csak befogadtuk, tovább is adtuk: a szamár szó ostoba ember jelentésben a magyar nyelvből került át a szlovák nyelvbe. A házillatok nevének fejlődése nem áll meg, elég, ha utalunk a kacsa szó valótlan hír jelentésére, vagy a liba, tyúk szavaknak a nők nem éppen hízelgő megnevezésére. A háziállatok nevének sokféle eredete kultúrtörténetünk izgalmas nyelvi lenyomata.