Anya-nyelv-csavar alátét nélkül.

TINTA blog

Apáczai Csere János-breviárium

 https://kepmas.hu/sites/default/files/styles/article/public/media/image/2021/04/15/apaczai_kollazs_2.jpg?itok=pF5lHKD4

APÁCZAI CSERE JÁNOS (1625–1659)
kálvinista teológus, a magyar tudományos irodalom megteremtője

„A legillendőbb és gyönyörűségesebb tudományokat megmutatta, a tudományt és könyvek olvasását úgy megszerettette vélem, hogy azt senki és semmi ki nem űzhette az elmémből. Apáczait mint atyámat úgy tartottam, szerettem, becsültem, s emlékezetét ma is becsülöm.” (Bethlen Miklós)

„Ha ez az ember tovább élhetett volna, úgy lehet ítélni, hogy a tudományok is jobb lábra állottak volna; mivel néki a tanításban nagy földön mása nem volt, kivált, ha az Ország csendességben maradhatott volna.” (Bod Péter)

Fáradj, míg ez mulandó életben vagy, holtod után bizony eleget nyugodhatsz.

Ahol a külső cselekedetek belső jóindulat nélkül vannak, képmutatás vagyon ott, és a jó magaviselésnek csak árnyékja.

Tégy oly célt fel, amelyre soha senki nem ért. Mert szép dolog a középszerű tudós emberekkel elérkezni, de szebb még a legtudósbakkal egyarányú messze hagyíttani, a legszebb penig mindeneket felülhaladni, és a nagy hegynek oly részében állani, ahová soha senki maga erejétől nem hághatott, s talám soha nem is hág.

A bölcs lelki nagyság a tettekre alapozza az igazi dicsőséget, nem az ingatag hírnévre: inkább akar fejedelem lenni, mint annak látszani.

Annak pedig, hogy szilárd műveltséghez jussunk, nincs hasznosabb módja, nincs előnyösebb útja, mint az, hogy minden dologról rövid vázlatot állítsunk össze, és minden tudomány rövid összefoglalását emlékezetünkbe véssük.

Legyen kőtáblád vagy jegyzőkönyved, melyet éjjel-nappal veled hordozz, melyre, ha mi olyas dolog eszedbe jut éjszaka, jegyezd le, és reggel ágyadból felkelvén, írd jobban le, hasonlóképpen, ha erdőn, mezőn jársz is.

Egészségedre mindazáltal gondot viselj, mert anélkül dolgodban el nem járhatsz. Állj inkább, mint ülj; fuss, mint menj; soha tudományi fegyveredet kezedből le ne tedd. Az munka közt virágzik a virtus.

Nem is lehet derekas dolog, úgy tetszik, az, melyhez fáradtság nélkül juthatsz. Qui cupit, capit omnia. [Aki törekszik, mindent elér.]

Tovább olvasom

Ne vedd komolyan! Vagy mégis?

Interjú Szentes Tamással

Az alábbi interjú a Köz-gazdaság folyóirat 2020/4. számában jelent meg (192-198. o.).

Szentes Tamás akadémikus, a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa több tucatnyi tudományos könyve, köztük számos idegen nyelvű, külföldön megjelent műve után ezúttal egy egészen másfajta könyvecskével lepte meg az olvasókat. A Tinta Kiadónál jelent meg Ne vedd komolyan! Vagy mégis? avagy hogyan viseljük el ironikus humorral életünk visszásságait címmel, „Ridendo dicere verum” alcímmel.

Tudomány és irónia kapcsolatáról olvashatunk tehát, vagy inkább ironikusan szemlélt jelenségek, a tudomány által használt paradigmatikus formában megjelenített megfogalmazásait olvashatjuk.

A szerző 1961-től 2002-ig, nyugdíjba vonulásáig volt egyetemünk állandó alkalmazottja, 1974-től egyetemi tanárként a Világgazdasági Tanszéken. Ő vezette be a multidiszciplináris fejlődés-tanulmányokat, illetve az interdiszciplináris szemléletű fejlődésgazdaságtan tárgyat, és dolgozta ki a világgazdaságtan elméleti és módszertani alapjai tananyagát. Néhány évig (1995-1998) a Világgazdasági Tanszék vezetője volt. 2002-ben ment nyugdíjba, de professor emeritusként még tovább oktatott a „Nemzetközi kapcsolatok” multidiszciplináris doktori iskolában (amelynek első elnöke is volt), valamint az egyetem angol nyelvű programjában.

Néhány éve már csak tanácsaival és publikációival segíti a tanszék munkáját.

Az alcím, vagyis a Ridendo dicere verum, nevetve kimondani az igazságot, komoly intellektuális kihívás, mert a humor az egyik legösszetettebb kognitív képességeket igénylő sajátosság. Szentes Tamást Sipos Júlia kereste meg kérdéseivel.

Sipos Júlia: Értjük a tréfát, de nem szeretjük… A Tanú legendás idézetét inkább politikusokra szokták alkalmazni, kevéssé tudósokra. Ön szerint a tudósoknak miért lenne szükségük több iróniára, öniróniára?

Szentes Tamás: Mielőtt erre és a konkrét kérdésre igyekeznék válaszolni, szükségét érzem itt is, miként az Előszóban, hangsúlyozni, hogy e könyvecském kézirata sok éven át a magam és feleségem, illetve családtagjaink és egyes barátaink szórakoztatására, igen különböző műfajú témakörökben írogatott feljegyzéseim alapján készült. Publikálására csak az említettek biztatására határoztam el magam, sokáig tartottam ugyanis attól, hogy egyeseket talán megbotránkoztat a tudomány és oktatás komoly szférájából a humor szférájába merészkedő vállalkozásom. Féltem attól is, hogy netán kudarcot vallok, vagy ironikus megjegyzéseimmel bárkit is akaratlanul megsértek. Ez utóbbi nem csak a politikusokra és a tudósokra, illetve általában a politikára és a tudományra vonatkozik, hiszen kijut sok más foglalkozásúnak és társadalmi, illetve közszolgálati tevékenységnek is az iróniából (azok illő megbecsülése mellett). Könyvecském amúgy is többféle témakörre és műfajra terjed ki, amelyeket csupán a humorral, illetve iróniával és öniróniával való megfogalmazás, valamint a szándékos szórakoztatás köt össze. Éppúgy szerepelnek benne (félre) értelmező szótárba illő (vagyis nevetséges) lexikonszerű fogalom-meghatározások és ki-, illetve félrefordított közmondások, mint a mindennapok világában tapasztalható bosszankodásoknak „Murphy” és mások ismert „törvényeit” kiegészítő általánosításai, valamint a virtuális „jereváni rádió” gúnyos válaszai néhány aktuális kérdésre. Az egyes részek megírásának is nyilvánvalóan különbözőek voltak az indítékai, sőt szellemi forrásai és persze célpontjai is.

Tovább olvasom

A nyelvész, az EMBER – közelről

In memoriam Grétsy László

Megjelent az Édes Anyanyelvünk 2024. áprilisi számában.

2022-ben, Grétsy László 90. születésnapjára készülő, A nyelvész – emberközelből interjúkötetünk címének kigondolásakor még nem sejtettem, hogy fájdalmasan közeli a búcsú. Könyvünk címén ma már nem változtathatok. Visszaemlékezésem kulcsszavaként most kiemelem azt, ami számunkra a legmeghatározóbb: az EMBER.

Tudom, mindez nem túl eredeti, de ha Grétsy Lászlóról szólunk, a szavak megtelnek élettel, a betűk játékosan megmozdulnak, a hangok csupa zenére váltanak, mert másképp szólni Róla lehetetlen. Évtizedekig élvezhettem közelségét, barátságát. Igaz, ennek egy része az ELTE egykori Tanárképző Főiskolai Karán főnök-beosztott oktatói viszony lett volna, de Tanár úr ilyet nem ismert. Kollégái voltunk mindannyian, felemelt bennünket, olyan megbecsüléssel, olyan kedvességgel, hogy szinte zavarba jöttünk tőle.

070.jpgCsoportkép 1975-ből, Grétsy László az alsó sorban jobbról a harmadik

Tovább olvasom

Ady Endre-breviárium

Lectori salutem, üdvözlet az olvasónak! Breviáriumsorozatom jeles gondolkodók, kiemelkedő alkotók műveiből válogatott fontos üzenetek, melyek a mában is aktuálisak. A szerzők tekintetében az ábécérendet választottam vezetőül, így a különböző korok világlátása, értéktudata egymáshoz közel kerülve még inkább serkenthet mély átgondolásra, saját létszemléletünk tisztázására. Ezt vélem támogatni azzal, hogy a válogatott idézeteket igyekeztem tematikus csoportokba sűríteni. A bejegyzések hetente, szerdánként fogják követni egymást.

https://cdn.erettsegi.com/wp-content/uploads/2020/02/Ady_Endre_portr%C3%A9ja_Sz%C3%A9kely_Alad%C3%A1r_felv%C3%A9tele-e1582094892871-1036x628.jpg

ADY ENDRE (1877–1919)
költő, író, politikai újságíró

Adyban volt valami profétikus, volt benne valami a »jelből, amelynek ellentmondatik«. Az első pillanattól kezdve, amint feltűnt, Ady neve két ellenséges táborra osztotta az embereket, egyszerre mindenki pontosan tudta a helyét. Olyan volt Ady, mint a kő Jókai regényében, mely belehull az olvadt kristály tavába, és egyszerre bazaltoszlopok sorakoznak égfelé.” (Szerb Antal)

A szó szoros értelmében a nemzet lelkiismerete volt: amit hírlapi cikkeiben, költeményeiben nem győzött hangoztatni, feddve, kérlelve, dühöngve, szeretettel mondogatni – bekövetkezett. S mindezt a legmagasabb és legkorszerűbb európai színvonalon.” (Nemeskürty István)

Akarom, mert ez bús merészség,
Akarom, mert világ csodája:
Valaki az Értől indul el
S befut a szent, nagy Óceánba.

Tovább olvasom

Milyen lesz a jövő magyarja?

A szabályok változnak, szavak tízezrei születnek, a nyelv jellege megmarad

Megjelent: Népszabadság – Budapest melléklet, 2001. április 7.

Hogy milyen volt a magyar nyelv száz vagy kétszáz évvel ezelőtt, azt nagyjában tudjuk. Hogy ma hogy beszélünk, arról is vannak fogalmaink. De hogy milyen lesz nyelvünk nem is száz esztendők, hanem akár csak néhány évtized múlva, arról nemigen lehet bizonyosságunk. Még azt sem állíthatjuk, hogy a ma érzékelhető változások ugyanígy folytatódnak tovább. Ezekről a kérdésekről a magyar nyelv hete alkalmából Grétsy Lászlóval, az Anyanyelvápolók Szövetségének ügyvezető elnökével, Kemény Gáborral, az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos főmunkatársával és Kontra Miklóssal, a Szegedi Tudományegyetem professzorával, az MTA Nyelvtudományi Intézete élőnyelvi osztályának vezetőjével beszélgettünk.

Hardver és esőnap

– Minden nyelv mindig változik – mondja Grétsy László. – A magyar is. A folyamatos változást azonban nemigen vesszük észre. Csak azt, hogy másfél évszázada Petőfi másképpen írt, mint egy mai költő. De hát Petőfi is másképpen írna, ha a mi korunkban élne.

– A kérdés az, hogy vajon jobban, szebben írna-e. Telefonok, olvasói levelek tucatjai nyelvünk romlásának példáit sorolják...

– Magam is rengeteg efféle jelzést kapok. És a levelek mindegyikének örülök, mert nyelvünk szeretete, féltése sugárzik belőlük. Egyébiránt én derűlátóbb vagyok a nagyközönségnél. Mert a magyar nyelv megannyi változása közül legalább annyi a gazdagodás, a gyarapodás, mint amennyi a romlás, a szegényedés jele. Gondoljunk csak a valóság új elemeit tükröző szavak ezreire, tízezreire!

https://piarista.hu/wp-content/uploads/2021/01/gretsy-laszlo.jpgGrétsy László (1932-2024)

– Ezek között temérdek az idegen szó…

– Igaz. De idegen szavak mindig bekerültek a nyelvünkbe! A technika, a tudomány új eszközeire, kifejezéseire ma sem tudunk mindig jó magyar szót alkotni, találni. A „hardware”-rel és a „software”-rel jó néhány nyelvész több hónapnyi próbálkozással sem boldogult. Belenyugodtunk, hogy napjaink e két fontos fogalmát magyarul is így mondjuk – és immár „hardver”-nek, „szoftver”-nek írjuk. A „computer”-ből azonban „számítógép” lett. Az eddig elmondottakhoz hozzáteszem: a szókincs gyarapodásának nem az idegen szavak átvétele a legfontosabb eleme, hanem a szóösszetétel. Nem tudok felütni olyan újságot, amelyikben ne akadnék akár több tucat friss, olykor nyelvtanilag is új típusú szóösszetételre. Csupán egyetlen néhány soros impresszumban – lám, ez is olyan fogalom, amelyikre nincs magyar szavunk – négyet is találtam: „hirdetésszervező”, „hírlap-előfizetési”, „hírlapüzletági”, „internet-elérhetőség”. Egyik pillanatról a másikra kerültek bele a magyar szókincsbe, és noha egyetlen szótárban sincsenek benne, mindenki tudja, hogy mit jelentenek. Nagyszerű lelemény az „esőnap” is, bár a jelentését „a rossz idő miatt elmaradó előadás pótlására kijelölt nap” – első hallásra aligha lehet kitalálni. Az „esőnap” nyelvtanilag jelentéstömörítő szóösszetétel – ez a fogalom a legutóbbi helyesírási szótárban fordult elő először, addig szintaktikailag elemezhetetlen összetételnek tartották. Pedig volt hasonló példa korábban is, egyebeken kívül a „csigalépcső” vagy a „lépcsőház”.

Tovább olvasom

Értékőrző Madách-kötetek bemutatása Alsósztregován

Megjelent: Felvidék.ma, 2024. március 27.

https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2024/03/01-Az-esemenynek-a-kastely-nagyterme-adott-otthont.jpg

Az eseménynek a kastély nagyterme adott otthont (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Madách Imre születése bicentenáriumának évéhez kapcsolódó kiadványokat mutattak be március 26-án az alsósztregovai Madách-kastélyban. Az időpont sem véletlen, hiszen a drámaíró százhatvannégy évvel ezelőtt, 1860. március 26-án fejezte be a legismertebb művét, Az ember tragédiáját.

Mint Jarábik Gabriella, a Madách-kastélyt is fenntartó Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatója rövid köszöntőjében kifejtette: az emlékév rendezvényeinek egyfajta lezárása a könyvbemutató esemény,

hiszen a bicentenárium jegyében számos értékálló kiadvány született. Több könyvet a Madách-kastélyban láthatott először a nagyközönség.

Az eseményen három kötetet ismertettek, emellett egy, a tragédiához kapcsolódó műveltségi játékot mutattak be. Az állandó kiállítás új, interaktív elemét is most láthatták először a látogatók. 

Tovább olvasom

Cházár Andrásnak köszönhetjük a siketek több mint kétszáz éves iskoláját

A váci intézet volt Európában a negyedik

Megjelent: Népszabadság – Budapest melléklet, 2002. június 26.

Kisdiákok tanulmányi versenyének eredményhirdetését látni mindig szívet-lelket gyönyörködtető élmény. Hát még akkor, ha a díjazottak egyébiránt és valamiben elesettebbek az átlaggyerekeknél! Az országnak talán leghosszabb nevű oktatási intézménye, a váci Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat a közelmúltban rendezte a hallássérült iskolások országos tanulmányi versenyét.

A ma Szlovákiához tartozó Jólészen született névadó, Cházár András (1745–1816) sikeres – a szegényektől pénzt el nem fogadó – ügyvédként kezdte pályafutását. Amikor azonban II. József 1784-ben peres ügyekben is kötelezővé tette a német nyelv használatát, bezárta irodáját. Gazdálkodni kezdett. Vállalkozó szellemét mutatja, hogy szorgalmazta a hazai burgonyatermesztés elterjedését – ez akkoriban olyannyira újdonságnak számított, hogy kiváltotta a környék népének értetlenségét, esetenként gyűlöletét (igaz, éhínség idején elfogadták a krumpliadományát). Eközben a politizálást sem hagyta abba. Fáradhatatlanul bírálta az uralkodó neki nem tetsző intézkedéseit, és nem szűnt meg szót emelni az elesettekért.

Amikor egy külföldi útján Cházár megismerkedett a bécsi siketnémáknak a mai Operaház helyén álló intézetével, hangoztatni kezdte hasonló létrehozásának fontosságát Magyarországon is. A korabeli sajtóban adakozásra kérte polgártársait, ő maga pedig szülőházát ajánlotta fel a nemes célra. A kormányzati szervek a váci püspöki palota barokk épületét jelölték ki az intézmény helyének, így került a hallássérült gyerekek iskolája a város központjába, a mai Március 15. térre – ez példa nélküli földrészünkön, a társintézmények általában a települések határában, valamelyik külvárosi kerületben tevékenykednek. A Váczi Királyi Magyar Siketnéma Intézetet 1802 nyarán nyitották meg elsőként Magyarországon, negyedikként Európában. A sors rosszízű tréfája, hogy a rebellisnek tartott ötletadót nem hívták meg az ünnepi alkalomra. Cházár csak egy esztendő múlva látogatott el Vácra és vitte magával az időközben összegyűjtött újabb adományokat is. A négy tanárral, köztük egy Bécsből érkezett siket pedagógussal dolgozó iskola tekintélyét mutatja, hogy igazgatója a püspök és a polgármester után következő váci közjogi méltóságnak számított.

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/857/8573/85732/8573243_69de9a28abba1707110fa0a62e3316df_wm.jpg
Cházár András

Tovább olvasom

Szerencsét is hozhat a rokontalanság

Kenesei István a magyar nyelv jövőjéről

Megjelent: Népszabadság, 2004. május 29.

Ritka eset, hogy egy egyszerre elvont és gyakorlatias tudományszak legfontosabb ismereteit összefoglaló könyv húsz esztendő múltán ötödször is megjelenjen. E ritka eset történt meg az A nyelv és a nyelvek című – igaz, nemcsak bővített, hanem át is dolgozott – munkával. Az évforduló alkalmából rendezett könyvbemutató kapcsán Kenesei Istvánt, az MTA Nyelvtudományi Intézetének igazgatójával, egyszersmind a sokak érdeklődésére számot tartható régi-új kötet szerkesztőjét a mű egyik legfontosabb mozzanatáról kérdeztem.

Korábbi munkák jobbára hatezerre becsülték a világ nyelveinek számát, a magyart pedig a beszélők számának sorrendjében a 35. helyre tették. Kenesei István szerint pontosabb, ha legalább négyezer és legföljebb hatezer különféle nyelvről beszélünk, a mi helyünk pedig valahol a 40. és az 50. hely között van. Az óvatosabb becslések oka az elmúlt évtizedekben bekövetkező változások serege. A világon létező kis nyelvek száma talán megállíthatatlanul csökken. Amiatt, mert néhány száz, esetleg csak néhány tucatnyi használójuk elhunyt vagy – egy nagyobb nyelv területén élvén – anyanyelvét már nem tanította, nem tanítja meg utódainak. Szerencsés esetben a kihalt nyelvnek vannak leírt szövegei. Ilyen például a IV. századból való gót biblia. Sok esetben azonban megörökítetlenül tűntek, sőt tűnnek el napjainkban is nyelveknek akár százai – és ezzel az emberiség óriási szellemi teljesítményei tűnnek el a világból. Talán fájóbb, de legalábbis ahhoz mérhető veszteséget okozva, mint egyes növény- vagy állatfajok kiveszése. Gondoljunk csak egy régi példára, a hunra: Attila nyelvéből semmi sem maradt ránk. És hiába a régészeti leletek, a csontok, a cserepek, az ékszerek nem szólalnak meg.

https://mta.hu/data/cikkek/112/1124/cikk-112422/kenesei_istvan_680_454_1665996914.jpgKenesei István

Más kérdés – teszi hozzá Kenesei –, hogy például a neandervölgyi ember csontleleteiből kimutatható: azok az oldalági ősrokonaink nem tudhattak annyi hangot megformálni, mint amennyire manapság képesek vagyunk, beszédjük tehát hangzásban a mienknél, illetőleg fejlettebb kortársaikénál, azaz egyenes ági elődeinkénél szegényesebb lehetett.

Tovább olvasom

Egy csipet a szigetországból

Japán népmesék Kúnos Ignác szerkesztésében

Megjelent: Olvassbele.com, 2024. április 5.

Messze-messze, tengeren túlra kalauzolnak el bennünket ezek az eredeti ősi japán népmesék, oda, ahol a Fudzsi szent hegye magasodik az ég felé. E hajdan szájról szájra terjedő rövid tanító történetekben csodás módon életre kelnek a virágok, az állatok beszélnek, és mind emberi tulajdonságokat hordoznak. A szamuráj harcosok pedig útra kelnek, hogy ártó szellemekkel vívjanak meg, és varázslatos kardjukkal összecsapjanak a gonosszal.

Nipponország régi meséiben a halandók lelke állatokba költözik, az istenek a Földre szállnak, a kő életre kel, mert ezen a cseresznyevirágos vidéken semmi sem lehetetlen. A kötetben szereplő népmesék témái és a történetek fordulatai ismerősek lehetnek nekünk, magyaroknak is, hiszen ezek is a jó győzelmével, az igazak megdicsőülésével zárulnak.

A hajdani öreg japán mesemondó alapvető és örök emberi értékekre kívánta felhívni a hallgatósága figyelmét olyan szárnyaló képzelettel, amely földrészektől és népektől függetlenül ott él minden nép fiaiban – írta a kötet 1930-as megjelenésekor az előszóban Kúnos Ignác.

Kúnos Ignác ismert japán népmeséket válogatott a Nipponország naposkertje című kötetbe. Ebben segítségére volt barátja, Tojama Koicsi, aki Kúnos elmondása szerint maga is mesemondó volt. A Nyugat folyóirat egyik 1930-ban megjelent számában Kúnos megható történettel mutatta meg, hogy a japán néplélek mindig pozitív, más előtt még akkor sem mutatja ki a fájdalmát, ha az illető közeli barátja.

https://www.tinta.hu/img/60066/9789634094111/9789634094111.jpg?time=1706711806

A kötetben szereplő japán népmesék egytől egyig a jó győzelmével, a helyes erkölcsök jutalmával zárulnak. Kúnos Ignác nyelvi leleménye, hogy egyik-másik mesét rímekbe szedve, a magyar fülnek ismerős verseléssel közölte.

Tovább olvasom

Egymilliárdan betű nélkül

Az analfabéták aránya csökken, a számuk azonban szaporodik a világon

Megjelent: Népszabadság, 1997. szeptember 6.

Az ENSZ nevelési, tudományos és kulturális szervezete, az UNESCO 1965-ben világkongresszust hívott össze. A résztvevők – tudván, hogy az analfabetizmus mennyi nehézséget, kényelmetlenséget okozhat az egyénnek és a társadalomnak, mennyi nemzeti jövedelemtől, bevételtől, haszontól esik el miatta soktucatnyi ország – elhatározták, hogy szeptember 8-át az írástudatlanság elleni küzdelem (alfabetizálás) nemzetközi napjává nyilvánítják. Azóta néhány százmillióval több analfabéta él a Földön. Igaz, jócskán megszaporodott bolygónk lakóinak száma is.

Valaha – és nem is kell túlságosan régi időkre, csupán néhány évszázadnyira visszatekinteni a történelemben – a kevésnél is kevesebb ember titka volt az írás és az olvasás (nagyjából tízezer esztendeje pedig egész bolygónkat a hamarosan ősírásokat feltaláló analfabéták lakták). És nem mondhatjuk, hogy a betű nem ismerése miatt a többiek okvetlenül ostobák voltak. Hiszen gondoljunk csak bele: négyszáz év Árpád-házi uralkodói közül egyetlenegy sem volt betűvető ember, olvasni is legföljebb Könyves Kálmán tudott valamicskét. Mégsem voltak tudatlanok – ráadásul szükség esetén bármikor igénybe vehették papjaik, lovagjaik és más hivatalviselőik segítségét. És hát analfabéták voltak-e kétszáz éve csomóírással bármelyik társuknak hosszú üzeneteket küldő indián főnökök vagy néhány évtizede a beszélt nyelvek sokfélesége ellenére is kontinensszerte megértett dobnyelven kommunikáló afrikaiak?

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/d/de/Coloman_%28Chronica_Hungarorum%29.jpg/800px-Coloman_%28Chronica_Hungarorum%29.jpg
Az Árpád-háziak körében kivételnek számító betűvető, Könyves Kálmán ábrázolása a Thuróczi-krónikában

Tovább olvasom
Címkék: Daniss Győző
süti beállítások módosítása