Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2012. július.

Egy találóskérdés-gyűjteményt lapozgatva nemrégiben a következő kedves darabra bukkantam:

„Míg fönn a nap, s fény vesz körül,
nem távozik tested mögül.
Majd röviden, majd meg hosszan,
állva, ülve csak veled van.
De ha a fényt búra váltja,
testednek e hű barátja,
észrevétlen odahagy,
s a sötétben magad vagy.”

Könnyű, de szellemes találós kérdés. Főleg gyerekeknek jó mulatság ráakadni a megoldásra, az árnyék szóra. Nekem azonban egy másik szó is feltűnt, mégpedig az, amelyik benne van a kérdés szövegében is: az odahagy ige. Kifogástalannak találtam ezt is, de egy kissé népiesnek, esetleg választékosnak éreztem. Miért odahagy, miért nem otthagy? Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy hoppá, én ezzel már találkoztam is, mégpedig Petőfinek Távolból című versében, ahol a költő így ír: „Vágyaimnak sólyomszárnya támadt, / S odahagytam őslakom s anyámat.” Nos, ha így állunk, gondoltam, akkor ez a szó megérdemel egy rövid elemzést.

Életbölcseletem: jónak kellene lenni. Úgy jutottam el hozzá, hogy észrevettem magamon, hogy nem vagyok jó. Érzem, hogy sose leszek olyan jó, mint a született jó emberek, de minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy megközelítsem őket. Fájdalmas tapasztalatom, hogy azt majdnem lehetetlen megtanulni. A vigasztalásom, hogy aki erre nézve becsületesen mindent elkövet, az teljesítette kötelességét ezen a földön.

Minden kis viaszgyertya megtanít arra, hogy egy kis melegért, fényért érdemes tövig égni, mert a kis dolgok fénye az, ami bevilágítja életünket.

Boka János komolyan nézett maga elé a padra, és most először kezdett derengeni egyszerű gyereklelkében a sejtés arról, hogy tulajdonképpen mi is az élet, amelynek mindnyájan küzdő, hol bánatos, hol vidám szolgái vagyunk.

2024 februárjában jelent meg Adamikné Jászó Annának Jókai novellái című könyve a Tinta Könyvkiadó gondozásában. A kötetnek aktualitást adott, hogy 2025. február 18-án ünnepeltük a legnagyobb magyar regényíró születésének kétszázadik évfordulóját. Ebből az alkalomból beszélgetett a szerzővel Kiss Gábor, a kiadó főszerkesztője.

Mikor ismerkedett meg Jókaival? Gyerekként, iskolásként melyik regénye tetszett? Emlékszik, mit olvasott tőle először?
Adamikné Jászó Anna: Csak arra emlékszem, hogy diákkoromban olvastam a regényeit, de arra nem, hogy mit olvastam tőle először. Szerettem A kőszívű ember fiait, a Fekete gyémántokat, de első számú kedvencem a Kárpáthy Zoltán volt…

Miért voltak Jókai regényei igen népszerűek már a megjelenésükkor?
Mert cselekményesek voltak, és felölelték az egész magyar történelmet, bennük megjelent minden magyar táj. „Mind a novellákban, mind a regényekben benne van az egész magyar múlt, minden hazai táj, mély emberismeret, s mindez változatos, máig modern stílusban” – írtam az előszóban. És lélektani hatásuk is volt: a szabadságharc utáni novellásköteteivel az egész nemzetet vigasztalta.

Adamikné Jászó Anna

Mi lehet az oka, hogy napjainkra a fiatalok már nem szívesen olvasnak Jókait? Ebben közre játszhat a közoktatás is?
Nem tudom, hogy egyáltalán olvasnak-e a fiatalok, de mindenféle külföldről behozott lektűrt valószínűleg olvasnak. A közoktatás mindenképpen szerepet játszik Jókai lekicsinylésében: a sok fanyalgó kritika beszivárgott a tanárok agyába. Bevallom, az enyémbe is, amikor gimnáziumban tanítottam; sajnos felületesen bántam Jókaival. A novellista Jávor Ottó volt a tanfelügyelőnk, meg is rótt érte. Ez 1966 és 1975 között volt valamikor, csaknem ötven évvel ezelőtt. Azután pótoltam mulasztásomat, s 2016-ban publikáltam Jókai és a retorika című könyvemet. Ehhez viszont végigolvastam a regényeket.

Valójában alig ismerjük Jókai novelláit. A nagy regények mintha elvették volna a levegőt az elbeszélések, rövidebb regények elől. Egyáltalán: mekkora a novella rész az életműben?
Bevallom, korábban én sem ismertem Jókai novelláit. Nagyon sokat írt, jóval több mint fél ezret. A Bach-korszakban, vagyis az 1850-es években nagyon sok regény és novella született különböző szerzők tollából. Jókai művei ennek körülbelül tíz százalékát teszik ki. Novelláinak összterjedelme ugyanannyi, mintha a nagy regényeit tennénk egymás mellé. A kötetemben nagyjából 550 rövidebb írását mutatom be, de nem állítom, hogy az összeset felkutattam. Az is lehet, hogy lappang még néhány a különféle korabeli folyóiratokban. Különösen sok elbeszélése született az ötvenes és a hatvanas években. A hetvenes években viszont nagyon sok regényt publikált, talán ezért csökkenhetett a rövidebb műfajba tartozók száma.

Gondolom, a regényírás szüneteiben, talán pihenésként születtek ezek az elbeszélések. 
Lehetséges, de a megjelenések idejét is összevetve látható, hogy folyamatosan kapott megrendeléseket. Tudjuk (más íróknak is hasonló volt az alkotói módszere), hogy az ígért írást rendszerint lapzárta előtt, az utolsó pillanatban küldte el. Arany Jánosnak is tett ígéretet, de egyre csak halogatta. Erre a költő írt hozzá egy (évődően szemrehányó) verset 1861 augusztusában. Erre végre megszületett az Egy szegény asszony története.

Jókai melyik írói korszakára voltak különösen jellemzők a novellák?
A Bach-korszakban, tehát a szabadságharc leverése utáni évtizedben nagyon sok rövidebb írást publikált, 230-at. A Forradalmi és csataképek, valamint az Egy bujdosó naplója című novellafüzérek célja a nemzet vigasztalása volt. Ezzel párhuzamosan, de még inkább utána változatos témájú és stílusú novellái születtek: ókori, egzotikus, török, orosz-török, erdélyi, magyar őstörténeti, történelmi és jelenkori témájúak.

A magyar irodalomban mintha az elbeszélések háttérbe szorulnának a versek és a regények mellett. Pedig szép számmal vannak nagy magyar novellisták. Közülük kiket kedvel?
Nagyon szeretem Gárdonyi, Mikszáth, Móricz, Németh László, Jókai Anna elbeszéléseit, gimnáziumi tanár koromban tanítottam is őket. Izgalmasak manapság kárpátaljai Berniczky Éva e műfajba tartozó művei, s persze ne feledkezzünk meg Sánta Ferencről és Sütő Andrásról.

Mik adják Jókainál az írások karakterét? Mert regényeit a hosszú leíró részek jellemzik.
Nem lehet egyetlen válaszra szorítkozni. A huszadik századi szakirodalom a klasszikus novellák mellett megkülönböztet balladai, leíró, mozaikos szerkezetű és még sokféle típust. Ezek – csodák csodája – mind fellelhetők Jókainál. De foglalkozni kell a műnem meghatározásával is. Én Juhász Gyula meghatározását tartom a leghitelesebbnek: a regény az egész élet, a novella pedig az élet egy szelete. Ez lefedi a sok-sok változatos témát és stílust.

Hogyan választotta ki a kötetben bemutatott és elemzett írásokat?
Talán szokatlan, hogy egy tanulmánykötetben közlöm a novellák szövegeit is, de így legalább elérhetők, kéznél vannak. A közölt elbeszélések rövidek, és közzétételükben a változatosságra törekedtem. Az ókori-római témájú Faustina problematikája modern, mondhatjuk, hogy örök: hogyan építik az „elitek” az imázst. Az utolsó csatár a mohácsi csata után játszódik, csakhogy Jókai egy szabadságharcos küzdelmet helyezett a múltba. A Melyiket a kilenc közül megható karácsonyi történet, talán ma is sokan ismerik (bár unokáim sosem hallottak róla – ennyit az iskoláról).
Az elemzett novellák között vannak nagyon hosszúak, olyankor meg kellett elégednem a zanzás ismertetésükkel és az elemzésükkel. Ilyen például a Shirin, A sérthetetlen, A Kardvas és a Villám, a Mégsem lesz belőle tekintetes asszony. Változatos darabok: egy ókori perzsa szerelmi történet, egy vén orosz katona meséje, egy mongol–török összecsapás, a debreceni hentesek élete és túlélése a történelem zivatarában – ezekkel a tartalmi és stílusbeli különbségekre akartam rámutatni.

Milyen szempontok szerint elemez egy novellát?
A retorikai elemzés szempontjai szerint: milyen a retorikai szituáció és a mű hatása, a szerkezet, az érvelés, a stílus, az előadásmód. Ezeket ismertetem a bevezetésben. A retorikában benne van a stílus, és újdonsága a könyvnek, hogy rámutatok: Jókai bravúrosan alkalmazza az alakzatokat, vagyis a stílushatást keltő eszközöket. Fontos lenne, hogy a tanárok felhívják erre a figyelmet, s foglalkozzanak a stilisztikai alakzatokkal. Mindjárt nem lesznek unalmasak a tájleírások. Babits már régen felhívta a figyelmet a stilisztika tanításának fontosságára Irodalmi nevelés című esszéjében, és a mondanivalója ma is aktuális. És hadd fűzzem hozzá: jómagam is szerkesztettem két jól hasznosítható könyvecskét: a Stilisztikai kisszótárt meg a Retorikai kisszótárt.

Mit gondol, sikerül felhívnia a figyelmet az írónak erre az oldalára? Divatba jöhetnek Jókai novellái? Talán a mai kor embere jobban tud időt szakítani a rövidebb irodalmi alkotásokra.
Nagyon reménykedem. Az általános iskolai kötelező olvasmány jelenleg éppen egy novella, A nagyenyedi két fűzfa. Talán a magyartanárok felolvasnak mellé még néhány rövidebb írást (ha egyáltalán szeretnek még felolvasni). Erre nagyon alkalmasak azok, amelyeket a kötetben tettem közzé. Tudom, hogy sértődést válthat ki, de szerintem az irodalomtörténészek nagyon furcsák: azt hiszik, hogy akkor korszerűek, ha leszólják Jókait. A közelmúltban az egyik tévécsatornán (kulturális műsorban!) egy fiatalabb irodalomtörténész örvendezve jelentette ki, hogy Jókai kikerült az első tíz olvasott író közül. Én szomorkodtam.
Hadd mondjam el egy amerikai élményemet. ’87-ben Fulbright-professzor voltam az Egyesült Államokban. Összegyűjtöttem magyar regények angol fordításait, s kiosztottam őket a csoportnak. Egy hét múlva az egyik lány felállt, s lelkesen mondta, hogy ő még ilyen jó regényt (Szegény gazdagok) nem olvasott. Ezután az egész társaság falta a Jókai-könyveket. Persze, mert nem kaptak előtte „divatos” fanyalgó felvezetést.

Kinek lehet hasznos a Jókai-írások új szempontú megközelítése?
Mindenképpen a magyartanároknak, de az irodalomtörténészeknek is. Végül is a legnagyobb magyar író életművének ismerete egészül ki. Itt említem meg, hogy Jókai az egész világon ismert és kedvelt író volt. Állítólag 27 nyelvre vannak lefordítva a művei, s egyik novellájának van burmai fordítása is. Mikor annak idején megjelent egy új elbeszélése, a fordítók és a külföldi kiadók azonnal lecsaptak rá. Mutassanak nekem egy ilyen mai életművet!
Hadd említsek meg itt is egy érdekességet. A láthatatlan csillag című novellájának „főhőse” egy ismeretlen égitest. Negyven évvel később angol csillagászok fedeztek fel egy csillagot, ami pontosan megfelelt Jókai leírásának. Levélben küldték a kérdést az írónak: vajon honnan tudott a létezéséről. Jókai csupán a megérzésére hivatkozott. De ebben az igazán érdekes az, hogy az angol csillagászok olvastak Jókai-novellát… Furcsák vagyunk. Örülhetnénk, büszkék lehetnénk, hogy van egy világszerte ismert írónk, ehelyett leszóljuk. Ki érti ezt?

Elhangzott: Kossuth Rádió, 2025. július 1. 9:30-10:00

Nézzük, mit mutat a jelen tükre: mi jut eszünkbe arról, hogy az év szava? Egy találó kifejezés, ami rólunk szól vagy ránk vall, vagy amitől elmosolyodunk, mert végre valaki kimondta, amit eddig csak éreztünk. Vendégünk Kiss Gábor nyelvész, a Tinta Könyvkiadó vezetője. Jó napot kívánok!

Jó napot kívánok, szeretettel köszöntöm a hallgatókat.

Még hozzá kell tennem a bemutatáshoz, hogy az „év szava” kezdeményezés elindítója, de nemcsak a szavakról beszélgetünk most vele, hanem a mögöttük rejlő világnézetről is. Mit árul el rólunk a „közhely”, miért tűnnek el szépséges szavaink, és mit tehetünk mi, egyszerű nyelvhasználók, hogy életben tartsuk anyanyelvünk lelkét? Nem állom meg, hogy ezzel kezdjem: mostanában már mindenki az oktatás, oktatni helyett azt mondja, hogy edukálunk.

Divat. Tulajdonképpen a nyelvhasználat is gyakran divatokon alapszik, de vannak fölösleges divatok. Ha van nekünk erre egy szavunk, hogy közoktatás, oktatás, akkor nem kell egy másik szót keresni, bár a magyar nyelv történetében számtalanszor előfordult az, hogy egy régi, jól bevált szót leváltottak egy másik szóra.

Évszázadokkal ezelőtt például a kalapács győzedelmeskedett a verő fölött, tehát addig széles körben a magyar nyelvben a verőt használták, aztán egyszer csak jött ez a szláv szó, hogy kalapács, egyre többen használták, és ma már a régi szavak szótárába kell beletenni a verőt, hogy annak régen kalapács volt a jelentése.

Van is az Önök kiadójának ilyen szótára, szóelemzése, rengeteg ilyet készítenek. Most például arról panaszkodott az egyik kedves ismerősöm, hogy a tinédzser lánya azt mondja neki, hogy „az én outfitem milyen”, meg „a te outfited milyen”, és amikor mondja neki, hogy ne haragudj, de ez nem magyar szó, azt válaszolja rá, hogy dehogyisnem, hisz használjuk a mindennapokban. Ez a kinézet, a külső.

A szavaknak is van egy élete. Először egészen furcsán, idegenül hangzanak, aztán annyira beépülnek, hogy valóban, aki nyelvészetileg nem iskolázott, azt hiszi, hogy ez egy régi magyar szó, hiszen használjuk nap mint nap. Naponta többször is a szelfi szót. Ha nem tudnánk azt, hogy 10-12 évvel ezelőtt ennek volt egy társa, az önfénykép, amit ugyanolyan gyakran használtak akkor még. Csakhogy a kalapács és a verő is egy nagy meccset vívott. A szelfi végül teljesen kiszorította az önfényképet.

Ahogy az e-mail is kiszorította a villámlevelet.

Az e-mail egy kudarc nyelvművelő szempontból, nagyon sokan, nagyon sokféleképpen próbálták magyarosítani az e-mailt. Úgy látom, hogy akkor jó egy magyarosítás, hogyha nem hosszabb, mint az idegen szó. A önfénykép is hosszabb, mint a szelfi, a villámposta is hosszabb, mint az e-mail. Itt tulajdonképpen a javasolt új szavak hossza is nagyon fontos.

Rátérünk a szavakra, az év szavára, de közben hozzászólnak a hallgatóink. Írja az egyik hallgatónk, hogy most például, Kapu Tibor küldetésével kapcsolatban gyakran mondják, hogy „rakétakilövés” vagy pláne, „Kapu Tibor kilövése”. Ilyenkor beleborzongok, hogy mit jelentenek ezek a kifejezések. Nagyon sok mindent helytelenül használunk valójában.

Valóban pongyola. A gyors élet gyakran pongyola nyelvhasználatot eredményez. A rakéta szó is versenyzett az űrhajó szóval, hol ezt, hol azt használjuk.

A gyorsulás? Egyszerűen az van, hogy leegyszerűsítünk, és nem csak helytelen, ez igaz, de azért helytelen, mert le akarjuk egyszerűsíteni, minél gyorsabban minél többet akarunk elmondani. Ez van mögötte?

Az van mögötte, hogy rohanó világunkban mindenkinek kevés az ideje, és akkor még itt hozzátársul az, hogy az elektronikus eszközökön használt nyelvben pedig különböző rövidítéseket használunk, még rövidebben próbáljuk megfogalmazni, elküldeni az üzenetet.

Azt írja az egyik hallgatónk, hogy a „hajnali szörny”, amikor a tanyai helyett a tanyasit erősítik, ha szóba kerül. Ez így helyes? A Budai Vár helyett sem azt mondjuk, hogy „budasi vár”. Jól van ez így?

A nyelvhasználat az mindig a nyelvközösségnek, ha nem is döntése, de az automatikus használata során alakul. A magyar nyelv sincs kőbe vésve, tehát szavak jönnek, szavak mennek, a nyelv változik, mint egy élő szervezet – folyamatosan. Ahol én lakom – Albertfalván –, ott is gyakran felteszik a kérdést, hogy melyik a helyes: albertfalvi vagy albertfalvai? Egy kicsit talán régiesebbnek érezzük az albertfalvi alakot, de nem helyteleníthető az albertfalvai sem. Ez utóbbinak megvan az az előnye, hogy ha valaki az albertfalvait használja, akkor vissza tudjuk fejteni, hogy Albertfalva a település eredeti nevének az alakja.

Nézzük az év szava szavazást! Azt gondoljuk, hogy egyetlen szó tulajdonképpen képes megragadni az adott év hangulatát. Mit gondol, ez valóban így van? Nézem a listát 2009-től. 2009-ben H1N1, 2020-ban karantén, 2021-ben vakcina… Szóval, valóban hangulatokat ad vissza. 2022-ben pedig a háború az év szava.

A Tinta Könyvkiadó 2009-ben indította ezt a szavazást, és valljuk azt, hogy a szó az élet tükre. Tehát a szavak nagyon pontosan leírnak egy-egy kort vagy egy-egy évet. Nem feltétlenül egyetlen szó, legalább 10-20 szó az, ami együttesen jellemzi az adott évet. A szavak korfestőek is, mert ha azt mondom, hogy kaftán, minaret, dzsámi, akkor az oszmán korra gondolunk. Vagy ha azt mondom, hogy padláslesöprés, békekölcsön, lódenkabát, akkor az 50-es, 60-as évekre, a retró korra gondolunk, de említhetem az Úttörő-szeletet vagy a Kinizsi sört is. Megjegyzem, a sör ára 4 forint volt. És megemlíthetjük a legendás farmotoros Ikarus buszokat is, mint a kor jellegzetes járműveit.

Retró sörcímkék

De amikor látjuk azt, hogy az elmúlt 3 évben a szavazás eredménye magasan azt mutatja, hogy a háború az első szó, akkor azért ez csak mutat valamit. Mutatja azt, hogy itt, a környezetünkben van egy háború, amiben bíztunk, hogy a második világháború után már úgy leéljük az életünket, hogy a környezetünkben nem lesz háború, és mégis itt van a szomszédságban egy háború. És ez a több mint 1500 szavazó szavazata alapján látszik. De látszik az, hogy a 2024-es évben ott van az olimpia, vagy hát a háborúhoz kapcsolódóan az Ukrajna kifejezés is.

Farmotoros Ikarus busz

2025-ben is van vagy lesz ilyen szavazás, ugye?

Most fogjuk elindítani a 2025-öst.

Hogy szavazhatunk?

Interneten lehet szavazni a Tinta Könyvkiadó honlapján. Mindenkinek három szót kell megadni, és a számítógép összesíti, és végül is az első 50 leggyakoribb szót adjuk közre.

Egy fontos üzenet érkezett: „A magyar nyelvről beszélve nem tudok túllépni azon a jelenségen – írja az egyik hallgatónk –, hogy mindenki állandóan az egy határozatlan névelőt használja nyakra-főre. Diplomások, rádiós műsorvezetők, színészek, tehát egészen magasan képzett nyelvművelők is folyamatosan használják ezt a durva germanizmust. Tudatosítani kellene mindenkiben ennek a túlburjánzó használatnak a hibás jellegét.

A magyar nyelvet mindig érték külső hatások, már a honfoglalás előtt ótörök hatás érte, amiből nagyon sok ótörök eredetű szó került a magyar nyelvbe, mint például a tehén stb.

Retro csokik

Nyelvszerkezet, amiről szólt. Az azért nehezebben változik, nem?

Sokkal nehezebben változik a nyelv szerkezete, mint maga a szókincs. Nem véletlen, hogy míg a Kárpát-medencei magyar nyelvterületet nagyjából tíz nyelvjárási területre osztjuk be, és ez a tíz nyelvjárási terület elsősorban a hangkészletében és a szókincsében különbözik a másiktól. Nyelvtani szerkezetben alig-alig van különbség a nyelvjárások között. Vannak divatos jelenségek, mint például az „egy” túlzott használata, bízzunk benne, hogy mint ahogy a divatnak a vadhajtásai is, előbb-utóbb kivesznek a nyelvből.

Legyen így. Készített közhelyszótárt, ki is adta a kiadója. Mi a közhelyszótár elkészítésének a gondolati alapja? Egyáltalán mi az, hogy közhely?

A közhely az, amit kerülni kell, mondhatnánk azt. De a nyelv építőelemekből áll. Az építőelemek legegyszerűbb és a legjobban ismert része a szavak. De vannak a szavaknál nagyobb építőelemek: a szólások, a közmondások, az idézetek, és ezek közé a nagyobb építőelemek közé tartoznak a közhelyek, amelyek szerintem mondatértékűek. Ezek mögött is, a közhelyek mögött is nagyon-nagyon sok bölcsesség van. Azért kell azonban mégis az igazi közhelyeket kerülni, mert elcsépeltek lettek és kiüresedett a tartalmuk.

Tud mondani erre példát?

Legfőbb érték az egészség. A válások igazi áldozatai a gyerekek. Az élet a legnagyobb tanítómester.

Miközben mennyire igazak…

Igazak, de ha reggel is és este is ezt halljuk, közhellyé válnak. Nem véletlen, hogy az újságírók úgy vezetnek egy közhelyet be, amikor írják a cikküket, hogy „nem akarok azzal az elcsépelt közhellyel élni, hogy…” és leír egy elcsépelt közhelyet. Az az érdekes, hogy ma már elektronikus módon lehet keresni az elmúlt 150 év újságjaiban. És amikor beírjuk azt a keresőbe, hogy közhely, akkor több tízezer találat érkezik, és látjuk azt, hogy a gyakori közhelyek már száz éve is megvoltak, semmi nem változott.

Na jó, de az lehetséges, hogy egy közhely kimegy a divatból, nem használják, mert annyira közhelyes lett, hogy már nem használják, aztán egyszer csak új életre kel valamikor, 10-20 év kihagyás után?

Minden elképzelhető a nyelvben. A nyelv változik. A nyelv nem logikus. Feltámadhatnak kihalt nyelvi egységek a nyelvben, kihalt közhelyek is újra divatba jöhetnek természetesen. A következő lekicsinylő jelzőket szokták a közhelyek mellett használni, hogy dagályos, divatos, együgyű, elcsépelt, elhasznált, érzelgős, unalomig ismételt. Az újságírók kicsit fel akarják menteni magukat, és éppen ezért ezekkel a jelzővel vezetik be általában a közhelyeket. A következő közhelyek már 100 évvel ezelőtt is gyakoriak voltak. Pl.: „a sajtó nagyhatalom”, „a történelem az élet tanítómestere”, „a tudás hatalom”, „egységben az erő”.

Na jó, de „a történelem az élet tanítómestere” az egy olyan szólás, amit gyakran használunk.

Sem a Tinta Könyvkiadónak, sem a nyelvészeknek nincs olyan mérlege, hogy ráteszünk egy nyelvi egységet, és a mérleg megmutatja, hogy ez szólás, közmondás, idézet vagy közhely.

Az idézet is lehet közhely…

Igen, az idézet is közhellyé válhat. Nincsen éles határ a nyelvi egységek között. Van, ami ma még csak egy szókapcsolat, és egy idő múlva már szólássá válik. Tegyük fel, hogy húsz évvel ezelőtt leírta egy sportújságíró azt a mondatot, hogy „a focit gólra játsszák”, amikor döntetlen volt az eredmény. Leírták még egyszer, és egyszer csak elkezdték ezt átvitt értelemben használni, hogy hiába vagy te okos, hiába vagy te ügyes, ha nem tudsz eredményt létrehozni, felmutatni, akkor nincs meg a gól, a munkád majdnem fölösleges.

Annyi mindenről lehetne még beszélni! Van egy vidám Szómúzeumuk is.

Egy idős soproni egyetemi matematikatanár jelentkezett a Szómúzeum szótár kéziratával.

Lehet önöknél jelentkezni? Ha valaki a Tintánál jelentkezik egy új ötlettel, lehet, hogy megvalósul?

Természetesen.

Rendben, akkor biztatjuk erre a hallgatókat.

Hajdu Endre matematikatanár azt mondta, hogy ő olyan szavakat gyűjtött össze, amelyeket a nyelvújítás során alkottak meg, de nem gyökeresedtek meg a magyar nyelvben. Tehát nem minden szó gyökeresedett meg. Kb. tízezer szót alkottak az 1800-as évek elejétől az 1830-as évekig. Egy fantasztikus nagy szellemi pezsgés volt ezen a téren, és ne felejtsük el, hogy levelezve, tehát internet és elektromos média, világháló nélkül.

Ebből a szómúzeumból néhány példát említek, némelyiket ismerik is a hallgatók talán, a kenguru az ugrány, vagy pedig a rombusz a dűlény. Talán – szerintem – könnyebb is lenne a matematikát tanulni, ha a rombuszt dűlénynek neveznénk. Ez most furcsa számunkra, de a nyelvben annyi furcsaság van, és egy idő után a furcsa is természetessé válik. Vagy pedig a szélkakasra megpróbálták meghonosítani a házvitorlát, vagy pedig a léghajóra a fellengért. Gondolom, a léghajó is egy nyelvújítási szó, ezek az összetételek legtöbbször német mintára, tükörfordítással jöttek létre. Vagy, hogy még egy állatot megemlítsünk: a nyakorján természetesen a zsiráfnak lett volna az elnevezése.

Zebra helyett nincs valami furcsa szójavaslat?

Nem emlékszem.

Sok kiadványt hozott nekünk, pl. Újabb divatszavak és van sok más is, mindenre már nem lesz időnk. De a divatszavakat megnézhetnénk esetleg.

Mint említettem, a nyelv folyamatosan változik. Kerülnek be szavak és vesznek is ki szavak. Az Újabb divatszavak szótár azokat a szavakat tartalmazza, amik mostanában kerültek be a nyelvbe, a nyelvünkbe, de természetesen itt van egy veszély. Ha nagyon sok új szó kerül be és még több hullik ki, akkor egy kommunikációs szakadék jöhet létre az idősek és a fiatalok között.

Ez most meg is történik…

Majdnem megtörténik. A fiatalok ismerik az új szavakat, az idősek már csak a szakajtó meg a mángorló szavak világában élnek, mert ők még emlékeznek a régi paraszti világra. Ezért van nekem egy álmom, hogy a nagymama és az unoka együtt leül és beszélgetnek, és akkor a nagymama elmondja, hogy a mángorló olyan, amikor én vagy a nagymamám valamikor vasalni szeretett volna, a mángorlóval vasalt ki. Vagy a szakajtóba gyűjtöttük össze a tojásokat a kamrába, és az unoka pedig az ő világának a szavait meséli el a nagyikának. Ez tulajdonképpen egy jó beszédgyakorlat.

De látja, pontosan ez a helyzet, hogy a beszélgetések hiányoznak, mert a nyomkodás közben a fiatalok egymással tudnak igazából beszélgetni, kommunikálni, és egy külön világot építenek ki maguknak ebben a digitális világban. Ebbe nagyon nehéz belépni felnőttként, és nagyon nehéz őket kihozni onnan, egyénileg nem is lehet talán. Közösségileg lehet.

Felelőssége van a magyartanároknak, felelőssége van minden szülőnek, és felelőssége van minden nagyszülőnek. Beszélni, beszélni, beszélni! És nem egymás mellett ülni és a telefonunkat önmagunkban nyomkodni. Tessék beszélni! Biztos, hogy a nagymama érdekesebb híreket és történeteket tud mesélni, mint a legizgalmasabb Facebook-poszt.

Ez teljesen biztos, ráadásul érint bennünket, mert a családunkról szól. Nagyon rövid időnk van már. Mit üzenhet azoknak, akik nem tartják fontosnak a nyelvápolást, vagy azt mondják, hogy a nyelv folyamatos változás, hagyjuk, hadd menjen, nem kell befolyásolni. Kell befolyásolni?

A magyar nyelv a legnagyobb hungarikum. Volt ilyen szavazás évekkel ezelőtt, hogy most akkor a szürkemarha, a paprika vagy a kecskeméti pálinka vagy Hollókő az hungarikum-e? Én azt mondom, hogy a legnagyobb hungarikum a magyar nyelv. A magyar nyelv az, ami a Kárpát-medencében és a világon szétszórtan élő magyarokat összetartja. A magyar nyelv egy kincs. Ne védenénk a kincset? Minimum annyira, hogy megpróbáljuk a gazdag lehetőségeit kihasználni, a gazdag szókincséből minél több szót felemlegetni, megismertetni másokkal.

Hungarikumok

Nagyon szépen köszönöm, hogy ezt elmondta, és hozzátehetnénk még Teller Ede szavaival, hogy „Nem lettem volna ekkora tudós, hogy ha nem magyarul gondolkodom.” Köszönöm a beszélgetést.

A jogállam, barátom! Úgy kell elhelyezkednünk, hogy mindenkinek egyenlő joga van, s mindenkié meg legyen teljes épségben óva. Süssétek meg az ilyen állapotot. Az én időmben csak egy személyt kellett respektálni: a királyt, s már az is kényelmetlen volt, de tizenhatmillió emberre lenni tekintettel, hisz ez teljesen tűrhetetlen. Ez maga a pokol.

Aki egyszer mandátumhoz jutott, az végképp elszokik a munkától úgy, hogy abból nem lehet többé semmi, csak képviselő.

Minden új miniszter olyan, mint a fölvágatlan dinnye. A külső kérgéről alig lehet megítélni, hogy jó lesz-e.

A rossz országgyűléseket is jóvá teszik – a rosszabbak.

2017-ben jelent meg Aczél Petra Neked van igazad? című könyve a TINTA Könyvkiadónál. Ebből az alkalomból beszélgetett a szerzővel Kiss Gábor, a kiadó vezetője.

Kiss Gábor: A könyv címlapján csupán egy kulcs az illusztráció. Melyik zárat nyitja ez a kulcs?

K. G.: A könyv alcíme: Érvelés és meggyőzés a gyakorlatban. Miért kell érvelnünk és miért kell meggyőznünk másokat?

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2012. június.

Sietek megnyugtatni jogászainkat, jeles jogtudósoktól a még kezdő joghallgatókig mindazokat, akik hivatásuk gyakorlásakor valamilyen módon és minőségben Iustitia szolgálatában állnak, hogy írásom túlnyomó része nem ennek a címbeli, kétségtelenül groteszk szókapcsolatnak elemzését tartalmazza. Ezt inkább csak azért írtam cikkem élére, hogy felkeltsem olvasóim figyelmét, érdeklődését. De néhány mondatot ez is megér, mivel a jogi nyelvnek olyan kifejezésére utal, amely minden más – tehát nem jogász (ügyvéd, ügyész, bíró stb.) halandó számára, ha nem is visszás, de legalábbis elgondolkoztató.

Miről is van szó? Arról, hogy az egyszerű, hétköznapi ember a nem szándékosan elkövetett jogsértést, illetve ilyen tevékenységet józan paraszti ésszel gondatlanságból eredő, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetésnek, emberölésnek stb. nevezné, ám a jogi nyelvhasználatban e helyett a rövidebb gondatlan, illetve a gondatlanul elkövetett forma járja. Főleg az utóbbi a visszatetsző a laikusok számára. Szemléltetésül idézek is két ilyen, jogásznyelven megfogalmazott mondatot internetes hírportálokról: „A gondatlanul elkövetett emberölés is gyilkosság, aktív életviteli cselekedet.”; „A Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatal gondatlanul elkövetett emberölés gyanúja miatt nyomoz Kecskeméten.” Ezek a megfogalmazások a hozzá nem értő számára azt a képtelenséget sugallják, hogy az emberölést nem gondatlanul, hanem gondosan, gondosabban kellett volna végrehajtani! Ez a gondatlanul elkövetett formula mindenképpen pongyolaság; még akkor is, ha a Büntető Törvénykönyvben is fel-felbukkan. A gondatlan emberölés, gondatlan veszélyeztetés kifejezések már kevésbé riasztók. Ez a magyarázata annak, hogy értelmező kéziszótárunk a gondatlan melléknévnek ’felületes, nem gondos’ jelentésén kívül ’gondatlanságból elkövetett’ jelentését is megadja, de jelzi, hogy ez az igazságszolgáltatás nyelvének szakszava. A Google keresőprogram adatai egyébként jól igazolják az általam mondottak érvényességét. A gondatlanságból elkövetett (emberölés, veszélyeztetés stb.) formára négyszázezer adatot rögzítenek. Ez tehát a legtermészetesebb. A gondatlan (emberölés) alakra tizennégyezer adatot találunk, tehát az előbbinél nagyságrendekkel kevesebbet. Szakmai szövegekben ezek is megszokottak. A gondatlanul elkövetett emberölésre azonban csak tíz-húsz idézet az adathalászat eredménye, s nem ok nélkül, mivel ez a legfélrevezetőbb megfogalmazás.

De mindez csupán a csalétek, a csali volt. Mint már jeleztem, cikkem fő témája nem ez, hanem a gondatlan melléknévhez hasonló, -tlan, -tlen, -atlan, -etlen, -talan, -telen fosztóképzős melléknevek alakpárjainak vizsgálata, szemléltetése. Nincs sok ilyen alakpárunk, de ami van, az érdekes és tanulságos. Közülük a legfigyelemreméltóbb éppen a gondatlan – gondtalan alakkettős.

A gondatlant az eddigiekből már ismerjük; tudjuk, hogy ez a forma a jogi nyelvi, ’gondatlanságból elkövetett’ jelentésén túl azt jelenti: ’felületes, nem gondos’. Igen ám, de gond főnevünknek a gondatlan formán kívül idővel még egy változata született, a gondtalan. Mai jelentései: ’gondoktól nem háborított, gond nélküli’, pl. gondtalan gyermek, gondtalan élet, jólét, öregség sb. Csakhogy e változat megszületésekor még szó sem volt ilyen jelentésbeli elkülönülésről! Amikor a két alak már egymás mellett élt, még nemegyszer ugyanabban a jelentésben éltek velük, sőt éppen a mai használatukkal ellentétesen! Jókai még így írt „A régi jó táblabírák” című regényében: „Krénfy gondatlan arccal lépett az asztalhoz, s meggyújtá szivarát”, Szigligeti Ede pedig Zsidó című énekes színdarabjában így: „De édes ifjú úr, a mostani ifjúság igen gondtalan, könnyelmű, többet költ, mint kellene, és lehetne”. Könnyű belátni, hogy a gondatlan és a gondtalan között az utóbbi másfél évszázad alatt végbement jelentéselkülönülés figyelembevételével ma a két szóalakot éppen megcserélnénk az idézett példákban.

De nemcsak ezekben, hanem néhány más fosztóképzős alakpárban is. Pl. az ízlelőszervben keltett érzetet jelentő íz szavunknak is két fosztóképzős változata fejlődött ki: az íztelen és az ízetlen. (Azért jelöltem meg a szó alapjelentését, mert van egy másik, ettől teljesen független, a végtagok külön mozgatható részeit, továbbá valaminek legkisebb részét, porcikáját jelentő íz szavunk. Ez itt most nem érdekel bennünket.) Az íztelen és az ízetlen egyaránt előfordult – ha nem is egyenlő arányban – mind ’íz nélküli, rossz ízű’, mind ’kellemetlen, ízléstelen, értéktelen’-féle jelentésben. Ezek tekintetében érdekesen alakult a nyelvhasználat. A két alak között ma nem teljes, hanem csupán részleges jelentésmegoszlást találunk. Az ízetlen és az íztelen egyaránt használható ’íz nélküli’ és ’kellemetlen ízű’ értelemben, tehát valamilyen étel, ital lehet ízetlen is, íztelen is. ’Ízléstelen, durva, sértő, idétlen’ jelentésben azonban ma már csak az ízetlen alakot használjuk. Egy rossz tréfa csak ízetlen lehet, íztelen nem.  

Olyanok vagyunk, mint a vízbe esett ember, akinek mindaddig kell vergődni, és minden ághoz kapni, míg ki nem szabadul, vagy el nem vész.

Némelyeket az Isten felmagasztal, némelyeket megaláz, és mindeniknek hálákot kell néki adni.

Lehet-é mást kívánni, hanem csak azt, ami az Istennek tetszik, és az ő rendelése után kell járnunk, és azon nem sétálni kell, hanem futni. Mert az Isten azt szereti, hogy fussunk az ő akaratján, ne csak jó kedvvel, hanem örömmel.

Ne szomorkodjunk hát azon, ha a dolgok úgy nem folynak, amint nékünk tetszenének, aki a jövendőt igazgatja, azt is tudja, hogy mint kell folyni azoknak.

Az Isten rendelésiben nincsen haszontalanság, mert ő mindent a maga dicsőségire rendel. Arra kell tehát vigyáznunk, hogy mi is arra fordítsuk, és úgy minden irántunk való rendelése üdvösségünkre válik.

Én is immár jobban szánom a vakokot, de ha a testi vakság nagy dolog, a lelki százszorta nagyobb. Kedves néném, oltalmazzon meg az Isten mindenikétől.

Azt is kellene tartanunk, hogy csak a nagy urakért, a gazdagokért teremtetett ez a világ; az alacsonyrendűek és a szegények csak azokért vannak e világon, valamint a vízben az apró halak a nagyokért, és valamint az oktalan állatok a tehervonásért. Ne adja Isten, hogy ilyen hiszemben legyünk, és hogy ebben csak a névvel való keresztényeket kövessük. 

Mennyi változáson mentem már által, de az Istennek gondviselése mindenkor velem volt és vagyon mindnyájunkkal. Egész prédikációt csinálhatnék a siralomnak völgyében lévő változó életünkről, amely változást mindaddig próbáljuk, valamég az örömnek hegyére nem megyünk.

Én azt hiszem, hogy az Istennek olyan gondja vagyon reám, valamint egy királyra, és az én életemre, sorsomra úgy vigyáz, valamint a leggazdagabbéra.

Ahol nincsen emberi reménység, ott vagyon az isteni segítség.

********

Micsoda ez a világ? És miért kapunk annyira rajta? A benne való életnek kezdete nyomorúság, a közepe nyughatatlanság, a vége fájdalom és szomorúság.

Aki felől jót nem mond senki, igen szegényül megyen ki e világból, ha gazdag is.

Az erdélyi vér nem az adomért szolgál, hanem a becsületért.

Az ész pedig tanulás nélkül csak olyan, mint amely föld parlagon áll.

Akármilyen szép legyen a gyémánt, de ha rútul vagyon metszve, nem becsülik.

********

Jobban szerettem volna káposztásfazék lenni Erdélyben, mintsem kávét ivó findzsája a császárnak.

Hétfün pedig ebédre elvárjon kéd, káposzta is legyen. Mert én úgy szeretlek édes néném, mint a káposztát. Édes néném, egy kevessé még a káposztánál is jobban szeretlek.

A szépen írt levél az elmének úgy tetszik, valamint a szemnek a kapros és téjfellel béboríttatott káposzta, amely távulrul úgy tetszik, mint egy kis ezüstből való hegyecske, amelyről, ha leveszik azt a lágy ezüst fedelet, alatta drága füvet lehet találni.

Egy nagy könyvet akarok írni a káposztáról. Miért ne írhatnék, holott száz font réznél jobb egy tál káposzta éhgyomornak.

De édes néném, mit vizsgálom én a jövendőt, hagyjuk azt a jövendő urára. Énnekem csak azon kell tőrödnöm, hogy mikor láthatom kédet, mikor nevethetek kéddel, és mikor ehetünk káposztát? 

Nénékám, tudod-é mivel gyógyítottam én meg magamot? Egy erdélyi drága orvossággal. Minden nevetett véle, főképpen a fejdelem, mikor megmondottam. Az a drága orvosság pedig a káposztaleves, ha e’ használ, miért kell az indiai drága orvosságok után járni.

********

A szomorú levélnek nem kell hosszúnak lenni.

Mit tehetek, édes néném, róla, hogy már régen nem vette kéd levelemet? Ha nem írtam, azt nem kell csudálni, ha kéd nem vette. De mit törődünk rajta, a mi leveleinket Bécsben is elolvashatják, hogyha pedig a tengerben veszett, a bizonyos, hogy a halaknak nem zsírozza meg a fogokat.

Édes néném, ha egy-két levelünk elvész, írjunk tizenkettőt helyekben.

Én kédet szeretem, e’ jó gondolat. Az egészségre vigyázzon kéd, ez is finum gondolat.

Ezzel maradok kéd köteles, láncos, madzagos, spárgás és zsinóros szolgája.

Azért nagy alázatoson elvégezvén levelemet, maradok, aki tegnap voltam.

Kívánok jó éjszakát, és a mellé kevés bolhát, édes kedves álomlátást és holnapra felvirradást.

No már, édes néném, vegyük elő a pennát, és tisztítsuk meg a penészes kalamárist, mert már ezután az íráshoz kell fogni.

Mindenkor pirongat kéd levelében, hogy meg nem írom kédnek, mint töltjük itt az időt. A nagy vigasságban csak suhajtunk, olyan jó kedvünk van, hogy majd meghalunk búnkban.

Az első levelemet, amidőn a nénémnek írtam, huszonhét esztendős voltam, ezt pedig hatvankilencedikbe írom.

Itt mi csak csendességben élünk, töltjük, húzzuk, vonjuk az időt, minden mulatság előttünk fut.

Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont.

Kedves néném, micsoda régi lakosok vagyunk ebben a városban, tegnap 33 esztendeje múlt el itt való uralkodó bujdosásunknak.

A hazánk felé való menetelünknek sok szép vigasztalása úgy eloszlik, mint a felhő. Kétségben kell tehát esnünk? Távul legyen. A’ való, nehéz Zágon nélkül ellenni; nehéz minden esztendőben 12 hónappal a vállamot terhelni, és a házasságtól messze vagy teljességgel elesni.

Úgy beszélek a házasságról, valamint a vak a világosságról, aki tudja, hogy vagyon világosság, de nem tudja, hogy micsodás a világosság.

Nekem pedig, édes néném, erdélyi feleséget adjon kéd, mert nem tudok olyan országot, ahol az asszonyok oly érdemesen viseljék a feleség nevet, mint a mi tündérországunkban.

A francia példabeszéd mondja: kinek-kinek kell tudni, hogy mi fő a fazakában. Az én fazakamban pedig semmi hazamenetelre való reménségem nem fő, miért kívánnám én azt, hogy valaki a maga szerencsétlenségin kívül az enyimet is viselje.

Sohult pedig úgy el nem unja az ember magát, mint itt, mert semmi üsmeretséget nem vehet, senkihez nem mehet, és hacsak valamiben nem szereti magát foglalni, mindenkor a nagy unadalomban forog.

Már most egyedül maradtam a bujdosók közül.

********

Az összeállítást készítette: Sümeginé dr. Tóth Piroska

2015 szeptemberében került könyvesbolti forga­lom­ba Paczolay Gyulának, a magyar köz­­mondásku­tatók doyenjének a Több­nyelvű szólás- és közmondásszótár cí­mű nagy gyűjteménye. A Tinta Könyvkiadó Híd szótárak sorozatának tag­ja­ként a kötet 340 közmondást mutat be a magyar mellett kilenc európai – angol, észt, francia, német, olasz, lengyel, por­tu­gál, spa­nyol és latin nyelvű – meg­felel­őjével együtt. A megjelenés alkal­mából a kiadó igazgatója, Kiss Gábor beszélgetett a szerzővel.

Kiss Gábor: Van kedvenc közmondása?

Paczolay Gyula: Három közmondást is nagyon szeretek. Az első a Többet ésszel, mint erővel. A második az Európában, sőt Japánban és Kínában is közismert Addig üsd a vasat, míg meleg, amelynek Erdélyben ma is előforduló értelmi megfelelője az Addig hántsd a hársat, míg hámlik. Érdekesség még, hogy ez az első feljegyzett magyar közmondás. A harmadik kedvencem pedig a Borsót hány a falra. Ezt már az 1598-ban, Bártfán megjelent első magyar nyomtatott gyűjtemény is tartalmazza, s arra utal, hogy nincs ér­telme a felesleges, eredménytelen munkának.

Kiss Gábor: Miért és mikor kezdett el tudományosan foglalkozni a közmondásokkal? Ez annál is inkább érdekel, mert eredeti végzettsége – ha jól tudom – vegyészmérnök.

Paczolay Gyula: Az Akadémiai Kiadónál 1973-ban megjelent Tudományok és rendszerek – Tudományterületek közös törvényszerűségei című könyvem anyaggyűjtése során egymás után bukkantak fel általános érvényű megállapításokat tartalmazó közmondások. Rövidesen kiderült, hogy ezek közül jó néhány azonos megfogalmazásban és azonos értelemben megtalálható több nyelvben is. Ez felkeltette az érdeklődésemet, s később kiderült – miután korábban tanultam már kínaiul és japánul is –, hogy ez igaz a távol-keleti nyelvekre is, csak ott mások a közös közmondások. Első tudományos közleményem 1979-ben az Ethnographia című folyóiratban jelent meg.

Kiss Gábor: A közmondásszótár szerkesztőjeként honnan gyűjtött anyagot?

Paczolay Gyula: Részben a nyomtatásban megjelent hazai és külföldi anyagokból, szótárakból dolgozom, ideértve a regionális gyűjtéseket is, ezenkívül felhasználom a nyomtatott sajtóból és a rádióban, televízióban elhangzott anyagból készült saját gyűjtésemet is. Többször kutattam külföldi könyvtárakban, Bécsben, Krakkóban és Londonban is.

Paczolay Gyula

A magyar nyelv megőrzése talán az egyik legfontosabb feladatunk, különösen az internetes szlengek, a rövidítések és a külföldi jövevényszavak idejében. A Józsa Judit Galéria ad otthont annak a kezdeményezésnek, amelynek célja, hogy emlékeztessen minket: nyelvünk egy kincs, egy örökség, ami túlszárnyalja őseink és a mi életünket is. A Nyelvőrző Szalon június 26-i estje ezúttal is olyanokat látott vendégül, akik a magyar kultúra és nyelv szószólóiként igyekeztek egy-egy darabot felmutatni abból, amit az évszázadok során oly sokan oly sokféleképpen megőriztek számunkra.

Az esemény első előadója Szőcsné Antal Irén volt, aki egy szemléletes beszámolóval nyerte meg magának a közönséget. Története a szentistváni matyó község nyelvi sajátosságairól szólt, majd egy színvonalas magyar nyelvtani verseny, a Szuperkupa feladatait is elhozta nekünk.

Mint elmondta: ő maga nem nyelvész, hanem pedagógus, aki szenvedéllyel kutatja a magyar nyelv változatait. A matyó nyelvjárás, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében fekvő Szentistván nagyközség térségében a mai napig fel-felbukkan, gazdag hangtani és jelentésbeli különlegességeket őriz. Irén példákkal tarkított előadásából kiderült, hogy ezek a nyelvi formák nem csupán kuriózumok, hanem élő, érző nyelvi lenyomatok.