„Szárnyalnak, mint a gondolat.
Görnyedve hordnak gondokat.”
Juhász Gyula: Szavak, csodálatos szavak…

A szótár rövid bemutatása

A közelmúltban, vagyis az idei, 2023-as év során látott napvilágot a Régi szavak kisszótára. Ez a mű a Tinta Kiadó nagyjából egy évtizeddel korábbi, 2012-es Régi szavak szótára című, A magyar nyelv kézikönyvei sorozat 25. darabjaként megjelent kötetének anyagára támaszkodik, annak szűkített és egy speciálisabb olvasóréteg, a diákság számára kiadott változata. A teljesebb szótár húszezret közelítő címszóállományához képest most egy sokkal könnyebben kezelhető – bár még így sem igazán egyszerűen áttekinthető, hiszen ez is rengeteg szót jelent! –, a fenti mennyiség kb. egy ötödét tartalmazó kiadványról van szó. Vagy ahogyan ezt az alcím is megfogalmazza: A régi világ 3600 kihalt, kiveszőben lévő és nehezen érthető szavának magyarázata diákoknak.

Az új kiadvány a kiadó egy másik, ugyancsak sikeres sorozatának, Az ékesszólás kiskönyvtára sorozatnak immár a 91. kötete. Mindkét kötet ugyanazzal a célkitűzéssel készült, vagyis hogy „kihalt, elfeledett és kiveszőben lévő” (jelzők a teljesebb szótár alcíméből) és – tegyük hozzá – olykor ismert voltuk ellenére az adott szövegkörnyezetben mégsem érthető szavát magyarázza el a diákok számára. A jelzők egyértelműek, de mit takar a jelzett ellentmondás?

Az utóbbi esetben arról van szó, hogy szavaink jelentésének változása nemritkán a szó egyes – zömmel korábbi – jelentéseinek eltűnését és gyakran egészen újaknak a kialakulását eredményezheti. A példákat az a-á betűkkel kezdődő szavak köréből merítem: ha azt halljuk, ábécés, gondolatban valószínűleg így folytatjuk: ábécéskönyv, ábécés olvasókönyv, ábécés tábla, esetleg ábécés hangok, vagyis a szót mindenképpen melléknévnek érezzük. A korábbi századokban azonban volt az ábécés-nek főnévi jelentése is: ’az ábécé tanulásánál tartó (tulajdonképpen elsős) kisdiák’. Vagyis használhatták a szót így is: „Az ábécések ekkor kinyitották könyvüket”. Ilyen esetekben csak ez a hajdani, azóta „elveszett” jelentés szerepel a szótárban.

Az Előszó – fontos ismeretek tárháza

Az Előszó Szójelentések című része erre a lehetőségre külön is felhívja a figyelmet, amikor leírja, hogy a szótár „nem adja meg a ma is élő szavak széles körben használt mai jelentését, minden esetben a szónak csak a régies jelentését magyarázza” (kiemelés tőlem, B. I.). Ilyen példák lehetnek az ábécé első betűjénél még az ágyaz (régen: ’gabonát a szérűn kitereget’), az állás (’állatok alvóhelye’), az állomás (’pihenőhely a postakocsik útvonalán’), az ásvány (’mesterséges árok’, illetve ’ásott kút’) és az avat (’textilneműt vízbe vagy vegyi oldatba márt’) szavak. Vagy ilyen kicsit későbbről a találmány szó: biztosan senki nem fogja kitalálni korábbi jelentését, pedig eléggé kézenfekvő: ’verses találós kérdés’

Máskor egészen idegenül csengő, hiszen esetleg századokkal ezelőtt kihalt szóról van szó. Klasszikus példánk ilyenkor a Halotti beszéd isa szava. S ilyenek még – szintén a szótár elejéről választva a példákat – legtöbbünk számára az alábbi szavak: ardó (’erdész’), azsag (’piszkavas’), bakcsó (’vakvarjú’), avagy bombárdás (’tüzér’). Idegen nyelveket ismerő felnőttek számára azonban számos szó érthető még, míg a diákok számára csak a legritkább esetben az, ld. például: ápertén (’kertelés nélkül, nyíltan’), cimet (’fahéj’) vagy cinterem (’templom melletti temető’). Ahhoz, hogy megértsük, hogy a furcsán hangzó ákovita szó jelentése miért ’égetett, édes pálinka’, jó tudni, hogy a pálinkát Európa-szerte az élet vizének nevezték.

Átmenetet jelentenek az értett és a teljesen érthetetlennek tűnő szavak között – főleg az összetett és a képzett szavak köréből – a következők: borház, császárváros, csillagda, s talán ilyen a rakonca is, vö.: rakoncátlan. Ezek tartozhatnak az elfeledett szavak köréhez, míg az ún. kiveszőben lévő szavaknak, úgy tűnik, csak utána kellene kapnunk, hogy ne tűnjenek el teljesen a nyelvből: garas, golyóbis, grádics, vagy éppen a zsúpfedél.

Az Előszó szerves része a szótárnak, sorai elemzik a szókincs változásának többféle okát, felhívják a figyelmet a szavak helyes értésének a nemzedékek között óhatatlanul kialakult eltéréseire, szemléletes példákkal mutatják be a kihalt szavak, az elfeledett szavak, illetve a kiveszőben lévő szavak apróbb-nagyobb különbségeit, végül röviden szólnak a szótár anyagának összeállításáról, majd a szócikkek felépítéséről.

Az Előszót, sőt a címoldalt is megelőzően igen figyelemre méltó idézet, egyfajta mottó nyitja a könyvet: egy igen-igen a témába vágó, metaforikus képek egész sorát felvonultató részlet Móra Ferenc Nyelvtanóra című írásából: „Nagy élő-víz a nyelv…, mindig frissíti magát…”

Alapvető eltérések a jelen szótár és egyik korai előfutára között

A Régi szavak szótárához (kisszótárához) hasonló célkitűzéssel jóval korábban is születtek már kiadványok a diákok számára, itt én elsősorban Tótfalusi István Vademecum című, a Móra Ferenc Könyvkiadónál 1983-ban megjelent könyvére gondolok. Abban a szótárban is ma már nem használatos, a diákok körében mindenképpen magyarázatra szoruló szavak vannak, ám főként idegen szavak. Tanulmányozva az éppen negyven éve megjelent könyvet, úgy gondolom, benne elsősorban görög és latin eredetű műveltségszavak, a mind az oktatásból, mind pedig a közéletből mára még inkább kiszorult elemek nagyon erősen túltengtek. A Tinta Könyvkiadó a régi szavak fő körét nem ezekben a máig is idegen csengésű szavakban találta meg, hanem egyrészt a belső keletkezésű, másrészt pedig a legkülönbözőbb (szláv, német, olasz, francia, török és természetesen akár görög és latin) eredetű, de szinte már jövevényszavakká vált egységekben: harács, korteskedik, kufár, mameluk, plezúr, plajbász, rébusz vagy éppen zsalugáter stb.

Tótfalusi szótára mindig utalt a szavak eredetére, s hosszabb-rövidebb példamondatok illusztrálják használati körüket. Érdekességnek is nevezhető, hogy mindkét szótár az abajgat igével indul, így tanulságos lehet a két rövid szócikket összehasonlítani:

1. abajgat ige ◊ zaklat, nyugtalanít
2. abajgat – zaklat, nyaggat, nyúz. Ne abajgasd már apádat, nem látod, mennyi a dolga? – Hajszol, kerget, nyugtalanít. Egész nap szegény kutyát abajgatják a komisz kölykei. – kiabál, óbégat, siránkozik. Óh Szó! jajgass, abajgass, kiabálj! (Babits: Egyfajta kultúra) – Hangutánzó vagy hangfestő eredetű szó.

A gyakran rajzokkal is illusztrált, a szócikkek végén tehát mindig szófejtéseket, etimológiát is adó Vademecum (= velem járó könyvecske) sok érdeklődő fiatalt segíthetett a szókincs kérdéseiben való eligazodásban. Az igazán érdeklődők előtt most további önálló kutatási feladat áll, ha a szójelentéseken túl pl. az etimológiára vonatkozó kérdések is foglalkoztatják. Viszont napjainkban jelentősen megkönnyíti a tanulók dolgát az internet által nyújtott, könnyen elérhető milliónyi adat.

Tegyük próbára a szótárat, nézzük meg, mit tud!

A Régi szavak kisszótárát forgatva egyszer csak Faludy György: Óda a magyar nyelvhez című versének sorai jutottak az eszembe, amelyek valósággal halmozzák „a kihalt, elfeledett, kiveszőben lévő” régi szavakat. S íme: közülük számosnak megtaláljuk a magyarázatát szótárunk lapjain. Amikor régebben olvastam a verset, a csillyehajók, a lápos aszók és a hasonló szavakat sokáig keresgéltem és több szótárat kellett fellapoznom, hogy rájuk találjak. Most csupán a battonyák/battonák/batonák értése miatt kellett a nyomozást az Új magyar tájszótárban folytatnom. (A mellékletben: Faludy György versében félkövérrel kiemelem a Régi szavak kisszótárában fellelhető szóalakokat.)

„Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek,
ahol a fák, mint holt igék, kiégtek.
Ős szók: a szemhatárról századok
ködéből még derengő nádasok,
gyepüs vápákon elhullt katonák,
s ti bíbicek, bölények, battonyák,
miket vadásztak vén csillyehajókról
lápos aszókon.”
Faludy György: Óda a magyar nyelvhez

Miért is ajánlom a diákoknak szánt kisebb szótár gyakori forgatását? Ez a diákoknak szánt, rövidített változat is jól használható a fenti feladatra, azaz konkrét irodalmi művek (pl. Móricz-regények vagy -novellák, régi, de akár újabb költészetünk versei) régi, kihalt vagy mára nehezen érthető szavainak az értelmezésére. Nyilván nem lesz meg minden esetben az összes „szokatlan szó”, de a kutatás ízét és a rátalálás örömét is megérezhetik a tanulók.

Oldalpár a Régi szavak kisszótárából

Ötletek a szótár további felhasználásához

Ám kiindulhat a szótárhasználat magából a szótárból is. Keressünk úgymond „neveket”, amelyeket a régiségben nem névként (is) használtak, s mit jelentettek? Ld.: attila/atilla, béla, bence, benjámin, döme, ferencjóska, gyula.

Feladatok sorát tűzheti ki a magyartanár diákjainak házi feladatként, ha szótárunk az iskolai vagy községi/városi könyvtárban, netán saját könyvespolcán rendelkezésre áll. Keressék meg a szótárban bizonyos foglalkozások (bakács, bakó, pákász), máskor madarak (bakcsó, bagó, dalabáj), emlősállatok (tevekecske, tevepárduc, tigrisló, féreg), növények, gyümölcsök (karórépa, zölddinnye) mai nevét, értelmezzék a régi használatot! Nagyon sok szó képviseli a természeti táj legkülönbözőbb alakzatait, avagy a századokkal ezelőtt élt magyar emberek mindennapjait, használati tárgyait, tevékenységeit; ezekből is érdekes, érdemes meríteni. És akár maguk a diákok is összeállíthatnak pl. valamilyen szempontot előtérbe helyező totót a többiek számára. (Az ötletek sora még folytatható.)

A jó pap is holtig tanul

A magyar nyelvet nagyon régóta tanulmányozó elemzőt is egy sor kisebb-nagyobb felfedezésre vezette a munka. Hiszen azt régóta tudjuk, hogy a gondolkodással kapcsolatos szókincsünk, főként igéink egy része konkrét cselekvésekre utal, ld. pl.: fontolgat, latolgat, mérlegel, tapasztal stb. Vagyis a tárgyak kézben tartása, súlyának megbecsülése, avagy tapintása, tapogatása az eredete ezeknek a kognitív folyamatokra utaló igéknek.

De hogy az aratás után a tarlón (tallón) vagy a szüret után a tőkéken vagy a gyümölcsösben a fák ágain maradt benge / bönge után való kutatás olyan további elvont igék kiinduló szava legyen, mint akár a könyvek lapjain tallózni, vagy újságokat böngészni, arra csak a szótár szócikkeinek tanulmányozása nyomán jöttem rá.

A szerkesztő munkájáról

A magyar kultúrának óriási szerencséje, hogy vannak olyan emberek, mint Kiss Gábor könyvkiadó és munkatársai, akik anyanyelvük szerelmeseiként ápolják és óvják, védik az eltűnéstől nyelvünk legapróbb kincseit is, mint amilyen egy-egy röpke szó (gaj, göb, lat, lob). Szinte kiérezni a sorokból, hogy milyen sok szeretettel válogatják, majd gondozzák a szavakat, forgatják, rakosgatják, s helyezik őket végül a szótárak megfelelő oldalaira, szinte új életet lehelve beléjük.

Bodnár Ildikó