Eredeti megjelenés: Finnugor Világ, 2007. június, 28-30.

A kilencvenes évek eleje óta egyre hevesebb vita folyik magyar nyelvterületen a nyelvrokonságról: a régebben főleg emigráns körökben tapasztalható uralisztikaellenes hangulat a rendszerváltás óta átterjedt Magyarországra és a magyarok lakta területekre is. Elsősorban az értelmiség soraiból – mérnökök, orvosok, régészek, történészek stb., és újabban sajnos tanárok is, akik persze az ifjabb nemzedéket is „megfertőzik” – cáfolják egyre többen az elmúlt 100–150 évben elért, a magyar nyelv eredetére vonatkozó kutatások eredményeit, habár nyelvészettel – főleg történeti nyelvészettel – tudományos módon nem foglalkoznak.

Legfőbb ideje tehát olyan érvekkel a nyilvánosság elé lépni, amelyeket a laikusok is megértenek. Ez voltaképpen az Etimológiai szótár (a továbbiakban: EtSz.) célkitűzése: „Elsődleges célunk az, hogy a magyar szókincs elemeire irányuló eddigi magas színvonalú etimológiai kutatásokat összegezzük a művelt nagyközönség igényeinek megfelelően egyetlen kötetben” (XI).

A szótár bevezetője (VII–XIII) több alfejezetből áll: „Etimológiai szótáraink áttekintése” (VII–X), amelyben a szerkesztők felsorolják és röviden jellemzik az EtSz. forrásait; „A magyar szókincs eredet szerinti csoportosítása” (X–XI), amelyben több érdekes statisztikai adatot közölnek, pl.: „Nyelvünkben összesen [...] mintegy 700 uráli, finnugor és ugor eredetű tőszó található, melynek hozzávetőlegesen a fele finnugor, egy-egy negyede pedig az uráli, illetőleg az ugor korra vezethető vissza. Adatolható ősi szavainknak ma 89%-a köznyelvi, 9%-a nyelvjárási, 2%-a pedig kihalt, illetőleg elavult szó” (X); fel vannak sorolva a legfontosabb jövevényszórétegek, valamint további irodalom is. Ez után következik „Az Etimológiai szótár elé: célkitűzés és jelleg” (XI–XII) című alfejezet; végül egy kis útmutató az egyes szócikkek felépítéséhez (XII–XIII).

A bevezetőt egy általános irodalomjegyzék követi (XIV–XVIII), amely terjedelmét tekintve bizony könnyen áttekinthető, de a legfontosabb művek fel vannak benne sorolva. (Három olyan etimológiai szótárt említenék meg, amelyet érdemes lenne figyelembe venni, ha az EtSz.-t egy újabb kiadásra átdolgoznák: a) Slovenski etimoloski slovar. 2., pregledana in dopolnjena izd. Modrijan. Ljubljana 2003; b) Etimologiceskij slovar' slavjanskich jazykov, Akademija Nauk SSSR, Institut Russkogo Jazyka. Pod red. O. N. Trubaceva; 1974 c) Kluge, Friedrich: Etymologisches Wörterbuch der deutschen Sprache. Bearb. v. Seebold, Elmar. 24. durchges. u. erw. Aufl. 2002 vagy egyik korábbi kiadását).

A nyelvemlékek közül a nyelvtörténet szempontjából legfontosabb glosszákat, szójegyzékeket és összefüggő szövegeket – Ibn Rusztafa X. században írt könyvétől az 1600 körül keletkezett Brassói Latin–magyar Szótártöredékig (XVIII–XIX) – közlik a szerkesztők, valamint a hangjelölést tárgyaló fejezetben megadják a leggyakoribb (latin és görög) betűk, mellékjelek és egyéb szimbólumok írásmódját és hangértékét (XX–XXI).

Zaicz Gábor (fõszerk.): Etimológiai szótár

Maga a szótári rész 941 oldalt foglal magába. Az EtSz. törzsrésze mintegy 9000 szócikket tartalmaz, származékokkal együtt több, mint 20 000-et. [A 2021-es második, bővített kiadás 9022 szócikket tartalmaz, melyek közül 8737 ismerteti a szavak etimológiáját – a szerk.]

Az EtSz. felépítése tudománynépszerűsítő jellegéből adódóan több pontban eltér az alapjául szolgáló TESz-étől (TESz = Benkő Loránd et al. (főszerk.) (1967–1976): A magyar nyelv történelmi-etimológiai szótára. I–III. Budapest.) és EWUng-étól (Benkő, Loránd et al. (főszerk.) (1993–1995): Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen. I–II. Budapest.). A szócikkek felépítése rövidebb és egyszerűbb, kevés a rövidítés, valamint nagyobb súly kerül a szókapcsolatok, szólások és szóhasonlatok magyarázatára. A tárgyalt szavak között kevés a népies, a nyelvjárási, a nagyon ritka vagy az elavult – kivételt csak azok a szavak képeznek, amelyek ősi eredetűek, valamint a honfoglalás előtti időkben átvett jövevényszók –, viszont olyan szavakat is megtalálhatunk a szótárban, amelyek az elmúlt évtizedekben kerültek be a magyarba. Ugyancsak megkönnyíti az érdeklődő laikusok számára a szótár használatát az, hogy az idegen nyelvekből idézett alakok nyelvjárásának megjelölése nagyrészt elmaradt. A cirill írásjeleket használó szláv nyelvekből származó adatokat mind eredeti írásmódban, mind latin betűs átírásban közlik, ettől eltekintve majdnem csak latin írásjelek fordulnak elő. Kivételt képeznek természetesen a finnugor nyelvi adatok és a rekonstruált alakok, amelyek görög betűket és mellékjeleket is tartalmaznak.

Egy oldal az Etimológiai szótár új kiadásából

A címszót a hagyománynak megfelelően a szó első írásos előfordulásának évszáma követi. A szavak három kategóriája a biztos (a), a valószínű etimológiával rendelkező (b), valamint a bizonytalan eredetű (c). Az egyes szavak eredeztetése és az etimológia valószínűségének jellemzése túlnyomórészt megegyezik a régebbi etimológiai szótárakban megadottakkal, amelyet néhol az újabb kutatások eredményeivel is kiegészítettek a szerkesztők. A szócikkekben gyakran találhatunk az egyes szavak elterjedtségére és stílusértékére vonatkozó megjegyzést, ill. ha az adott szó több más nyelvbe is bekerült és nemzetközivé vált.

Hasznos – és újszerű! – tulajdonsága az EtSz.-nak, hogy a toldalékokat is ábécérendben besorolja a szavak közé, és feltárja a feldolgozott 275 toldalék legfontosabb nyelvtörténeti adatait: első írásos előfordulásuk idejét és eredetüket.

A függelékben első írásos előfordulásuk sorrendjében vannak felsorolva a szótárban feltüntetett szavak és toldalékok (943–968). Ezt követi a szavak és toldalékok eredet szerinti csoportosítása (969–990), amelyből egy pillanat alatt ki lehet keresni például uráli vagy ugor eredetű, ill. szórövidüléssel létrejött szavakat, vagy éppen a nem csuvasos típusú török jövevényszavakat. Ezek között olyan szavak is megtalálhatók, amelyeknek hovatartozása nem egészen bizonyos; külön szerepelnek a vitatott, ill. ismeretlen eredetű szavak.

Végezetül a legfontosabb szakkifejezések lexikona következik (991–998), amely elengedhetetlen része egy szélesebb olvasóközönségnek szánt szakkönyvnek.

Az Etimológiai szótár 25. oldala

Az EtSz. ismeretterjesztő célkitűzésének megfelelően közérthető és kifejezetten olvasmányos, további böngészésre készteti az olvasót. Szakszerű és egyúttal érthetően fogalmazott magyarázataival úgy tűnik, hogy pontosan eltalálta azt a keskeny utat, amelynek egyik oldalán a szaktudás örvényébe belehanyatlik – vagy éppenséggel belefullad – a laikus, a másikon kétségbeesik a szakember.

Szaktudományi szempontból elsősorban a függelékben közölt mutatókat emelném ki: az első írásos előfordulásuk sorrendjében feltüntetett szavak és toldalékok listáját, valamint a szavak eredet szerinti csoportosítását magába foglaló fejezetet. Ezt a két mutatót az egyetemi uralisztikaoktatásban is minden bizonnyal használhatjuk: nemcsak szótörténeti adatokat szolgáltatnak (pl. „terminus post quem”), hanem művelődéstörténeti szempontból is sokatmondóak (például annyiban, hogy természetszerűleg főként olyan szavak fordulnak elő bennük, amelyek jelentőséggel rendelkeztek az illető korszakban).

Köszönet illeti a szerzőket, ill. szerkesztőket azért, hogy ezzel a tudomány-népszerűsítő kézikönyvvel magas színvonalon hozzájárultak a közművelődés növeléséhez! Habár nem valószínű, hogy megrögzött sumerológusok az Etimológiai szótár tanulmányozásának során megváltoztatják véleményüket, az bizonyos, hogy az elfogulatlan érdeklődő további búvárkodásra bátorító, szolid információkat talál.

Widmer Anna (Hamburgi Egyetem)