Kiss Lajos akadémikus, a szlavisztika, az etimológia, a névtan, a lexikográfia, a nyelvtudomány-történet, a magyar–szláv nyelvi kölcsönhatások és a térképészet kimagasló képviselője 1922-ben Debrecenben született és 2003-ban Budapesten hunyt el.

1940–41-ben katonaként tíz hónapot töltött Munkácson, szlavisztikai tanulmányai kezdeteinek színhelyén. 1941 és 1943 között a honvéd Ludovika Akadémián tanult. Tisztinövendékként szerzett ruszin ismeretei alapozták meg orosznyelv-tudását. Tüzér hadnagyként eltöltött egyéves szolgálatot követően 1945-ben szovjet hadifogságba került. A Kaukázusban fekvő hadifogolytáborban három évet volt kénytelen eltölteni. 1948 őszén beiratkozott a debreceni egyetemen a német–orosz szakra. 1952–1954-ben már tanársegédként működött az egyetemen. 1950-től kezdve az orosz műfordítónak száműzött Németh Lászlónak is rendszeresen segített, többek között az Anna Karenina fordításában. Harmadik aspiranturapályázatát 1954-ben elfogadták, amely 1957-ben lejárván az ELTE szlavisztikai tanszékén megkezdte a lengyel nyelvtörténet oktatását. Munkáját az egyetemi tanács azonban aggályosnak tartotta, majd az 1956-os forradalmat követő megtorlás keretében a katonai hatóságok lefokozták az addigi tartalékos hadnagyot. Az állás nélkül maradt 35 éves tudósjelölt végül az MTA Nyelvtudományi Intézetében kapott 1957 végén kinevezést, és negyven esztendőn át e kutatóintézet volt a főállású munkahelye. Lehetősége nyílt tehát arra, hogy idővel nagyszabású lexikográfiai szintézisek meghatározó szerepű munkatársává, sőt később egyszemélyes szerzőjévé válhasson. Először a Magyar Nyelv Értelmező Szótárának (= ÉrtSz I–VII., 1959–1962) nagyszabású kollektív munkálataiban vett részt. Az 1960-as években – kerek egy évtizedig – A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárának (= TESz I–II., 1967–1970) egyik legfoglalkoztatottabb, meghatározó jelentőségű szerzője és társszerkesztője, majd a Magyar értelmező kéziszótár (= ÉKSz, 1972) tömör etimológiai utalásainak összeállítója (nem egy szómagyarázata a szófejtés fő forrásává vált a TESz későbben, 1976-ban napvilágot látott III. kötetében). A múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben egyedül dolgozott legjelentősebb művén, egy hatalmas, azóta hézagpótlónak bizonyult névfejtő lexikográfiai munkán, és az 1978 és 1997 közötti két évtizedben a nyilvánosság elé került a Földrajzi nevek etimológiai szótárának (= FNESz) előbb egykötetes 1–3., majd a kétszeresére növelt terjedelmű 4–5. kiadása, becslések szerint összesen mintegy 40 000 példányban.

1981-től 1992-ig Hadrovics László és Gáldi László Orosz–magyar szótárának átdolgozását és tetemes kibővítését végezte főszerkesztői minőségben, mint a leendő harmadik társszerző (a szótár CD–ROM változata 1998-ban jelent meg). A köztiszteletben álló személyiség 1986 és 1996 között a Nyelvtudományi Intézet lexikográfiai osztályát vezette. Megszervezte és elindította az intézet eddigi legnagyobb vállalkozásának munkálatait: kialakította a számítógépes alapon készülő nemzeti nagyszótárunk munkaközösségét (A magyar irodalmi és köznyelv nagyszótára. 1533–1990). 1997-től az intézet nyugalmazott tudományos tanácsadójaként, ún. kutatóprofesszorként működött. 1960-ra elkészült A suffixum nélküli deverbális főnevek az orosz nyelvben című monumentális kandidátusi értekezése, amely az orosz történeti szóképzés témakörébe vág. 1984-ben szerezte meg a nyelvtudomány akadémiai doktori fokozatát a Szláv tükörszók és tükörjelentések a magyarban című értekezésével. Ezt követően címzetes egyetemi tanári címmel tüntették ki. 1998-ban akadémiánknak levelező, 2001-ben pedig rendes tagjává választották.

A magyar tudományosság másfél évtizedes mulasztását némileg pótolva és jóvátéve 1997. június 12-én a Nyelvtudományi Intézet akkori, Színház utca 5–9. sz. alatti épületének könyvtárában bensőséges ünnepség keretében nyújthattuk át kedves kollégánknak a Kiss Gábor és e sorok szerkesztésében készült Szavak – nevek – szótárak. Írások Kiss Lajos 75. születésnapjára című tanulmánygyűjteménynek addigra elkészült egyetlen, díszkötéses példányát, 64 tisztelgő pályatárs 62 tanulmányával. E dolgozatok túlnyomó többsége névtani és lexikológiai-lexikográfiai tematikájú volt. Emellett képviseltette magát a magyar nyelvtan, nyelvszociológia és stilisztika, valamint közel egy tucat szlavista és finnugrista cikke is. Az ünnepi könyv befejező egysége Kiss Lajos publikációinak 369 tételből álló jegyzékét foglalta magában (ehhez járul még az életmű egészét kiadó további 37 alkotás).

A földrajzi nevek eredetére irányuló kutatásoknak monumentális szintézisét, a Földrajzi nevek etimológiai szótárát sokan méltatták. A recenzensek egyöntetűen megállapították, hogy Kiss Lajos hézagpótló szótárának első (három) kiadásában elsősorban a korszerű magyar földrajzinév-kutatás alapjait vetette meg, a negyedik (és ötödik), kétszeresére bővített változat pedig – a szerző által kimunkált elvi-módszertani elvek következetes alkalmazásával – mindenekelőtt a Kárpát-medence országhatárainkon kívül eső helyneveinek történetét és eredetét összegezte tudományos színvonalon, de egyben közérthető módon. A monográfia rövid értékeléseként túlzás nélkül megállapítható: bárhol készül majd a jövőben igényes földrajzinév-szótár, annak szerzője ezt a terjedelmes munkát minden bizonnyal az alapvető források között fogja számontartani, rendkívüli haszonnal fogja forgatni, gyakran fogja idézni. A FNESz-nek, e hatalmas Kárpát-medencei történeti-etimológiai helynévtárnak generációkon keresztül lesz megbecsült helye a magyar értelmiségi családok könyvespolcán.

A FNESz kétkötetes, 13 340 szócikkből álló, s e szócikkekben lényegesen több földrajzi név történetét és eredetét magyarázó, bővített és javított változatnak gazdag anyaga alapján Kiss Lajos egy újabb szintézist is készített: Földrajzi neveink nyelvi fejlődése címmel 1995-ben közreadott munkájában számba vette a magyar földrajzi nevek főbb alaki és jelentésbeli változásait. Ennek során kibővítette egyebek mellett az egyszerejtés, a téves felbontás vagy szóhatár-tévesztés, a tapadás a szóhatáron, a szó eleji hangzóvesztés, a hangátvetés, a hangrendi átcsapás, az alakkeveredés, az elvonás vagy kikövetkeztetés, az összerántódás, az összetételi tag elmaradása, a ragszilárdulás, a beleértés, a névszépítés, a népetimológia, a tükör- és részfordítás névtani példatárát. Eme értekezéssel a szerzőnek az volt a nem titkolt célja, hogy annak felhasználásával a jövőben megvalósulhasson a korábban gyakorta előforduló találgatások és ötletszerűség helyett a földrajzi neveknek egyre szilárdabb alapú, tényeken, illetőleg analógiákon nyugvó nyelvészeti interpretációja.

Ismét elmúlt öt termékeny esztendő. Az újabb jubileum, az állófogadással egybekötött 2002. június 4-ei a 80. születésnapi köszöntés alkalmával az intézeti kollégák több meglepetéssel is éltek. Gerstner Károly, a lexikográfiai osztálynak a Tanár Urat követő vezetője egyrészt átnyújtotta a jubilánsnak a Szófejtés, szótárírás és nyelvtudomány-történet. Kiss Lajos válogatott írásai című kötet egy példányát. E gyűjteményes könyv az ünnepelt magyar és német nyelven megjelent tanulmányaiból és cikkeiből ad válogatást. A szerkesztőknek az volt az elképzelése, hogy a kötet minél hívebben tükrözze a jubiláns igen szerteágazó és termékeny tudományos munkásságát. A másik, talán még váratlanabb ajándékot pedig ifjú és még ifjabb egykori szótári munkatársai szolgáltatták, akik éppen a nyolcvanadik születésnapra időzítették a Mutatványok az Akadémiai nagyszótárból című kötet megjelenését (szerk.: Csengery Kinga és Ittzés Nóra. Budapest, 2002), melynek szaktanácsadójaként természetesen maga a jubiláns is közreműködött.

A nyelvtudós eddig említetlen önálló művei közül feltétlenül ki kell még emelni nyelvtudomány-történeti összegzéseit, a népszerű A múlt magyar tudósai sorozatban a hazai szlavisztika legnagyobbjai életművének a bemutatását: Kniezsa István. Budapest, 1994; Melich János. Budapest, 1995; Asbóth Oszkár. Budapest, 1996; Hadrovics László. Budapest, 1999.

Tudományos közleményeinek a száma fél évszázados munkásság során – a szótárszerkesztői tevékenységét is figyelembe véve – meghaladja a négyszázat, könyvalakban megjelent munkái pedig megközelítik a másfél tucatot. Tudományos tevékenységéért 1970-ben az Akadémiai Kiadó nívódíját, 1978-ban és 1991-ben az Akadémiai Díjat kapta meg, 1994-ben a Pais Dezső Díjban, 2002-ben pedig a Munkácsi Bernát-díjban részesült.

Kiss Lajos hamvai kedves szülővárosának köztemetőjében kaptak örök nyughelyet. Tisztelői leróhatták kegyeletüket a fővárosi piarista kápolnában 2003. március 4-én tartott gyászmise alkalmával is. Egy korszakos jelentőségű tudósnak és egy igaz magyar embernek mondtunk ott fájdalmas végső búcsút. Egy olyan úriembernek, akinek mindenkor készpénznek lehetett tekinteni minden szavát. Gerstner Károly nekrológjában így értékel: „A szigorú erkölcsi tartás, a kérlelhetetlen szakmai igényesség, a tisztánlátás és a kiérlelt bölcsesség minden pillanatát rendszerezte – egyenes volt a szó minden értelmében.” Neveltetése és pályakezdése, de egész életpályája maga az emberség, a tisztesség, a becsület. Ezen erényeinek meghatározó jegyei az örök ismeretszerzési vágy és annak mindenkor önzetlen továbbadása, a szakadatlan, példamutató munkavégzés, a bámulatra méltó tudományos sokoldalúság és mélység, a nagy olvasottságból fakadó általános műveltség, a higgadt bölcsesség.

Zaicz Gábor