Az írás eredeti megjelenési helye: Modern Nyelvoktatás, XIX. évfolyam 1-2. szám, 2013. március, 113-117. oldal.

A Tinta Könyvkiadó egyik legújabb szótára, a Magyar ellentétszótár A magyar nyelv kézikönyvei sorozat huszonkettedik darabjaként jelent meg. E sorozat több más kötetéhez hasonlóan a belső címoldallal szemközt mottót – jelen esetben egy Petőfi-vers sorait – olvashatunk. A sorok:

„Mögöttem a múlt szép kék erdősége,
Előttem a jövő szép zöld vetése;
Az mindig messze, és mégsem hagy el,
Ezt el nem érem, bár mindig közel”

– mintegy illusztrálják azt a tárgykört, melynek a szótár szerkesztői könyvüket szentelték: az ellentéteket. Hiszen a négy sorban összesen hat ellentétpár található: a szűkebb értelemben vett ellentétet a mögöttem – előttem, a múlt – jövő, míg az az – ezt névmási pár és a messze – közel határozók az ún. prototipikus ellentétet képviselik, ezek mind szerepelnek e kötetben is. Tágabb értelmű ellentét vagy inkább szembeállítás fejeződik ki a kék és zöld, illetve az erdőség és a vetés szópárokban, melyek az ellentétkategória perifériáján helyezkednek el, s ezért szótárunkban nem találkozunk velük.

Temesi Viola: Magyar ellentétszótár – Ellentétes jelentésű szavak szótára

Az idézett sorok is jelzik: a költők szívesen – és rendkívül hatásos módon – éltek és élnek ma is az ellentét, avagy görög eredetű szóval az antonímia eszközével. De ellentétek, sokszor ellentétes értelmű szavak és kifejezések formájában nemcsak a költészetben, hanem mindennapi életünkben is folytonosan jelen vannak, s határozzák meg akár gondolkodásunkat is. Egyesek egyszerűsítően, a jó és a rossz polaritásában látják a dolgokat, mások bonyolultabban, sokféle szempontot mérlegelve gondolkodnak. Az ellentétek kérdéseivel a régiségben (már az ókortól kezdődően) először a filozófia és a logika birkózott, továbbá megjelentek a görög és a római kor szónokainak és költőinek műveiben, hálás anyagot szolgáltatva először a retorikai és poétikai – majd több évszázad múltán – a stilisztikai elemzések számára. Újabban a velük való foglalkozás nyelvészeti stúdium lett, és a szemantikai kutatások speciális fejezeteként találkozhatunk az ellentétek vizsgálatával. Az egymással párhuzamosan létező szemantikai iskolák és irányzatok más-más szempontból közelítik meg és rendszerezik az antonimákat. A szemantika és a lexikológia mellett az elmúlt néhány évtizedben a szótárszerkesztők, azaz a lexikográfusok érdeklődését is felkeltette ez a szócsoport.

Ellentétes jelentésű szavak szótárai, az ún. antonimaszótárak számos nyelv esetében már több évtizede rendelkezésre állnak; a tudományos igénnyel készült változatok (a legtöbb ellentétszótár ilyen) a nyelvészeti kutatásokat, az oktatás számára kiadottak pedig az anyanyelv, illetve egy-egy idegen nyelv elmélyültebb megismerését szolgálják. A jelen szótár szerkesztői maguk is utalnak a fellelhető legfontosabb angol, német, orosz ellentétszótárakra, sőt a szerkesztési munkálatok során merítettek is belőlük, ám – mint írják – anyagukat a nyelvi és kulturális különbségek miatt fenntartással tudták csupán kezelni (11).

 
Külföldi ellentétszótárak

Az ellentétszótárak az említett nyelvterületeken az 1970-es évektől jelen vannak, a magyar lexikográfia azonban egészen a 90-es évek végéig nem szentelt különösebb figyelmet az ellentétes jelentésű szavak bemutatásának. Az utóbbi fél évszázad folyamán anyanyelvünkhöz kapcsolódóan is igen sokféle – és akár hosszabb ideje nélkülözött – szótár jelent meg. Nem utolsósorban éppen a Tinta Könyvkiadó tett nagyon sokat azért, hogy minél gazdagabb szótárállomány, továbbá újfajta lexikonok és enciklopédiák is az érdeklődők rendelkezésére álljanak. Egészen a 21. század második évtizedének elejéig, pontosabban 2012-ig kellett azonban várni, míg a jelen, az ellentétes értelmű szavakat „leltárba vevő” szótár is végre megszületett. A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

A Magyar ellentétszótárnak a magyar nyelvre vonatkozó közvetlen előzménye egyértelműen a Kiss Gábor szerkesztette Magyar szókincstár, amely már alcíme szerint is Rokon értelmű szavak, szólások és ellentétek szótára volt. Az ellentétes értelmű szavak megjelenése ez utóbbiban természetesen nem volt teljes körű. Jól mutatja ezt néhány kiragadott példa: a feltár szó ellentéteként jelen szótárunk 14 szót vonultat fel, a Magyar szókincstárban ennek mindössze három megfelelőjét találjuk, vidám szavunknak pedig az ellentétek szótárában 22 antonimája áll, ám a Magyar szókincstárban ennek is csak a töredéke, ugyancsak mindössze három ellentétes jelentésű párja jelenik meg. A könnyű melléknév esetében viszont más a helyzet: a Magyar ellentétszótár által felsorolt 29 ellentéttől alig marad el az előbbi, a maga 23 ellentétes értelműként felsorolt szavával. A Magyar szókincstár azonban elsődlegesen szinonimaszótárnak készült, s teljességre inkább a rokon értelmű szavak és kifejezések (szólások) terén törekedett. Az ellentétes jelentések felvonultatása ott leginkább „kísérleti jelleggel” történt, de – szerkesztőjének szándéka szerint is – egy majdani önálló ellentétszótár kiindulásaként is szolgálhatott. S valóban, a Magyar ellentétszótár tudatosan is a Kiss Gábor főszerkesztésében megjelent Magyar szókincstár anyagát, sőt szerkesztési elveit is alapul véve jött létre. A jelen kézikönyv főszerkesztőjének, Temesi Violának a szavait idézve: „A Magyar ellentétszótár kiindulási alapja, a munkálatok magja a Magyar szókincstár volt, először az ebben közölt ellentéteket dolgoztuk fel” (11).

A Magyar ellentétszótár főszerkesztőjének neve még egy helyen feltűnik a művet létrehozók névsorában: a szótár borítóterve is hozzá kapcsolódik. A könyvborító és könyvfedél egyaránt koromfekete, rajta hófehér betűkkel áll a cím, az alcím, a főszerkesztő neve és a könyvkiadó megnevezése. A borítón azonban egy kevés vörös szín alkalmazása ellensúlyozza az egyébként túlságosan komornak ható fekete színt. Ugyanakkor lehetne-e jobb színösszeállítást találni egy ellentétszótár számára, mint ami a szótárunk borítóján megjelenik: a fekete és a fehér szín ellentétét? Ugyanez fordított színösszeállításban ismétlődik a belső címlapon, de ez majd minden könyv esetében így történik.

A belső címlap hátoldalán megnevezett hat szerkesztő közül hárman – Benczédy József, Nemoda Judit, Spannraft Marcellina – már a Magyar szókincstár létrehozásában is közreműködtek. A szerkesztők között ezúttal ott találjuk még Balázsi József Attilát, Kicsi Sándor Andrást és T. Somogyi Magdát, továbbá szerepel még az oldalon az anyaggyűjtés munkálataiban részt vevő Tefner Zoltán és Vizi Katalin és a számítástechnikai munkatársként közreműködő Kiss Márton neve is.

A Magyar ellentétszótár három, egymástól jól elkülöníthető és igen különböző hosszúságú egységből áll: (1) egy ötoldalnyi, az ellentét fogalmának nyelvészeti megközelítéseit bemutató Előszóból; (2) egy nagyjából hasonló terjedelmű Útmutatóból, melynek teljes címe: Útmutató a szótár használatához, amely azonban nemcsak ehhez nyújt segítséget, hanem például az elvégzett anyaggyűjtésről és feldolgozásról is részletes leírást ad; (3) végül pedig magából a közel háromszáz oldalnyi szótárból. Mivel magyar nyelvű ellentétszótár nem állt korábban rendelkezésre, s az anyanyelvünket leíró tankönyvek nagy részéből egyetemi szinten is hiányzott (s részben még ma is hiányzik) egy, az ellentéteket részletesen tárgyaló fejezet, e bevezető részek igen fontos szerepet töltenek be a kérdéskör megismertetése szempontjából is. Az említett fejezetek együttese – ideértve a borítót is – a szótár ún. makroszerkezetét alkotja.

Az Előszót – egy voltaképpeni jelentéstani bevezetőt – a szerkesztésben új tagként közreműködő nyelvészek egyike, a szemantikával foglalkozó Kicsi Sándor András írta. Ebben a szerző kiemelten szól az antonimák kutatásának történetéről, az ellentétek fajtáiról, a hozzájuk kapcsolódó alapfogalmakról. E bevezetés nyomán álljon itt is egy rövidke eszmefuttatás az ellentétekre vonatkozóan.

Az ellentétnek többféle változata ismeretes. Egyik gyakori fajtáját komplementárisnak, azaz kizárónak nevezzük, ilyen az élő és a holt melléknevek vagy az itt és ott, a szabad és tilos szavak ellentéte. A második típust a poláris ellentét képviseli, amelyben az ellentétes értelmű szavak egy képzeletbeli skála végeit (tulajdonképpen végleteit) jelölik. Ezeket skaláris ellentétnek is nevezik, mivel a két pólust jelentő ellentétes szavak között további, ún. átmeneti kategóriákat kifejezők is fellelhetők, mint a hideg és a meleg között például a langyos, az enyhe, a kellemes, a hűs stb. melléknevek. Sok, a poláris ellentétek között megjelenő skaláris elemre lehetne idézni szókapcsolatokat is, de ezeket a szerkesztő szándékosan nem vette fel anyagába. Ez utóbbi a szótár hiányosságának is tekinthető, ám feldolgozásukkal igen megnövekedett volna a szótár terjedelme, s ezt nyilván el kellett kerülni. A poláris ellentétet kifejező melléknevekre jellemző az is, hogy fokozhatók. A harmadik típusként említhető konverzió szemléleti, illetve szerepbeli különbségre utal; ilyen az eladó – vevő, orvos – páciens szavak ellentéte. Negyedik csoportként a további inkompabilitások körébe olyan esetek, illetve szavak tartoznak, mint az egymással bizonyos körülmények között szembeállítható piros, kék és sárga, illetve akár a hét napjai is. „Ha valami piros, az nem kék, és ez fordítva is igaz” (7).

A fehér két potenciális ellentéte: a fekete és a színes

Az Előszót követi a főszerkesztő által jegyzett Útmutató a szótár használatához című (és egyetlen szótárból sem kihagyható) rész, amely itt – az ún. szótári mikroszerkezetet képviselő szócikkek felépítésének bemutatását is megelőzve – A Magyar ellentétszótár jellege, illetve a Hogyan készült a Magyar ellentétszótár? fejezetekkel egészül ki. Ezek a szótár történetéről, az anyaggyűjtési munkálatokról és a szerkesztési elvekről is tájékoztatják az érdeklődő szótárhasználót. Nem utolsósorban megtaláljuk a Magyar ellentétszótár bevezetőjében azokat a szótárat jellemző mennyiségi adatokat is, amelyek az olvasók tájékoztatásának fontos részei. Így megtudhatjuk, hogy a jelen szótárban 13 700 szócikk található, melyeket 18 750 antonimasor épít fel. Kiemelendő adat még, hogy a címszavak ellentéteiként az előforduló antonimasorokban 48 220 szó jelenik meg. E pontos számokat, továbbá azt az adatot, hogy „egy-egy címszó ellentétként átlagosan három és félszer szerepel” (11), a számítógépes feldolgozásnak köszönhetjük.

A bevezető említett Előszavát és az Útmutatót szerencsésen kapcsolja össze a szerkesztés elveit bemutató fejezetrész, amelyből kiderül, hogy a szótár anyagát elsődlegesen a korábban már említett kizáró ellentétek, a poláris ellentétek, valamint az eltérő nézőpontra utaló konverziók alkotják. Ugyanakkor a szerkesztő szól arról is, hogy tudatosan nem kerülnek bele az anyagba az ún. kulturális (bárány – farkas; királyfi  – béka) és asszociatív (ajtó – ablak; tű – cérna) ellentétek, avagy az ún. automatizmusok, például az ellentétes irányokat kifejező igekötők révén automatikusan alkotható ellentétes értelmű mozgásigék (kijön – bejön; felhoz – lehoz stb.). Nem vették fel a szerkesztők az olyan ellentétes értelmű jelentéseket sem, amelyek csak két vagy több szóval fejezhetők ki, sem pedig az egy közös fölérendelt szó alá tartozó, s így akár ellentétesnek is tűnő szavakat (például vonat: gyors – személy).

Az Útmutató ezt követően foglalkozik a voltaképpeni mikroszerkezet bemutatásával (13–15), azaz a szócikkfejben álló címszavak elrendezésének és a szócikktestek belső szerkezetének, az információk egymásutánjának a kérdéseivel, tárgyalva még a szótár stílusminősítési rendszerét és a vonzatok kérdéskörét. Az előforduló homonimákra a magyar lexikográfiai gyakorlatból régóta ismert módon, felső indexszel utal a szótár; a római számok a kettős (esetleg többszörös) szófajú címszavakat választják el szemléletesen. A poliszémia jelensége rejtettebben – az antonimák külön sorokba rendeződésének köszönhetően ismerhető fel.

Részlet a Magyar ellentétszótárból [TINTA Könyvkiadó]

A rész végezetül tartalmazza a szótárakban ugyancsak nélkülözhetetlen rövidítések jegyzékét, hiszen a szófaji és a stílusminősítések rövidített formában jelennek meg a szócikkekben. A felhasznált irodalom jegyzéke szintén nem a könyv legvégén, hanem itt, a 17–18. oldalon található, és egész pontosan 51 hivatkozást tartalmaz.

A legterjedelmesebb természetesen a már említett, a 19. oldaltól a 315. oldalig, azaz kis híján háromszáz oldalon megjelenő szótári rész. A szócikkek könnyen követhető felépítése, a szótári szóanyagnak, illetve a kiegészítő információknak a logikus elrendezése a napi gyakorlatban is jól használható kézikönyvvé teszi a szótárat. Mindehhez hozzájárulnak a nyomdatechnikai eszközök, így az eltérő betűtípusok megjelenése vagy éppen a zárójelfajták különböző szerepben való használata, a szimbólumok alkalmazása. Így a félkövér címszó után kerek zárójelek (…) között a szófajra történő utalást találjuk. Fontos a szócikkekben annak bemutatása, hogy a címszavak milyen jellemző kifejezésekben fordulnak elő. A szótár értelmi kiegészítésnek nevezi ezeket a szögletes zárójelek között […] megjelenő, zömmel egyszavas tájékoztató megjegyzéseket. Minden esetben megtaláljuk az újabb antonimasorok elején a ◊ (= üres káró) jelet. Dőlt betűtípussal a már említett stilisztikai minősítéseket szedték, és csúcsos zárójelek közé <…> helyezték el a számos igénél szereplő vonzatszerkezetet.

Az erőtlen melléknév tíz önállóan felsorolt ellentétes értelmű megfelelője (például életerős, izmos, energikus, határozott, erélyes) melletti kifejezésként (értelmi kiegészítésként) szerepel az érvelés, a hang és a sikoly felsorolása; az egy-egy ilyen konkrét területhez kapcsolható ellentétek arra is felhívják a figyelmet, hogy az adott szó – esetünkben tehát az erőtlen – az egyes kifejezésekben más-más jelentésben szerepel. A legutóbbi két példában az erőtlen, a hangadáshoz kapcsolódóan tulajdonképpen ’gyenge’ vagy még jellemzőbben a ’halk’, ’suttogó’ sőt akár az ’elhaló’ jelentésekkel is rendelkezik; ez utóbbi ellentéteként a hangulatilag jóval kevésbé közömbös velőtrázó sikoly szerepel!

Temesi Viola, a Magyar ellentétszótár szerzője [TINTA Könyvkiadó]

Az ellentétes értelmű szavak fenti együttes megjelenése egyfajta „fordított szinonimaszótárrá” is teszi a munkát. Ha az erős szinonimáit keresem, az erőtlen melléknév szócikkét lapozom fel; a lusta szinonimáiért a szorgalmas ellentéteit nézem meg. Mivel az ellentétek körében leginkább melléknevek és igék szerepelnek, így kiterjedt „ellentétbokrokkal” is elsősorban itt találkozunk. Ám csupán néhány példát véve, szintén az e betűvel kezdődő főnevek köréből láthatjuk, hogy az eredeti (= valaminek az eredetije) főnévnek tíz, az erénynek kilenc, de még az egyhangúságnak is öt antonimája van. A szótár megoldásaival csaknem minden esetben egyetérthetünk, de egy-két ellentét kétségesnek tűnhet. Érdemes megnézni, mit javasol a madárijesztő vagy a manó szó ellentétének!

A szótár ismertetését folytatva példának vegyük a könnyű melléknevet, amelynek első pillantásra a nehéz és a súlyos az ellentétei, hiszen a legtöbb esetben a könnyű jelentése is éppen ez: ’csekély súlyú’. Ám ha a könnyű nem egyszerű fizikai súlyra vonatkozik, hanem szellemi dolgokra, például valamilyen feladatra, akkor a fentiek mellett a bonyolult, az összetett, a komplikált, továbbá az elgondolkodtató, fogós is az ellentéte lesz, lévén a könnyű itt ’egyszerűt’, ’könnyen megoldhatót’, ’könnyen végrehajthatót’ jelent. Ugyanakkor – ha ételekre utalunk vele – a zsíros, fűszeres, erős melléknevek lesznek a megfelelő ellentétei, hiszen a könnyű itt ’a gyomor számára minden nehézség nélkül emészthető’, esetleg ’diétás’ ételt, kosztot jelenthet. Viszont ha magára az életre vonatkoztatjuk, akkor a könnyű olyasmit jelent, hogy valakinek az élete ’gondtalan’, ’nélkülözésekkel nem járó’, s így a küzdelmes, a gondterhes is felsorakoztatható az ellentétei közé. S akkor még nem beszéltünk a könnyű munka, a könnyű nők, vagy éppen a könnyű ruházat, könnyű mutatvány kifejezésekhez kapcsolódó jelentésekről és ellentéteikről. A könnyű jelentései a mutatvány jelzőjeként: ’veszélytelen’, netán ’kevés gyakorlást igénylő’, esetleg ’utánozható’ mutatvány. Ha pedig az ellentétes értelmű kifejezés a nyaktörő mutatvány lesz, az a könnyű melléknévnek leginkább az elsőként említett ’veszélytelen’ értelméhez kapcsolódik. (Egy könnyű táska azonban sosem értelmezhető úgy, mint *veszélytelen táska.) Két szinonimasorozat is kirajzolódik a fentiekben.

Egy oldal a könyvből [TINTA Könyvkiadó]

Érdemes még elgondolkodni a szótár lehetséges felhasználásain. Talán éppen az anyanyelvi oktatásba való bekapcsolása lehet – a magyar nyelvtudás és tudatosság fejlesztése révén – a leghasznosabb alkalmazási terület. A szótár az iskolák többségébe eljutva szerepet játszhat mind a magyarországi, mind a határon túli magyar anyanyelvű diákok oktatásában. Alkalmas lehet a kézikönyv játékosabb (a felső tagozaton) és elmélyültebb (a középiskolás tanulók esetében) feladatok elvégeztetésére is, melyek során hozzájárulhat a magyar nyelvi műveltség fejlesztéséhez. Nem csupán a különféle szólásokkal, rokon értelmű szavakkal, hanem adott esetben az antonim szavakkal való foglalkozásnak is lehet nagyon hasznos és az anyanyelvi ismereteket elmélyítő szerepe.

A bemutatott szótár nemcsak a magyar mint anyanyelv, hanem a magyar mint idegen nyelv oktatásában is hasznos segítség lehet, azaz jó szívvel ajánlható a magyarul tanuló idegennek is. Több, a mienknél jóval korábban és más nyelvterületeken született antonima-, vagy éppen egyszerre szinonima- és antonimaszótárként szolgáló gyűjtemény – ahogy említettem – sokszor az idegen nyelvek tanításának és tanulásának az előmozdítására jött létre. A kettős funkciójú szótárak német változatai a német mint idegen nyelv tanulása szempontjából használhatók igen jól, de hasonló szerepben terjedtek el ezek az angol mint idegen nyelv oktatásában is. Velük szemben az általam ismert orosz antonimaszótárak a nyelvi példák sokoldalúsága, illetve a nagyszámú irodalmi idézet alkalmazása nyomán inkább tudományos célokat szolgálnak.

Utoljára, de nem utolsósorban szólok a Magyar ellentétszótár nyelvészeti kutatásokban való hasznosításának lehetőségéről. A gyakorlat fogja megmutatni, milyen új nyelvészeti kutatási területek nyílhatnak, illetve fejlődhetnek tovább e szótár birtokában. A főszerkesztő az alábbi módon fogalmazta meg, kinek ajánlja a munkát: „A szótár a magyar anyanyelvűek legszélesebb köre számára készült. A magyar nyelv oktatásának is jól hasznosítható segédeszköze. Újszerűsége és gazdag tartalma révén a Magyar ellentétszótár újabb szókészlettani és jelentéstani kutatások kiindulópontjává válhat.” A fentiekhez a recenzens a saját nevében legfeljebb annyit tehet még hozzá, hogy hasznos szótárforgatást, sok új kutatást és jó szórakozást kíván a szótár leendő használóinak.

Csetneki Sándorné Bodnár Ildikó