Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelv 92. évf. 1968., 457–462. oldal

Nyelvünknek ez az egyik legrégibb angol eredetű jövevényszava. Mielőtt szemügyre vennék beilleszkedését szókészletünkbe, érdemes lesz egy pillantást vetni jelentéstörténetére szülőhazájában is. A club szó valószínűleg az angol nyelvterületen keletkezett. Az első adatok a XIII. század elejéről származnak, amikor a szó főnévi jelentése ’bunkósbot, fustély, fütykös’, tehát olyanféle vastagabb végű bot, mellyel valakit verekedés közben agyabugyálnak, vagy valamit (pl. hokilabdát, golflabdát) a földön elütnek. Ez az alapjelentés mind a mai napig él az angol nyelvben.

Az angol kártyások nyelvében már a XVI. században a club lett a megjelölője a francia kártya treff figurájának (francia trèfle = lóhere), nyilván tárgyalaki hasonlóság folytán.

A club egyik jelentése az angolban: treff

Ugyane században az addig csak főnévként használt club szó igei jelentést is felvett, éspedig tárgyasat: ’vastag bottal ütlegel’. A XVII. században az ige tárgyatlan képes jelentéssel gazdagodott: ’vastagodik, tömörül, összesűrűsödik (miként a bot bunkós vége)’, s egy-két évtizeddel később további átvitellel: ’pénzt közös kasszába összead’. Hasonló szemléletre enged következtetni a club főnév jelentésbővülése. A XVII. század elején az új jelentés: ’tömeg’, később: ’közös szórakozásra összeadott pénz’, azután (az Oxford English Dictionary szerint első ízben 1648-ban): ’rendszeres vidám összejövetel, többnyire kocsmában, közös kasszából fizetve az italt”. A század legvégén már az olyan, aránylag szűk körű asztaltársaságot is jelenti, mely azonos érdeklődésű vagy szakmai kapcsolatok által összefűzött egyénekből áll, akik a hétnek vagy hónapnak valamilyen hagyományosan rögzített napján vendéglőben vagy kávéházban társalgás céljából összegyűlnek, tehát valami olyanfélét, mint nálunk sok évtized óta a Kruzsok.

A XVIII. században alakult ki a club szónak ma legismertebb jelentése: ’többé-kevésbé azonos érdeklődésű férfiak társadalmi jellegű, különféle célú s gyakori összejövetelének keretéül szolgáló egylet, kör, társaság’. A valamivel korábbi szójelentéshez képest az a lényeges tárgyi többlet is megmutatkozik, hogy a taggá válás, illetve a beválasztatás a klubba különféle feltételekhez lehet kötve (pl. jelentős belépési, valamint évenkénti tagsági díj fizetéséhez), valamint az, hogy a klubnak többnyire saját elkülönített helyisége, nemritkán komfortos székháza is van, melyet a tagok bármikor felkereshetnek. (R. Meringer német filológus egy másféle jelentésfejlődés-elméletet alakított ki – lásd Kluge német etim. szótárában a Klub címszó alatt –, amit azonban az angol etimológusok nem fogadnak el.)

A szónak főnévi ’társaskör’ jelentése úgyszólván minden európai nyelvben meghonosodott. A franciában F. Mackenzie szerint legelőször 1702-ben mutatható ki a szó G. Miège-nél, németben P. F. Ganz szerint 1750-ben Ramler levelezésében Clubb alakban. E két nyelvben a szó előfordulásai a XVIII. században nagyon ritkák maradtak, amíg csak a francia forradalom fel nem kapta a club elnevezést, vele jelölve a jakobinusok, a cordelier-k és más, a forradalmi átalakulást támogató, siettető politikai egyesületeket, kb. 1790-től. A hangulatilag semleges angol szó ebben az erősen politikai, baloldali színezetű értelemben (tehát egy bizonyos jelentésszűküléssel) terjedt el Európa-szerte, francia közvetítéssel. A terjedés irama oly gyors volt, hogy a klub szó az 1790-es években már magyar és magyarországi szövegekben is gyakran előfordult. Igaz ugyan, hogy a Nagyszótár gyűjtésében található első adat, egy Kotzebue-tól származó, Kóré Zsigmond által magyarra fordított, Embergyűlölés c. színműben 1790-ben még „politikamentes”, tehát nyilván a jelentésszűkülést megelőző nyelvi állapotra utal. A passzus így hangzik: „mulatták vólna magokat dusztig a’ Bálban és Klubban”, melyhez a fordító jegyzetben hozzáfűzte: Klubb: tántzoló palota.

Csokonai költői szókincséről írott tanulmányában Szilágyi Ferenc kimutatta (IrNyDolg. 76–77), hogy költőink közül elsőnek Csokonai használta e szót, éspedig burleszk célzattal, clubb alakban az 1791-ben írott Béka és Egér-Harczban. A szó ekkor nálunk még oly kevéssé volt ismert, hogy az 1813-as Márton-féle kiadásban magyarázó jegyzetet kellett hozzá adni („Clubb, öszveszövetkezett társaság”), akárcsak a már említett Kotzebue-dráma magyar fordításában.

A szó igazi elterjesztője azonban nálunk sem a szépirodalom, hanem az aktuális politika sodra, a magyar jakobinus mozgalom lett. E mozgalomnak Benda Kálmán által 1952–1957-ben három kötetben sajtó alá rendezett és bevezetett terjedelmes iratanyaga, valamint Sándor Lipót főherceg nádornak Mályusz Elemér által 1926-ban kiadott, az 1790–1795-ös évekre vonatkozó írásaiban és egyebütt gyakran szerepel a club szó. Benda kiadványának 1. kötet lii és liii lapján megállapítja, hogy a francia forradalom keltette erjedésben „1793-ra kibontakozik előttünk az immár radikális, a forradalom felé haladó értelmiség képe. Fejlődésüknek első jellegzetes állomása, hogy a rokon gondolkozásúak egymásra találnak, s túlnőve a szabadkőműves program reformizmusán, kiválnak a páholyokból és külön csoportosulnak. Pesten és Budán olvasóköröket alakítanak, önképző társulatokat szerveznek, melyeket a rendőri jelentések kezdettől fogva kluboknak neveznek.”

A club szó hazánkban ez időben még gyakran német szövegekben található. Főképpen azon okból, mivel a pesti rendőrspiclik e nyelven terjesztették fel a bécsi hatóságokhoz küldött jelentéseiket, így Strohmayer Ignác pesti könyvkereskedő, hétpróbás régi denunciáns ezt írta 1791. augusztus 11-én kelt s jellemzően Allergehorsamster Bericht címet viselő kémjelentésében: „...der Salader ... Vice Gespann Spissich ... sagte mir ... wie er sich biss zur Zeit in die Klup (so nannte selber ihre maurerischen Zusammen Künffte) bei mir aufzuhalten wünschte” (Benda 1: 437). Maga Martinovics Ignác jelenti Franz Gotthardinak, a titkosrendőrség bécsi főnökének 1792. április 22-én az illuminátusokról, hogy „Ihre Klubs werden jetzt Josephiner Klubs genannt” (ibid. 687). Tizenegy nappal előbb Laczkovics János Pestről egy német nyelvű magánlevelében ezt írta: „Das aber in Ofen verschiedenen Clubs gehalten werden, ist ganz gewiss.” Ugyanő e levélben az „Exjesuiter Club in Ofen”-ről is írt, közölve, hogy az reakciós szellemű (ibid. 718). Alighanem erre a társaságra célozva írta Abaffy Ferenc 1793-ban vagy 1794-ben latin nyelvű verselményében: „Klub faciunt sacerdotes, cur non laici?” (ibid. 966). Egy König nevű besztercebányai polgár 1794. július 11-én francia és német nyelvű levelében, melyet Tántsits Ignáchoz, a Martinovics-kör egyik tagjához küldött, így írt egy baloldali jellegű, de már megszűnt egyesülésről: „Man erinnert sich überall mit einem wehmütigen Seufzer unseres Clubs” (közölte Eckhardt Sándor: A francia forradalom eszméi Magyarországon. 95).

Az előző bekezdésben idézett szövegek, mind a hivatásos besúgók, mind a becsületes emberek írásai kéziratban maradtak, s idegen nyelvűek voltak. Akadt azonban példa a club szó magyar nyelvű szövegkörnyezeteire is, főleg az egykorú időszaki sajtóban. 1792-ből egy egyfelvonásos Kotzebue-vígjátékot említ a Magyar játékszín (1: 231), Az aszszonnyi Jakobita Klubb címen, Sebestyén László fordításában. A Magyar Merkurius 1793-ban (67) megpróbálja értelmezni és magyarítani a szót a’ nép társasága’ alakban. A Magyar Kurir hasonló célból 1795-ben (1: 457) öszvejáró társaságnak nevezi. Molnár J. Magyar Könyv-Ház-ában 1799-ben (1185) így értelmezte: „Klubokat (gyűléseket) szenvednek tartani önnön házaikban.”

A Jakobinus klub ülése a domonkos-rendi kolostor könyvtárában (1791)

A közölt példákból nemcsak az nyilvánvaló, hogy a klub szó az 1790-es évek első felében a magyarországi városi értelmiség körében némileg ismert lehetett, hanem az is, hogy a szó jelentése nálunk nyilván szűkebb volt, mint Angliában. Ott a club a XVIII. században és később is bármilyen célú és jellegű (de valamiféle szempontból hasonló érdeklődésű körű) férfiak társaskörét jelenthette, így egyebek között politikai színezetűt is. Ugyanakkor nálunk a francia forradalom hatására túlnyomóan politikai jellegű, éspedig baloldali szellemű, a forradalommal rokonszenvező, ezért szükségszerűen többé-kevésbé illegálisan működő egyesülést. Martinovics korában e szó használata nálunk több volt, mint puszta divat. Egyfelől kifejezte egy modern külföldi intézmény magyarországi szellemi importját. Másfelől pedig – mivel az új idegen szót széles körökben ekkor nálunk még nem ismerhették – majdnem mint egy titkos jelszó hatott. A jakobinus mozgalmakban részt vevő, az illegalitásban lappangó klubtagok előtt e szó jelképezte az összetartozás tényét. Amikor azonban a kormányzat terrorintézkedései a Martinovics-per folyamán felszámolták a jakobinus mozgalmat, s 1795 elején a klubokat megszüntették (vö. Benda K. op. cit. 1. köt. lxxxix), a szó hangulati értékében hazánkban hasadás következett be. A haladó gondolkodásúak emlékeiben dicsfény aranyozta be (erre utal egyebek között Hörig leveléből vett idézetünk), az államhatalom, a konzervatív uralkodó osztály előtt azonban ellenszenves, félelmes jelképpé vált.

Ennek folytán a klub szó használata sajtónkban a XVIII. és XIX. század fordulóján egy időre viszonylag megritkult. S amikor előfordult, gyakran erősen pejoratív felhangok kísérték. A Martinovics-féle Káté 1796-ban készített másolatára valaki – Jancsó Elemér feltevése szerint Kiss Mihály, az eredeti másoló – 1815-ben ezt az utóiratot vezette rá: „Mi lett volna belölled szép magyar hazám, ha ezen istentelen klubisták szerencsések lehettek volna céljokban? Oh irtózom felelni reá” (Jancsó E.: A jakobinus mozgalom hazai hagyományai. Kelemen-emlékkönyv. Kolozsvár, 1957. 407).

Meg kell itt jegyezni, hogy a klubista szónak nem ez az első példája nyelvünkben. Szilágyi F. idézett dolgozatában figyelmeztet arra, hogy Csokonai a Béka és Egér-Harczban (1791) ezt írta:

Be is gyűl a sok klubista,
Ki mint hajdan novellista,
Tudja a politikát.

Előfordul ’klubtag’ jelentésben többször is 1793-ban a Magyar Hírmondóban (1: 222 és 561) és a következő években is.

A klubista szó egyébként nem angol eredetű. Mackenzie adatai szerint francia szövegben jelent meg először 1792-ben, innen került pejoratív stílusértékkel az angolba clubbist alakban ’a francia forradalmat támogató politikai klubok valamelyikének tagja’ jelentéssel. Ugyanilyen értékben került a németbe A. B. Stiven szerint 1793-ban. Egy másik származék, mely teljesen magyarföldi alkotás, a kluboz ige (’klubban tömörül, klubba jár’) a Magyar Merkúrban már 1794-ben előfordul a Nagyszótár gyűjtése szerint. A klub szó tárgyragos alakját Böjthi Antal nyelvtana közli első ízben (klubot), a szót francia eredetűnek tartja.

A klub szónak pejoratív aurája nyelvünkben csak lassan enyészett el. Az 1830-as években megjelent konzervatív szellemű Közhasznú Esmeretek Tára (a Conversations-Lexicon magyar változata) a francia forradalom eseményeiről és szereplőiről írva nemegyszer érezteti a klubok intézménye iránti rokonszenve mérsékelt voltát. Kunoss Endre Gyalulata, az első idegen szavak szótára hazánkban (1835) pedig leplezetlenül ellenszenvesnek találja a szót és a fogalmat, amikor az Esmeretek Tárára támaszkodó négyszavas értelmezését ezzel kezdi: „alattomos társaság”.

A szóhoz az uralkodó körökben fűződő eme negatív előjelű hangulat lehetett az oka annak, hogy amikor – jórészt Széchenyi István kezdeményezésére – 1827. június 10-én Pesten 150 taggal megalakult az első modern angol értelemben vett klub, az a kaszinó (Pesti Nemzeti Casino) elnevezést kapta. Az új intézménynek a szervezése korszakában szinte kizárólag főrangúakból álló tagsága valószínűleg megvitatta az elnevezés kérdését is, s könnyen elképzelhető, hogy a klub megnevezést jakobinus asszociációi következtében kellemetlen csengésűnek érezhette. E nézetünket csupán feltevésekre alapozzuk, adatszerűen nem tudjuk alátámasztani, mivel a Nemzeti Casino épülete Budapest ostromában súlyosan megrongálódott, s irattára elpusztult. Hasonló intézmények ekkortájt a Habsburg birodalom más országaiban is kaszinó elnevezést kaptak klub helyett, s ezt a nevet kapta a pesti polgárság legtehetősebb rétegének, a kereskedőknek három évvel később, 1830-ban alapított klubja is.

A Nemzeti Casino épülete

A kaszinó és klub ekkorra már rokon értelmű fogalmak, s ami különbség a kettő között fennállott, pusztán hangulati, történelmi színezetű lehetett. A casino címszó alatt az Esmeretek Tára 1832-ben megállapította, hogy összejövetelein „viszonos idea váltás és barátságos közlések a’ mulatkozás naponkénti tárgyaik, ’s időszakirások és journalok, játék és muzsika nyújtanak élményt látogatóinak; hetenként olvasások tartatnak mulatságos és oktató, főkép honi érdekletü, tárgyakról” (3: 46). A clubb definíciójában pedig azt írta, hogy „zárt társaság, melly vagy mulatkozás végett, vagy egyéb czélból, p. o. művészeti vagy tudományi vagy státusi ügyek iránt tartandó tanácskozások okából szokott bizonyos helyen öszvegyülni” (3: 271). Német forrásának megfelelően a 12 kötetes Esmeretek Tára a szót minden kötetében s minden alkalommal két b-vel írja.

A két nagy XIX. századi pesti klubnak kaszinó néven való létrehívása volt a klub szó hazai életében az utolsó olyan jelenség, amikor a jakobinus körök által használt megjelölés emléke egyesek számára még óvatosságra intően vagy éppen tiltóan hathatott. A Nyugat-Európát és főleg Angliát a negyvenes években nagy számban járó utazók, a reformkor fiatal értelmiségének vezető rétege (akiknek egy része lelkes hangú útikönyvekben számolt be nagy-britanniai élményeiről) már annyi elismeréssel szólt a club angliai típusáról, hogy ezáltal nemcsak népszerűsítette a fogalmat, hanem egyben mintegy rehabilitálta az elnevezést, s hazánkban fokozódó rokonszenvet ébresztett iránta. Elég a club méltánylói közül pusztán Szemere Bertalant idézni, aki Londonban 1837. június 14-én kelt (de nyomtatásban csak a „Budapesten” 1840-ben megjelent Utazás külföldön c. műve 2. köt. 59. lapján közzétett) levelében ezt írta: „A club-ok (casinók) itt hatalmas erkölcsi erőfészkek, mikben közügyek lévén a beszélgetés’ tárgyai, a leghanyagabbak s legenzőbbek is részvevő polgárokká képződnek; mikben a státusélet’ elvei nyugalmas társalkodás közben kifejtetnek és elhintetnek; mikben az emberek országos dolgokrul gondolkodni kedvet s alkalmat nyernek. Azonban úgy látom, alapításuknak eredeti oka mégsem ezen erkölcsi súly’ teremtése vala, mit ad érintkezés s egyesülés, hanem a comfort keresése; mert most, kinek évenkint 100 fontja van, a club-házban annyi kéjelemmel élhet, mennyit csak 2500 fonttal bíró szerezhetne meg.”

Ha nem is ily részletesen, de nem kevesebb megértéssel szólt az angliai klubokról Tóth Lőrinc (Uti Tárcza. 1844. V. füzet 24 és 110), Gorove István (Nyugot. 1844. 2: 114) és Irinyi József (Német-, franczia-, és angolországi uti jegyzetek. 1846. 2: 138 és 317).

Szemere okfejtése lényeges vonásaiban Széchenyi István érvelését visszhangozta. Széchenyi – akárcsak apja, Széchényi Ferenc – közvetlen személyi kapcsolatok, több angliai utazás élményéből ismerte a nagy londoni társadalmi klubokat. Ezen intézmény meghonosítása reformtervprogramjának egyik legfontosabb tétele volt. Már a Lovakrul szóló könyvében (1828) futólag célzott rájuk, a Hitelben (1830) újra érintette őket, teljes részletességgel azonban csak a Világban (1831) írt róluk. Ez utóbbi művének 374–5. lapján ismertet egy londoni klubot, ír ilyenfajta intézményről a 347–8. lapon, s a klubokban tömörülés nemzeti szempontból vett jelentőségével könyvének két fejezetében is foglalkozik, az Egyesületek és a Casino címűekben. Figyelemre méltó, hogy e könyvében egyetlenegyszer sem írta le a club vagy klub szót. Ennek taktikai meggondolás lehetett az oka, s talán még az is, hogy az akkor csupán négyéves Nemzeti Casino jelentőségét ne csökkentse. A klubokat könyveiben, főleg a Világban csak egyesület s casino néven emlegeti. Széchenyi számára a tény, a fogalom, az intézmény volt fontos, nem a neve. A Világban javasolt klubja elé magasztos célt tűzött: legyen az vitakör, a nemzeti erők összefogására serkentő erkölcsi nevelő intézmény, fizikai és szellemi komfortot biztosító „enyhely” s nem utolsósorban demokratizáló intézmény. A polgárnak is tegye hozzáférhetővé „az élet kellemeiből” azt, ami addig csak az arisztokraták privilégiuma volt, s a főnemest – kimozdítva kasztszerű elzárkózásából – szoktassa a társadalomban éléshez. Mind e tényezők együttműködése „több áldást terjeszt az által a’ honra, hogy a’ népbül végre Nemzet lesz!” (Világ 377).

Széchenyi István

Széchenyi István – ahogy az itt kivonatosan idézett soraiból látható – egy az exkluzív Nemzeti Casinónál lényegesen demokratikusabb klub létrehozására gondolt. A polgárosodó Pesten az ő agitációja és a reformnemzedék buzgólkodása következtében a negyvenes években már club néven alakultak a legkülönfélébb egyesületek. Vasvári Pál 1848-ban „az iparos és kézműves ifjak clubbjának” szerepéről írt (kiadva: A magyar munkásmozgalom kialakulása, 1848–1890. Budapest 1951. 1: 10). A század közepének és második felének időszaki sajtójában már egyre sűrűbben olvasunk klub-okról és clubb-okról, mégpedig az eddigiektől némileg eltérő szintaktikai kapcsolatokban és szemantikai értékkel. A szó jelentésébe hazánkban ez idő tájt vegyül az a többlet, hogy mind gyakrabban valamilyen közelebbről meghatározott rendeltetésű, mondhatni specializált társaskört jelöl. A klub szó egy-egy jelzős vagy birtokos összetételnek válik elő- vagy utótagjává, párhuzamosan azzal, ahogyan a vele jelölt intézmény társadalmi súlya növekszik, szerepe színesedik.

Széchenyi Béla például sakk-club létesítését sürgeti Pesten 1863-ban, s megjövendöli a fejlődő város életében azt a korszakot, melyben „casinók, clubok jobban rendezve és saját házaikban leendnek elhelyezve” (Amerikai utam, 102 és 104). A hetvenes évekből tudunk szakmai, írói, művészi, politikai és kártyázó klubok létrejöttéről. Hevesi Lajosnak „a fővárosi hatóság megbízásából” 1874-ben kiadott Budapest és környéke című terjedelmes útikalauza a 77–9. lapon Klubok fejezetcím alatt ezt írta: „A társulási szellem fővárosunkban szerencsére nemcsak üzleti, hanem társaséleti czélokra is hatalmas lendűletet vett és igen tekintélyes klubvilágot hozott létre. Alig van ez idő szerint tisztességes ember, ki egy vagy több klubnak tagja ne volna, melyeknek egyike-másika valóságos angol comforttal van berendezve.” 16 fontosabb klubot említ meg, köztük első helyen a Nemzeti Casinót. A felsoroltak között csak kettő nevezte magát club-bak, a többi kör, társaskör, társulat, csarnok és páholy néven szerepel. Négy közülük politikai jellegű volt, a többi foglalkozásköri. Nem sokkal később alakult egy „úgynevezett soczialista clubb is, melynek feladata volt apostolokat nevelni, kik a vidéken a soczial-democratikus elveknek propagandát csinálni voltak hivatva” (A magyar munkásmozg. kialak. 1: 191). A politikai klubok századvégi virágkoráról Mikszáth karcolatai szolgálnak számos adattal.

A nagyvárosi fejlődés útjára lépett Pest és Buda (1872 óta Budapest) életébe a különféle egyesületek, kaszinók és klubok egyre több színt vittek. Kecskeméthy Aurél az angol nyelv gyakorlását előmozdítani hivatott pesti English-club fennállásáról tudósított, melynek tagjai egyebek között kisebb színdarabokat, jeleneteket is előadtak angol nyelven (Éjszak-Amerika 1876-ban. Budapest 1877. 61). Ugyanerről a Váczi utcza 14. sz. alatt található intézményről Anglo–American Club néven emlékezett meg Hevesi (i. m. 78), megállapítva róla, hogy tagjai és látogatói vegyesen angolok, amerikaiak és magyarok. „E klub egészen angol lábon mozog, egész berendezése angol, konyhája szintén.” 1885-ben Porzsolt Lajos már feddő hangon tudósít a klubalapítási kedv „kinövéseiről”, amikor ezt írta A magyar labdajátékok könyve című műve 8. lapján: „[A pesti ifjaknak] inkább legyen kedvök az üditő labdajátékokban, mint holmi »hum drum« (flegmatikus), »Rattling« (lármás), »Lyng « (hazug) és egyéb efféle clubbok – fájdalom, divatossá váló – szervezésében részt venni.”

A klub szó tehát a főváros polgári és értelmiségi rétegeiben a múlt század második felében már eléggé ismert volt. A fővároson és két-három vidéki nagyobb városon kívül s a társadalomnak egyéb, mélyebb rétegeiben nem tartozott a szókészletnek még passzíve ismert, idegen szóként nyilvántartott elemei közé sem. Közszóvá válásának hosszú folyamatát a hazai sportélet létrejötte és fellendülése tette lehetővé. A szó elterjedését a XIX. század utolsó negyedében szervezkedni kezdő sportegyesületek, illetve azok neve segítette szélesebb körökben, országosan. 1875-ben alakult meg a MAC néven ismert, 70 éven át fennállt Magyar Athleticai Club, melyet a század utolsó évtizedében több olyan sportegyesület követett, mely a club szót nevének elemévé tette (BEAC = Budapesti Egyetemi Atlétikai Club 1898-tól, FTC = Ferencvárosi Torna Club 1899-től stb.). A XX. század elején a club vagy klub szót nevükben viselő sportegyesületek száma olyannyira megnövekedett, hogy mind a nagyobb, mind a kisebb városaink férfilakosságának, főleg a 15 és 40 év közötti életkorban levők zöme számára a klub szó mintegy negyven-ötven évvel ezelőtt úgyszólván csupán ezzel a jelentéssel bírt: ’sportegyesület’. Ebben a megszűkült jelentéskörben néhány új összetétel is elterjedt: klubcsapat, klubmérkőzés, klubház, klubközi (verseny), klubsovinizmus stb.

A sportegyesület jelentésű klub szó virágzása, más klub-szójelentések fölé kerekedése azonban csak pár évtizedig tartott. Az ÉrtSz. a klubnak ’sportegyesület’ jelentését 1961-ben már elavulóban levőnek jelezte. Sőt azt mondhatni – legalábbis e sorok írójának nyelvi emlékezete alapján –, hogy maga a klub szó az élő nyelvben minden jelentésében erősen háttérbe szorult az 1945-ös évet követő társadalmi átalakulásban. Része lehetett ebben a szó s a fogalom polgári életformát sugalló hangulati elemeinek, sőt talán a szó idegen eredetének s nem utolsósorban a jóval korábban elkezdődött sportnyelv-magyarosító törekvéseknek is.

A klub szónak emez újabb hazai napfogyatkozása azonban nem tartott olyan hosszú ideig, mint a XVIII. század legvégén bekövetkezett kárhoztatás. Híven Akadémiánk eredeti jelszavához, a „borúra derű” következett. A legutolsó hat-nyolc évben a klub szó rendkívüli arányú elterjedésének vagyunk ismét a tanúi. „Lassan több klub lesz nálunk, mint őshazájában, Angliában”, írta a Magyar Nemzet napilap 1968. február 21-i számában „Klubok reneszánsza” c. vezércikke kezdő sorában Keserű Ernő. Kimutatja, hogy a mai és a régebbi klubok között fontos minőségi, tartalmi különbségek vannak. Nyelvi szempontból cikkének lényeges megállapítása, hogy a klub – mind a szó, mind az intézmény – ma már nem a városi élet sajátsága, „klubok találhatók ma Ráckevétől Garáig, Ácstól Katymárig”. És ehhez hozzátehetnénk, hogy a hajdan csak megállapodott korú férfiakhoz illő emez intézmény ma mindkét nemű ifjúság körében lelkes alapítókra, tagokra talál, ahogy minden tanár tudja. A 61 évvel ezelőtt megjelent Pál utcai fiúk c. regény hősei, ha ma alapítanák egyesületüket, azt bizonyára nem gitt-egylet-nek neveznék.

A klub szó magyarországi története hangalak szempontjából kevés változatosságot mutat. Magánhangzóját a beszélők túlnyomó többsége a betűejtés elve szerint mindig u-nak ejtette (nyilván német hatásra), s néhány idegen szavak szótára erőlködése ellenére sohasem az angol [ᴧ] hangértékkel. Egy-két kultúrsznob hébe-hóba megpróbálkozott a klöb ejtéssel is. A szó végi mássalhangzó-hosszabbodására (klubb) számos példánk van a múlt századból. Ez nem is meglepő, a szó végi explozívák több angol eredetű jövevényszavunkban ugyanezt a hajlandóságot mutatják mind a mai napig: stopp, zipp, csekk, dokk, fitt stb. A klub szót azonban tudomásom szerint ma senki sem ejti Magyarországon klubb-nak.

Mint más nyelvekben, a klub szó nálunk is eléggé kiterjedt családot nemzett. Az ÉrtSz. 15 élő előtagos összetételét tartja számon, más nagyobb, magyar vezérnyelvű szótáraink is nyolcat, tízet. Figyelemre méltó, hogy az igei származék: kluboz már a múlt század közepére kihalt, hasonlóképpen alighanem a klubista melléknév is. A klubi melléknévi származék létét vagy éppen elterjedtségét eddig nem sikerült kellő számú adattal kimutatnom.

Országh László