Tetovál szavunk eredete

Országh László szótárszerkesztő nyelvészeti írásai XXVI.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 94. évf. 1970., 474–477. oldal.

1. Tavaly volt kétszáz éve, hogy először írták le ezt a szót, természetesen nem magyarul. James Cook angol kapitány, a Csendes-óceán nagy felfedező hajósa 1769 júliusában Tahiti szigetén partra szállva a hajónaplóban számolt be erről a bennszülöttek nyelvén szerinte tattow-nak nevezett különös bőrdíszítő eljárásról. (An Account, of a Voyage round the World in 1769–1771, by Lt. J. Cook. Először kiadva a J. Hawkesworth-féle Voyages sorozat 2. kötetében, London, 1773.) Az angol utazó élményét – nagyjából Cook beszámolóját követve – így írta át magyarra Benkő Ferenc nagyenyedi professzor 1796-ban: [Tahiti szigetén] Nevezetes ſzokáſok a’ teſteknek ifjú korokban való virágos ki-íráſok, mellyeknek meſterei vagynak, azt éles hal-fogakkal, és tsiga hajakkal viſzik véghez; neve Totue, a’ figurájok ſok féle reguláris, és fekete korommal féltvén a’ rajzoló fogokat, holtokig meg-marad, és azt erővel-is véghez viſzik minden 14 eſztendös gyermekkel, addig többnyire fél-mezitelen járván. (Parnasszusi időtöltés, IV. 22).

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/d4/MaoriChief1784.jpg

Cook tengerészei ilyen maori tetoválással találkoztak (Forrás: Wikipédia)

Benkő Magyar Géográfiájában még néhányszor megemlékezik erről az eljárásról, de nem használja az idegen szót. így 1801-ben: [Nigritziában] Az ifjú Aſzſzonyok meleg tövei mindenféle ſzép virágokat írnak a’ teltekre, mely végig meg-marad (III. 53); 1802-ben pedig: [Az észak-amerikai indiánok] Magokat feſtik, vagy-is virágokra mettzik a’ Telteket (IV. 182 és 18).

Nem találkozunk az idegen szóval még akkor sem, amikor 1810-ben magyarul is megjelent Cooknak ama’ híres anglus hajóskapitánynak a’ Föld körül utazása, mellyet Banks és Solander Tudósok társásagában [sic] tett 1768–1771 esztendőben. Németből fordította Horváth ’Sigmond csengei ev. préd. Terjedelmi okokból Cook három ide vonatkozó passzusából csak azokat a sorokat idézzük, amelyekben a tetoválás folyamatát a fordító valamilyen magyar igével írta körül. [A tahitiak] testeket több helyekenn is kidörgölhetetlenképpen befestik (133). [Uj-Zélandban] A’ testeket mindenik nem meg-írja feketére, ... Az aſzſzonyok ... testeket ... mint egy fekete flastrommal kipettegetik (225). [Savu szigetén] bőröket bizonyos kitörülhetetlen figurákkal megjelelik. Az aſzſzonyok pedig négy ſzegletű fekete linéákkal vóltak megbillyegezve (311).

E körülíró módszerrel találkozunk még 1816-ban Hübner lexikonában is: [a polynesiai] fehér személyek ... magokat a’ pontozás által kevesebbé csúfítják, mint a férjfiak (III. 437). [A Marquesas szigetek lakói] a’ testeken mettszeni szokott képek mesterségét ... tökéletességben űzik (V. 376). [A tarlatánoknál] a’ férjfiak ’s Aszszonyok egész szemérmekig meztelen járnak ’s magokat megböködik (V. 135). Még 1831-ben is „a testen béedzett czifraságokról” olvasunk Zádor Eleknél (Geographiai kézikönyv, II. 253, 256).

2. Az idegen ige magyar szövegben először alighanem ugyanannál a Horváth Zsigmondnál bukkan fel 1813-ban, aki pár évvel korábban Cookból fordított. Amerikának haſzonnal mulattató Esmértetésében azt írta a grönlandi eszkimókról, hogy „legkedvesebb tzifrálkodások abban áll, hogy állóknak, pofájoknak, kezeiknek ’s lábaiknak bórét fekete tzérnával kivarrják (tátovirozzák)” (192).

Ettől az időponttól kezdve hetven-nyolcvan éven át az ige (az első szó tag magánhangzójának változásaival) -iroz végződésű alakban élt nyelvünkben. A tátoviroz szónak v hangja a Cook által leírt tattow szónak német hangrendszerű betűejtésére mutat. Az -ir- morféma denominális igeképző mivoltában ugyancsak német közvetítésre enged következtetni.

Néhány példa a Horváthtól bevezetett szó- és betűképre: 1817-ben La Perousenak ... Utazásainak veleje c. műben: tátovirozottság (63), tátovirozva (293), tátovírozták (360) – s egyszer: magokat tátovirták (63). Zádor Eleknél: taettovirozás (II. 248), taettowirozva (II. 262). Meglehetősen következetlen a németből 1833–34-ben fordított Közhasznú Esmeretek Tára: táttovirozás (VIII. 334), tátovirozás (VIII. 462), tatovirozás (XI. 454) és tátoviroz (XII. 195).

Ugyanezek az alakok váltakoztak nálunk a XIX. század középső harmadának utazóinál és íróinál, azzal a különbséggel, hogy az angolul is tudó szerzők az első szótagban már az e betűt és hangot használták (pl. Haraszthy Ágoston 1844-ben, I. 170, 190).

A mai angol tattoo szó hangértékéhez tudomásom szerint elsőnek Bródy Sándor került közel, aki 1886-ban írta le azt a nyelvünkbe azóta begyökerezett betűképpel: egy nagy osztály tetoválja magát (Don Quixote kisasszony, I. 44 NSz). Idegen szótáraink közül a tetovál alakot elsőnek Radó Antal regisztrálta 1903-ban, párhuzamosan a tetoviroz mellett. Az első világháború után a tautológiás morfémahalmozó -iroz alakok meglehetősen megritkultak idegenszó-készletünkben, részben el is tűntek, s a bokszíroz, blokkíroz, garazsíroz, szekíroz, telegrafíroz, treníroz mellé, némely esetben helyére kevésbé idegenszerűnek érzett, rövidebb igealakok léptek. Ezeket egy etimológiai felfogás a nem német (hanem francia, latin, angol stb.) szó tőalakja új átvételének tekinti.

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/a1/Beato%2C_Felice_%281834_%E2%80%93_1907%29_-_Tattooed_japanese_men_-_ca._1870.jpg

Tetovált japánok 1870-ből (Forrás: Wikipédia)

 

3. Ez a nyolcvanas évektől megfigyelhető lassú tetoviroztetovál változás időben nagyjából egybeesik a tetoválás tényének és fogalmának hazai szerepváltozásával. A XIX. század elején – ahogy a Benkő-féle Geográfia, a Cook-fordítás és Hübner passzusai mutatják – előbb ismertük meg az idegen fogalmat, mint az idegen szót. A XIX. század közepe felé közeledve előbb került a nyelvünkbe az idegen szó, mint vált észlelhetővé magyar személyek bőrén a jelenség. Nincs módunkban, s nem is feladatunk e cikkben a kérdés antropológiai oldalának történeti vizsgálata. Ottó Lauffertől eltérően, aki e szokásának sok évszázados európai meglétét feltételezi (Über die Geschichte und den heutigen volkstümlichen Gebrauch der Tätowierung in Deutschland. Wörter und Sachen, VI. 1914–15, 1–14), az ide vonatkozó csekély irodalom, ill. elszórt utalások alapján azt tartjuk valószínűnek, hogy a tetoválás gyakorlata hazánkban csak a múlt század közepén vagy utolsó harmadában kezdhetett meghonosodni és szélesebb körben terjedni. (Nagyon ritkán, szórványosan persze jóval korábban is előfordult. Széchenyi István naplóiból, az 1819. július 17. és 27-én kelt bejegyzésekből és egy levélfogalmazványából tudjuk, hogy húszéves korában Bécsben karjára tetováltatta akkori szerelmének, Selina O’Meade ír–osztrák leánynak nevét. A Naplók Viszota-féle kiadása, X. 658, 663, 835).

A tetoválás művelete hazai terjedésében része lehetett az Osztrák–Magyar Monarchia olyan ezredeinek, melyek nem magyar földön, hanem pl. Észak-Olaszországban, az okkupáció korabeli Bosznia-Hercegovinában állomásoztak, ahol ez a szokás a bennszülött lakosság között már ismert volt. Még több szerep juthatott a kereskedelmi és haditengerészetben szolgáló, az ország határaitól messzire s a nemzetközi kikötők világában megforduló magyar matrózoknak, akik között a tetoválás idővel hagyományos jelenséggé vált. A monarchia hadiflottájának utolsó parancsnokáról, egy később nálunk fontos politikai szerephez jutott ellentengernagyról minden matróz tudta, hogy teste egy részében sárkányfigurákkal volt tetoválva. A hajósok világában az ilyesmi nemzetközi szokássá vált. V. György angol király fiatal tengerésztiszt korában jobb alkarján tetováltatta magát.

4. Ma Magyarországon a tetoválás nem ritka jelenség. Behatóan foglalkozik vele dr. Pastinszky István 17 ábrával illusztrált, A tetoválás c. tanulmányában, a Természettudományi Közlöny 88. évf. (1957) 268–274. lapjain. A többféle lehetséges eljárás közül nálunk egyáltalán nem él a színes cérnával való kivarrás, sem az egyes afrikai törzseknél divatozó, mesterséges sebhelyeket, hurkaszerű kidomborodást előidéző ún. hegtetoválás sem. Nálunk csupán a böködött, festékes tűvel szurkált, orvosi nyelven epigraphia cutanea néven ismeretes eljárás szokásos. Korántsem szorítkozik azonban katonákra, mint a századfordulón, sőt azok között ma már aránylag ritka. A napilapjainkban fel-felbukkanó hírek szerint a legkevésbé művelt társadalmi rétegek világában, fiatal férfi segédmunkások között észlelhető leggyakrabban. Moldova Györgynek A tetovált kereszt c., az ún. javítóintézetek fiatal bűnözőiről készült szociográfiai jellegű írása szerint a pesti tizenéves huligán galerik tagjai között az azonos alakú tetovált figura az összetartozás titkos jele. Ilyenféle összekapcsoló szerep a fehér ember világában elég gyakran jutott e bőrműtétnek. Az első világháborúban a Nádasdy huszárezred minden olyan tagja, aki egy 1916-ban megvívott nagy csatát túlélt, azonos jellel tetováltatta magát. Ez a jel egy kb. tízfilléres nagyságú, nyolc csúcsú csillag volt, a bal kézfejnek azon a lágy részén, mely a hüvelyk- és mutatóujjat összeköti. (Néhai Medgyesy Miklós ezredes szíves közlése.)

Volt azonban megkülönböztető és nyilvántartó szerepe is, éppen korunkban. Közismert tény, hogy a hitleri Waffen-SS tagjai a bal hónaljuk közelében éppúgy tetoválva voltak a vércsoportot jelző betűkkel, mint az egyes koncentrációs táborok foglyai azonossági számmal az alkaron, a csukló fölött. (Az utóbbi nagy néha ma is látható még a pesti villamosokon a nyári hónapokban ujjatlan ruhát viselő és a kapaszkodó fogantyút markoló hölgyeken.) A spontán tetoválás elterjedt a hazai cigányság alsó rétegeiben (éspedig a nők között is, mint szexuális stimuláló eszköz), ahol pedig a természetes bőrszín e jelenségnek kevéssé kedvez.

https://szombat.org/files/2021/11/1200px-Tatuerat_fangnummer-1024x683.jpg

Mind e funkciókon túl a tetoválásnak lélektani szerepe is van. Már Cook említi a tetoválási eljárás fájdalmasságát: egy csontból vagy csigahéjból kéſzúlt ſzerſzámmal élnek, mellynek mint a’ fésűnek, éles fogakat tsinálnak. Ezt koromba mártják ’s a’ bőrre teſzik; ekkor rá ütik, ugy hogy a’ bémázolt fogak a’ bőrbe bele hatnak ’s az a’ jel mint valamelly billyeg örökössen megmarad. ... Ennek nagy fájdalommal kell végbe menni (133). Hasonlóképpen 1817-ben La Pérouse: A’ tátovirozottságot különös ékességnek tartják a’ vad nemzetek. De ez igen fájdalmas módja a’ tzifrálkodásnak (63). Aki e fájdalmakat kiállotta, az tűrő képességét, férfias keménységét bizonyította vele, tehát olyan tulajdonságokat, melyek kezdetleges értékrendű emberek között különleges becsben állanak. Ez az érzelmi érték játszik szerepet az amerikai Tennessee Williamsnek Pécsett 1968-ban és Pesten 1970-ben bemutatott A tetovált rózsa (The Rose Tattoo) c. színművében is.

5. A tetovált rajz, ábra Magyarországon ma csekély változatosságot mutat. A többnyire nagyon kezdetleges rajzú ábrák a közízlés igénytelenségére vallanak. A honvédségnél, századunk elején a jobb alkar belső oldalán szív alakú keretben a személy nevének kezdőbetűi és születési éve voltak olvashatók – ezáltal tehát némiképp az azonossági jegyet pótolva –, a tengerészeknél ugyanott vagy a felsőkar külső oldalán a horgony és néha halfarkú, dús keblű sellő volt látható. Mai fiatalok alsó és felső karján, néha mellén, sőt hátán is, olykor még az ujjak meg a kéz hátán visszatérő motívum a kígyó, a lepke, a patkó, nagyobb bőrfelületeken a pálmafa női akttal, az indiánfej, a huliganizmusra hajlóknál pedig a halálfej. Nem ritkák a különféle jelszavak, szövegfoszlányok, az imádott nő neve s a tizenéveseknél az Anyám szó sem. E banális szimbólumokkal Pastinszky foglalkozott részletesebben.

Nálunk a felhám alá beszurkált festékanyag többnyire korom, faszénpor, tinta, tus, a honvédségnél régebben puskapor, a mintát kibökdöső szerszám az ár, a gombostű, a vasszeg. A fejlett technikájú nagy nyugati kikötővárosokban, ahol mintakönyvek alapján az ábrák százai között lehet válogatni, a tetováló üzemek villanytűvel dolgoznak, három-, négyféle színes festékkel és természetesen helyi érzéstelenítéssel. Különös gonddal történik az űrhajósok testén azoknak a pontoknak tetoválással való jelölése, ahova az egyes élettani folyamatokat önműködően jelző-író és rádión továbbító készülékeket kapcsolják.

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/b7/TattooInProgress.jpg
Tetoválótű

6. A tetoválás fogalmára se igei, se főnévi szerepben nem született nyelvünk saját eszközeivel alkotott olyan szó, mely országosan elterjedt volna. (Az angol, francia és német is az idegen szót használja, az orosz a visivat megjelöléssel él.) Köszönettel tartozom Gunda Bélának, aki saját gyűjtéséből két adatot volt szíves velem közölni. A második világháború előtti években a Fejér megyei ráckeresztúri legényektől hallotta, hogy ők kiverik, kiszurkálják karjukat, amikor tetoválnak. Debrecen téglavető cigányaitól pedig a közelebbi múltban a detomálás megnevezést hallotta.

A tetoválásnak csak a neve új, és származik a földgömb túlsó oldaláról – a jelenség ilyen vagy olyan formájában évszázados. Sztrabón már időszámításunk kezdetén említett tetováltnak tekinthető trák törzseket (VII. 4). Az Ószövetség a zsidóknak megtiltotta ezt az eljárást (Mózes III. és V. könyve), Mohammed is a híveinek, s egy Northumberlandban 787-ben tartott zsinat a keresztényeknek, mivel pogány babonás kultuszok továbbélésének jelét látta benne.

Országh László

Etimológiai szótár

ISMÉT KAPHATÓ!

Zaicz Gábor: Etimológiai szótár
Második, javított, bővített kiadás, 2021
TINTA Könyvkiadó