Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 93. évf. 1969., 479–481. oldal.

A makadám utak ma már kevéssé felelnek meg a megnövekedett gépi közlekedés igényeinek. A XIX. század harmincas éveitől kezdve azonban majdnem egy évszázadon át, a gépkocsi nagy mértékű elterjedéséig Európának minden lovas járművet hajtó embere ezzel az eljárással készített útburkolatot tartotta a maga nemében legtökéletesebbnek.

A makadám szó az újfajta útépítési módszer kidolgozójának, John Loudon McAdamnek (1756–1836), Anglia útügyi főfelügyelőjének nevét őrzi. (Nevét a maga idejében MacAdam-nek és Macadam-nek is írták.) A szó tehát a tulajdonnévi eredetű közszavaknak – mint atlasz, bojkott, börberi, konyak, lincsel, onánia, raglán, szendvics, watt stb. – népes családjába tartozik, melyeknek Eric Partridge és Bruno Migliorini szenteltek terjedelmes monográfiákat.

John Loudon McAdam

McAdam 1820-ban tette közzé The Present State of Road-making (Az útépítés jelenlegi állapota) c. röpiratát, melyben módszerét leírta és ajánlotta. Eszerint nagyjából egyforma nagyságúra tört kövekből kell természetes, száraz és szilárd ágyazatra jó arasznyi vastagságú réteget lerakni, s megvárni, amíg az a szokásos járműforgalomtól kemény testté összeáll. Amikor ez bekövetkezett, akkor egy hasonló újabb réteget kell fölébe teríteni, s amikor ez idővel ugyanígy megszilárdult, akkor egy harmadikat. E módszert már McAdam életében tökéletesítették. A legalsó réteg alá mesterséges szilárdabb ágyazat került, a zúzott köveket föveny kötötte meg, s a felületeket súlyos hengerekkel simították el. Az első ilyen utak Angliában 1820 és 1825 között készültek. Nagy haladás volt ez a földutakhoz, de még a kövezett utakhoz képest is, mivel ruganyosabb volt, s a jármű szerkezetét és utasait, valamint a lovak lábát kímélte. Az angol források már 1826-ban mint a komfortnak új, lelkesen üdvözölt formájáról emlékeztek meg a makadamizált utakról.

Makadámút építése a 19. század elején (Forrás: Wikipédia)

Az angolban az ilyen módszerrel készült út kapta a macadaraized road, majd a kételemű macadam road elnevezést, ami ráértéssel, metonimikus névátvitellel rövidült macadam-mé. Az angol nyelv e szóban csak a középső szótagot hangsúlyozza, ennek magánhangzóját artikulálja világosan, az első szótag magánhangzója teljesen, az utolsóé majdnem színtelen.

Magyarországon e szónak Széchenyi István volt a meghonosítója. A magyarok közül elsőnek valószínűleg ő látott ilyen utakat, persze Angliában, s idehaza lelkes hírverőjük lett. A Lovakrul c. könyvében (1828) a szót angol mintára denominális igeképzővel ellátva használta: „A’ lótenyésztésben pedig híjába, ’mackadamizált uton előmenni lehetetlen, annak utja igen szívós ’s göröngyös” (204).

Ebben nemcsak az a feltűnő, hogy alig pár évvel az igének az angol nyelvben való megjelenése után Széchenyi a szót már magyar szövegben használja, hanem azonnal képes értelemben alkalmazza. Nyilván nem is nagyon érthették hazai olvasói, mivel három év múlva, a Világban, a kötet végén levő, glosszáriumszerű Magyarázatokban ezt volt kénytelen írni:

„Lovakruli munkámban 204-dik lapon ez áll: ’A lótenyésztésben pedig hiába, ’macadamizált uton előmenni lehetetlen...” s ezt – ahogy Széchenyi megjegyzi – egy olvasó érthetetlen új szónak találta, a Mak és Ádám-ot még értette, de a damizált-at már nem, mivel „soha nem hallott egy szót is se Macadamrul, sem útcsinálási methodusáról. . .” (533).

Makadámút az 1850-es években (Forrás: Wikipédia)

Széchenyi e glosszája a Világ 327. lapján levő eme passzushoz fűződött: „...nem hihető, hogy egy Deus ex machina fogja vizeinket regulázni, utainkat mac-adamizálni ...” Előfordult a szó a nagy agitátornak egy négy évvel később kelt írásában is, ugyancsak konkrét értelemben: „...legyen Magyarországnak hitele, macadamizált utja, vízcsatornája...” (Néhány szó a lóverseny körül, 51), ami jól mutatja, milyen jelentőséget tulajdonított Széchenyi a kérdésnek.

A reformkorban és még azután is sokat szerepelt hazai szövegekben ez a makadamizál ige, mégpedig többnyire valós, konkrét értelemben. 1834-ben Bölöni F. S. Philadelphiáról ezt írta: „Ezen utcák közepe négyszeg-kövekkel van kirakva, a nagyobbak macadamizálva” (Útazás Észak Amerikában, 1966-i bukaresti kiadás, 295). Szemere Bertalan ezt írta barátjának Angliából: „Ha te a megyédbeli utakat.... mcadamizáltatni akarod, ...figyelmezz a következőkre...” (Utazás külföldön, 1840. 2: 150). Más, külföldön járt magyarok is sorra megemlékeztek az új típusú utakról, a kátyús, gödrös utakon döcögő, otthon maradt honfitársak okulására. Így 1844-ben Tóth Lőrincz: „...hajtja ... a’ gyönyörű pegazusokat a’ jó, tömör és puha macadamizált uton” (Uti Tárcza, V. 8) és „[Londonban] az utcák ... középütt macadamizálva szilárd és tartós kocsiutat képeznek” (uo. 16). Némileg másképp látta a dolgokat Térey Pál, aki 1859-ben megállapította, hogy London „utczái macadamizáltak, télen nyáron egyiránt sárosak” (Angol-skóthoni napló, 82).

Makadámút (Forrás: Wikipédia)

Elsőnek tehát nyelvünkben a makadamizál ige terjedt el tárgyas funkcióban: ’(úttestet) McAdam módszere szerint épít’. Ilyen értelemben szótározta a németes macadamisieren alakban Forstinger János Idegen szavakat magyarázó kézi-könyve is 1853-ban: ’utat apró kövekkel épiteni’ értelmezéssel.

1832-től már a skót mérnök neve is előfordult, mégpedig az útépítési módja részletes leírása kapcsán a Közh. Esm. Tárában (III. 453), majd Szemerénél (i. m. 2: 150 és 154). Az utóbbi már a tulajdonnévből képzett melléknevet is használta: „[Párizs–London] ... ott meztelen kövezet, itt macadami puha töltés” (i. m. 2: 25). A makadám szót magának az ily módszerrel készített útnak jelölésére tudomásom szerint magyar szövegben elsőnek gr. Széchenyi Istvánnak Béla nevű fia használta Amerikai utam c. könyvében (1863): „Meglátjuk, hogy a vizvezetések létrejöttével [Pesten] a mac-adam mint fog készülni”, továbbá: „Ha [Pesten] a járda, kövezet és a mac-adam végtére egy kis észszel készülend”, és végül: „Malta, Gibraltar mac-adamja nem kevésbbé jó, mint a párisi vagy londoni” (97 és 102).

A makadámutak emlegetése sok évtizeddel megelőzte azok építését Magyarországon. Hanzély János Magyarország közútjainak története (1960) c. művéből tudjuk, hogy gyenge minőségű makadámutak már a múlt század hetvenes éveiben is épültek nálunk, de igazán jók csak 1890 után, amikor az állam megvásárolta az első gőzhengert. Ettől kezdődően majdnem fél századon át ennek a módszernek korszerűsített alakja uralkodott hazánkban. A lázas útépítő tevékenység azonban nemcsak haszonnal járt, hanem károkat is okozott. Berzsenyi Dániel korában még messze setétedett a Ság teteje. Ma már nemcsak a teteje nem látszik, hanem a hegy is eltűnt, lehordták, mivel köve igen alkalmas volt az útépítésre. És a századunkban a, Badacsony koronáján ütött, gyógyíthatatlanul tátongó sebek is a hegyeink pusztulásában egyébként, ártatlan skót mérnökre fognak emlékeztetni még sok évtizeddel a róla nevezett módszer alkalmazásának megszűnte után is.

Országh László