A közelmúltban jelent meg a TINTA Könyvkiadónál Balázsi József Attila és Kiss Gábor szerkesztésében a Népies szólások, közmondások és életbölcsességek enciklopédiája, amely 8250 örök érvényű igazságot tartalmaz szótárszerű elrendezésben. A kézikönyv ezeket értelmezi, s ahol szükséges, néprajzi-művelődéstörténeti megjegyzésekkel egészíti ki őket, mindezt népszerűsítő formában ‒ ám tudományos igényességgel, a nagyközönség számára összeállítva. A kiadvány ismeretterjesztő jellegét erősíti a nagyszámú néprajzi-művelődéstörténeti magyarázat. Az enciklopédiában 21 kis „keretes” írást is találunk, ezek a szólások keletkezéséről, jellegéről, csoportjairól tájékoztatnak. A TINTA Könyvkiadó Anya-nyelv-csavar blogján most közreadjuk ezeket az írásokat kedvcsinálónak a Népies szólások, közmondások és életbölcsességek enciklopédiájához. A kis írásokat Balázsi József Attila készítette.

testes kifejezések

Testrészeink és belső szerveink a frazeológia gyakori alkotórészei, szólásokban, közmondásokban is gyakran felbukkannak.

Akkora feje van, mint a vonószék ‒ mondják a nagy fejű egyénre, s az iksz-lábú személyt jellemzik az úgy áll a lába, mint a kisborjúé szerkezettel. A látástól vakulásig dolgozó emberen nyomot hagy a megfeszített munka (dolog nem nevel helyes testet), miként a kisírt szem is elárulja gazdája zaklatott lelkiállapotát (úgy néz ki vki, mint a pócsi kép).

Nagy számban találhatók a beszéddel, pletykálkodással kapcsolatos kifejezéseinkben is testrészek: nyelves vki, mint a piaci kofa; a kezére adja vkinek a szót; akkora vkinek a szája, mint egy német papucs.

nyelves, mint a piaci kofa (FORTEPAN / Szekrényesy Réka adományozó)

Lelkivilágunk rezdüléseit, hangulatunk hullámzásait a szív-vel alkotott kifejezések tömege jelzi: az ijedt embernek úgy ver a szíve, mint a birka farka, az izgalomtól úgy ugrál vkinek a szíve, mint a Marcié, mikor Julist látja a kútnál, a szerelmes szíve úgy dobog, mint a ricsei kutyáé, s a hosszabb időre másutt munkát vállaló férj elindulásakor mondja évődve az asszonyka: tarisznya indul, szívem vidul.

Kedvese közeledtére állapítja meg a leány: szívem keseredik, mert már közeledik. Ámde a távolság rombolólag is hathat az érzelmekre, miként a számos nyelvben megtalálható közmondásunk tartja: szem nem látja, szív felejti.

A sűrű aludttejet az úgy megalszik, mint a máj hasonlattal minősítjük, a rossz gyereknek pedig imigyen ígérünk alapos verést: megnézem a vesédet! vagy kérget hántok a hátadból! Gyakran büntetés nélkül is úgy ordít valaki, mint akinek szíjat hasítanak a hátából.

ha te kocsizol, én szekerezek

A frazeológiában előforduló leggyakoribb közlekedési eszközünk a kocsi és a szekér. Sokszor a fejlődés, az előrehaladás, a siker metaforái: ha felültél a kocsira, le is kell szállni ’az elkezdett dolgot illik befejezni’ ‒ figyelmeztet a közmondás. Az ócska tengely, rossz kerek, úgy megyünk, ahogy lehet közmondás azt fogalmazza meg, hogy bár a szekér rozoga, a lényeg, hogy haladjon előre. Akinek romlott az anyagi helyzete, az kocsin jött, gyalog megy, s aki tolja vkinek a szekere farát, az többnyire önző céllal támogatja az illetőt.

A borzas, fésületlen hajú személyt szénásszekérhez (olyan a feje, mint a szénásszekér), a terebélyes embert pedig a gyorskocsihoz hasonlítják (olyan kövér, mint egy delizsánsz).

ha felültél a kocsira, le is kell szállni (FORTEPAN / Cholnoky Tamás adományozó)

A kocsi és a szekér egyes alkatrészei is felbukkannak a frazémákban. A fölösleges ember az ötödik kereke a kocsinak, s aki nem töri el a hámfát, az nem erőlteti meg magát a munkával. Ha nyikorog a kerék, gúnyosan mondják: megitta a gazdája a hájravalót, és az árokba esett részegre is van egy tréfás kocsis kiszólásunk ‒ az árokban maradt, mint a rossz kocsikas. Szörnyen éhes ember megeszi még a marokvasat is, és ha felmondanak valakinek, akkor kitörik a szekere rúdja.

Bár vannak nagy folyóink és tavaink is, a hajó és a csónak jóval ritkább szereplője a szólásoknak. Akik egy véleményen vannak, azok ugyanabban a hajóban ülnek; az eső után köpönyeg nyelvjárási változata: hajótörés után okosabb a révész, s ugyancsak a vízi jármű elsüllyedését fogalmazza meg a csődbe jutott emberre alkalmazható feneket ér vki szólás. Az izzad vki, mint zsidó a ladikban ’ömlik vkiről az izzadság’ szóláshasonlat forrását jelentő történet már feledésbe ment.

metaforák

Az emberi gondolkodásban fontos szerepet játszanak a metaforák, amelyekben két dolgot azonosítunk egymással, tehát lényegében a két jelentés egyszerre érvényesül. Gazdagon kiaknázza a frazeológia is a metaforák nyújtotta lehetőségeket, főleg a tréfás-évődő kifejezésekben. Azon prózai tényt, hogy a nők a férfiaknál tovább élhetnek nemi életet, imigyen fogalmazza meg: százesztendős szérűben is lehet csépelni, de nem százesztendős cséppel. Nyitva van a mészárszék ajtaja ‒ mondják annak a férfinak, aki elfelejtette begombolni a nadrágját. A padlás és a (mester)gerenda jelölheti a homlokot: Addig dagasztják a kenyeret, amíg nem csöpög a padlásról; addig dolgozik vki, míg a gerendáról nem csurog a víz. Föl van fordulva a ház teteje, mondjuk, ha ’átlósan összehajtott kendő a szokástól eltérően úgy van a fejre kötve, hogy a kisebbik része van kívül’.

Egyes közmondások és szólások használati köre igen gazdag. A jó malom mindent megőröl frazéma metaforikus jelentései a következők:

1. ’a jó gyomor mindent megemészt’: itt a malom átvitt értelemben az emberi gyomrot jelöli ‒ ’a jó malom mindent megőröl’: ’a jó gyomor mindent megemészt’;
2. ’az egészséges embernek minden étel jólesik’: az előbbi jelentés újabb mozzanattal bővül ‒ ’a jó malom mindent megőröl’: ’az egészséges gyomor minden ételt megemészt’: ezért ’az embernek ez jólesik’;
3. ’akinek jó foga van, még a száraz kenyeret is meg tudja enni’: ebben a kifejezésben a malom a fogakat jelenti ‒ ’a jó malom mindent megőröl’: ’a jó fog a száraz kenyeret is megőrli’ (vö. őrlőfog);
4. ’nem szabad az ételben válogatni’: itt a metafora már nagyon áttételes, de még az étkezéssel kapcsolatos ‒ ’a jó malom mindent megőröl [nem válogat az őrlendő gabonafajtákban]’: ezért ’mi se válogassunk az ételekben’;
5. ’mindenhez érteni kell’: itt a malom metaforikus jelentése ’ész’ ‒ ’a jó malom mindent megőröl [feldolgoz]’: ’a jó ész mindent felfog, megért’: ezért ’mi is értsünk meg mindent, legyünk sokoldalúak’.

A jó malom mindent megőröl (FORTEPAN / Privát Fotó és Film Archívum-Höfler Tibor gyűjtemény adományozó)

melyik malac ki ökre?

Az állatos frazémák részben az állatok tényleges tulajdonságait fogalmazzák meg, részben a hozzájuk fűződő hiedelmeket rögzítik, az illető nép kultúrájának lenyomatát viselve magukon. A leggyakoribb háziállataink (kutya, macska, ló, baromfi) és élősködőink (bolha, tetű, nyű) mellett előfordulnak bennük a vadállatok (farkas, róka, medve) is, akárcsak a madarak (fecske, varjú) népes serege. A halfajták jóval ritkább szereplői a szólásoknak, főleg köznyelvi hasonlatokban jelennek meg: kövér vki, mint a harcsa; sovány vki, mint a keszeg; fürge vki, mint a csík. A hal azonban sokkal kedveltebb: közmondásokban (a kutya és a ló után) a legfontosabb állatok közé tartozik.

Az iparkodó ember úgy mozog, mint a dörzsölt bolha, s a folyton otthon ülő személyt a tormába esett féreg-hez hasonlítjuk. Lúdtól tanul a liba, illetve kiskutya is az anyjától tanul ugatni ‒ azaz minden gyermek a szüleitől szerzi az ismereteket. Általánosabban fejezi ki a tudás fontosságát a Tanulj, tulok, ökör lesz belőled! közmondás. Viszont az ökör nem mindig az okosság megtestesítője, miként olyan buta vki, mint az Isten ökre szóláshasonlatunk tartja.

Mesekincsünk legfontosabb vadjai a frazeológiában is előfordulnak. Akinek a szeme kopog az éhségtől, az olyan éhes, mint a kinn ordító farkas, s a javíthatatlan emberre mondjuk: farkas a szőrét elhányja, a természetét soha. A farkas régi neve, a féreg is megőrződött a frazémákban: acsarkodik vki, mint a fába esett féreg ’ordít’, ne szűkölj, mint a fába esett féreg! ’hagyd abba a sírást!’.

Réges-régi eseményre, hajdani időkre így utalunk: akkor történt ez, mikor a verebek bocskorban jártak. A szülői szeretetet fejezzük ki az úgy szeret vki vkit, mint a galamb a fiát, s ellentétét a szeret vki vkit, mint fene a malacot hasonlattal.

ritmus és rím

Minden nyelvben működnek a beszéd ritmusos rendezettségét elősegítő hangtani-mondattani lehetőségek, ritmuselvek – ezek szolgáltatják a versformák kialakulásának és továbbélésének nyelvi alapját. Az írásbeliség előtti korszakban megjelenő rítusokhoz tartozó szövegekben fontos szerepet kap az ismétlődés, a ritmusosság, a sajátos intonáció és a jellegzetes hanghatás. Számos szövegfajtában jelentős a dallammal való összefonódottság is. Az emlékezetet a szóbeli kötöttségeken kívül segítette az ismétlések sora, a hangzásbeli és a gondolatritmus. Mindezt bizonyítják a világszerte szájhagyományban élő különböző nyelvű szövegek.

A szólások, közmondások kialakulásának hangtani föltételezettsége nyilvánvaló: „Pénz, posztó, paripa, / széna, szalma, szalonna, / bor, búza, békesség, / fáin, finom feleség”; cserebogár nem jó csősze a cserjének; amely ember öregszik, kályha mellett melegszik. Balladáinkból, mondókáinkból is sorolhatnánk a példákat a betűrímre a végtelenségig. Azáltal, hogy a szavakat a hangok fülbemászó szabályossága is egybefűzi, a hangokba is beleáramlik valami a jelentés energiájából, és – mivel a ritmust az alliterációk, asszonáncok, rímek hozzák létre – könnyebben megtanulhatók, mint a nélkülük megalkotott kifejezések.

kiment a ház az ablakon

Minden nép igyekszik szűkebb környezetét, hajlékát mennél barátságosabban berendezni. A hagyományos parasztház elemei, a bútorok és a mindennapi életben használt eszközök gyakori szereplői a frazeológiának.

A törvényes házasságkötés nélkül együtt élők a kapulábnál esküdtek meg, s a búcsúzás nélkül távozó csak a kapufélfától köszönt el. Bár az anyagi gondok próbára teszik az emberi kapcsolatokat (ahol a szegénység benyit az ajtón, ott a szerelem kiszáll az ablakon), a feleség főzési tudománya sikeresen tartósíthatja az érzelmeket (tűzhelyen fő meg a szeretet).

Balázsi József Attila

Fázik a kemence ‒ állapítjuk meg, ha hideg van, s aki pallóra csúszik, az pórul jár. Égimeszelőre alkalmazzuk az olyan hosszú, mint egy szelemenágas, tenyeres-talpas egyénre a széles, mint a boglyakemence, piszkos tárgyra pedig a tiszta, mint a kémény üstöke hasonlatot. A hivalkodó, de szegény családot ítéli el a Tükörablak, nincs kenyér! szólás.

Az új szita szögön csügg megállapítás általánosítva minden frissen vásárolt, de még nem használt eszközre érvényes. A rosszul öltözött személyen úgy áll a ruha, mintha szénavillával hányták volna rája, és a csúnyán szitkozódó ember vasvillát köpköd. Összeillő párra mondjuk, hogy cseréptálhoz fakanál vagy sárfazékra sárfedő való. Szánalomra méltó házaspárra tett megjegyzés a népdalból is ismert házasodik a lapát, elvette a piszkafát.

egy fa nem erdő

A növénytermesztés és állattenyésztés mellett fontos szerepet tölt be gazdaságunkban a fakitermelés is. Ennek szókincse szintén beszivárgott a frazeológiába, jóllehet nem oly mértékben, mint más, falun-városon gyakori foglalkozásoké.

A tehetség fiatalkorban nyilvánul meg: ezt az igazságot az idejében meglátszik, hogy melyik fából lesz bot közmondás fejezi ki, míg a magas fának hosszú az árnyéka a befolyásos ember messze érő hatalmát fogalmazza meg.

A rendszeres favágás fontosságára figyelmeztet a fejsze a fának a bikája kitétel, s az ember tökéletlenségére az erdő aszúság nélkül nem lehet közmondás. A sokféle fából van faragva szólás a kétszínű emberre alkalmazható. Fölül húzta az apja a fűrészt, mondják a túlságosan beképzelt személyre.

A ruha teszi az embert kijelentés megfelelője erdészterminussal a fatuskó is szép, ha felöltöztetik, és az idős férfi szerelmének tartósságát fejezi ki a vén tuskónak tartós a melege közmondás. Ilyenkor már nehéz az ember természetén változtatni, azaz nehéz a vén fából gúzst facsarintani. Ne csodálkozzunk tehát, ha belefagy a fejszénk a próbálkozásba.

A sorozat másik két tagja elérhető itt és itt.