Első megjelenés: Élet és Tudomány 2009. január 23. (LXIV. évf. 4. szám).

„A közmondások ereje oly nagy, alakjuk oly tiszta és megkapó, hogy az első hallásra megragadják az embert és hozzátapadnak egész lényéhez. Rendkívül fontosak, mert a magyar nyelv tisztasága, tömör rövidsége, hamisítatlan ereje egész valójában kerül itt érvényre.” Almásy János: Magyar közmondások gyűjteménye. Budapest, Franklin Társulat, 1890.

A közmondások eredete

A legtöbb közmondás eredete a homályba vész, azonban a közös európai közmondáskincs számos tagjának az ókori szerzők (Horatius, Ovidius, Petronius, Plautus, Seneca) és a Biblia a forrása. Néhány közismert bibliai eredetű örök igazság:

• Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel (Máté 5,38);
• Szemet szemért, fogat fogért (Mózes 3. könyve 24,19);
• Aki nem dolgozik, ne is egyék (Thesszalonikiakhoz írt 2. levél 3,10);
• Az elsőkből lesznek az utolsók, és az utolsókból az elsők (Máté, 19,29);
• Az alma nem esik messze a fájától (Máté 7,17)
• Add meg a császárnak, a mi a császáré, és Istennek, ami az Istené (Máté 22,15)

 Közmondásaink sokat megőriztek az elmúlt korok szokásaiból, mindennapjaiból is. Pl.: Nem tesz lakatot a szájára, egy kegyetlen büntetésformára utal: az árulókat büntették oly módon, hogy szájukat, ajkukat lelakatolták. A szájába rág: Régen, miközben az édesanya szoptatta gyermekét, olyan ételt is adott a gyermeke szájába, amit maga is megrágott. Gyakran a közmondásban, szólásban lévő szó jelentése is megváltozott az évszázadok alatt. Lassan a testtel!  Szólásban a test szavunk régen holttestet is jelentett. Temetéseken a koporsóvivők néha elhagyják a hozzátartozókat, ekkor szólni kell nekik: lassan a testtel!

A magyar szólás- és közmondásgyűjtemények kiadásának története

Régi gyűjtemények

A közmondások és a bölcs mondások első gyűjtői és feldolgozói az ókori görög grammatikusok voltak. A könyvnyomtatás feltalálása után az 1400-as évek végén jelentek meg a humanista szerzőktől az első nyomtatott közmondásgyűjtemények. A legjelentősebb közülük Rotterdami Erasmus először 1514-ben kiadott gyűjteménye, amelynek népszerűségét bizonyítja, hogy száz év alatt több mint hetven kiadást élt meg. A közmondások közkedveltségét mutatja, hogy Pieter Bruegel németalföldi festőt is megihlették, és az 1559-ben készült egyik festményén több mint két tucat közmondást jelenít meg.

Pieter Bruegel festményén: Disznóról próbál gyapjút nyírni (Teljesen felesleges dogot művel.)

A Baranyai Decsi János (1560–1601) által szerkesztett első nyomtatott magyar gyűjteménynek is Erasmus szótára az alapja. Ez a török uralom alatt, Bártfán jelent meg Adagiorum greco latino ungaricorum címmel 1598-ban. A szerző a bevezetőben ismerteti a szólások, közmondások értékét és használatát: bölcsességre tanítanak, a meggyőzés eszközei, az előadás díszei, ezért éljünk velük „fűszerképpen”. Baranyai Decsi János kis alakú közmondásgyűjteménye háromnyelvű, 5000 latin, görög közmondásnak tartalmazza magyar megfelelőjét. A könyvnek ma 4 teljes és 10 csonka példánya ismeretes.

Baranyai Decsi János művének címoldala

A következő – részben ma is használatos – közmondások is megtalálhatók benne:

• Szegény embernek mindenkor vagyon nyavalyája;
• Nem fog az aranyon a rozsda;
• Sok lúd disznót győz;
• Mikor a kocsis megissza a háj [=kocsikenőcs] árát, csikorognia kell akkor az keréknek;
• Ahol farkast emlegetnek, a kert alatt kullog az;
• Jobb ma egy veréb, mint hogy nem holnap egy túzok;
• Ajándék lónak nem kell a fogát nézni;
• Egyik kéz a másikat mossa;
• Csak addig nyújtózzál, amíg az lepel ér.

Egy oldal Baranyai Decsi János könyvéből

A magyar szólások, közmondások jelentős része aztán bekerült Szenczi Molnár Albert (1574–1639) latin–magyar szótárának 1611-ben megjelent kiadásába, majd Pápai Páriz Ferenc (1649–1716) és Bod Péter (1712–1769) szótáraiba is.

A Baranyai Decsi János (1560–1601) által szerkesztett első nyomtatott magyar gyűjteménynek is Erasmus szótára az alapja. Ez a török uralom alatt, Bártfán jelent meg Adagiorum greco latino ungaricorum címmel 1598-ban. A szerző a bevezetőben ismerteti a szólások, közmondások értékét és használatát: bölcsességre tanítanak, a meggyőzés eszközei, az előadás díszei, ezért éljünk velük „fűszerképpen”. Baranyai Decsi János kis alakú közmondásgyűjteménye háromnyelvű, 5000 latin, görög közmondásnak tartalmazza magyar megfelelőjét. A könyvnek ma 4 teljes és 10 csonka példánya ismeretes. A következő – részben ma is használatos – közmondások is megtalálhatók benne:

Szegény embernek mindenkor vagyon nyavalyája;
Nem fog az aranyon a rozsda;
Sok lúd disznót győz;
Mikor a kocsis megissza a háj [=kocsikenőcs] árát, csikorognia kell akkor az keréknek;
Ahol farkast emlegetnek, a kert alatt kullog az;
Jobb ma egy veréb, mint hogy nem holnap egy túzok;
Ajándék lónak nem kell a fogát nézni;
Egyik kéz a másikat mossa;
Csak addig nyújtózzál, amíg az lepel ér.

A magyar szólások, közmondások jelentős része aztán bekerült Szenczi Molnár Albert (1574–1639) latin–magyar szótárának 1611-ben megjelent kiadásába, majd Pápai Páriz Ferenc (1649–1716) és Bod Péter (1712–1769) szótáraiba is.

Pieter Bruegel festményén: Disznók elé szórja a gyöngyöt/virágot (Olyanoknak ad vagy mond valamit, akik nem érdemesek arra vagy úgysem értik meg.)

Az 1700-as évek végén, az 1800-as éves elején ismét megnőtt az érdeklődés a közmondások iránt. Kisebb gyűjtemények után 1803-ban látott napvilágot Komáromban a jezsuita szerzetes Baróti Szabó Dávid (1739–1819) gazdag tartalmú szótára, A magyarság virágai címmel. A nyelvújítás korában sorskérdésnek számított a magyar nyelv ügye, beleértve a közmondásokat is. Jól példázzák ezt a féltő gondoskodást a nagy hagyománygyűjtő Pálóczi Horvát Ádám (1814–1868) szavai: „Egy nemzeti közmondást örökre meghalni hagyni nagyobb kár, mint amikor a hódoltató tábor egy ágyút veszt el”. Az Etelka című regény szerzője, a piarista szerzetes Dugonics András (1740–1818) évtizedeken keresztül gyűjtötte a „jeles mondásokat”. Halála után két évvel Magyar példabeszédek és jeles mondások címmel rendtársai rendezték sajtó alá és jelentették meg gyűjteményét Szegeden 1820-ban. A közel tízezer szólást, közmondást 49 fogalomkörbe, „szak”-ba rendezve közli a szótár. A 12. „szak” a fösvényekről, fösvénységről szóló 135 „példabeszédet” tartalmazza.

Dugonics András könyvének címoldala

Egy oldal Dugonics András könyvéből

A kiváló tudós és író Erdélyi János (1814–1868) „a nemzeti hagyományok tisztelete” érdekében gyűjti a közmondásokat, és úgy véli, hogy igaza van azoknak, akik „a bölcsesség első alkatrészeit … a népi tapasztalás és az eszmélkedés maximáiban, a közmondásokban keresik”. A Kisfaludi Társaság megbízásából a Magyar közmondások könyvét, Pesten adja ki 1851-ben a háromkötetes Népdalok és mondák folyatásaként. Sorszámozva, a közmondás kulcsszava szerint rendezve 9000 frazeológiai egységet közöl. A kő szónál többek között a következőket találjuk:

4697. Nagy kő esett le szívemről.
4698. Két kő közül jő ki a liszt.
4699. Együtt fújják a követ. Kigyókrul az a mese van a népnél hogy szájokat összedugva fújják együvé párájokat, s ebből lesz a drágakő. – A közmondás azokat jelenti, kik egy célra működnek.
4700. Könnyű a lágy követ faragni.
4701. Mely követ sokszor hengergetnek, meg nem mohosodik. Latin: Saxum volutum non obducitur musco.

Látható, hogy némely esetben magyarázattal látja el Erdélyi János a közmondást, illetve a latin megfelelőt is megadja időnként.

Tematikus közmondásgyűjtemények Bárdosi Vilmos tollából

A millenniumi ünnepségek szellemi, kulturális pezsgésében született Margalits Ede (1849–1940)  Magyar közmondások és közmondásszerű szólások című gyűjteménye. Az előszót így zárja a szerző: „A magyar hazának élete ezredéves évfordulója alkalmából mély tisztelettel ajánlja: a gyűjtő.” A minden korábbinál nagyobb nyelvi anyag gyakorlatias elrendezéséről ezt olvashatjuk az előszóban: „Erdélyinek 9000 szólása van, gyűjteményemben 25.336. Az elrendezésben az Erdélyi-féle alapszó-rendszert tökéletesebbé tettem. Nála egy közmondás csak egyszer, egy alapszónál fordul elő, – azonban egy közmondásban gyakran két-három jellemző szó van és e tekintetben a gyűjtő és olvasó eltérő nézetben lehetnek és ez gyakran másutt keresheti és hiába, mint a hová a gyűjtő iktatta; ezen gyűjteményben egy közmondás annyi alapszó keretében fordul elő, a hány jellemző szó van benne és igy az olvasó, bármelyiknél keresi, meg is találja”.

A meghal szót közel ötven rokon értelmű szólással fejezhetjük ki Margalits Ede szótára alapján. Ezekből példa:

Csizmáját üresen hagyta; Deszkát árul Földváron; Elejtette a kanalat; Elmetszették fonalát; Elragadta a Szent Mihály lova; Félretette csákóját; Kirántották a gyékényt alóla; Megfőzték a torkásáját; Megrúgta a Szent Mihály lova, soha ki nem gyógyul; Négy deszka közé tették; Néhai nevet vett fel; Nem fáj többé a feje; Nem fájlalja már a fogát; Padra viszik a bőrét; Szegre akasztották a csizmáját; Üresen hagyta csizmáját.

Újabb közmondásgyűjtemények

A trianoni döntés a magyar kulturális életet is sokként érte, a magyar szótárírás megtorpant. Ezért Margalits Ede gyűjteményét követően több mint egy fél évszázadot kellett várni, hogy O. Nagy Gábor (1915–1973) Magyar szólások és közmondások szótára 1966-ban megjelenjen, és újra leltározva legyenek nyelvünknek a szavaknál nagyobb régi és új lexikai egységei. O. Nagy Gábor szótára előtt 1957-ben jelentette meg a ma is népszerű Mi fán terem? című könyvét, amelyben több mint 250 közmondásnak az eredetét térképezi fel részletesen. Sajnos O. Nagy Gábor korai halálával megtorpant a közmondások rendszerezése és elméleti hátterének kutatása. Évtizedes csend után a magyar szólás- és közmondáskutatásnak az új eredményeit a TINTA Könyvkiadó ezredforduló után megjelent három szótára adja közre: Bárdosi Vilmos: Magyar szólástár (2003), Forgács Tamás Magyar szólások és közmondások szótára (2003) és Litovkina Anna: Magyar közmondástár (2005)

Bárdosi Vilmos: Magyar szólástár

A magyar nyelv legújabb szólásai, közmondásai

Azt gondolnánk, hogy ma nem születnek új közmondások, szólások. Nem így van, mert a nyelv szüntelenül mozgásban van, a játékos nyelvhasználó és az élet újabb tapasztalatai újakat szülnek. Újszerű közmondásnak tekinthető Murphy napjainkban sokat idézett törvénye: Ami elromolhat, az el is romlik. Továbbá elég, ha azokra az utóbbi években született, népszerű mondásokra utalunk, amelyek a Nehogy már…  vagy a Kevés, mint a... szavakkal kezdődnek. Ízelítőül néhány mai nyelvi lelemény:

Nehogy már a nyúl vigye a puskát!;
Nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát!;
Nehogy már a vakolat verje le a kőművest!;
Nehogy már a ketrec rázza a majmot!;
Nehogy már a szúnyog adjon vért!

Kevés, mint a mackósajtban a brummogás;
Kevés, mint a Balatonszeletben a hullámverés;
Kevés, mint a törökmézben a janicsár;
Kevés, mint a dobostortában a ritmusérzék;
Kevés mint a disznósajtban a röfögés.

Napjainkban a diáknyelvben számos elferdített közmondást találunk, ugyanis a tréfálkozó beszélő a nagyobb hatás kedvéért, viccelődve gyakran kicsavar egy-egy közmondást. Néhány ilyen nyelvi „lelemény”:

Ki korán kel, az álmos;
Aki másnak vermet ás, az sírásó;
Éhes diák pakkal álmodik;
Ha megdobnak kővel, betörik a fejed.

Forgács Tamás Magyar szólások és közmondások szótára

Idegen nyelvi közmondások

Közmondások, rövid bölcsességek minden nyelvben találhatók. Az évezredes európai-keresztény kultúrkör erőteljesen befolyásolta az öreg kontinensen beszélt nyelvek közmondásait, ezért látásmódjukban hasonlítanak is egymásra az európai közmondások. Azonban mintha örök és egyetemes emberi értékeket közvetítenének a világ bármely táján, példának idézzünk néhányat a japán nyelv közmondásaiból:

A tengeri rák is csak akkora lyukat fúr, amelybe éppen belefér (azaz: Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér);
A jó körtefának nem kell szólnia, az ösvény magától visz alá (azaz: Jó bornak nem kell cégér);
Időnként a majom is leesik a fáról (azaz: A lónak négy lába van mégis megbotlik);
Rizsföldje felé hajtja a vizet (azaz: Saját malmára hajtja a vizet);
Macskával őrizteti a szárított halat (azaz, Kecskére bízza a káposztát).

A következő thai közmondások is az egyetemes emberi tapasztalásról és értékekről vallanak:

Ne állj két lábbal két csónak peremén (azaz: Egy fenékkel nem lehet két lovat megülni);
Az elefántot a farkáról, a lányt az anyjáról lehet megítélni (azaz: Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!);
Ha a hangyák közel vannak a cukorhoz, enni fognak belőle (azaz: Alkalom szüli a tolvajt);
Minek a kerítés, ha az ökröket már ellopták (azaz: Késő bánat, eb gondolat);
Tigris elől menekült és a krokodilhoz ért (azaz: Csöbörből vödörbe esett).

Szólásgyűjtemények a TINTA Kiadó kínálatából

A Minden csoda három napig tart közmondás majdnem minden európai nyelvben megtalálható, megvolt már a görögben, és többek között megvan az olaszban, oroszban, németben, angolban is. Van azonban néhány olyan közmondás, amely magyar földön született, és bizony nem is lehet egykönnyen idegen nyelvre lefordítani:

Egyszer volt Budán kutyavásár;
Meghalt Mátyás király, oda az igazság;
Több is veszett Mohácsnál;
Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől.

Nemzeti kultúránk egyik legfontosabb hordozója a magyar nyelv, melynek évszázados, régi szólásait, közmondásait a harmadik évezred elején is őriznünk kell, beszédünk színesítésére pedig mind többet fel kell használnunk a gazdag kínálatból.

Kiss Gábor,
TINTA Könyvkiadó,
az MTA Szótári Munkabizottságának tagja