Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 92. évf. 1968., 336–339. oldal.

E két könnyű csónakfajta között vízisportolóink éles különbséget tesznek, a laikusok azonban gyakran összetévesztik őket. Szakíróink szerint a kajak végig teljesen fedett, csak a beülő nyílásnál szabadon hagyott, rendszerint egyszemélyes csónak. Evezőse a csónak fenekére ül, övben befűzi és vízmentesen szigeteli magát, és a menetirányban ülve hajtja kajakját, felváltva jobb és bal oldalon merítve be a két kézben tartott kéttollú evezőlapátot. Csónakját lábkormánnyal irányítja. A kajak elöl-hátul élben végződik, alacsony oldalfala van, és könnyen felbillen.

Inuit fókavadász egy kajakban, szigonnyal felfegyverkezve
(Forrás: Wikipédia)

A kenu orra-fara szintén élben végződik, de a csónak teljesen nyitott, oldalfala magas, s nemritkán több személy is evez benne. A kenus nem ül, hanem fél térden áll a menetirányba fordulva, s egyetlen egytollú evezőlapátját csak az egyik oldalon meríti a vízbe, s azzal is kormányoz. (Tálos–Blahó: A kajakozás és kenuzás kézikönyve. Budapest, 1954.)

A XVII–XVIII. századi nyugat-európai utazók, akik az amerikai indiánoknál látott kenut és a grönlandi eszkimóknál látott kajakot először leírták, e csónakoknak többféle változatát is ismertették, főleg ami a csónak anyagát, a benne ülők számát és az evezés módját illeti. A kajak szó és fogalom emez útleírások nyomán vált ismertté. Philip M. Palmer kaliforniai filológus szerint (Neuweltwörter im Deutschen. Heidelberg, 1939) a csónak keleteszkimó nyelvjárásból származó neve – kajakka – először 1656-ban bukkan fel nyomtatásban, mégpedig német szövegben, Adam Oleariusnál. Hat évvel későbbi első angol nyelvi előfordulását ugyanilyen alakban regisztrálja az oxfordi nagyszótár. Ugyanez a szótár azt is megjegyzi, hogy eszkimó nyelven a szó férficsónakot jelent, ellentétben az umiak-kal, a női csónakkal. Mind német, mind angol szövegekben később csak kaiak, kajak, kayak alakban fordul elő. A szó francia nyelvben való pályafutása még nincs felderítve. Bloch és von Wartburg etimológiai szótára szerint először 1900 táján fordul elő kayak alakban.

Az eszkimók e csónakja előbb lett ismert Magyarországon, mint maga a kajak szó. W. Robertson skót történésznek 1777-ben írott és 1807-ben Tanárki János által magyarra fordított Amérikai históriája az I. kötet 548. lapján így írt: „Ha egy Eskimó bele ül a’ maga Czet-lannákból készűlt, ’s Borjú fóka bőrrel bé vont tsónakjába, trutzolni tud ... a’ háborgós tengerrel.” Maga a kajak szó magyar szövegben tudomásom szerint először a Grönlánd históriája című műben olvasható, melyet Cranz Dávid német utazó írt, s 1810-ben Dobosy Mihály vajszlói ref. prédikátor fordított nyelvünkre. A 147–148. lapon részletes leírás található, itt erősen megrövidítve: ,,…a’ Férjfi tsónak (Kajak) három ölnyi hoszszú, elől hátúl hegyes, mint a Takátsok vetéllője, közepénn alig van másfél lábnyi széles, és alig egy lábnyi mély, hoszszú vékony létzekből van összverakva, és … bőrrel béhúzva . .. ; a’ tsónak fedelinn középenn egy kerek juk van hagyva, ebben leereszti lábait a’ Grönlándi ember, és a’ izéiére ül a juknak, magát gyenge bőrökkel a’ juk körül körültakargatja … hogy azonn semmi víz a’ tsónakba bé nem szívároghat … Evedzőjét két kézre fogja, és sebesenn evedz a’ tengeri-borjú vagy madárra ... A’ szélvésztől semmit sem fél, ... ha valami nagy hab elborítja és lenyomja is tsónakostól, ismét feljön a’ víz tetejére; ha a’ hab felakarja tsónakját fordítani, akkor azt az evedző segíttségével, és testének alkalmatos mozdúlásaival megtartóztatja; ha pedig tsak ugyan felfordúl a tsónak, akkor a víz alá fordúlt hajós evedzőjével a víz alatt egyet ránt, és ezzel ismét viszsza fordítja, ’s helyre állítja hajóját…”

Egy eszkimó a kajakjában 1900-ban (Forrás: Wikipédia)

A Cranz–Dobossy-könyvben még többször előfordul a kajak szó, így a 29. lapon, valamint kaják alakban a 148. lapon, sőt a kötethez mellékelt III. és VI. számú képtáblákon a kajaknak rézmetszetű ábrázolásai is láthatók. Található e műben részletes útmutatás is e csónakfajtában való evezés megtanulásához.

Metszet a Grönlánd históriája című könyvből

E művet követően, részben arra támaszkodva, hat évvel később Horváth Zsigmond csöngei ev. prédikátor is említi a kaják szót Ámerikának haszonnal múlattató esmertetése című könyvének 193. lapján. Leírásából csak az utolsó mondatokat idézem: „Egyik kezében az evezőt, a másikban a’ szigonyt tartván, a’ leggyorsabb tengeri kutyát is eléri. Még amikor azt [ti. a kajakot] a’ szélvész vagy hullám felborítja is, olly tsóvítást tud tenni lapátjával, hogy ismét felegyenesűl, mellyen az őtet féltő Idegen szörnyűködik.”

Ami az eszkimó számára létfontosságú közlekedési és munkaeszköz volt, az idővel az európai ember játékszere, sportcikke lett. Az utóbbi értelemben vett kajak típusú csónak és a kajakozás lassacskán ismert lett Magyarországon is. Említi ugyan már 1879-ben kaják néven s az angol sculling outrigger típusú csónakkal azonosítva Molnár Lajosnak Athletikai gyakorlatok című könyve (206. lap), terjedni azonban csak az első világháborút megelőző évtizedben kezdett. Ekkor kerültek forgalomba nálunk a német Faltboot elnevezésű és német gyártmányú kajakok, melyeket könnyű volt szállítani, mivel szétszedhetők és összerakhatók voltak, merevített favázra húzott, gumiréteggel bevont vászonból készültek. Századunk első éveiben napilapjainkban már nemegyszer találkozunk kajak alakban az eszkimó csónak nevével (nemkülönben a faltboot megnevezéssel) és ennek származékaival és összetételeivel: kajakozik, kajakos, kajakbajnokság, kajakverseny, kajaktúra stb. A kajakos melléknév már Cranz–Dobosy művében előfordul a 96. lapon, ahol a szerző „egy Grönlandi kajákos embert” említ.

Habár Magyarországon már 1938-ban rendeztek országos kajakbajnokságot, a kajakkal kapcsolatos szavak alig hatoltak túl a sportolók körein, szaknyelvi terminusok maradtak. A kajakos szó azonban a harmincas-negyvenes években a nem sportolók világában is elterjedt abban az argó értékű melléknévi jelentésben, hogy ’fejlett izomzatú’. A népetimológia úgy fogta fel, mint a kajakos – kajakban evező szó jelentésbővülését, s annak az anatómiai ténynek tulajdonította, hogy a kajakozás nagymértékben s meglehetősen egyoldalúan fejleszti a váll, a felső kar és a hát izomzatát. Valójában azonban ennek az argószónak nincs semmi köze az eszkimó csónak nevéhez, hanem homonima képződmény. Az 1900-ban megjelent, Jenő Sándor–Vető Imre-féle magyar tolvajnyelvi szótár a héber kajach szót már regisztrálta erő jelentésben, Szirmay István tolvajnyelvi szótára ennek származékát, a kajakos szót 1924-ben ’erős, bátor, elszánt’ jelentésben.

A kenu szó története valamivel színesebb. A szó a nyugat-indiai Haiti szigeten beszélt karib vagy talán arawak indián nyelvből került a spanyolba a XVI. század elején, canoa írással. Ekkor még egyaránt jelentett fatörzsből kivájt többszemélyes evezős vízi járművet s favázra feszített állatbőrökből vagy nagyobb nyírfakéreg-darabokból eszkábált egyszemélyes csónakot. A nagy európai nyelvekben a spanyolos canoa alakban jelent meg, a németben először 1520-ban, az angolban 1555 körül s a franciában 1568-ban. Az utóbbiban canot, az angolban canoe, canow írású alak terjedt el. Ez az angol canoe írásmód vált általánossá előbb-utóbb a legtöbb európai nyelvben, így a franciában is.

A kenúnak is előbb jutott el a híre hozzánk, mint a neve, s ez is Robertsonnak már említett műve útján. Nála ezt olvashatjuk: „A Canada beliek ollyan ladikokonn bátorkodnak a’ nagy folyó-vizekre, ’s tavakra menni, mellyek tsak fa héjjból készűltek, és ollyan könnyűek, hogy a’ hol a’ hajókázás, a’ víznek, vagy esése, vagy tsekélysége miatt félbeszakasztatik, két ember bátran viheti mindenütt. Az illyen töredékeny tsónakokonn sokszor hoszszas útakat tesznek” (1: 548).

A kenu szó első nyomára magyar szövegben Horváth Zsigmondnál találunk 1813-ban. Könyve 224. lapján ezt írta a nyugat-kanadai wakash indiánokról: „Hajójik (Canoes) mesterségesen készülnek, mellyek sokszor 20–30 embert-is elbírnak, ’s emberfogakkal ki vannak rakva.” A Hübner János-féle, magyarra Fejér György irányítása alatt átültetett Mostani és régi nemzeteket esmértető Lexikon 1816-ban már tartalmaz egy Canoe címszót (1: 537), mely tájékoztatásért a Canot szóhoz utal, de ennek cikkét a szerkesztők kifelejtették a kötetből. Két évvel később Weld Izsák utazásai Északi Amerikának státusaiban című könyvében (fordította Baranyay Ferenc alsóbüki ev. prédikátor) azt olvassuk a 244. lapon, hogy „Az Indusok’ tsónakjai (kanotjai) ezen a’ tájon is fahéjból vagynak …” Bölöni Farkas Sándor 1834-ben az Ontario partjain járva ezt írta a mississagua indiánokról: „Csónakjaik (canot) vékony deszkából, egészen bevonva fakéreggel, igen különbözik a fejérekéitől” (az 1966-i ötödik, bukaresti kiadás 189. lapján). Ismét más, továbbra is a franciához közel álló alakban fordul elő Xántus Jánosnak 1852. december 8-án húgához írott levelében (kiadva Pesten 1857-ben, Xántus János levelei Éjszakamerikából, 11. lap): „Számtalan kanó (lélekvesztő) úszkál itt [ti. a Nebraska folyón], mindég tömve indiánokkal.”

Magát a szót nem említi ugyan, de a benne való evezésnek európai ember számára nehezen megtanulható voltát és a csónakkal történt számtalan vízbe fordulását mulatságosan írta le 1844-ben Mokcsai Haraszty Ágoston Utazás Éjszakamerikában című könyvében (1: 164).

Ezek eddig szórványos, elszigetelt előfordulások. Sűrűbben – és immár az angolos canoe alakban – bukkant fel a szó nálunk a XIX. század második felében, amikor az indiánokról szóló regények népszerűsítik, így Cooper Vadölője (az 1868-i magyar fordítás XIX. fejezete) és Útmutatója (az 1870-i fordítás III. fejezete) vagy az indián romantika első hazai terméke, Belányi Ferenc Vadonban című silány regénykéje (1865), később pedig a megismerkedés a kenusporttal európai, sőt hazai vizeken. Ez utóbbinak első dokumentuma Molnár Lajos említett könyvének 210. lapja. Valószínűnek látszik, hogy a jól tájékozott Molnár már ismerte J. Macgregor munkáját (1866) és W. Baden-Powell könyvét (1871) nagy kenutúráikról, melyek jelentős mértékben járultak hozzá e sportág európai népszerűsítéséhez. A kilencvenes évek elején már Budapesten is hallunk canoeversenyről (Sport-Világ, 1894. évi 27. szám, 257. lap). Nyilván a század végére nálunk is olyan értelemben szabványosodik e csónak alakja és evezésének módja, ahogy a jelen cikk második bekezdésében leírtuk.

A rendelkezésünkre álló adatokból valószínűnek látszik, hogy a szót a XIX. század utolsó harmadáig nálunk kanó-nak ejtette az a nagyon kevés ember, aki egyáltalán ismerte. Az angolos canoe írásmód hazai megjelenése után a szót kimondók túlnyomó része valószínűleg kano-e-nak, vagy káno-é-nak, tehát három szótagúnak ejtette. Lehettek sokan, akik kanó-nek ejtették, ahogy Radó Antal Idegen szavak szótárának 2. kiadása (1905) megjegyzi. A legtöbb korai idegen szavak szótára, ha egyáltalán közli a szót (Forstinger 1853, Babos 1865), nem ad kiejtést. Az első angol–magyar szótár, a Dallos Gyula-féle (1860) ugyan figyelmeztetett arra, hogy ezt a szót az angolban véghangsúlyos kanú-nak ejtik, nálunk azonban tovább élt a három szótagos betűejtés (ezt Radó Antal is megjegyzi említett könyvének 1929-i 8. kiadásában). Laikus, tehát nem vízi sportoló körökben ma is hallani még néha. A kenu vagy kenú ejtésre való fokozatos áttérés a két világháború között következett be, elsőnek alighanem a sport űzői körében. (Kezdetben ez a változtatás valószínűleg sznobos-smokkos finomkodásnak tűnt fel a régibb ejtés hívei között.) Ugyanekkorra tehető a kenu írott alak elterjedése is, ami ma mára szó hivatalos magyar betűzési formája.

Miként sportnyelvünk legtöbb idegen szavának, azonképp ennek a száműzésére is történt kísérlet a purista felbuzdulás idején. De az erőfeszítés eredménytelen volt. Talán nem is csupán azért, mivel ez a sport nálunk nagyon kevés ember szórakoztatója, tehát nem volt meg a nézők, a szurkolók „tömegbázisa”, hanem főképp annak okából, hogy a két szótagos szót az öt szótagos (!) indiáncsónak-kal óhajtották kiszorítani.

A kenu szó termékeny tőnek bizonyult, nagy családot nemzett: kenus, kenuz(ik), kenubajnokság, kenucsapat, kenuegyes, kenulapát, kenusport, kenuszámok, kenuverseny stb.

Országh László