A nyelvtudomány, ezen belül az areális nyelvészet feladatai közé tartozik egyes földrészek nyelveinek számbavétele. Az eurolingvisztika a nyelvészet viszonylag új tudományága, mely külön Európa nyelveit vizsgálja több szempontból. Magát Európát is többféleképpen lehet meghatározni, s a különböző (földrajzi, politikai, antropológiai) nézőpontok mind szerepet játszanak az eurolingvisztika kialakulásában. Magát az eurolingvisztika terminust (pontosabban megfelelőit, az angol eurolinguistics és a német Eurolinguistik műszókat) csak 1991-től használják, de a jelentős magyar kapcsolatokkal rendelkező, a berlini Magyar Intézetben is tevékenykedő, majd munkásságát Dublinban kiteljesítő Ernst Lewy (1881–1966) és Décsy Gyula e tudományág első jelentősebb művelői, klasszikusai. Lewy még csak Európa kitüntetett területeit és nyelveit vizsgálta (1942/1964), Décsy már átfogó monográfiát írt az európai nyelvekről, Lewyhez hasonlóan németül (1973).

Décsy Gyula (1925. március 19. Negyed, Nógrád megye – 2008. december 30. St. Petersburg, Florida) a budapesti egyetemen végzett, az MTA tudományos munkatársa volt (1952–56). 1956-tól nyugaton élt. A göttingai (1957–59), majd a hamburgi (1959-től) egyetem tanára volt, az uralisztika vendégprofesszora amerikai egyetemeken. 1967-től a turkológia és uralisztika közös folyóiratának, az Ural-Altaische Jahrbüchernek is szerkesztője volt. Az 1970-es évek végén áttelepült az USA-ba, a bloomingtoni Indiana Egyetem professzora lett. Főbb kutatási területei a szlavisztika, az uralisztika (különösen a szamojéd nyelvek), a nyelvcsaládok és nyelvszövetségek kérdésköre, a nyelvkeletkezés voltak. A nyelvszövetségekkel kapcsolatos munkásságának keretében írta meg az európai nyelveket részben elterjedtségük, részben övezeteik (areáik) és struktúráik szerint csoportosító munkáját (1973; ismeretései: Kálmán 1975, Balázs 1983: 19–22). A mű vázlatos bemutatása egyben korának felidézése is.

Décsy összesen 62 európai nyelvet tárgyalt. (De nem tekintette külön nyelvnek például a katalánt és a szárdot.) Kontinensünknek 1970-ben számlált 630 millió lakója közül a túlnyomó többség (597 millió) az indoeurópai nyelveket beszélte. Ezek közül 356 milliónak az anyanyelve az öt nagy európai nyelv (német, francia, angol, olasz, orosz) valamelyike, amelyeknek mindegyikét több mint 50 millió európai beszélte. 173 millióra volt tehető a közép nagyságú nyelveket beszélők száma (ukrán, lengyel, spanyol, holland, román, szerb-horvát, magyar). További 36 millió európainak a nyelve a 24 kis nyelv valamelyike. 6,75 millió európai a 17, még ezeknél is kisebb nyelv valamelyikét beszélte, a 9 törpe nyelven viszont mindössze 224 ezren beszéltek. Az 52 őshonos nyelvnek 618 millió beszélője volt, míg a betelepültek tíz nyelvének (török nyelvek, cigány, örmény, máltai, kalmük) Európában csak 13 millió.

Décsy először elterjedtségüknek, kitüntetett jelentőségüknek megfelelően az öt nagy (akkor 50 millión felüli) nyelvet vette sorra: német, francia, angol, olasz, orosz. Ezt követően más szempontok, elsősorban földrajzi–kulturális jegyek alapján megállapított hét nyelvszövetséget (Sprachbundot) tárgyalt: viking, litorális, pejpuszi, rokitnói, dunai, balkáni és kámai. A viking csoportba a dán, norvég, izlandi, faeröri, ír, skót-gael, kymri, breton, svéd, lapp, finn, vepsze tartoznak. A litorális (partmenti, tengerparti) csoport tagjai a fríz, holland, baszk, spanyol, portugál, máltai. A nevét a Pejpus-tóról (Csúd-tóról) vett pejpuszi csoportba az észt, vót, lív, lett tartoznak. A rokitnói csoport tagjai a lengyel, litván, belorusz, ukrán, kasub. A letteket a litvánoktól Décsy nyilván azért választotta el, mert az előbbiek egyes területeken az észtekkel érintkeznek, míg a litvánok inkább a lengyelek vonzáskörébe kerültek századok óta. A dunai csoportba tartozik a cseh, szlovák, magyar, szlovén, szerb-horvát. A balkáni csoport tagjai a román, moldován, bolgár, macedon, albán, görög, török. A kámai csoportba tartozik a csuvas, cseremisz, tatár, baskír, votják, mordvin, zürjén, jurák, kalmük.

Európa nyelvi térképe (Forrás: Horváth Zsolt, ebedszu.net)

A nagy nyelvek elkülönítéséhez hasonló szempont, elterjedtség alapján tárgyalta az úgynevezett szigetnyelveket (luxemburgi, rétoromán, szorb, gagauz), majd a szórvány nyelveket (diaszpóra nyelveket, azaz: jiddis, ladino, karaim, cigány, örmény). A nyelvek besorolása éppúgy vitatható, mint Décsynek némely róluk tett megállapítása, mégis döntő fontosságú lépést jelentett az eurolingvisztika kibontakozásában.

Décsy könyvében az európai nyelvek példáján külön foglalkozott nyelv és ország, nyelv és nemzet, nyelv és vallás, nyelv és nyelvjárások viszonyával. Az idegen elemek befogadása tekintetében megkülönböztetett introvertált, semleges és kevert nyelveket. Művének utólag értékelhető érdekességei hosszú fejtegetései nemcsak az európai nyelvek múltjáról, hanem jövőjéről is.

Décsy könyve tudománytörténeti jelentőségű és számottevő hatást gyakorolt a kortárs magyar areális nyelvészetre. Magyar szempontból a dunai nyelvszövetség feltételezése nyert különös jelentőséget. Décsy a dunatáji típus több ismérvét tárgyalta, többek között az első szótagi hangsúlyt, a magánhangzók kvantitáskorrelációját, a kevés diftongust, a h mássalhangzó meglétét, a szintetikus ragozást, az igekötők gazdagságát, a hasonló igeidőrendszert, a jelentékeny latin hatást, a szóalkotásmódok közül a szóképzés és összetétel egyforma gyakoriságát, a purista szóalkotásmódokat. A dunatáji nyelvek szövetségét több tekintetben Décsyt követve részletesen tárgyalta Balázs János (1983: 25–105), Fodor István viszont e nyelvszövetség létét elutasító álláspontra helyezkedett (1984).

Kicsi Sándor András

Irodalom

Balázs János: „Az areális nyelvészeti kutatások története, módszerei és főbb eredményei.” In: Balázs János, szerk.: Areális nyelvészeti tanulmányok. Bp.: Tankönyvkiadó 1983: 7–112.

Décsy Gyula: Die linguistische Struktur Europas. Wiesbaden: Otto Harrasowitz 1973.

Fodor István: „Van-e a Dunatájnak egységes nyelvi alkata? Az areális tipológia egy elvi kérdése.” Magyar Nyelv 80(1984)1: 36–47, 2: 177–186.

Kálmán Béla: Décsy 1973 ismertetése. Magyar Nyelv 71(1975)3: 364–371.

Lewy, Ernst: Der Bau der europäischen Sprachen. Tübingen: Max Niemeyer 1964². (Dublin 1942¹.)