Egy-egy nép korai történetét jól jellemezhetik nyelvemlékei: a magyarság a nyelvtörténetben először önelnevezése (illetve más, környező népekkel összezavart elnevezései), a vezérek személy- és méltóságnevei, a törzsek nevei, elődeink csatakiáltása (hui, hui!) révén jelentkezett. Pár évszázad elteltével az összefüggő nyelvemlékek már szigorúan hivatalos dokumentumok (adománylevél, alapítólevél, birtokösszeírás, jegyzőkönyv) vagy jámbor és épületes tartalmú írások, utóbb szójegyzékek is. A X–XII. század közepe körüli időből mintegy ötven, a hazai szórványemlékek legjelentősebb részét képviselő oklevél maradt fenn. Az Árpád-korból négy, viszonylag rövid összefüggő szövegemlékünk maradt fönn: a Halotti beszéd és könyörgés, a Königsbergi töredék és szalagjai, az Ómagyar Mária-siralom, valamint a Gyulafehérvári sorok. A XIV. századból csak szórványok maradtak ránk. A XIV. század végéről egyszerre egy egész könyvnyi magyar szöveg beszéli el Assisi Szent Ferenc életét: ez a XIV. század vége felé keletkezett, 1448 körüli másolatban fennmaradt Jókai-kódex, s a vers- és liturgiatörténeti szempontból egyaránt izgalmas Laskai Sorok keletkezése is erre a korra (1433) tehető (Dömötör 2006: 43). A XIV. századi, sőt a XIII. századi magyar nyelvű írásbeliség sokkal gazdagabb, kiterjedtebb lehetett annál, mint amilyenre a fennmaradt szövegek mennyisége alapján lehet következtetni.

A középkori imádságokban a sorok rendjét előszeretettel cserélgették. A Laskai Sorok ötsoros, latinból fordított verses imádság, sajátos sorelrendezéssel. E nyelvemlékünk szövegét először Holl Béla közölte (1984), majd filológiai alapossággal tette közzé Mátai Mária (1997: 23) és A. Molnár Ferenc (2000: 9). A szöveg mai nyelven értelmezett olvasata a következő:

Ó, Istennek teste, üdvösség, ez világnak oltalma,
ó tiszteletes test, ma tégedet méltatlan imádlak,
hogy engemet méltass halálomnak idején éltetni.
Ó, életnek kenyere, adj énnekem örök örömet!
Téged kérlek és unszollak, lelkemet testemmel tisztítsad

(Mátai 1997: 25).

Az olvasat több filológiai kérdése közül az első sor üdvösség szava bizonyult a leginkább problematikusnak: például A. Molnár Ferenc szerint a szó helyes olvasata édesség. Az imádságot valószínűleg a XIV. század második felében fordították magyarra, majd 1433–1435 között egy valószínűleg Laskóról való, dél-dunántúli nyelvjárást beszélő fiatalember, Demeter egyébként latin nyelvű füzetéből ismert. E füzetet átmásolták, a kötet (Liber Demetrii de Laskó) pedig Krakkóba, onnan Zárába, a mai Zadarba került, majd onnan Šibenik ferences kolostorába, ahol Holl Béla fedezte fel 1982-ben. E kódexben – miként az előző füzetben is – a Laskai Sorok úgynevezett vendégszöveg: nem latinul, hanem magyarul írták. Érdekes – és sok filológiai, köztük a középkori szájhagyományozást is érintő problémát felvető – párhuzam, hogy a Laskai Sorok teljes egészében megjelent a Thewrewk-kódexben (1531) is. Ez utóbbi, közel száz évvel későbbi párhuzamos szöveg talán azonos latin előzményre visszavezethető későbbi, független fordítás, amely már más ízlést, korstílust képvisel. A két változatot A. Molnár Ferenc vetette össze a részletekre kiterjedő alapossággal (2000), de maradtak alapvető filológiai problémák a szöveggel kapcsolatban.

Egyrészt lehetséges, hogy létezett a Laskai Sorok sorelrendezésének megfelelő ötsoros latin nyelvű imádság. A nyelvemléket felfedező Holl Béla még csak egy latin nyelvű úrfelmutatási imádság három változatában elszórtan találta meg szövegünk öt sorát. Másrészt a Laskai Sorok elvileg lehet művészi kompiláció is. Ez a szövegformálási technika általános volt a középkorban, és kódexének más helyén Laskai Demeter is élt vele. Mindenesetre vitatott, hogy ő a nyelvemléknek fordítója, másolója vagy egyenesen összeállítója volt-e?

A Laskai Sorok oltáriszentségi imádság, melyet úrfelmutatáskor vagy áldozáskor, az oltáriszentség vételekor imádkoztak, esetleg énekeltek a hívek. Az úrfelmutatás szertartása 1264-ben került bele hivatalosan is a mise liturgiájába. Sok adat tanusítja, hogy Magyarországon az úrnapját – hivatalos ünneppé válásához (1264) képest – korán, már a XIII–XIV. században széles körben ünnepelték. E körülmény is megengedi az imádság keletkezésének XIV. századra tételét.

A Laskai Sorok számít az Ómagyar Mária-siralom utáni második vagy harmadik legrégebbi magyar versnek, mégpedig énekversnek. Ebben a tekintetben riválisa a valószínűleg a XIV. század utolsó negyedében keltkezettt, úgynevezett Húsvéti Népének (vagy Zsigmond-kori töredék): „Krisztus feltámada mind ő nagy kínjából, azon mi örülünk (vagy: örüljünk), Krisztus legyen reményünk, kirieleiszon!” (Mátai 1997: 54, Dömötör 2006: 42).

A Laskai soroknak az 1531-ben másolt Thewrewk-kódexben

A Laskai Sorok igényesen megformált költői szöveg. „Benne az imádkozó a kenyér színe alatt jelen levő Krisztushoz szól, akit megszólítások sorozatával dicsőít, majd kéréssel, a legnagyobb kéréssel fordul hozzá: azért könyörög, hogy Jézus méltassa őt arra, hogy halála előtt magához vehesse az Úr szent testét, hogy ezáltal testben és lélekben megtisztulva elnyerhesse a halál utáni örök élet örömét” (Mátai 1997: 143). Ellentétek (te és én, Isten és ember, élet és halál, test és lélek, most és örökké), ismétlések hálózata tartja össze, teszi egységes egésszé a verset. 11 tagmondata 3 szövegmondatot alkot. A háromszor ismétlődő, indulatszóból és megszólításból álló mondatképlet jellemző a műfajra, gyakori az ómagyar korban. Szövegünk legfeltűnőbb verstani sajátsága, hogy négy 16 szótagos és egy 17 szótagos sorból áll, s használja a belső rímet is: unszollak – tisztítsad, a korabeli hozzávetőleges ejtés szerint: uszunlak – tisztohad.

Első fennmaradt magyar nyelvű verses emlékünk, az Ómagyar Mária-siralom a Mária-kultusz jegyében fogant. A Laskai Sorok pedig Mária fiához, a kenyér színe alatt jelen levő Krisztushoz, „az élet kenyeréhez” szóló emelkedett hangulatú költői fohaszkodás (Mátai 1997: 145–6).

Kicsi Sándor András

Irodalom

Dömötör Adrienne: Régi magyar nyelvemlékek. A kezdetektől a XVI. század végéig. Bp.: Akadémiai 2006.
Holl Béla: “Egy ismeretlen középkori iskoláskönyv és magyar verses nyelvemlék 1433-ból.” Magyar Könyvszemle 100(1984)1–2: 3–23.
Mátai Mária: Első magyar nyelvű verses imádságunk. A Laskai Sorok (1433). Bp.: Universitas 1997.
Molnár Ferenc, A.: Két régi magyar ima az Oltáriszentségről. Bp.: Akadémiai 2000.