Az olyanféle közmondás-elferdítés, mint például: Ki korán kel – álmos; Aki másnak vermet ás – sírásó stb., nemcsak a cinikusan kesernyés aszfalthumorra jellemző, hanem arra a magatartásra is, amellyel a mai városi ember a közmondásokat szemléli. Alig jelentenek ezek többet számára, mint elkoptatott, üressé vált közhelyeket, amelyek már vagy érvényüket vesztették, vagy amelyeknek amúgy is annyira közkeletű a mondanivalójuk, hogy foglalkozni sem érdemes velük.

Különös ellentét szembeállítani ezzel a felfogással azt a tényt, hogy mintegy harmadfélszáz évvel ezelőtt egyik érdemes hajdani szólásgyűjtőnk, Kisviczay Péter örömtől és nemzeti büszkeségtől dagadó kebellel jegyezte fel, hogy 1707-ben egy vármegyei gyűlésen három órai tárgyalás alatt füle hallatára száznál több proverbiumot, azaz közmondást és szólást használtak a szónokok. De még egy évszázaddal ezelőtt is a haladó gondolkozású, kiváló tudós és író, Erdélyi János „a nemzeti hagyományok tisztelete” érdekében gyűjt közmondásokat, és úgy véli, hogy igaza van azoknak, akik „a bölcselmiség első alkatrészeit… a népi tapasztalás és eszmélkedés maximáiban, a közmondásokban keresik”.

Erdélyi János: Magyar közmondások könyve

Hogy a közmondásoknak a mai ember szemében annyira leszállt az értéke, annak több oka is van. A legszembetűnőbb talán az, hogy rájöttek: a közmondások nem örök érvényű igazságokat tartalmaznak, hanem olyan megállapításokat, olyan életelveket vagy gyakorlati tanácsokat, amelyeket ugyan érvényeseknek fogadunk el manapság is, de nagyobb részük mégiscsak annak a gazdasági-társadalmi rendszernek a hű tükröződése, amelyben létrehozói és elterjesztői éltek. Nem jó nagy urakkal egy tálból cseresznyét enni; hosszú haj – rövid ész; kaparj kurta, neked is lesz; aki bírja marja; ruha teszi az embert – és még számos más közmondásunk „bölcsessége” távol áll korunk szellemétől, és ha valami még manapság is érvényesül belőlük, az nem követendő eszmény, hanem a múltnak olyan maradványa, amit valami emberségesebbnek, igazabbnak kell felváltania.

O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások

Ez azonban csak az egyik oldala a dolognak. Mert igaz ugyan, hogy a közmondások tekintélyes része eszmei tartalmát tekintve elavult, idejétmúlt, de másrészt azt is tekintetbe kell vennünk, hogy olyan állandósult szókapcsolatok, amelyek mai alakjukat gyakran évszázados csiszolódás, formálódás eredményeként kapták meg. Éppen ezért közeli rokonságban vannak a népi műveltség egyéb termékeivel – például a népi mondókákkal, a népdalokkal, a népmesékkel stb. –, és ezekkel együtt gazdag források a népünk gondolkozására, sajátos látásmódjára és nyelvi képalkotó tehetségére vonatkozó ismereteinknek a szempontjából.

Kiss Gábor, Bárdosi Viloms: Közmondások

Mennyire jellemző például az, hogy amit a latin színtelenül, hideg tárgyilagossággal és szinte matematikai pontossággal így fejez ki: Bis dat, qui cito dat (kétszer ad, ki rögtön ad), annak ez a sokkal szemléletesebb, képszerűbb és a természettel való közvetlenebb kapcsolatot mutató magyar közmondás felel meg: Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Az sem érdektelen, hogy az a közmondás, amelyet a XVI. század végén még ebben a terjengős, nehézkes alakban használtak: Azminemű mosdót tü (= ti) tartotok énnékem, én is olyan kendőt tünéktek, manapság ebben a tömör és velős formában él: Amilyen a mosdó, olyan a törülköző. Szemléletes példája ez annak, hogyan kopik ki minden felesleges szó a közmondásokból, és egyben annak is: a közmondások fejlődésének az egyszerűsödés és az egyre magvasabbá válás az iránya.

T. Litovkina Anna: Magyar közmondások nagyszótára

Abból azonban, hogy közmondásaink – különösen képes kifejezésmódjuknál fogva – értékes adatokat szolgáltatnak bizonyos magyar stílussajátságok megismeréséhez, nem szabad arra következtetnünk, hogy közmondáskincsünkben sajátosabban mutatkoznék meg a magyar gondolkozás- és szemléletmód, mint bármely más népi alkotásban. Közmondásainknak ugyanis nagy része idegenből került jövevény vagy legalábbis olyan alakulat, amely még nagyon sok más nép kifejezéskincsében is megtalálható. Ez a közmondás például: Minden csoda három napig tart, megvolt már a görögben, és megvan az oroszban, a bolgárban, a szerb-horvátban, a németben, az olaszban, az angolban és ki tudná felsorolni, még hány más nyelvben is. Íme még néhány hasonlóképpen nagyon elterjedt, más népek hagyománykincsében is meglevő közmondásunk: Kinek a pap, kinek a papné; Nézd meg az anyját, vedd el a lányát; Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra; Kutyaharapást szőrével gyógyítják.

Szólások, közmondások eredete

Mindent egybevetve azt mondhatjuk, hogy amennyire indokolatlan cinikus fölénnyel megítélni a közmondásokat, épp annyira helytelen örök érvényű igazságokat vagy a magyar lélek leghűbb kifejezését keresni bennük. A közmondásokat egyrészt olyan történeti adalékokként kell értékelnünk, amelyek nemegyszer éles világot vetnek a múlt emberének gondolkozásmódjára, másrészt pedig olyan stíluselemeket kell bennük látnunk, amelyeket alkalomadtán jól felhasználhatunk beszédünkben, fogalmazásunkban, hogy szemléletesebbé, kifejezőbbé tegyük mondanivalónkat, és sajátos színt, népi zamatot adjunk neki.

O. Nagy Gábor