Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 92. évf. 1968., 108–109. oldal.

Még alig van kilencven éve (ma, 2020-ban már több mint száznegyven éve – a szerk.), hogy nyelvünkben ez az angol szó megjelent, pedig hazánkban működő személyfelvonóról már jóval korábbi időből is tudunk. Az első liftet Magyarországon a múlt század legelején helyezték üzembe, mégpedig az Esterházy hercegi család kismartoni kastélyában. A legkorábbi leírást róla Ferenc József apja, Ferenc Károly főherceg hagyta, aki 1819-ben a kastélyt meglátogatva csodálta meg az „elmés szerkezetet”. A főherceg feljegyzéseit Csatkai Endre tette közzé 1931-ben Die Habsburger in Eisenstadt című dolgozatában, a Mitteilungen des Burgenländer Heimatund Naturschutzvereins című folyóirat ötödik évfolyamának harmadik számában. A német eredeti magyar fordítása így hangzik: „Istentisztelet után a herceg megmutatta a felvonógépet (Auffahrtmaschine), melynek segítségével egy kabinetben ülő két vagy három személy a földszintről a felső emeletekre tud utazni, onnan ugyanígy le tud ereszkedni, és bármely emeleten tetszés szerint ki tud szállani. [...] Ezt az elmés készüléket azonban nem emberek húzzák fel vagy eresztik le, mint Schönbrunnban és Laxenburgban, hanem egy óraműszerű szerkezet, amit egy nagy súly, egy hatalmas kő mozgat. A szerkezet feltalálója Langereiter hercegi főgépész, egy igen ügyes műszerész.”

Konrad Kyeser terve 1405-ből

Másfél évszázaddal ezelőtt tehát legalábbis a Habsburg-ház tagjának vagy Magyarország leggazdagabb földesurának kellett lenni ahhoz, hogy valaki liften mehessen az emeletre. Olyan nevezetességszámba ment az ilyen masinéria, hogy ha valaki külföldön ilyesmit látott, sietve megírta az otthoniaknak. Pados János Székesfehérvárott 1839-ben megjelent Utazási naplójának 36. lapján ezt írta a schönbrunni Gloriette-ről: „Tetejére belülről csigalépcsők vezetnek. [...] A cs. és kir. család számára fából készített szobácska van a falban, kerevet, székek és tükrök a bútorai. Ide beülnek és a szoba csendesen, majdnem észrevétlenül tolatik fel.” (Pados adatára Csatkai Endre volt szíves figyelmemet felhívni.) Ugyanerre a császári liftre utalt egyébként pár évvel később a reformkor neves utazója, Tóth Lőrinc is Úti tárcza című, 1844-ben közzétett terjedelmes művének ötödik füzetében a 62. lapon. Tóth 1842-ben járt Londonban, ahol – írja – „a Colosseum alsó, földszinti termeiben csinos szoborkiállítást láttunk [...], s a felsőbb emeletbe a bécsi gloriettben levőhez hasonló emeltyű által vonatánk”. Másfél évtizeddel később Térey Pál egy manchesteri pamutfonodában tett látogatásáról ezt írta Angol-skóthoni napló című, Pesten megjelent könyvének 142. lapján: „Midőn azon gyárnak, melybe bevezettettem, 10-ik emeletébe egy gép segítségével felhúztak, éreztem miként ingadozik alattam az egész épület. [...] Az említett felhúzó-gép segítségével ereszkedtünk le is emeletről emeletre.”

E leírások egyike sem használta a lift szót. Nem is használhatta, mivel az Oxford English Dictionary tanúsága szerint a sokjelentésű lift szónak ’személyfelvonó, áru- vagy ételfelvonó’ jelentése csak az ötvenes évekből mutatható ki először. A lift mellett az elevator elnevezés is élt az ötvenes évek elejétől fogva az angol nyelvterületen. (Ma az elevator szó a fogalomnak bevett neve az Egyesült Államokban, Angliában a lift megjelölés használatos.) Nem meglepő tehát, hogy magyar szövegben a személyfelvonó brit-angol nevével csak 1877-ben találkozunk, s akkor is egy útleírásban. Kecskeméthy Aurel „Éjszak-Amerika 1876-ban” című könyvének 39–40. lapján ezt írta New Yorkról: „A hotelben vagyunk. Itt minden másképen van, mint Európában. [...] Középen egy oldalon az »Office«; ott udvarias előzékenységgel fogadnak, kikérdeznek minő szobát akarunk; kulcsát átveszi a pincér és vezet az emelőgéphez (lift vagy elevator), mely egész nap és éjjel folytonosan működik, melyen néhány másodperc alatt ülve följutsz akár az ötödik emeletig. Ha nők is vannak a liftben, a férfiak levett kalappal vannak, dohányozni nem szabad rajta.” Nem Kecskeméthy volt azonban az első, aki a magyar közönségnek leírást adott az akkor még hidraulikus rendszerű amerikai személyfelvonókról. Tizennégy évvel korábban gróf Széchenyi Béla így írt Amerikai utam című könyvének (Pest, 1863) 92. lapján: „Nagyobb vendéglőikben vizi sajtó által egy kis terem indul minden 5 perczben fel és le, a vendégeket a 2-dik, 3-dik, 4-dik, 5-dik emeletbe szállítva. Ily előkészület egyedül 160,000 forintba kerül.” Széchenyi nem használta a lift szót. Ahol csak tehette könyvében kerülte az idegen szavak használatát, ellentétben Kecskeméthyvel.

Modern liftbelső

A nyolcvanas években már egyre gyakrabban fordul elő magyar szövegekben a lift szó. Meglepő ez azért is, mivel Kluge német etimológiai szótára szerint (a „Fahrstuhl” szócikkében) az angol szó 1889-ben jelent meg először német szövegben. Ez a tény valószínűsíti azt a feltevést, hogy a lift szó nem német közvetítéssel került nyelvünkbe, sem franciával (Bloch és von Wartburg az első lift szóadatot franciában 1904-re teszi), hanem közvetlenül angolból.

Hanyadikra lesz?

A mai magyarban a lift szó az élőbeszéd, a mindennapi nyelv szava, a felvonó elnevezés pedig hivatalos szagú, papírízű. Van harmadik, még hivatalosabb neve is, amivel szerencsére igen ritkán találkozni, a járószék, egy ellenszenves, fából vaskarika tükörfordítás a Fahrstuhl-ból. Nem valószínű, hogy valaha is kiszorítsa a lift szót, melynek jóegynéhány begyökerezett összetétele és származéka is él már a nyelvünkben: liftkulcs, liftpénz, liftkezelő, liftes és a liftez ige. Újabban már ilyen összetétellel is találkozunk, mint sílift, sőt – de egyelőre még csak nyomtatott művekben, a Sessellift, chair-lift, seggiovia ideiglenes magyarításaként – a széklift. Állítólag ez utóbbi fog majd a távoli jövőben megépülni és a badacsonyi vasúti állomásról a hegy tetejéig közlekedni. Remélhetőleg nem fog valamelyik hivatalnak eszébe jutni, hogy szék-járószék-nek keresztelje el.

A budapesti libegő

Országh László