Az alábbi könyvismertető az Édes Anyanyelvünk folyóirat 2020. szeptemberi számában jelent meg (42. évf. 4. szám 21. oldala).

Az Édes Anyanyelvünk olvasóinak nem kell bemutatnunk az új nyelvművelő kötet szerzőjét, hiszen szakszerű, egyszersmind élvezetes magyarázatait rendre megtaláljuk lapunkban. Ez alkalommal az utóbbi tíz év terméséből válogatott 120 cikket a kiejtés, a szókészlet, a stílus és a nyelvtan köréből, az utolsó fejezet pedig a verselemzéseké.

Kölcsey napjainkban is érvényes tanácsát választotta mottónak Kemény Gábor: „…de soha ne feledd, miképpen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség.” A kötet címe igen találóan a Parainesis-idézetre utal, de tágabb összefüggésbe helyezve, némi szövegmódosítással legyen szabad egy 2020-as időszerűségre is felhívnom a figyelmet: idegen nyelveket tudni szép lenne. A feltételes mód a megfelelő szintű nyelvtudás megdöbbentő mértékű hiányára utal. A vírusjárvány miatti rendkívüli helyzetben ugyanis hetvenötezer (!), a nyelvvizsga hiánya miatt korábban át nem vett diplomát adtak ki a felsőoktatási intézmények. Megfelelő anyanyelvi műveltség nélkül az idegen nyelvek elsajátítása sem igazán eredményes, ezért megvan a szerepe a nyelvünk működési törvényeit és állandóan változó nyelvhasználatunk formáit vizsgáló efféle köteteknek.

Kemény Gábor: Tanuljunk magyarul is!

A fejezetek beszédes címet kaptak. „Hogyan (ne) mondjuk?” – így foglaltatik keretbe a – jórészt – idegen tulajdonnevek ejtésmódját vizsgáló rövid fejezet. Manapság kevesebb figyelmet kap ez a kérdéskör, de hát „felülről”, az igényes nyelvhasználat oldaláról nézve nem lehet megjegyzés nélkül hagyni bizonyos eseteket. A példák természetesen nem az utcai nyelvhasználatból, hanem a rádió és a televízió műsoraiból származnak, amelyek hivatásos közreműködőitől joggal elvárható (vagy ismét feltételes módban: elvárható lenne) az idegen nevek helyes kiejtése. Nem az a baj – írja Kemény Gábor –, hogy az illető nem tud valamit, hanem az, hogy „nem tudja, hogy nem tudja”, azaz nem ismeri fel nyelvi műveltségének korlátait. Persze itt a kiejtés legmagasabb fokáról van szó, például lengyel származású dán sportoló, cseh születésű amerikai úszónő, Szicíliából származó ausztrál autóversenyző – televízióinkban hallható angolos ejtésváltozatuk a „nyelvi olvasztótégely” működését jelzi. Rajtuk kívül előkerül számos francia és latin névalak, s az utóbbiakra vonatkozó megjegyzés szerint: „Továbbra is fennáll ugyan a klasszikus nyelv presztízse, de e mögül a presztízs mögül elszivárog minden tudás”.

„Új szavakat tanulok” – vallja be a szerző a második fejezet címében. Ez a tanulási folyamat mindnyájunk számára természetes, ahogy azt a könyv legterjedelmesebb és legtöbb nyelvi adatot feldolgozó része bizonyítja. Szerepel itt az angol tükörfordítás révén keletkezett üvegplafon, a szintén angol hatásra létrejött működik a kémia metaforikus szókapcsolat értelmezése. Magyarázatot igényel a coaching, a debüt, a sitcom és a vlog. Szókészletünk változásának néhány további példája: alsó hangon, belenget, elbútoroz, összebútoroz, rakásol.

A szavak jelentésváltozását bemutató írások közül hadd emeljek ki egy bulvárízűnek tűnő, ám valójában mégsem bulváros jelenséget, a szexi melléknév jelentésváltozását. Sokan talán meglepődnek a fogalmazásmódon, miszerint a magyar filmipar szexi, vagy négy kortárs galéria szexi. Hadd tegyem hozzá: a lapunkból is jól ismert www.e-nyelv.hu honlapján a harmadik nyelvésztáborról szóló beszámoló címe: A grammatika lehet szexi. De hogy újabban mit is jelent ez a melléknév, azt majd megtudja a kedves olvasó, amikor kézbe veszi a könyvet.

Mi minden lehet szexi?

Fogalmazásunkban előfordul, hogy „Koccan a stílus, csikorog a nyelvtan” – ahogy azt a következő fejezet címe jelzi. A névelő- és a névutóhasználat, az ikes igék, a régies igealakok témáin kívül szóba kerül, hogy „egyre inkább gyakoribb” a kétszeres fokozás, pedig ilyet „nem szabadott volna” használni. Kiderül, hogy megkérdőjelezhető-e vagy „nem megkérdőjelezhető” a „nem elváló igekötők” esete. Rikkancsok ugyan már nincsenek, de a rikkancsszórend fogalma és maga a jelenség továbbra is létezik (teszem hozzá: nem is akármilyen gyakorisággal).

Nagyon érdekes a nyelvészkedő regényhősöket bemutató írás. Déry Tibor A befejezetlen mondat című regényében Desirée meglepő pontossággal fejtegeti udvarlójának az amely – ami névmások használati szabályait. Önmagában már ez is meglepő, az viszont még inkább, hogy az író a Pesti Hírlap nyelvőre kötetből Balassa József nyelvhelyességi tanácsait veszi át, a Feleletben pedig A helyes magyarság szótárából ad tartalmi idézetet a báró szájába. Kemény Gábor fontos megállapítása, hogy „Bomlik a rendszer, de közben épül is”, mármint a nyelvi rendszer, többek között a vonatkozó névmások használatáé. Ebből következik egy másik lényeges megállapítás: „A nyelvi szabályok legtöbbike csak rendszerint érvényes.”

A két irodalmi példával elérkezünk a Szép magyar versek című fejezethez. „A mostani líraiatlan korszakban” nagyon is indokolt, hogy külön fejezetet kap Illyés Gyula, Tandori Dezső, Kiss Benedek, Szakács Eszter és Utassy József egy-egy költeményének stílus- és szövegelemzése, a versek szépségeinek feltárása. Kemény Gábor fő kutatási területe a stilisztika, így témaválasztásán nem csodálkozhatunk, és ennek fényében még inkább érthető a legújabb nyelvi jelenségek iránti érzékenysége.

Kemény Gábor nyelvész 

Tíz év gazdag termését áttekintve látjuk csak igazán, hogy mennyi minden változott nyelvhasználatunkban. Az internetes példaanyag tanúsága szerint a hagyományos médiumokat felváltó kommunikációs eszközöknek köszönhetően az új formák még gyorsabban elterjednek és meggyökeresednek. A szerző jó érzékkel találja meg nyelvhasználatunk friss fejleményeit, hogy létrejöttük okát feltárva, sokoldalúan megvizsgálja a közlésben betöltött szerepüket. A fejtegetések elgondolkodtatnak, alkalmasint vitára serkentenek, de mindig valamilyen fontos vagy érdekes jelenségre hívják fel a figyelmet. Olyanra, amit talán az átlagos nyelvhasználó észre sem vesz. A kötet szerteágazó területeket ölel föl a bölcsész látásmódjának minden erényével. Bár önéletrajzi elemeket az ilyen munka természetesen nem tartalmaz, a nyelvi példákból világosan kitetszik a szerző – ugyancsak széles – érdeklődési köre, amely az operától kezdve a színházon át a televíziós sportközvetítésekig terjed. Nyelvművelő munkáról lévén szó, nem csupán a tanároknak, diákoknak, hanem a szélesebb olvasóközönségnek is ajánlhatjuk ezeket az olvasmányos és nemegyszer szellemes írásokat.

Befejezésül térjünk vissza a mottóhoz! Kemény Gábor betű szerint eleget tesz a Kölcsey megszabta kívánalmaknak. Egyfelől: míveli a magyar nyelvet, és az előszóban megígéri a lehetséges folytatást is; másfelől: az idegen nyelveket is tudja olyan szinten, ahogy az egy sokoldalú nyelvész munkájához szükséges. Nem utolsósorban pedig bízik a jövőben, nyelvünk jövőjében is, hiszen három unokájának ajánlja munkáját.

Zimányi Árpád