Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 91. évf. 1967., 226–228. oldal.

E közismert tárgynak megjelölésére az Értelmező Szótár a húzózár, illetve villámzár elnevezéseket ajánlja, s mint idegenszerűt helyteleníti a jelen cikk címében közölt megnevezést. Szakmai körökben, a ruházati, bőr- és műanyagiparban valóban a húzózár a hivatalos megjelölés, az árucikk ezen a néven van kereskedelmi forgalomban. Kétségtelen azonban az is, hogy ezt az országosan egyre jobban elterjedő záróeszközt ma nálunk a laikus élőbeszédben túlnyomó részben az idegen zipzár vagy cipzár néven emlegetik. Valószínűnek látszik, hogy ez az állapot egyhamar nem fog megváltozni. Az alábbi soroknak éppen ezért nem is céljuk az, hogy a zipzár vagy a cipzár szóknak száműzéséhez érveket és fegyvert szolgáltassanak. Pusztán azt kívánjuk megvizsgálni, hogy ezek az idegen megnevezések mikor kerültek nyelvünkbe, s akkor milyen forrásból és nyelvből, továbbá hogyan állunk a zár idegen nevének mai magyarországi kiejtésével és helyesírásával.

Az első kérdéssel a hazai szakirodalomban Tóth Ilona foglalkozott Német eredetű magyar divatszók című bölcsészdoktori értekezésében (Német nyelvészeti dolgozatok. IV., Budapest, 1939) a 25. és 26. lapon. Adatai szerint nyelvünkben először az 1930. évben mutatható ki a Színházi Élet című hetilap 35. számának 105. lapjáról zipzár alakban. Amíg korábbi adat a húszas évek divattudósításainak nyelvéből nem kerül elő, az 1930. évet kell elfogadnunk legkorábbi adatként a magyarban. (Az Országh László által idézett adat valószínűleg pontatlan, lásd az alábbi képet - a szerk.)

Színházi Élet 1929/15. szám, 88. oldal, részlet (Forrás: Arcanum szövegtár)

Tóth Ilona a találmány történetét is érinti egy német lexikon alapján. Majd forrásmegjelölés nélkül azt közli, hogy ,,a cip szó családnév, mégpedig egy norvég emberé: Zipp Bécsben adta el szabadalmát Pickdorf Comp. A. G. cégnek. Egyébként egyedül Bécsben ismeretes Zippverschluss néven, és innen is került hozzánk”. Tóth Ilonának ezt az adatát Bakos Ferenc is átvette, s 1958-ban megjelent Idegen szavak kéziszótárának 124. lapján a cippzár cikkében a tárgy nevének első tagját a feltaláló nevével azonosítja. (Az 1966-ban megjelent Idegen szavak kisszótárának második, átdolgozott kiadása 89. lapján azonban más, véleményünk szerint helyes etimológiai utalást közöl.)

Tóth Ilona szófejtésének némely állítása s ennek alapján a zipzár vagy cipzár etimológiája módosításra szorul. Nem lehet ugyanis semmiféle forrásból igazolni, hogy egy bécsi Pickdorf cég egy Zipp nevű norvégtól vásárolta volna a húzózár szabadalmát. Ilyen nevű feltalálóról az Österreichisches Patentamt mit sem tud. A húzózárat Ausztriában készítő céget sem Pickdorf-nak hívják, hanem Bickford und Co. A. G., Reissverschluss Marke „Zipp” und Zündschnurfabrik-nak, s nem Bécsben szókel, hanem Bécsújhelyen (Wiener Neustadt, Neunkirchnerstrasse 117–119.). E bécsújhelyi cégnek pedig ez év február 17-én e sorok írójához intézctt levele szerint Zipp nevű, bármilyen nemzetiségű feltalálóval soha nem volt dolga.

A találmány és az elnevezés története ennél messzebbre, Angliába és Amerikába nyúlik vissza. A gyárvezetőségtől kapott tájékoztatás szerint a Birminghamben székelő, de Angliában gyártelepekkel más városokban is bíró Lightning Fasteners Ltd., az első nagy európai zipzárkészítő cég a kontinensen két városban is alapított fiókvállalatot e szabadalmazott zárfajta előállítására. Az elsőt Nürnbergben létesítette Zipp Werk GmbH néven 1925-ben. Második leányvállalata az egy évvel később létrehozott bécsújhelyi gyár volt, melynek feladata lett a kelet-európai és a balkáni piac ellátása.

A húzózár nevében szereplő zip vagy zipp szó nem angol, hanem amerikai nyelvterületen került kapcsolatba a zárfélével. Ezt a tényt egyébként a nagy nyelvtörténeti szótárak részletesen is igazolják. Az oxfordi nagyszótár (O.E.D.) 1933-ban megjelent Supplementum-kötetének 325. lapján a húzózár angol megfelelőjének egyik nevét, a zipper-t elsőnek 1925-ből adatolja egy amerikai folyóiratból, a Scribner’s Magazine-ből, másik nevét, a zip fastener-t pedig 1927-ből a londoni Daily Express napilapból. Az 1951-ben megjelent A Dictionary of Americanisms on Historical Principles 1911. lapján megállapítja, hogy a nagy akroni (Ohio állam) B. F. Goodrich gumigyár világszerte először 1921-ben kezdett készíteni húzózárral ellátott lábbeliket, éspedig hócipőket, amiknek reklámozásában 1923-tól kezdve hatásosnak bizonyult a zipper zárelnevezés alkalmazása. A gyárvezetőségnek jelen cikk szerzőjéhez küldött levele szerint az elnevezés a gyár akkori igazgatójának, Bertran G. Worknek ötlete volt. A gyár az elnevezést nem jegyeztette be védett márkanévként. A név gyorsan elterjedt az Egyesült Államokban, s csakhamar Európában is ismertté lett, Nagy-Britanniában azonban zip fastener formában.

A név elterjedésében azonban nemcsak a meglehetősen régi, alapelveiben még a XIX. századból származó s mind a mai napig többféle tökéletesített változatban kialakított találmány nagy gyakorlati értékének volt jelentős szerepe, hanem az elnevezés találó voltának is. A húzózár angol neve ugyanis hangutánzó szó, amire az idézett két nagyszótár is rámutat. A to zip ige – mely a múlt században keletkezett, s első adat előfordulására 1875-ből kelteződik az O. E. D.-ben – gyors, surranó mozgás halk de éles hangját, puskagolyó fütyülését, apró tárgy röptének süvítését, vászonféle széthasadásának zörejét jelöli, illetve érzékelteti. Mivel a zipzár gyors nyitása vagy zárása is ugyanilyen hangot idéz elő, szerencsés gondolat volt a Goodrich-gyár részéről az egyébként is viszonylag új és kétségtelen hangulatfelidéző erejű zip szó származékát (zipper = az, ami surran, süvít) gyártmánynévként forgalomba hozni.

A zipper elnevezés céghez kötöttsége és a nagy-britanniai zip fastener név összetett s ezért hosszú volta a valószínű oka annak, hogy az európai kontinensen, legalábbis a német nyelvterület egy részén egy harmadik változat, a zipp elnevezés került alkalmazásra. Egy további feltehető oka a kép p-vel írott alak létrejöttének volt az is, hogy a német helyesírás törvényeinek megfelelően a tőmagánhangzó rövidségére a szóvégi zárhang kettőzött írása kell hogy figyelmeztessen. A zipp írás és ejtés szélesebb körű elterjedésének útjába azonban német nyelvterületen akadályt vetett volna a homonimikus ütközés, mivel a Dornseiff-féle Der deutsche Wortschatz nach Sachgruppen (berlini 1959-i ötödik kiadás) szerint a zipp melléknév némely német dialektusban szégyenlőst, szemérmest, a Zipperlein főnév pedig köszvényt, reumát jelent. Ezért német területen általános elnevezésként a Reissverschluss (’tépőzár’) terjedt el, a zipp név pedig csak a nürnbergi és bécsújhelyi gyártmányok angol–amerikai eredetére utaló márkanévként él viszonylag szűk körű használatban.

A zip vagy zipp elnevezés megalkotásában nyilván szerepe volt a nyugati világban észlelhető ama törekvésnek is, hogy az új találmány vagy márka neve lehetőleg olyan legyen, amit rövidsége miatt nemcsak megjegyezni könnyű, hanem betűképének egyszerűsége folytán sok nyelv területén elolvasni és kiejteni is könnyű hangzásbeli torzulás nélkül, és azonfelül nem esik egybe a nagyobb nyelvek illetlen szavainak egyikével sem. Innen az ilyen gyártmánynevek elterjedtsége, mint Kodak, Vim, gem, nylon, Duco, Shell, Ford stb.

A rendelkezésünkre álló adatokból nem lehet teljes bizonysággal eldönteni, hogy a húzózár angol eredetű neve melyik nyelvből került át hozzánk. Elképzelhető, hogy e zárfajta első példányait még Angliából hozták be Magyarországra, s brit–angol nevüket, a zip fastener-t – legalábbis annak második tagját – egyszerűen lefordították zipzár-nak. Erre enged következtetni a Színházi Életből Tóth Ilona által idézett első adat. Ugyanezt látszik támogatni a szót nálunk első ízben szótározó Eckhardt- (1936) és Sauvageot-féle (1937) magyar–francia szótárak adatainak szó végén szereplő egyetlen p betű is. Ez az egy p-vel írott alak kontaminálódott a húszas évek végén vagy a harmincasokban a bécsújhelyi, két p-vel írott gyártmányok nevével, legalábbis ami az osztrák áru szókezdő z mássalhangzójának c hangértékű kiejtését illeti. A szóvégi p-nek helyesírásbeli kettőzésére azonban – mint említettük – a magyarban ismert okokból nem volt szükség.

A szókezdő mássalhangzó c értékben való ejtésére sok adatunk van, így Tóth Ilona dolgozata, a harmincas évek több kétnyelvű szótára és e sorok írójának a húszas évekbe visszanyúló emlékezete. A cipzár ejtés nyilván német hatás következménye volt, ami nem is lehet meglepő. Hiszen húzózár-behozatalunk a két világháború közötti korszak túlnyomó részében Ausztriából származott. Azonfelül pedig ez az eleinte korántsem olcsó zárókészülék főleg azon jobb módú hazai polgári rétegekben terjedt el, melyekben a német volt a presztízsnyelv. Figyelemre méltó azonban, hogy míg az említett szótári forrásokban a betűkép általában cipzár, egyéb nyomtatott (pl. kereskedelmi) szövegekben túlsúlyban maradt a zipzár alak.

A kiejtési helyzet az utóbbi évtizedben jelentősen megváltozott. A német nyelv magyarországi ismeretének és társadalmi súlyának csökkenésével párhuzamosan, a húzózár hazai gyártásának fellendülése és e zár rohamos terjedése következtében egyre gyakrabban hallani a zipzár szó kezdő z-jének a magyar z betűnek megfelelő ejtését. Ahogy e sorok írója tanítványain és másokon megfigyelte, a nem értelmiségi származású fiatalok, akik e szóval első ízben a reklám- és egyéb nyomtatott szövegekben találkoztak, ahol majdnem mindig zipzár alakban szerepel, jórészben nem cip, hanem zip szótagot, tehát a szó elején zöngés alveoláris spiránst ejtenek. Más szóval: ezt az angol eredetű jövevényszavunkat többnyire azok ejtik nálunk angolosan, akik nem tudnak a magyaron kívül más nyelven.

Éppen ezért szúr szemet, hogy az Értelmező Szótárral ellentétben (mely a cip alakot nem is közli) az 1961-ben megjelent Helyesírási tanácsadó szótár 109. lapján emez angol jövevényszavunknak német hangértékű helyesírását, a cipzár alakot tartja az egyetlen megengedhetőnek. Nyilván nem azért, mintha e helyesírási szótár szerkesztőinek a németes kiejtés rokonszenvesebb volna, mint a magyaros, mely egyben angolos is. Valószínűleg csak azért döntöttek így, mivel a Tóth Ilona-féle téves tájékoztatásra támaszkodva nem ismerték e szó őstörténetét, illetve a Helyesírási tanácsadó szótár szerkesztésének idején – majd egy évtizeddel ezelőtt – egyszerű gazdasági okokból még nem volt eléggé szembetűnő a szókezdő z hanggal való kiejtésnek növekedő terjedése.

Országh László