A közelmúltban jelent meg a TINTA Könyvkiadóban a Magyar szaklexikográfia c. kötet a Lexikográfiai Füzetek 10. számaként. A Füzeteket az MTA Szótári Munkabizottsága gondozza. Az új könyvet Muráth Judit szerkesztette. A vaskos, 344 oldalas kiadványban a szerkesztői bevezető után 13 tanulmány olvasható. A megjelenést követően Muráth Judittal Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője beszélgetett.

Kiss Gábor: Mielőtt rátérnénk a most megjelent kötetre, tudom Pécsen él, milyen kötődése van ehhez a sokunk által kedvelt szép városhoz?

Muráth Judit: A történet kicsit kacskaringós, mégis nagyon egyszerű: anyai nagyapám elei ugyan háromszéki székelyek voltak, ő maga nagyanyámmal Debrecenben találkozott. A szüleim Debrecenben születtek, ott töltötték a gyermekkorukat, de az élet Pécsre sodorta őket, és itt is házasodtak össze. Jómagam már Pécsett születtem, itt éltem 18 éves koromig, útjaimról pedig mindig visszatértem, majd volt tanáraim hívására munkát is szülővárosomban találtam magamnak.

Kiss Gábor: Az átlagember számára már az a szó is, hogy „lexikográfia”, idegenül cseng, de az, hogy szaklexikográfia, már egyenesen furcsa. Végül is mit takar ez a fogalom, hogy lexikográfia?

Muráth Judit: A magyar nyelv egy kis sziget az indoeurópai nyelvek tengerében. Ahhoz, hogy megértessük magunkat turistaként vagy szakmai körökben, szótárakra is szükség van. A lexikográfia a nyelvészetnek az az ága, amely a szótárírásról szóló tudnivalókat foglalja össze: először is a szótárírás gyakorlati tudnivalóit lépésről lépésre, másodszor ennek elméleti hátterét. Ez utóbbira újabban a meta-lexikográfia kifejezést használjuk.

Kiss Gábor: És ennek értelmében a szaklexikográfia a szakszótárakkal foglalkozik.

Muráth Judit: Pontosan, a szaklexikográfia a különféle szakterületek, azaz a gazdaság, a jog, a műszaki tudományok, az orvostudomány etc. szakszótárainak írásával foglalkozik, és már Magyarországon is kibontakozóban van az elmélete, amelyet meta-szaklexikográfiának nevezünk. Mivel a vizsgálat tárgya a különböző szakterületek nyelve, az is két vagy több nyelv (no meg a szakterületek) kontrasztjában, így már az is kérdéses, hogy nevezhetjük-e utóbbit a nyelvészet egyik ágának, hiszen az adott szakterületet is behatóan kell ismerni, és terminológiai ismeretekre is szükség van egy-egy szakszótár elkészítéséhez.

Kiss Gábor: Mi adta az ötletet ennek a most megjelent kötetnek a megjelentetéséhez?

Muráth Judit: Az a szakmai kommunikációban is fellelhető rendkívüli nyitottság, amely az életünket az utóbbi időben jellemzi, Magyarországon is felerősítette a szakszótárak iránti igényt. Erre a magyar könyvpiac szakszótárak tömegével válaszolt. Szerettük volna feltérképezni, mi van birtokunkban, ugyanakkor azt is, milyen elméleti háttér segítette vagy segítheti a szótárírókat.

Magyar szaklexikográfia

Kiss Gábor: Milyen előzményei voltak a kötetnek?

Muráth Judit: 2014-ben már megjelent egy angol és német nyelvű kötetünk – a Lexikográfiai füzetek 7. kötete –, amelyben a magyar vonatkozású szaklexikográfiát a magyarul nem értő érdeklődőknek kívántuk bemutatni. A kötet szerzői ugyanakkor fontos küldetésüknek tekintették azt is, hogy a szakszótárírás múltját és jelenét összegző kutatásaikat az érdeklődők magyar nyelven is megismerhessék. E törekvés hozta létre jelen munkánkat. Noha tanulmányaink nagymértékben támaszkodnak a 7. füzetben foglaltakra, ám e kötetünk további kutatások révén – újabb adalékokkal gazdagodva – a jelenlegi magyar vonatkozású szaklexikográfia első nagyobb magyar nyelvű összefoglalásának is tekinthető.

Kiss Gábor: Ön hogyan találkozott a lexikográfiával, pontosabban a szaklexikográfiával?

Muráth Judit: A szegedi egyetemre jártam, és az a szerencse ért, hogy harmadévesként Halász professzor úr egy nagyon kedves negyedéves lánnyal együtt egy évre részképzésre küldött a lipcsei egyetemre. Egy nyolc főből álló magyarországi csoport tagjaiként mi voltunk az elsők, akik az NDK-ban egy egész évig tanulhattunk egyetemen. Akkor merült fel, hogy valami szótárral kapcsolatos dologból szakdolgozzak, de akkor kérésemre másik témát választhattam. A műfordításkritika mint téma sokkal jobban tetszett, így aztán stilisztika-előadásokra és -szemináriumokra is jártam Lipcsében, és rengeteg érdekes dologgal, de legfőképpen irodalommal foglalkoztam. A szaklexikográfiával mint valós és kényszerítő feladattal sokkal később, a PTE Közgazdaságtudományi Karának szakfordító-képzése során találkoztam, majd az ELTE-n végzett PhD-tanulmányaimnak is ez volt a kutatási témája.

Kiss Gábor: Sokak számára ismerős a Halász Előd név az évtizedekig kiadott magyar–német és német–magyar nagyszótár szerzőjeként. Ön, aki sokat találkozott vele személyesen is, milyennek látta, milyen emlékei vannak róla?

Muráth Judit: Nagy tudású, határozott, alapos, nagyvonalú és jó előadó. Így foglalhatnám össze. Bennünket harmadéven kezdett tanítani, de akkor pont Lipcsében voltam, így csak a negyedévben tartott előadásaira jártam és az irodalomszemináriumára, ahová a szakdolgozói jártak. Nagyon élveztem az óráit, de eleinte kicsit tartottam tőle. Mindjárt kezdődött azzal, hogy még előző évben nem akartam „szótárból” szakdolgozatot írni, úgy gondoltam, hogy ebből nem sokat tanulhatok. Aztán meglepett, hogy jól fogadta, sőt három további téma közül választhattam. Amikor benyújtottam a szakdolgozat vázlatát, akkor kijelentette, hogy ebből doktorit kell írni. Diplomáztunk, időközben eltelt tíz év, hiszen férjhez mentem, két kislányunk született, és akkor jelentkeztem, hogy most akkor szeretnék doktorálni, de nem irodalomból, hanem nyelvészetből, és ő elfogadta. Kontrasztív, pontosabban kontaktnyelvészetből írtam a dolgozatomat (dr. univ.), és ő minden fejezetet végigolvasott, megkritizált, nagyon jókat beszélgettünk egy-egy konzultáció alkalmával, és meglepett, hogy Halász Előd, az irodalmár mennyire követi az akkor még nagyon újnak számító nyelvészeti irányzatokat is.

Kiss Gábor: És milyen emlékei vannak a szegedi egyetemi éveiről? Milyen volt a 1960-as évek második felében egyetemistának lenni egy vidéki városban?

Muráth Judit: A szegedi évek kicsit felemásra sikeredtek. Az első két szép év után – mint említettem – a harmadévet Lipcsében végeztem, ami ugyancsak tele volt felejthetetlen élményekkel, viszont ott csak az egyik szakomat végezhettem. Így negyedévben a másik szakom harmadéves tantárgyaiból is folyamatosan vizsgáztam, majd ötödévben a gyakorló tanítás egy részét férjemmel együtt régi iskolánkban, a pécsi Leőwey Gimnázium német nemzetiségi tagozatán végeztük, ahol állást kínáltak nekünk. Így aztán ezekben az években Szegeden legfőképpen csak vizsgáztam, a városból nem sokat láttam.

Kiss Gábor: Hol kezdett el tanítani az egyetem elvégzése után?

Muráth Judit: Pécsett, a Leőwey Gimnáziumban, ahol hét évig voltam állományban. Német irodalmat és nyelvtant, valamint orosz nyelvet tanítottam. Osztályfőnök is voltam a német gimnáziumban. Volt egy hőn szeretett osztályom. Nagyon tehetséges társaság volt.

Kiss Gábor: Kicsit közbevetőleg kérdezem meg, mennyire volt népszerű a német nyelv abban az időben?

Muráth Judit: A város iskoláiban volt az orosz mellett angol, francia és olasz tagozat is. Mindemellett a német nyelv Pécsett mindig is népszerű volt, ami annak is köszönhető, hogy Baranyában, Somogyban és Tolnában sok német ajkú család él. Így akkoriban az általános iskolától az egyetemekig bezárólag mindenütt voltak jól látogatott német tagozatok és kurzusok.

Kiss Gábor: Miért fordított hátat a gimnáziumi tanárságnak?

Muráth Judit: A Pedagógiai Főiskola Német Tanszékének vezetője hívott a tanszékre nyelvészetet tanítani.

Kiss Gábor: Egy év után hova került a főiskoláról?

Muráth Judit: A PTE Közgazdaságtudományi Karának Idegennyelvi Tanszékére, de óraadóként többször visszatértem az akkor már Bölcsészettudományi Kar Német Tanszékére.

Kiss Gábor: Olvassuk életrajzában, hogy 1977 és 2011 között, több mint három évtizedig a Pécsi Tudományegyetem oktatója volt. Mi volt a feladata?

Muráth Judit: Akkoriban kezdődött az ún. szakegyetemeken a szakfordítóképzések bevezetése, és erre nálunk 1979-ben került sor. A hallgatók fő szakjuk mellett másodszakként tanulták az ágazati szakfordító szakot, és kettős diplomát kaptak. A képzést nekünk kellett kidolgozni, a tantárgyakat kialakítani. Ez folyamatos munkát és tanulást jelentett, nagy kihívás volt. Ekkor érzékeltem, mennyire fontosak a fordító számára rendelkezésre álló segédeszközök, a jó szakszótárak, az adatbázisok, a számítógép nyújtotta lehetőségek. A szaklexikográfia mellett ekkor kezdett foglalkoztatni a terminológia kérdése is. Idővel bevezettük a Terminológia előadást, és a Számítógéppel támogatott fordítás – köszönhetően a Kar jó számítógépes hátterének és a közgazdász hallgatók jó informatikai előképzettségének – is a mindennapos tantárgyak közé tartozott. 1996-tól szakvezetőként koordináltam ezeket a munkákat, majd 2006-tól a PTE KTK Gazdaságmódszertan Intézet Szakfordító és Terminológia Tanszékének vezetőjeként nyugdíjazásomig.
A rendszerváltozás még több munkát hozott. Megalakult az egyetem Továbbképző Központja, ahol hat és fél évig a Német Szekció vezetésének teendőit láttam el másodállásban. Itt kezdtük el az orosz szakos kollégák átképzését a nyelvvizsgára felkészítéssel, itt tartottuk a kapcsolatot a Rigó utcai nyelvvizsgaközponttal, itt alakult meg a Goethe Intézet pécsi vizsgaközpontja, itt fejlesztettük ki az ECL-vizsgarendszert, itt kezdtük el a régió fordító- és tolmácsképzését az ELTE támogatásával.

Kiss Gábor: Kicsit bezárt volt a világ számunkra a rendszerváltás előtt. Igaz, a németeseknek ott volt az NDK.

Muráth Judit: Jómagam nem érzékeltem bezártságot. Egyfelől még harmadévesként egy évet tanulhattam külföldi egyetemen, ahol nagyon sok országból érkezett hallgatóval kötöttünk barátságot, de a férjem is, aki akkor még a vőlegényem volt, negyedévesként szintén egy év részképzésen volt Greifswaldban, és hasonló élményekkel jött haza. A hetvenes években és a nyolcvanas évek első felében még nagyon kicsik voltak a gyermekeink, így nem hiányoztak a külföldi utak. Kétszer mégis sor került rá, mindkét esetben valóban az NDK-ba. Egyszer a disszertáció megírásához volt szükség kinti könyvtárazásra és konzultációkra, másodszor pedig egy hallgatói csoportot kísértem nyári szakmai gyakorlatra, amelyet a partneregyetemünk, a jenai Friedrich Schiller Egyetem szervezésében végeztek.

Kiss Gábor: A külföldi kollégákkal tudtak kapcsolatot tartani?

Muráth Judit: A kapcsolattartás több szálon futott. Egyfelől a partneregyetemekkel voltak közvetlen kapcsolataink, másrészt egyre több konferenciameghívást kaptunk, harmadszor pedig különböző ösztöndíjak is lehetővé tették a külföldi utakat és a konzultációt másokkal. Igaz, ezek a lehetőségek különösen a rendszerváltozást követően szaporodtak. Különösen jó kapcsolataink voltak a grazi Karl Franzens Egyetemmel. Velük a fordítóképzésben dolgoztunk együtt. Grazi hallgatók tanultak nálunk, míg a mi szakfordítóink közül néhányan úgyszintén egy-egy szemesztert töltöttek Grazban.
Különböző konferenciákra is kaptunk meghívást, Lipcsébe, de később Hamburgba, Bayreuthba, Antwerpenbe, Helsinkibe, Tamperébe is, majd a Goethe Intézet és a Karl Duisberg Gesellschaft is ajánlott szakmai továbbképzéseket, voltak DAAD-ösztöndíjak is, így a kollégák közül mindig volt valaki külföldön.

Kiss Gábor: Milyen egyéb együttműködésre nyílt lehetősége?

Muráth Judit: Több alkalommal tartottunk Pécsett az Osztrák–Magyar Akció Alapítvány támogatásával, grazi és pécsi kollégák közreműködésével osztrák–magyar nyári egyetemet, amely lehetőséget adott az osztrák hallgatóknak a magyar nyelv tanulására és a magyar kultúra megismerésére, míg a mieinknek a német nyelv gyakorlására kötetlen keretek között is. Tagja voltam a grazi KFU konzorciumának is, közös szak kidolgozásán munkálkodtunk együtt.

Kiss Gábor: Tanított külföldön?

Muráth Judit: Mint említettem, a grazi KFU Fordító- és Tolmácsképző Intézetével voltunk partneri kapcsolatban, így minden évben egy-egy kollégánk oktatott náluk lektorként a magyar szakon, jómagam először 1994-ben, majd az oktatás mellett közös adatbázist, valamint szótárt is készítettünk a következő négy év során az ottani magyar szakos kolléganőkkel. Hasonlóan jó kapcsolat alakult ki a Leuveni Katolikus Egyetem antwerpeni Karán, a Lessius Főiskolán lévő, ugyancsak Fordító- és Tolmácsképző Intézettel, 2006-ban itt voltam vendégoktató.

Kiss Gábor: Hosszú oktatói pályája során mit tapasztalt, változott a diákok hozzáállása a tanuláshoz, az egyetemhez?

Muráth Judit: Nem, nem tapasztaltam, pontosabban csupa jót tapasztaltam. Azonban azt is hozzá kell tennem, hogy az évek legfőképpen a szakfordítóképzés jegyében teltek, és ezt a szakot valószínűleg azok a hallgatók vették fel másodszakként, akik elég erőt éreztek magukban a kitartó és kemény munkához.

Kiss Gábor: Évtizedes tapasztalattal a háta mögött, hogy látja, hol tart ma a magyar szaklexikográfia?

Muráth Judit: Az eddigi kutatások azt mutatják, hogy nincs szégyenkezni valónk, különösen, ami a szótárkészítési tevékenységet, ezzel együtt a kiadott szótárak mennyiségét illeti. Sok jó szakszótárral büszkélkedhetünk. Fontos ugyanakkor számba venni, hogy mi is van birtokunkban. Ezen a területen még van sok tennivalónk. A másik ránk váró feladat, hogy kívánatos lenne ezeket a tevékenységeket jobban összehangolni, és az ezzel kapcsolatos, már létező elméleti megfontolásokat alaposabban végiggondolni egy-egy új szótárkoncepció megalkotásakor. A harmadik pedig az, hogy keresni kell az utat minél több elektronikusan hozzáférhető szakszótár, adatbázis létrehozásához.

Kiss Gábor: A most megjelent kötet hosszadalmas és aprólékos szerkesztői munkáját befejezve min dolgozik?

Muráth Judit: A pécsi Tudásközpontban dolgozunk évek óta egy szakszótári elektronikus adatbázison, amelynek célja a magyarral kapcsolt szakszótárak és -lexikonok bibliográfiájának egybegyűjtése. Ez az anyag már részben hozzáférhető a nyilvánosság számára is. Ehhez a munkához térek most vissza, folytatjuk a kutatást és az adatrögzítést, kiegészítve az adatbázist további szakterületekkel.

Kiss Gábor: 2011-ben nyugdíjba ment, gondolom, több lett az ideje – mivel tölti szabad idejét?

Muráth Judit: 2011-ben ugyan megszűnt a közalkalmazotti státuszom, de magántanárként azóta is tevékenykedem. A 2006-ban, Pécsett alapított Terminológiai Dokumentációs Központ munkálatait továbbra is koordinálom. 2011-ben kezdtem el a TermNet és az ECQA tagjaként a felnőttképzésben, az ECQA meghívására Pécsett az angol, ill. német nyelvű nemzetközi terminológusmenedzser-képzést szervezni, amelyet nemrég adtunk át a BME-nek. Az ezzel párhuzamosan folytatott terminológiai kutatásokat és dokumentációs tevékenységet változatlanul végezzük. Ennek nagyszerű helye a pécsi Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont. A bécsi Infoterm kezdeményezésére közös terminológiai és lexikográfiai hálózat (Bécs‒Köln‒Pécs) kialakításába kezdtünk. Azért marad idő másra is, túrázok a Mecsekben, hangversenyre járok, több idő jut a családra és különböző szabadidős tevékenységekre.

Kiss Gábor: Családtagjai is közel kerültek az idegen nyelvekhez?

Muráth Judit: A férjemnek is német volt az egyik szakja, magyarországi németként egyben az anyanyelve is. Mindig is szívesen tanította a németet, de aztán igazgatóhelyettesként, majd a gyakorló gimnázium igazgatójaként idővel ritkábban volt alkalma erre. Két tankönyvet is írtunk közösen a német nemzetiségi gimnáziumok számára, majd kilenc füzetet a németet tanulóknak, ebben már a nagyobbik lányunk is részt vett. Ő ugyancsak németet tanít gimnáziumban, a kisebbik lányunk pedig az Európai Bizottság Fordítói Főigazgatóságán fordító Luxemburgban.

Kiss Gábor: Visszatekintve mit csinálna másképp, ha elölről kezdhetné?

Muráth Judit: Igazából jó volt így, ahogy volt. Eredetileg gimnáziumi tanárnak készültem, de egyáltalán nem bántam meg, hogy az egyetemre kerülésemmel igazi kalandba keveredtem, hiszen olyan tantárgyakat kellett kidolgozni és tanítani, amelyeket magamnak is folyamatosan tanulni kellett. És ez sokkal érdekesebbé és izgalmasabbá tette a tanítást is.