A napokban jelent meg a TINTA Könyvkiadónál Stephanides Éva Pincérszótára, amely magyarul és angolul tartalmazza a vendéglátóipar leggyakoribb kifejezéseit. Ebből az alkalomból beszélgetett a szótár szerzőjével Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője.

Kiss Gábor: Kedves Éva! Ne haragudjon meg, nem kell válaszolnia, ha nem szeretne. De az Ön vezetékneve nagyon furcsán cseng a magyar fülnek. Mondana pár szót a nevéről? Esetleg arról, hogy kik viselték ezt a nevet korábban?

Stephanides Éva: Szokás volt a XVIII. sz. végén klasszikus neveket (mint Orphanides, Matheides stb.) felvenni a Felvidéken. Apai dédapám, Stephanides Vince Prágában volt fuvolás. Fiai közül hárman – Sándor, Károly (nagyapám) és József – karmesterek lettek. Nagyapám operett-zeneszerző is volt, és több évtizedig volt a Vígszínház karnagya. Édesapám szintén karmester lett. Édesanyám, Stephanides Károlyné angol–francia szakos tanárként végzett, aki az angol tanárok számos nemzedékét képezte az ELTE-n.

Stephanides Éva, a Pincérszótár szerzője

Kiss Gábor: Néhány évtizede ritkaságszámba ment, hogy valaki valamely nyugati nyelvet, pl. az angolt magas fokon ismerje. Ön hogy találkozott az angollal?

Stephanides Éva: A II. világháború utáni Magyarországon, főleg az 50-es években a nyugati nyelvek iskolai tanulása szinte lehetetlen volt. Csak magánúton volt lehetséges. Nekem szerencsém volt: anyai nagyanyám New Yorkban született, édesanyám angol szakos tanár volt. Már egyetemista voltam, amikor először jutottam ki Londonba. A későbbiekben többször voltam Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is. Így a két legismertebb angol nyelvi variációt a gyakorlatban is megismerhettem, ami nagy hasznomra vált az egyetemi és főiskolai oktatásban.

Kiss Gábor: Az egyetem elvégzése után gimnáziumban tanított. Milyen tapasztalatokat szerzett ott, hogy emlékszik vissza erre az időre?

Stephanides Éva: Öt évet tanítottam a budapesti Madách Imre Gimnáziumban angolt és oroszt. Nagyon szerettem a lelkes kamaszokkal foglalkozni. Az évfolyamokon az osztályok zöme tagozatos volt (angol, német, orosz, kémia, biológia). Szerencsém volt, mert a mi gimnáziumunkban engedélyezték először a heti 12 órás angol tagozatot csoportbontásban. Így a négy év alatt komoly eredményeket értünk el. Ebben az időben lettem társszerzője több általános iskolai angol nyelvkönyvnek is.

Stephanides Éva tanítás közben

Kiss Gábor: Később az MTA Nyelvtudományi Intézetben Ön az angol–magyar kontrasztív munkacsoportot vezette. Hogy került tudományos pályára?

Stephanides Éva: Az Akadémia nyelvészeti pályázatot hirdetett középiskolai tanárok számára, amelyet megnyertem, és a Nyelvtudományi Intézet állást ajánlott. Mint tudományos segédmunkatárs kezdtem a munkámat, majd tudományos munkatárs lettem. Ebben az időben Amerikában élt Lotz János professzor, aki akkor a washingtoni Center for Applied Linguistics igazgatója volt, és az ő kezdeményezésére szervezték meg – és részben anyagilag is támogatták (főleg ösztöndíjakkal és könyvkiadással) – az európai kontrasztív vizsgálatokat (angol–német, angol–lengyel, angol–szerbhorvát, angol–román, angol–magyar stb.) A Nyelvtudományi Intézet koordinálásával számos egyetem és főiskola oktatói és kutatói vettek részt a munkálatokban, amelynek eredményeképpen 9 tagú tanulmánysorozat és 1 könyv látott napvilágot. Nem említve számos bölcsészdoktori és kandidátusi értekezést.

Kiss Gábor: Mit jelent az, hogy kontrasztív?

Stephanides Éva: A komparatív (összehasonlító) nyelvészet a kutatások egy másik mezőjét fedi le, és hosszú múltra tekint vissza. Az egy nyelvcsaládba tartozó nyelveket fejlődéstörténeti alapon elemzi.
A kontrasztív (egybevető/összevető) nyelvészet viszonylagosan új nyelvészeti ágnak tekinthető, amely a nem rokon nyelveket is vizsgálja jelen állapotukban különböző nyelvi szinten (fonológia, morfológia, szintaxis, szemantika), valamint a kultúra területén (viselkedések, szokások), és ennek eredményeképpen a vizsgált nyelvek hasonlóságaira, részleges hasonlóságaira és különbözőségeire világít rá. Ezek a következtetések nagy segítséget nyújtanak elsősorban a nyelvoktatásban és a fordítástudományban. A legnagyobb problémát a részleges hasonlóságok okozzák, amikor a jelenség, fogalom ismert, és a beszélő/tanuló azt hiszi, hogy mindkét nyelvben azonos a használata (negatív transzfer). Pl. mind az angolban, mind a magyarban van határozott névelő. Használata sok esetben megegyezik, de absztrakt, illetve anyagnevek generikus használatában az angolban nincs névelő: Az élet nehéz. Life is hard. A kenyér drága. Bread is expensive. – hogy csak néhány példával illusztráljam a jelenséget.

Kiss Gábor: Kik dolgoztak ebben a munkacsoportban?

Stephanides Éva: Néhány amerikai munkatárson kívül szinte valamennyi magyar egyetem és főiskola angol tanszékéről és nyelvi lektorátusáról voltak kutatóink (ELTE, Műegyetem, Közgazdasági Egyetem, Debreceni Egyetem, Egri és Szegedi Főiskola oktatói – a teljesség igénye nélkül). Az ELTE végzős angol szakos hallgatói is részt vettek az anyaggyűjtésben, akik közül később többen ezekből a témákból szerezték meg a bölcsészdoktori címet.

Kiss Gábor: Az angol és magyar nyelvnek melyik részét hasonlította Ön össze?

Stephanides Éva: A determinánsok területét, különös tekintettel a névelőhasználatra.

A főnévi és melléknévi igenevek területét (gerund, infinitive, participles).

Kiss Gábor: Ha summásan akarnánk megfogalmazni, mit mondana, mi a különbség az angol és a magyar nyelv között?

Stephanides Éva: Kedves Gábor! Ez olyan, mintha arra kérne, hogy hasonlítsam össze az almát a körtével. A közös, hogy mind a kettő gyümölcs. Az angol és a magyar is két nyelv, amelyek teljesen eltérő nyelvcsaládhoz tartoznak. De igyekszem tárgyszerű lenni, anélkül hogy bármelyik nyelvre értékítéletet mondanék. A fonológia elemei a leglimitáltabbak, így tanulmányozásuk a legjobban körülhatárolható, bár elsajátításuk az átlagember esetében nem mindig sikeres. A kiejtési hibák (akcentus) tipikusak egyrészt és egyediek másrészt. Az angol nyelvben szerintem a tömörebb mondatszerkezetek gyakoribbak, mint a magyarban (itt elsősorban az igeneves szerkezetekre gondolok, szemben a magyarban használatos ragozott igéket tartalmazó alárendelő mondatokkal). A legnagyobb eltérést a szemantikai mezők esetében érzek. A kutatások az eltérések hosszú, véget nem érő láncolatával néznek szembe. Nem kell messzebb menni a példákban, mint a rokonságot kifejező szavak eltérését vizsgálni. Hasonló hálót számos más területen is felállíthatunk a legkülönbözőbb szófajok esetében.

Stephanides Éva: Pincérszótár

Kiss Gábor: Ön 1973-ban szerzett egyetemi doktori címet, általános nyelvészetből. Mit is jelent az, hogy általános nyelvészet?

Stephanides Éva: Az általános, elméleti nyelvészet az emberi nyelvek felépítését, a nyelvi univerzálékat tanulmányozza, keresi azokat a jelenségeket, amelyek minél több nyelvben megtalálhatóak.

Kiss Gábor: A Nyelvtudományi Intézetben eltöltött évek után az ELTE BTK Angol Tanszékére került. Miért váltott? És mit tanított aztán az egyetemen?

Stephanides Éva: Hat évet töltöttem az Intézetben. Amikor megszűnt a kontrasztív kutatások amerikai támogatása és megszületett a fiam, átkerültem az ELTE Angol Tanszékére, ahol még csökkentett mértékben, de folytatódott a kutatás. Abban az időben sokrétű oktatási feladatunk volt. Egy-két kivétellel mindenki tartott nyelv- és stílusgyakorlatot. Én a nyelvtörténet kivételével a nyelvészet minden területén szemináriumokat, valamint morfológiai és mondattani előadásokat tartottam. Végzős hallgatók számára kontrasztív nyelvészeti speciális szemináriumok és a modern nyelvészeti irányzatokról szabadon választható előadások tartása volt a feladatom.

Kiss Gábor: Nem tudom, van-e rálátása a mai egyetemi angoltanításra, ha igen, milyen különbséget lát a hajdani és a mostani diákok között?

Stephanides Éva: Sajnos már nincs. Az oktatók zöme lecserélődött és úgy tűnik, hogy a mai diákok zömének a hozzáállása is más lett. Nagyobbak a lehetőségeik és igényeik, ami sokaknál részben felváltotta a régi szorgalmat, kemény munkát. De meglehet, hogy én más szemmel nézem a dolgokat, mint azok valójában vannak.

Oldalpár a Picérszótárból

Kiss Gábor: Kikre emlékezik vissza szívesen az ELTE angol tanszékén a volt kollégái közül?

Stephanides Éva: Hadd legyek szubjektív. A legtöbbet édesanyámtól kaptam, aki tanárom és kollegám is volt. Hasonlóan nagy szeretettel gondolok András T. Lászlóra, aki tanárom, szakdolgozat-vezetőm, kollégám és haláláig jó barátom volt. Nagyon kedveltem és tiszteltem dr. Ruttkai Kálmánt, akivel évekig többedmagunkkal osztottuk meg a tanári szobát. Az én időmben még egy tanszék voltunk, és csak az utolsó években alakultunk intézetté, ami bizony elkülönítette a szakirányokat és a kollégákat.

Kiss Gábor: Számos, az angol nyelv tanulását segítő jegyzetet, kiadványt, szótárt állított össze, ezek közül melyek a legkedvesebbek Ön számára?

Stephanides Éva: Előadásaimat részletes hand-outok segítették. Számos konferencia-, illetve kongresszus-előadásom jelent meg a konferenciakötetekben, folyóiratokban Magyarországon és külföldön is. Több konferenciakötet szerkesztésében vettem részt. Amikor a Rigó utcai nyelvvizsga egyeduralma véget ért, több akkor készülő nyelvvizsga akkreditációs anyaga készítésének aktív részese voltam (orvosi, KIT vendéglátói, Kodolányi gazdálkodási stb.). Angol–magyar, magyar–angol szótárakat állítottam össze szakácsok és vendéglátósok, valamint pincérek és pultosok részére. Főbb munkáim a kontrasztív nyelvészet területén készültek, mint az angol és magyar névelőhasználat, a some és any jelentései és magyar megfelelői, a megszámlálhatóság kérdései, az angol infinitívusz és magyar megfelelői, a jelzős szerkezetek szórendje az angolban, a lengyelben és a magyarban, az angol, illetve magyar szerzők által írt nyelvkönyvek nyelvtani felépítésének elemzése, hogy csak néhányat említsek. Hobbiszinten vizsgáltam az angol szavak térhódítását a mindennapi magyar nyelvben, amelyet nem tartok pozitív jelenségnek. Például projekt (pályázat helyett) vagy marketing (kereskedelem, piackutatás helyett). Hasonlóan: meeting – értekezlet, coach – edző, felkészítő vagy call-center – hívásközpont.

Kiss Gábor: A rendszerváltás után sorra alakultak az új főiskolák. Ön a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola főigazgatója volt. Miért vállalta ezt a kihívást?

Stephanides Éva: A Kodolányi János Főiskola 1992-ben alakult. Egyike volt az első alapítványi felsőoktatási intézményeknek. Az intézmény angol és német tanárszakkal indult, amelyeknek kidolgozásában aktív szerepem volt. A kezdetektől nyugdíjazásomig az angol tanszék vezetőjeként vettem részt a főiskola munkájában. Szinte minden évben egy-egy új szakkal bővült a főiskola. Fénykorában 10 ezer hallgatónk volt nappali és levelező tagozaton együttvéve. Már az ELTE-n is voltak szervezési és gazdasági feladataim, például az orosztanárok átképzésében. A főiskola indulásakor az angol tanszék vezetése mellett a főiskola tanulmányi igazgatója voltam, majd 1995-ben, amikor megszereztem a PhD-fokozatot, amely előfeltétel volt, elvállaltam a főigazgatói kinevezést, amelytől ’97-ben váltam meg. Érdekes, de fárasztó feladat volt többirányú támadások kereszttüzében.

Kiss Gábor: Sugárzik szavaiból a nyelvek tisztelete és szeretete. Fiának, unokáinak sikerült ezt átadnia?

Stephanides Éva: Fiam apjától és tőlem is sokat kapott a nyelvekről, nyelvekből, és bár orvos lett, érdeklődését megtartotta. Unokáim még kicsik, remélem, idővel rájuk is ragad valami.

Kiss Gábor: Három éve elhunyt férje, Hőnyi Ede amellett, hogy kartográfus volt, a földrajzi nevek helyesírásának szakértője is. Odahaza nyelvészkedtek? Ha igen, milyen kérdések vetődtek fel kettőjük között?

Stephanides Éva: Férjem a magyar helyesírás szerelmese és szakértője volt. Speciális területe a földrajzi nevek helyesírása volt, de a helyesírás egészével, szerkezetével évtizedekig foglalkozott, és a magyar helyesírás több szabályzatának akadémiai szerkesztő bizottsági tagja volt. Én nem vagyok magyar szakos, inkább a brit és amerikai angol különbségei és jellegzetességei foglalkoztattak az alkalmazott nyelvészeti kontrasztív kutatásokon kívül. Érdeklődési körünk a nyelvészeten belül oly mértékben különbözött, hogy bár egymás munkáját figyelemmel kísértük, vitáink nem voltak.

Kiss Gábor: Visszatekintve hosszú nyelvész- és több mint négy évtizedes nyelvtanári pályájára, mi az, amit másképp csinálna?

Stephanides Éva: Visszatekintve az elmúlt évtizedekre összességében nem tennék mást. Tanítani nagyon szerettem, bár sokan nagyon szigorúnak tartottak. A kutatásaimat tekintve talán több gondolatomat vethettem volna papírra.

Kiss Gábor: Min dolgozik most?

Stephanides Éva: Több mint 10 éve mentem végleg nyugdíjba. Férjem betegségei és az én megromlott egészségi állapotom nem hagyott sok energiát a tudományos munkásságra. Rendszeresen vállalok záróvizsgaelnöki feladatokat a Kodolányi János Egyetemen. Különben igyekszem minél több időt az unokáimmal tölteni.