A netnemzedék, a bűvös kocka, a kátyúzás, a végtörlesztés és az ígéretcunami
Az új szavak szótárai
A napokban jelent meg a TINTA Könyvkiadóban Minya Károly Új szavak III. című szótára. Alcíme szerint Nyelvünk 850 új szava értelmezésekkel és példamondatokkal. Ilyen szavakat leltározott a szerző: cukiságmánia, deszkás (= gördeszkás), ecsetfejű, euroblabla, haspoló, okosfogkefe, plakátmutyi, sókamra, testkamera, uajszmog. Látjuk, hogy az új szavak jelentős része szóösszetétel. Az Új szavak III. kiadvány végén található egy mutató, melyben az utótagok szerint vannak felsorolva a szótár szavai. Ebben találjuk, hogy a cunami szó a következő újdonságokban utószó: feljelentéscunami, hazugságcunami, hülyeségcunami, ígéretcunami és ízcunami. A vadász szó pedig ezeknek a szavaknak a második tagja: drónvadász, hulladékvadász, kattintásvadász, plágiumvadász és viharvadász. Érdekes tény, hogy a nyelvújítás előtt magyar nyelvben viszonylag kevés volt az összetett szó. A szóalkotásnak ez a fajtája a nyelvújítás során jött divatba, feltehetőleg német minták alapján. Akkor alkották meg pl. az irány-tű, a szem-üveg, a folyó-irat és a víz-esés szavakat.
Minya Károly: Új szavak III.
Természetes, hogy a nyelvek szókincse változik. A nagy római költő-filozófus, Horatius szerint „Ahogy a babérfák elhullajtják minden évben levelük egy részét és újakat hajtanak ezek helyébe, a nyelv is ugyanúgy veszít el szavaiból, hogy aztán újakat teremjen a régiek helyett.” Ez jutott eszembe, mikor a nyáron Róma egyik nagy könyváruházában jártam, és megpillantottam az egyik sarokban a neves Zingarelli kiadó vaskos értelmező szótárát feltornyozva, s rajta a táblát: 4 euró. Kérdeztem is álmélkodva az eladóhölgytől, hogyhogy ilyen olcsó ez az impozáns szótár? Azért kérem, volt a kedves válasz, mert ez a három évvel ezelőtti kiadás. Az újat ott középen árusítjuk, az 49 euró. Nézem az újat, rajta az öles felirat: 120.000 szó magyarázata, ebből 2500 új szó! Aha, jutott eszembe a horatiusi gondolat, az olasz nyelv babérfája 2500 levelecskét hajtott, 2500 szótározandó szót termett 3 év alatt.
Nem csak az olasz, minden nyelv szüli az új szavakat. Érdekes, hogy az új szavak egy része globalizált világunk majd minden nyelvébe bekerül, míg az új szavaknak, idegen szóval a neologizmusoknak másik része nemzeti sajátosságokat hordoz. A Coubild nagy angol szótárkiadó 2001-ben egy kis reklámfüzetet adott közre, amelyben 1901-től 2000-ig minden évhez egy-egy olyan szót rendelt hozzá, amely akkor született. A kiadványban megtaláljuk az év szavainak 10–12 soros leírását, értelmezését is. Büszkék lehetünk, az 1997-es évnél a Rubik-kocka (Rubik cube) kifejezést olvashatjuk. (Emlékeznek, a világsláger játék leánykori neve idehaza hajdan bűvös kocka volt.) Olvasgatva a Coubild szótárkiadó 20. századi szavainak a listáját az az érzésünk, nem is kell angolul tudnunk, a szavak majd mindegyike magyarul is ugyanúgy hangzik. Nézzünk néhány szót a listáról tematikus csoportba gyűjtve:
Egészségügy, orvostudomány: 1907: allergia, 1928: penicillin, 1978: lombikbébi, 1983: AIDS, 1992: klón.
Háború, harcászat: 1915: tank, 1929: Maginot-vonal, 1941: radar, 1945: atombomba, 1950: NATO.
Játék, szórakozás: 1902: Teddy bear (játékmackó), 1948: scrabble, 1955: LEGO, 1979: Rubik-kocka, 1997: tamagocsi.
Művészet: 1916: dadaizmus, 1921: Charlie Chaplin, 1924: szürrealizmus, 1931: Oscar-díj, 1949: Big Brother.
Ruházkodás, öltözködés: 1938: nylon, 1946: bikini, 1965: miniszoknya.
Zene: 1909: jazz, 1951: diszkó, 1952: beat generáció, 1953: rock and roll, 1962: Beatles-mánia, 1976: punk.
Ízlelgetjük a lista szavait és nosztalgiázunk, érezzük, hogy egy-egy új szó pontosan idézi megszületésének korát. Az új szó kezdetben szokatlan, jelentése kissé homályos, ezért kell a Zingarelli kiadóhoz hasonlóan szótárban magyarázni jelentését. A világpiacra termelő Oxford Kiadó 1991-ben jelentette meg Dictionary of New Words című szótárát, amely 360 oldalon hozzávetőleg 1000 ábécébe rendezett szócikkben dolgozza fel az angol nyelv „legújabb szavait”. A szótár előszavából megtudjuk, hogy az angol nyelvbe az 1970-es és az 1980-as években bekerült új szavakat gyűjtötték össze és magyarázzák. A szó fogalmát tágan értelmezik a szerkesztők, gyakran szókapcsolatokat is tárgyalnak. Néhány példa a szókapcsolatok közül:
body piercing (testékszer), bungee jumping, cut and paste (kivág és beilleszt), frozen embryo (lefagyasztott embrió), golden goal (aranygól), home cinema (házimozi), home page (honlap), New Age, urban legend (városi legenda), Word Wide Web (világháló).
Olvasva a listát, talán az aranygól esetében megjegyezhetjük, hogy tiszavirág-életű volt ez a szó, mert a fociszabályok változása miatt ma már benne lehetne egy kihalt és régi szavakat tartalmazó szógyűjteményben is.
Az új szavak természetszerűleg nem kerülik el a magyar nyelvet sem. Ezek közül néhány igazi hungarikumnak számít. Bajban is vannak a magyarról idegen nyelvre fordítók, mikor a leleményes magyar nyelv ilyen szavaival találkoznak: kátyúzás, fülkeforradalom, végtörlesztés. A magyar szótárszerkesztők figyelmét nem kerülik el nyelvünk új szavai, ezt bizonyítják a következő megjelent szóleltárok.
Kiss Gábor, Pusztai Ferenc: Új szavak, új jelentések 1997-ből
Sajátos szótár a Kiss Gábor és Pusztai Ferenc által összeállított Új szavak, új jelentések 1997-ből című gyűjtemény. A cím arra is utal, hogy régi szavak új jelentést kaphatnak, mint az egér, a (számítógépes) vírus és az ellene „felépített” tűzfal, a bugyi mint irattartó műanyag tasak neve, vagy hogy a vulgáris szlengből idézzünk egy szót: köcsög. Ez az adattár szótárszerű elrendezésben, ábécérendben sorol föl több mint 2000 olyan 1997-ben a sajtóban regisztrált szót, szókapcsolatot, amelyet szótáraink korábban nem tartalmaztak, vagy ha igen, nem ilyen jelentésben. A gyűjteménybe felvett szavak közül néhány természetesen az aranygólhoz hasonlóan tiszavirág-életű, hiszen ki használja ma már az 1997-es év egyik divatszavát, a tocsikot? Ugyanakkor az adattár számos olyan szót, kifejezést közöl, amelyek egyre jobban belegyökereznek szókincsünkbe, elég utalnunk a kártya szó 10 szótározott utótagi összetételére és a 24 drog kezdetű címszóra. Mintaként néhány új szóösszetétel a gyerekkorunkban csak a zsugát jelentő kártya szóval: bankkártya, csipkártya, mágneskártya, mobiltelefon-kártya, parkolókártya, szerencsekártya.
Minya Károly
A magyar nyelv neologizmusainak szakavatott kutatója és szótározója a Nyíregyházi Főiskola tanára, Minya Károly. Vizsgálatai szerint az új szavak létrejöttének a következő 5 főbb motivációja lehet: 1. Valamilyen új tárgy megjelenése: árazógép, kerékbilincs, tépőzár. 2. Valamilyen új intézmény, szervezet megalakulása: alkotmánybíróság, márkaszerviz, terméktanács. 3. Valamilyen új eljárás megjelenése: hangposta, indításblokkolás, vonalkód. 4. Valamilyen foglalkozás létrejötte: békefenntartó, fejvadász, kérdezőbiztos. 5. Valamilyen új sportág, szabadidős tevékenység kialakulása: fallabda, síakrobatika, strandröplabda.
Minya Károly: Új szavak I.
Mind az 5 esetre számtalan példát találunk Minya Károlynak a TINTA Könyvkiadónál 2005-ben megjelent Új szavak I. című szótárában, amelynek alcíme eligazít bennünket a szótár jellegét illetően: Nyelvünk 1250 új szava értelmezésekkel és példamondatokkal. Grétsy Lászó így ír erről a szótárról: „S hogy mit tudhatunk meg ebből a szótárból magunkról, az életünkről, a kedvteléseinkről? Mindent. Szavaink elmondanak jót is, rosszat is. Többek között meggyőzik a szótár forgatóit, hogy egyre inkább a pénz az úr, s akinek ebből kevés vagy alig valami jut, az örül, ha egy diszkont vagy egy outlet kedvezményes termékei közül meg tudja venni a legszükségesebbeket. Arról pedig, hogy egyre elterjedtebb a körbetartozás, a vagyonátmentés, ahogy mind gyakrabban van szükség válságstáb életre hívására, már nem is szólok.”
Burget Lajos: Retró szótár
A nyelv természetesen nem matematika, sok benne a logikátlanság. Bárczi Géza A magyar nyelv életrajza című munkájában kifejti, hogy szókincsünk elemeinek változására a technikai, a társadalmi változások nem minden esetben adnak magyarázatot, több esetben egy-egy szó megjelenésére nincs észszerű felelet. Hiszen a szláv származású konyha kiszorította szenesház szavunkat, eltűnt a régi verő, hogy helyet adjon az idegen kalapácsnak, a búzafő nem tudott megbirkózni a szláv kalász szóval. Ugyancsak az elmúlt évszázadok alatt polgárjogot nyert a gyertya szó a ma már régies szövétnek mellett. És tegyük mi hozzá, hogy az utóbbi években a partjelző (mint szó) meghalt, helyére megszületett és lest észlelve zászlócskáját lengeti a focimeccseken az asszisztens.
Minya Károly: Új szavak II.
Örvendetes, hogy a magyar nyelv neologizmusait különböző kis szótárakban számba vették. Bárcsak mi magyarok is háromévenként rámutathatnák egy-egy új nagy magyar értelmező szótárra a könyvesboltban: ez háromezer új szót tartalmaz az elmúlt évek magyar szóterméséből!
Kiss Gábor
Minya Károly Új szavak III. című könyve kedvezményesen megvásárolható a TINTA Kiadó webshopjában (www.tinta.hu)!