Bogáncs: piros vagy kék fészkes virágzatú, kórószerű tüskés gyomnövény. 1470 körül a Casanate-glosszákban bogaczkoro alakban szerepel. Tájnyelvi alakváltozata a bogács, bogácskóró, bógáncs. Származékszó, mely a bog 'göb, csomó' szóból keletkezett -cs névszóképzővel, amely valószínűleg kicsinyítő szerepű. A szó belseji n másodlagos betoldás. Az erdélyi Magyarózdon semeregburján a neve. Az elnevezésnek az a magyarázata, hogy ha a bőrön „semereg”, sömör képződött és terjedt, a bogáncskórólevél tövén meggyűlt vízzel borogatták.

A bogáncs Skócia címervirága. Skócia címere egy sárga színű pajzs rajta egy ágaskodó, vörös oroszlánnal. A pajzstartó két unikornis (egyszarvú ló), melyek mellső lábukkal a két skót zászlót tartják. A pajzs felett egy sisakon ülő vörös oroszlán látható, jogart és országalmát tartva, alul láthatjuk a virágzó bogáncsokat.

A növény ottlétének magyarázatát Gabrielle Tergit könyvében olvashatjuk: „A dánok partra szálltak, fölégették a falvakat, elhajtották a marhákat, az embereket pedig vagy megölték, vagy rabszolgává tették. Amikor a dánok éjszaka és a köd leple alatt meg akarták támadni a skót sereget, és a dánok a sötétségben közeledtek, egy mezítlábas dán belelépett egy bogáncsba és felkiáltott. A skótok felriadtak, elűzték a dánokat, és azok soha többé nem tértek vissza.”

Skócia címere, alul a bogánccsal

A tépőzár feltalálója a svájci Georges de Mestral (1907–1990), aki az ötletet a bogáncs „működéséből” merítette, és sikerült textilanyagból hasonló „horgos-hurkos” rendszert előállítania. A hagyomány szerint 1941-ben egy vadászatról hazatérve a kutyája szőrébe és a saját nadrágjába ragadt bogáncsokat csak nagy nehezen tudta eltávolítani, és ez adta az ötletet ahhoz, hogy megkíséreljen a bogáncs apró, rugalmas horgait utánozva egy hasonló elven működő záróelemet kifejleszteni. (Idézik is egy későbbi mondását, amelyet cége vezetőinek mondott: „Ha bármelyik alkalmazottjuk kétheti szabadságot kér, hogy vadászni mehessen, engedjék el!”.

Georges de Mestral

De Mestral egy lyoni szövőmesterrel együttműködve először pamut anyagú szövettel kísérletezett, de ez nem vált be, a pamut szakítószilárdsága nem bizonyult elég nagynak, hamar tönkrement. Ezért a nem sokkal korábban elterjedt poliamid szálasanyaggal folytatta próbálkozásait, és ez sikerre vezetett. Rájött, hogy ha a poliamidszálakat a szövés során infravörös (hő)sugárzásnak teszi ki, majd gyorsan lehűti, a szálakból képzett hurkok alakjukat megtartva rögzülnek, de rugalmasak maradnak. Hosszas kísérletezés során arra is talált megoldást, hogy a szövésnél eredetileg zárt hurkokat még a gépen felvágja, így alakítva ki a szövet felületéből kiálló horgokat, amelyek azután – a bogáncshoz hasonlóan – bele tudnak kapaszkodni a másik, sokkal finomabb fonalhurkokkal borított bolyhos plüssfelületbe. Az egész eljárás gépesített megoldása egy évtizedig tartó kísérletezés eredménye volt, és 1951-ben érett meg arra, hogy szabadalmaztathassa. A találmányt Velcronak nevezte el, ami a tépőzár két alkotóelemének, a hurkos plüss-szalagnak (velours) és a horgokkal borított másik textilszalagnak (crochet) francia elnevezését kombinálja.

Tépőzár mikroszkóp alatt

A feltaláló 1952-ben Svájcban céget alapított az új termék előállítására. Először Nyugat-Európában és Kanadában vezette be termékét, majd 1957-ben az USA-ban megalapította a Velco Industries céget. 1958-ban az USA-ban is szabadalmaztatta találmányát, és ott is megkezdte a forgalmazást. A tépőzárat kezdetben ruházati cikkeken alkalmazták, de hamar kiderült, hogy más területeken is igen jól beválik. Legnagyobb sikerét akkor érte el, amikor a NASA használni kezdte a tépőzár-szalagokat az űrhajósok ruházatán, jelentősen megkönnyítve ezzel számukra bonyolult öltözékük zárását, ill. nyitását, valamint egyes felszerelések rögzítésére az űrhajóban. Ennek mintájára sportruházatokon, búvárruhákon, sporteszközökön is jelentős szerepet kapott. De Mestral idővel a világ minden, iparilag jelentős országában szabadalmaztatta találmányát, és ma már világszerte ismerik és használják, gyakran helyettesítve vele a cipzárat.

Tépőzár mikroszkóp alatt

A tépőzár, amit velcro néven is ismerünk, napjaink egyik fontos, ma már nélkülözhetetlen oldható záró vagy rögzítő eleme. Ruházati termékeken, háztartási és lakástextíliákon, bőrdíszmű árukon, cipőkön, gyógyászati eszközökön, csomagolásokon, járműveken és sok más helyen is alkalmazzák gyors, tartós, biztos megfogású zárásra, kézzel oldható nyitásra, kisebb-nagyobb tárgyak oldható rögzítésére.

Fekete J. Diman