Idén 150 éve, 1863. szeptember 20-án hunyt el Jacob Grimm, az a mesegyűjtő, nyelvtörténész, szótárszerkesztő, akinek a neve összetartja a címben lévő három fogalmat. Azért nem olyan egyszerű a helyzet, mert ez a zseni tulajdonképpen kettő, hiszen öccsével, Wilhelm Grimm-mel közösen hozták létre a páratlanul nagy, három pilléren nyugvó életművet. Jacob 1785-ben született a Frankfurttól nem messze található Hanauban, öccse egy évvel később, 1786-ban látta meg a napvilágot. A neves magyar nyelvész, Riedl Szende a Magyar Tudományos Akadémián 1873-ban tartott, Jacob Grimmet méltató emlékbeszédében elmondta, hogy a család öt testvére közül e két fiú szerette egymást legjobban, egyforma ruhában jártak, egy szobácskában laktak, egy ágyban aludtak, és az első oktatást is együtt nyerték.

A Grimm testvérek

A két testvér a világirodalmi jelentőségű népmesegyűjteményét két kötetben 1812–1814-ben adta ki Kinder- und Hausmärchen (Gyermek- és házi mesék) címmel, amelyet szintén két kötetben 1816–1818-ban követett a Deutsche Sagen (Német mondák) gyűjtemény. A népmesék az elmúlt kétszáz évben mélyen beleivódtak az európai kultúrába, gyermekek sok-sok nemzedéke nőtt fel hallgatva a Hófehérke, a Hamupipőke, a Piroska és a farkas, a Babszem Jankó és a Csipkerózsika sokszor vérfagyasztó történetét. Magyarul először 1861-ben jelentek meg a mesék, hogy aztán napjainkra kisebb-nagyobb átdolgozásokkal közel 300 kiadást éljenek meg.

„A világ nem egy véges folyamat, amely kezdődik és egyszer befejeződik, hanem végtelen változások végtelen sora, folyama. És miért lenne az emberi létezés kivétel ebből a folyamatból, a változások sorából?” (Sári László)

A pillangó jelképének használata számos nemzet szimbólumvilágában megjelenik, és gyakran bukkan föl az irodalomban is, más és más jelentéssel. A pillangó átváltozásai párhuzamba állíthatók az emberi élet szakaszaival, a hernyó az élet, a báb a sír, a pille a lélek föltámadása. „Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan átváltozunk” Pál apostol bölcs mondása szerint. A változás életünk szerves része, és soha nem könnyű átélni, gyakorta jár fájdalommal. A pillangó szimbóluma ezt a nehézséget is megjeleníti. Az átalakulás nagy küzdelmei nemigen kerülhetők el. Nikosz Kazantzakisz története erre figyelmeztet. „Egy fán pici lepke bábját vettem észre abban a pillanatban, amikor felpattant a burok, és a lepkévé vált hernyó készült napvilágra törni. Vártam, vártam, de késett, s mivel siettem, ráhajoltam és elkezdtem leheletemmel melegíteni. Erre gyors és természetellenes ütemben kinyílt a burok, és kibújt a lepke. Ám szárnyai ráncosak maradtak, az összehúzódott testecske remegett, s küszködött, de hiányzott neki a türelmes érés és a napfényben lassú kibomlás. Éretlenül bújt ki, reménytelenül mozdult meg, és nemsokára meghalt a tenyeremben.” Böjte Csaba az Ablak a végtelenre című írásában összegzi: „A születés kínja emeli fel a pillangót a kék égbe.”

A változik szinonimái fölrajzolják a jelentésének árnyalatait: módosul, átalakul, ingadozik, hullámzik, valamivé válik (Kiss G. – Bárdosi V.: Szinonimák, TINTA Könyvkiadó, 2008, 2016). Az emberi viselkedés változása is többlépcsős folyamat. Az igény megjelenése után lépéseket kell tennünk ahhoz, hogy azt realizálni is tudjuk. Ezt általában tanulás útján tehetjük meg, akár a gyakorlat, akár a könyvek, akár tanfolyamok segítségével. Az új ismeretek elmélyítéséhez, rögzüléséhez idő szükséges. Aki türelemmel, odaadással, kellő energia befektetésével végigjárja a rá váró utat, belőle is pillangó válik a folyamat végére, vagyis elérkezik a várva várt változás, az új állapot. Ehhez mindenki a maga tempójában juthat el, siettetni a változást nem lehet. Ám elkerülni sem.

A napokban jelent meg a TOP 2500 francia–magyar szótár és a TOP 2500 magyar–francia szótár a Tinta Könyvkiadó gondozásában. A szerzőt, Bárdosi Vilmos professzort a kiadó igazgató-főszerkesztője, Kiss Gábor kérdezte.

Bárdosi Vilmos és Kiss Gábor

Számos francia–magyar és magyar–francia szótár címlapján olvashatjuk a nevét szerzőként, szerkesztőként. Hol és miért szerette meg a francia nyelvet?

Szombathelyi gimnáziumi franciatanáromnak, Szemző Magda tanárnőnek köszönhetek mindent, aki lenyűgöző személyiségével és tudásával megszerettette velem a francia nyelvet és kultúrát, meghatározva ezzel egyetemi szakválasztásomat és több mint négy évtizedes egyetemi pályámat is. Az ELTE francia szakán pedig olyan tanáregyéniségek mélyítették el bennem ezt a szeretetet, mint például Kelemen Tiborné, Gáldi László, Süpek Ottó, Szabics Imre, Tamás Lajos.

Bárdosi Vilmos

„Forog a szerencse, mit bízunk őbenne?
Semmiben nem állandó, csak ideig kedvez.
Tündöklő üveghez mindenképpen hasonló.
Ki minthogy eltörik, így ő is változik, állapotja romlandó.”
(262. református ének)

Szerencse szavunk már az ómagyarban adatolt szerencsa, zerencs alakban, pl. Ilosvai Toldijában: „Mert ő vele akar kísérteni szerencsát”. Jelentése fordulat, egyes vélemények szerint sorsunk attól függ, hogy az égiek merre fordítják tekintetüket. Így értendő az a definíciója, miszerint a szerencse az a feltételezett hatalom, ami jót hoz az embereknek. Másik meghatározása: az a jó dolog, amely úgy tűnik, véletlenül történik meg velünk, váratlan, előre nem látott, akaratunktól független, kedvező esemény.

Ám talán egyfajta babona, amelyet egyénileg értelmezhetünk. Lehet egyszerűen hit a jó bekövetkeztében, ez a pozitív gondolkodás az egyén választásait is jobbítja. Akik a jó szerencsében hisznek, általában elégedettek az életükkel, jobb a közérzetük. Ez egy egyértelműen öngerjesztő folyamat. Carl Jung a szerencsét szinkronicitásként látja, amelyet úgy ír le, mint „egy értelmes egybeesést”. Mások viszont, mint Sigmund Freud és Jean-Paul Sartre, úgy vélik, hogy a szerencsében való hit menekülés a személyes felelősség elől. Számos kortárs szerint pedig az az egyén szerencsés, aki jó egészségnek örvend; fizikai és a mentális képességei révén eléri a céljait. Ez voltaképpen rokon a magyar népmesék közelítésével, idézve néhány kifejezést: a mesehős szerencsét próbálni indul, a legkisebb fiú/királyfi találja meg a szerencséjét, a gyermek szerencsés csillagzat alatt születik, útját szerencse övezi, szerencsecsillagra talál.

Ókori római szerencsekerék bross-fibula

Horger Antal (1872. május 18., Lugos – 1946. április 14., Budapest) nyelvész, az MTA levelező tagja (1919). A történeti-összehasonlító nyelvtudomány művelőjeként elsősorban hangtörténettel, szófejtéssel, nyelvjáráskutatással foglalkozott. Élete folyamán sok konfliktusba került, amelyek közül nevezetesek a Berzeviczy Gizellával, a rálövő feleséggel, a József Attilával való afférok, az Erdélyi Lajossal a székely nyelvjárásokról, a Gombocz Zoltánnal a magyar nyelvtörténetről folytatott viták.

1898-ban a budapesti egyetemen középiskolai tanári, 1909-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1896-tól a Brassói Magyar Királyi Állami Főreáliskola, 1906-tól budapesti leány- és nőiskolákban tanított, 1919–1922 között tanárképző igazgatójaként működött. Tagja volt az 1904-ben megalakult Magyar Nyelvtudományi Társaságnak. 1915-ben 200 korona hozzájárulással egyenesen alapító tag lett, s 1916-ban a harctérről, neje emlékére is küldött 300 korona alapítói adományt. 1914-től a magyar hangtan és szótan magántanára a budapesti egyetemen. 1922–1940 között a szegedi egyetemen a magyar nyelvészet nyilvános rendes tanára, 1927–1928-ban a bölcsészkar dékánja. 1921-es nősülése után felesége már nem akarta Szegedre követni, s vitáik odáig fajultak, hogy az asszony revolverrel rálőtt, megsebesítette, végül elváltak. Horger 1940-től a kolozsvári egyetemen tanított magyar nyelvészetet.

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Magyar Nyelvőr 95. évf. 1971., 207–208. oldal.

Nálunk manapság asztalitenisz néven ismeretes. A pingpong elnevezés szó szerinti átvétel az angolból, újabb keletű magyarított alakja pedig a table tennis tükörfordítása. Az oxfordi nagyszótár az 1900. évet adja a kötőjellel írott ping-pong szó első előfordulási adataként. E megnevezés hangutánzó jellegű játszi kerítésű fantázianév. Alighanem a játék feltalálójának, James Gibb sportembernek a leleménye, aki az akkor még fakeretre feszített pergamen lapú ütőnek a celluloid labda megütésekor keletkezett hangját az angol nyelvben régóta meglevő ping hangutánzó szóval jelölte. De a második tag, a pong elem is hangutánzó szó az angolban, a csattanó ütés hangjáé.

Múzeumi pingpongkészlet

A szó nagyon korán megjelent nyelvünkben. A Sportkedvelő c. folyóirat 1901. július 28-i számában ezt írta: „A játék ping-pong, szoba-tennis, whiff-whaff stb. nevek alatt ismeretes” (139. lap, Csapó József szíves közlése). Ettől kezdve egyre gyakrabban volt olvasható. A Sport-Világ folyóirat 1903. évi 10. számában: „Külföldön nagy a divatja a ping-pongnak” (80. lap) – írta, s ugyanazon évben a Magyar Athletikai Club már az első versenyt is megrendezte. A játék igazi virágkora a húszas évekre esett. Ekkor már tréfás hangulatú származékokat is képeztek. A Nemzeti Sport nevű zöld színű szakújság 1929-ben a pingés-pongás alakot használta, s 1933-ban a játékosait pongos-oknak titulálta. A ping-pongoz ige is megjelent a húszas években. Amikor a játék sporttá, komolyan veendő időtöltéssé, sőt hírnevet is biztosítani tudó elfoglaltsággá lépett elő, akkor háttérbe szorult a játszi eredetű idegenszerű elnevezés, s bekövetkezett a tekintélyesebb hangzású asztalitenisz név elterjesztése egy kis látszatmagyarosítás formájában.

Országh László

A TINTA Könyvkiadót időről-időre meghívják, hogy bemutassa sikeres könyvkiadási tevékenységét. Az ELTE-n is rendszeresek a kiadó előadásai. Most közreadjuk egy korábbi bemutatkozás diasorát, amely részletesen ismerteti a TINTA Könyvkiadóban folyó magas színvonalú munkát.

„Bátran halad az ember élte ösvényén, de elején ne botoljon, mert megütvén lábát, egyszersmind bátorságát is elveszti. Későbbi botlások lábát ha sértik, bátorságát nem veszik el.” (Gárdonyi Géza)

A bátorság vagy görögül andreia, fortitudo, fontos emberi erény, sokan foglalkoztak mibenlétének megértésével. A nyugati hagyományban olyan filozófusok vizsgálták, mint például Szókratész, Platón, Arisztotelész. Az ő Etikájában az erényes személy olyan valaki, aki minden erény egyfajta harmóniáját valósítja meg: az erényeknek megannyi szálként át kell járniuk az ember életének szövetét, például a bátor tett legyen teljes egységben a mértékletességgel és a türelemmel.

A keleti hagyományban a Tao Te King magyarázza: „A bátor vakmerő halála gyászos, a bátor nem-merő élni tud. Kétfajta bátorság: egyik hasznos, másik káros. Amazt a természet mért nem szívleli, ki bírja megérteni? A bölcsnek is homályos. Az égi út nem harcol, mégis győzni tud, nem szól, mégis válaszol, nem hív, mégis sereget gyűjt, tétlen, mégis irányít. A természet hálója hatalmas: bár ritka-szövésű, rajt át nem hatolhatsz.”

Kondor Béla: Űrhajósok

A kétrészes bejegyzés első része IDE KATTINTVA érhető el.

A levegő alkatrészeit képező, de csak nyomokban előforduló nemesgázok egynéhányának neve ugyancsak felfedezésükkel függ össze. A neon (Ne) a görög »új«, a kripton (krypton, Kr) a »rejtett«, a xenon (X) pedig az »idegen« szóból származik. A legérdekesebb azonban a tantál nevének eredete. Zeus fia, Tantalus frígiai király, a görög mitológia szerint Pelops és Niobe atyja, az istenek titkait kifecsegte, sőt fiát, Pelopsot egy lakomán feltálalta nékik, hogy mindentudásukat próbára tegye. Büntetésből sem ételhez, sem italhoz nem juthatott, bár mindkettő hívogatóan csalogatta. Ezekre a »tantalusi kínokra« célzott a tantál (Ta) felfedezője, amikor az elemet elnevezte. A tantál ui. mindig együtt fordul elő egy hozzá nagyon hasonló elemmel, a nióbiummal (Nb), amelytől csak fáradságos munka árán sikerült elkülöníteni. Utóbbi tehát a tantállal fennálló kétszeres, kémiai és mitológiai rokonságának köszönheti nevét. Mivel a Columbusról columbitnak nevezett amerikai ásványban fedezték fel, az amerikaiak még ma is columbiumnak hívják. Érdekes, hogy egy tévesen meghatározott, a nióbiumhoz hasonlónak vélt elemet pelopnak neveztek.

Tantál

Magyar szótárak XVI. Kiss Gábor rovata

A nyelvtanulás, a nyelvelsajátítás alapfeltétele a jó emlékezőképesség. A modern pszichológia az embereket három típusba sorolja az emlékezőképességük szerint. Vannak, akik arra emlékeznek jól, amit láttak, vannak, akik a hallottakra, míg másoknak a mozgások vésődnek mélyen eszükbe. Nem vagyunk egyformák, többféle út vezet az eredményes nyelvtanuláshoz. Ezt ismerte fel a kora újkor nagy pedagógusa, Comenius (1592—1670). Tanítói pályája során szomorúan tapasztalta, hogy az idegennyelv-tanítás mennyire nehézkes és kis hatásfokú, ezért az addigi nyelvtanulói szótárakat képekkel egészítette ki. Így jelöli meg az Orbis pictus (Látható világ) című szótárának célját: „Adassék a gyermekek kezeikbe képes könyv, hadd gyönyörködtessék magokat a képeknek megnézésével kedvek szerint, hogy azokat voltaképpen megismerhessék, még otthon is, minekelőtte az oskolában elküldettetnek.” A kiadvány mai szemmel is korszerű, hiszen „munkáltató”, a képeken lévő kis számocskákat kell összekapcsolni a diáknak a szószedet számozott szavaival.

Természetesen az 1653-ban Magyarországon megjelent háromnyelvű – latin, magyar és német – szótárának képecskéit ma már megmosolyogjuk, de korában igazi áttörést jelentettek. Nem véletlenül adták ki számtalanszor, számtalan változatban az 1700-as években.