Anya-nyelv-csavar alátét nélkül.

TINTA blog

Beszélgetési stílusok

avagy Miért értjük félre egymást?

Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: Jel-kép, 2002. 1. szám, 89–94. oldal.

Deborah Tannen: Miért értjük félre egymást? Kapcsolataink a beszélgetési stíluson állnak vagy buknak. Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2001. Ford: Reményi Andrea Ágnes. 220 o.

Örömmel tapasztaltam, hogy 2001 második felében végre két olyan publikáció is megjelent Magyarországon, magyar nyelven, mely a társadalmi nem (gender) és a nyelvhasználat kérdéseivel foglalkozik. Az angolszász – és kisebb mértékben a német – nyelvterületeken nagy népszerűségnek örvendő és bőséges irodalommal bíró téma egyik első magyarországi megjelenését üdvözölhetjük.

A Replika 2001. novemberi, összevont 45–46. számában Reményi Andrea Ágnes bevezető tanulmányát követve három, a terület legfrissebb eredményeit, kutatási irányait bemutató írást olvashatunk Susan Gal, Mary Bucholtz és Deborah Cameron tollából.

A szigorúan tudományos igényű tanulmányokat jól kiegészíti Deborah Tannenek a laikus közönséghez is szóló, népszerűsítő könyve, a Miért értjük félre egymást?1. Tannen a washingtoni Georgetown egyetem nyelvész professzora és talán a világ egyik legismertebb, nem csak tudományos körökben olvasott nyelvésze. Ismertségét, népszerűségét azon könyveinek köszönheti – ezek sorában az első az 1986-ban írt Miért értjük félre egymást? –, melyekben saját és kollégái kutatásainak eredményeként megfogalmazódó elképzeléseit nyelvhasználat és társas kapcsolatok viszonyáról mindenki számára érthető, a tudományos szakzsargont mellőző, számos példával, anekdotával illusztrált, izgalmas stílusban, műfajilag az ún. önsegítő (selfhelp) könyveket követve fogalmazza meg.

Miért értjük félre egymást?

Tovább olvasom

Mi a csoda?

Szó-lélek-közelítés XXVII.

„Minden nap csoda, ha belegondolunk, mennyi minden történhet velünk törékeny kis életünkben” (Paulo Coelho)

Mi, nyugati emberek a mérhető idő rabjai vagyunk. Mindent meghatározott időben kell megoldanunk. Sokszor versenyt futunk az idővel. Kronosz, az idő istene zsarnok, nincs előtte helye eltérésnek, titoknak, kiszámíthatatlannak. Pedig az emberekre mindmáig jellemző, hogy várják, hogy hétköznapi életük során csodák történjenek velük. Littlewood szerint legalább havi egy meg nem magyarázható eseményre számítanak. Adyval szólva:

„Keresek egy csodát, egy titkot,
Egy álmot. S nem tudom, mit keresek.”

Olykor valóságos belső vívódásokkal jár, hogy az erőszakos kronosz helyett a csendes kairoszban is legyen részünk, vagyis az idő különleges minőségében. A bölcs, istenhívő ember odafigyel, és megragadja élete kairoszait. Isten akarata jut kifejezésre az „alkalmas időben”, amelyben minden pillanatban egészen jelen vagyunk. Ebből eredhet az ezoterikus szemléletmód, vallásos meggyőződés azon elképzelése, hogy az emberben benne rejlik annak a lehetősége, hogy csodatevővé legyen. Paulo Coelho könyvei erre az ezoterikus attitűdre épülnek, ilyen A zarándoklat, Az alkimista és a többi. Ezt emeli ki Nagy László vocatívusa: Műveld a csodát, ne magyarázd! (Hegyi beszéd).

Paul Tillich a kinyilatkoztatás összefüggésében értelmezi a csodát, amely ámulatra késztet, szokatlan, megrázó, és mégsem mond ellent a valóság racionális szerkezetének. Olyan esemény, amely a lét titkára utal, és meghatározott módon fejezi ki annak viszonyát hozzánk, és amelyet eseményjelként fogunk föl az eksztatikus tapasztalatban. Istennek vannak alkalmai, és olykor nekünk kell észrevennünk ezeket. Akkor is, amikor másoknak szól, de még fontosabb, hogy észrevegyük, amikor nekünk mutat valamit, ami csodálkozást vált ki; szoros értelemben esemény, melyet Istennek a természet rendjét fölfüggesztő beavatkozása hoz létre. A bibliai csodák jellegzetességei:

  • szokatlanok, ezért félelemmel vegyes tiszteletet és csodálatot keltenek;
  • a csodákat Isten ujjának is nevezik, ez feltételezi, hogy létezik egy Isten, aki az univerzumot teremtette;
  • a csodák Istent tükrözik, és mivel Isten jó, a csodák a jóságot támogatják.

Bármely csodától valóban jót várunk, a csoda fogalmát nem meríti ki a váratlanság ismérve, a váratlanul lecsapó rosszat soha nem nevezzük csodának. „Csoda történt” – ehhez az állításhoz ragyogó arc, boldog mosoly, fénylő szemek tartoznak. Definíciója az Erdős Attila és Kiss Gábor szerkesztette Vallási szavak kisszótárában (Tinta Vallási szavak kisszótáraKönyvkiadó, 2016): „Olyan érzékelhető rendkívüli jelenség vagy esemény, amelyet a vallási tanítás szerint valamilyen természetfölötti lény, isten a természet rendjén kívül hoz létre”. Az Ószövetség sokszor említi Isten csodás tetteit. Ilyen az Egyiptomból való kivezetés és az azt kísérő jelenségek sora. Az újszövetségi szent iratokban a természetfölötti erők megnyilvánulásai közé tartoznak azok az események is, amelyek Jézus életét kísérték (pl. születésének hírüladása, a szűzi fogantatás, teofánia a kereszteléskor, színeváltozás). Szoros értelemben vett csodák azok, amelyeket Jézus maga vitt végbe: gyógyítások, halott-föltámasztások, kenyérszaporítás, a vihar lecsendesítése és azok a jelenségek, amelyekkel túlvilági életét igazolta: föltámadása és megjelenései. Jézus nyíltan hirdette, hogy csodáiban benne van a hitet megalapozó, meggyőző erő, emellett fölhívások annak fölismerésére, hogy Isten az ember felé fordult, és üdvösséget készít neki. Ahol Jézus készséget talált a hitre, ott bizonyítékot adott, de ahol előítéletekkel ellene fordultak, ahol hiányzott a jó szándék, ott ellenállt a csodaváróknak.

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/b/b6/CodexAureus_Cleansing_of_the_ten_lepers.jpg/800px-CodexAureus_Cleansing_of_the_ten_lepers.jpgTíz leprás meggyógyítása a Codex Aureus Epternacensisből

Tovább olvasom

Horatius gombája

Számos hiedelem, koholmány él vagy legalábbis élt a gombákkal kapcsolatban. Ezek egyike, hogy „a napos területeken, legelőkön termő gombák kivétel nélkül jók, míg az erdők árnyas mélyén rejtőzők általában mérgesek” (Gaál 1936: 293). Él, vagy legalábbis élt ennek a hiedelemnek teljes ellenkezője is. Például egy baranyai (zengővárkony–nagypalli) gyűjtés szerint a szántóföldön termő gomba nem jó, csak az erdőben (helyi kifejezéssel: erdőn) termő (Nyilassy 1951, idézi Oldal 2007: 132).

A római költő, Horatius Quintus Flaccus (Kr. e. 65–Kr. e. 8.) Saturae (Szatírák) című művében egyes embertípusokat és jellegzetes hibákat vett célba, de étkezési tanácsokat is adott. Ezek egyike, ami az említett hiedelmet tartalmazza, így szól:

Pratensibus optima fungis
natura est; aliis male creditur.

Magyarul:

Odakünn, a mezőn nőtt gomba a legjobb,
másfajtában nem bízhatsz

(fordította Urbán Eszter; Saturae II. 4. 20–21, 1961: 454–5).

Az ókori római gombák tudós azonosítója, Gigliola Maggiulli szerint ez a fungus pratensis nem más, mint a mezei csiperke, amelynek egyik olasz nyelvjárási elnevezése is fungo prataiolo vagy egyszerűen prataiolo (Maggiuli 1977: 65; latin fungus, olasz fungo ‘gomba’, latin pratum, olasz prato ‘rét, mező’, latin pratensis, olasz prataiolo ‘réti, mezei’).

A mezei csiperke (Agaricus campestris) a csiperkefélék családjába (Agaricaceae) tartozó gombafaj. Régebbi tudományos elnevezései a kerti csiperke és a réti csiperke, latinul Psalliota campestris és Agaricus campester. A mezei csiperke szintén előszeretettel fogyasztott, számos rokona közül kiemelhető erdei párja, az erdei csiperke (Agaricus haemorrhoidarius), amely sík- és hegyvidéki lombos erdőkben elterjedt, nyáron és kora ősszel terem. Magának a mezei csiperkének is tudományos szempontból megkülönböztethetők némely változatai, amelyekhez valamelyest hasonlóan az igényesebb népi taxonómiák is megkülönböztetnek különböző változatokat.

https://healing-mushrooms.net/wp-content/uploads/2020/02/Agaricus-campestris-1024x768.jpgMezei csiperke

Tovább olvasom

Az ízletes rizike gomba és népi elnevezései

Az ízletes rizike (Lactarius deliciosus) a galambgombafélék (Russulaceae) családjába tartozik. Gyűjtött és kereskedelembe is nagy tételben kerülő gombafaj. Barnás-narancssárga színű. A kalap átmérője 5–12 cm között van. Fiatalon laposan domborodó, majd kiterül, a közepe benyomódik, végül tölcsér formájú lesz. A pereme sokáig begöngyölt marad. Halvány narancsokker vagy rókaszínű alapon sötétebb, kör alakú zónák figyelhetők meg. Helyenként zöldesen foltosodik. Felülete nedvesen ragadós-nyálkás. A lemezek színe a kalapéhoz hasonló. Sűrűnállók, eltérő hosszúságúak, keskenyek és a tönkre kissé lefutók. A lemezek érintésre lassan zöldesre színeződnek. A tönk 3–7 cm hosszú és 1–2,5 cm vastag, majdnem hengeres, a töve néha kifejezetten elkeskenyedik. Kalapszínű, a felületén kicsi, sötétebb, lapos gödröcskék láthatók. A hús fehér, a széleken és a tönk kérgében narancssárga, a tönkben üreges, törékeny. A tejnedv narancssárga, majd halványodik, és végül (néhány óra múlva) zöld színű lesz.

rizike.jpgÍzletes rizika

A késő őszi fenyvesek (erdei, fekete- és főleg lucfenyőerdők) talán legkedveltebb, mikorrhizás gombája. Néha már júniustól, de főként augusztustól októberig található.

Tovább olvasom

Décsy Gyula, az eurolingvisztika magyar klasszikusa

A nyelvtudomány, ezen belül az areális nyelvészet feladatai közé tartozik egyes földrészek nyelveinek számbavétele. Az eurolingvisztika a nyelvészet viszonylag új tudományága, mely külön Európa nyelveit vizsgálja több szempontból. Magát Európát is többféleképpen lehet meghatározni, s a különböző (földrajzi, politikai, antropológiai) nézőpontok mind szerepet játszanak az eurolingvisztika kialakulásában. Magát az eurolingvisztika terminust (pontosabban megfelelőit, az angol eurolinguistics és a német Eurolinguistik műszókat) csak 1991-től használják, de a jelentős magyar kapcsolatokkal rendelkező, a berlini Magyar Intézetben is tevékenykedő, majd munkásságát Dublinban kiteljesítő Ernst Lewy (1881–1966) és Décsy Gyula e tudományág első jelentősebb művelői, klasszikusai. Lewy még csak Európa kitüntetett területeit és nyelveit vizsgálta (1942/1964), Décsy már átfogó monográfiát írt az európai nyelvekről, Lewyhez hasonlóan németül (1973).

Décsy Gyula (1925. március 19. Negyed, Nógrád megye – 2008. december 30. St. Petersburg, Florida) a budapesti egyetemen végzett, az MTA tudományos munkatársa volt (1952–56). 1956-tól nyugaton élt. A göttingai (1957–59), majd a hamburgi (1959-től) egyetem tanára volt, az uralisztika vendégprofesszora amerikai egyetemeken. 1967-től a turkológia és uralisztika közös folyóiratának, az Ural-Altaische Jahrbüchernek is szerkesztője volt. Az 1970-es évek végén áttelepült az USA-ba, a bloomingtoni Indiana Egyetem professzora lett. Főbb kutatási területei a szlavisztika, az uralisztika (különösen a szamojéd nyelvek), a nyelvcsaládok és nyelvszövetségek kérdésköre, a nyelvkeletkezés voltak. A nyelvszövetségekkel kapcsolatos munkásságának keretében írta meg az európai nyelveket részben elterjedtségük, részben övezeteik (areáik) és struktúráik szerint csoportosító munkáját (1973; ismeretései: Kálmán 1975, Balázs 1983: 19–22). A mű vázlatos bemutatása egyben korának felidézése is.

https://pictures.abebooks.com/inventory/22885036429.jpg

Tovább olvasom

Igazi élmény a Nagy magyar tájszótárt bárhol felnyitni

Gondolatok 55 000 tájnyelvi és archaikus szó magyarázatát olvasgatva

A tájszótárak jelentőségét sokan és sokszor megemlítik, de a következők – bár egy kicsit tudományos nyelven megfogalmazva – mindenképpen szót érdemelnek:

  1. A nyelvtudomány területén egy ilyen szótár alapvető forrása a nyelvjárástani, a szótörténeti-etimológiai, a szóföldrajzi, a szójelentés- és szóképzéstani, egyéb lexikológiai és szinonimikai, továbbá egyebek mellett a szószerkezetekre, közelebbről az állandósult szókapcsolatokra irányuló kutatásoknak.
  2. Egy tájszótári kötet megjelenésével fontos forrással gyarapodnak a nyelvjáráskutatás segédtudományai is, például a hely- vagy településtörténet, a gazdaságtörténet, a növény- és állattan, a földrajz. Emellett e szótár megjelenése egyaránt fontos a néprajzkutatóknak és a művelődéstörténészeknek.
  3. Számottevő a szótár közművelődési jelentősége. A magyartanárok, az irodalomtörténészek, a műfordítók, az írók és költők, a nyelvi lektorok, az újságírók a szépirodalmi alkotásokban előforduló – gyakran régies – nyelvjárási szavak értelmezéséhez kapnak e kézikönyvvel nélkülözhetetlen forrást. Gunda Béla joggal szögezte le a Magyar Nyelvőrben (Nyr 104: 401): „A szócikkekből a további problémák és tudományos feladatok, tanulmány- és disszertációtémák özöne árad. A szerkesztők és a szócikkek írói – ismeretlen forrásokig vezetve el bennünket – nemzedékek számára nyújtanak kutatási lehetőséget, megkímélik őket a fárasztó anyaggyűjtő munkától.”

Most Kiss Gábor főszerkesztésében a Nagy magyar tájszótárt lapozgatom. A Tinta Könyvkiadónak egyik leghatalmasabb munkája, A magyar nyelv kézikönyvei sorozatának XXX. kötete. Az első megállapításom e kiadványról: nem tapasztaltam még olyan munkát, amiben ennyi szótári egységet ilyen tömören értelmeztek volna. No de menjünk sorjában.

Nagy magyar tájszótárKiss Gábor (szerk.): Nagy magyar tájszótár

Tovább olvasom

Mi a csend?

Szó-lélek-közelítés XXVI.

„Mielőtt megszólalnál, gondold végig, hogy amit mondanál, szebb-e, mint a csönd, amit meg akarsz törni.” (Hölderlin)

Leült a fűbe, és élvezte a holdsugárt, a csend áradását. – A városra nem borul holdfény, csend, az utcák népét nem érdekli a magány. Számára a csend gyötrelem, mert új művet nem terem. Nincs benne cél, erő. Csupán elhulló idő, melyben az ember tervet se sző. A város csendje veszélyt, félelmet rejtő, elmúlást, végsőt sejtető. Meg kell törni hát, le kell győzni, ezért serénykedik olyan lázasan minden városlakó… Folyvást alkot, dicséri művét és magát. Az öntudatlant, a csendtől rettegő teremtőt. Ám akinek látása van, s elméje merengő, nem fél. Keresi a csendet, a holdfényt, a magányt” (Sári László: Az ifjú Lin-csi vándorlásai).

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/a1/Pa%C3%A1l_Erd%C5%91_sz%C3%A9le.jpgPaál László: Erdő széle

Mi hát a csönd: leküzdendő, fenyegető gyötrelem, avagy egyszerűen természetes szünet a hangok között? Az egyik legszebb fogalmat jelentő szavunk, a lélek ígéretes menedéke?

Tovább olvasom

Arctorna, sisakbeszélő, bulibusz

Molnár Csikós László: Újabb divatszavak

A napokban jelent meg Molnár Csikós László vajdasági nyelvésznek az Újabb divatszavak című szógyűjteménye, folytatva a bő egy évtizede piacra került hasonló válogatás, a Divatszavak koncepcióját. A szerzővel a Tinta Könyvkiadó vezetője, Kiss Gábor beszélgetett.

Ez a szótár a 21. század magyar nyelvének lenne a lenyomata?
Szépen hangzana ez, de nem teljesen fedi a valóságot, hiszen a 21. századnak csupán az ötödén vagyunk túl. A szótárban olvasmányosan feldolgozott szavak és a szavak jelentésárnyalatait szemléltető mondatok viszont csakugyan századunkat képviselik, kétségkívül maiak.

Hogyan készül egy-egy divatszót leíró szócikk és milyen részekből áll?
Körülbelül úgy, mint egy újságcikk. Ugyanis 1994 óta heti rendszerességgel írom őket az Újvidéken napilapként megjelenő Magyar Szó kulturális mellékletének Szófigyelő rovatába. Általában nekem akad meg a szemem valamely különös szón, néha pedig mások hívják fel rá a figyelmet.
Az írásban elmondom, milyen szövegekben figyeltem föl az új szóra, majd meghatározom a jelentéseket, amelyekben előfordul. Jellegzetes példamondatokat illesztek hozzájuk, főleg online forrásokból. Ha a szó etimológiája nem magától értetődő, akkor kiegészítem azzal is, különösen az idegen nyelvből átvett szavak vagy tükörfordítások esetében. Olykor foglalkozom azokkal a szavakkal is, amelyek közé a divatszó – alakja, szerkezete vagy jelentése szerint – besorolható.

molnar-csikos-laszlo-portre.JPGMolnár Csikós László

Tovább olvasom

Lajhár szóról a nyelvész

Az alábbiakban arra mutatok rá, hogy lajhár szavunk német eredetű, eredetileg a jokulátorsághoz kapcsolódott, állatnév jelentése pedig valószínűleg holland mintára jött létre. A lajhár a mai köznyelvben egy dél-amerikai állatot jelöl, valaha elsősorban ‘lusta; esztelen; esetlen’ jelentésben volt használatos, s ezt a jelentését még a 19. században is őrizte. A lajhár szó egyes nyelvjárásokban él ‘lusta; esetlen’ jelentésben (MTsz. 1: 1280, ÚMTsz. 3: 705, NMTsz. 518).

Etimológiai szótáraink szerint a már Szenci Molnár Albert magyar–latin szótárában (1604) is szereplő lajhár melléknév ismeretlen eredetű (TESz. 2: 708), vitatott eredetű, felvetődött belső fejlemény jellege és német eredeztetése is (EtSzt. 470).

https://images.unsplash.com/photo-1509243271451-2b84555736ad?ixlib=rb-1.2.1&ixid=MXwxMjA3fDB8MHxwaG90by1wYWdlfHx8fGVufDB8fHw%3D&auto=format&fit=crop&w=1489&q=80

Tovább olvasom

A szürke pohárgomba az erdélyi néphagyományban

A fészekgombaszerűek (Nidulariales) rendjét olyan gombák alkotják, amelyek belső termőtömege (gleba) egy vagy több egymástól jól elkülönülő korong- vagy lencseszerű testecskét (peridiola) alkot, mintha a gombában, mint egy fészekben, több kisebb gomba lenne. Spóraérés után ezek a testecskék nem porladnak szét, hanem alakjukat megtartva vagy kilövődnek a termőtest nyílásán, vagy kiperegnek a szabadba. Ily módon terjed a tégelygombák (Crucibulum), a fészekgombák (Nidularia) és a pohárgombák (Cyathus) spóratömege (Kalmár–Makara–Rimóczi 1995: 237). Emberi fogyasztásra nem alkalmasak, viszont a gombában kisebb gombáknak avagy apró fészekben még apróbb tojásoknak mutatkozó, a szaporaság képzetét keltő glebák egyes tájakon a néphitben nyertek némi jelentőséget. Magyar nyelvterületen Erdélyben és Beregben.

Egy a gombákat teljes Európára kitekintéssel leíró spanyol gombáskönyv egy Crucibulum, három Cyathus és két Nidularia fajt tárgyal, némelyiküknek spanyol, gallego, katalán és baszk nevét is megadva (például spanyol hongo nido ’fészekgomba’, katalán niuet ’fészkecske’, szintén katalán trompeta petita ’kis trombita’, továbbá a gombát egyértelműen a boszorkánysághoz kapcsoló, ugyancsak katalán gita de bruixa, García Blanco – Sánchez Rodríguez 2009: 241, 271). A fészekgombákat leíró Harold J. Brodie kanadai mikológus szerint Amerika középső vidékein (Kolumbia, Guadeloupe) a helyi lakosság körében van némi hagyománya egyes Cyathus-fajok afrodiziákumként (nemi vágyat és teljesítőképességet serkentő szerként) való fogyasztásának (Brodie 1975).

A pohárgombák nemének (Cyathus spp.) több faja közül a szürke pohárgomba (Cyathus olla) általában többedmagával fordul elő korhadó fán vagy a talajon. Egész évben terem. Külseje kissé molyhos, belseje sima, fényes, szürkésbarna. Az 1–2 cm nagyságú pohárkák mintha apró pöfetegek lennének felnyílás előtt, azután pedig láthatóvá válnak benne a magok, süvegecskék, valóságos kisebb gombák, amik valójában 3–6 darab fehér, korongszerű glebatestecskék. A magok kilövődnek vagy kiperegnek a szabadba, s így biztosítják a szaporodást.

https://brainmanpictures.piwigo.com/_datas/1/c/g/1cgpc8y1dr/i/uploads/1/c/g/1cgpc8y1dr//2014/12/17/20141217215112-8d5dfdb2-me.jpgSzürke pohárgomba

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása