Szótárak és nyelvrokonság – nyelvek és népek rokonsága
A TINTA Könyvkiadóban 2014-ben látott napvilágot a Rokon nyelveink szótárai című kötet, amelynek alcíme Fejezetek a finnugor lexikográfia történetéből. Száraz témának tűnik, de a kötetet megismerve egy izgalmas világ tárul elénk. A bibliográfiai kötetet három szerző jegyzi: Maticsák Sándor, Tóth Anikó Nikolett és Petteri Laihonen. Laihonen úr öt évig volt a Debreceni Egyetemen finn lektor, most már a Jyväskyläi Egyetem kutatójaként dolgozik. A kötet megjelenése kapcsán így a magyar szerzőkkel beszélgetett Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője. (Jelen írás eredetileg a Könyvhét magazinban jelent meg.)
Önök mindketten a Debreceni Egyetem Finnugor Intézetnek az oktatói. Milyen hagyományai vannak a finnugrisztikának Debrecenben?
Maticsák Sándor: A XX. század elején vetődött fel annak a gondolata, hogy a híres és nagy múltú Debreceni Kollégiumot egyetemmé kellene fejleszteni. Az új egyetemen az oktatás 1914 őszén kezdődött meg a Hittudományi, a Jogi és Államtudományi, valamint a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Karon. Az alapító tanszékek között volt a magyar nyelvészeti is, amelynek első vezetője a híres finnugrista, Pápay József volt. A debreceni finnugor oktatás az idén ünnepli tehát fennállásának centenáriumát.
Napjainkban mennyire népszerű a finnugor szak, illetve a rokon népek nyelvei az egyetemen a diákok körében?
M. S.: Az ún. kétciklusú képzésben (ismertebb nevén a bolognai rendszerben) az alapképzésben a hallgatók két évig tanulhatnak finn nyelv és irodalom specializáció keretében, majd a mesterszakon önálló finnugor szakon folytathatják stúdiumaikat. A szak nagyon népszerű, jelenleg az alap- és mesterképzésben több mint 60 diákunk van. Az is tény persze, hogy a hallgatóink java része elsősorban finnül szeretne megtanulni, a finn irodalmat és kultúrát szeretné megismerni, s viszonylag kevés azoknak a diákoknak a száma, akiket a finnugor nyelvészet rögös útjára tudunk csábítani. Belőlük lesznek a PhD-s hallgatók; a tanszék ugyanis tagja a kar nyelvészeti doktori iskolájának.